Tolnai Népújság, 2016. július (27. évfolyam, 153-178. szám)

2016-07-29 / 177. szám

(y MEGYEI KÖRKÉP 2016. JULIUS 29., PENTEK PC-szerviz. Az asztali számítógépek esetében nagy előny, minden alkatrészük könnyen cserélhető Vásárlás előtt erre figyeljünk Természetesen el kell dönte­ni vásárlás előtt, hogy mire akarjuk használni az aszta­li számítógépet. Ha gamer gé­pet szeretne valaki venni, ak­kor érdemes tájékozódni a já­tékok követelményeiről, amit játszani szeretne, és ahhoz kell igazítani a gép teljesít­ményét. 300-330 ezer forint az, ami optimális összeg egy ilyen gépre, 250-300 közöt­ti összegbe kerül, amin már minden elfut, de van nála jobb, és két év múlva való­színűleg már fejleszteni kell. Kétszázezer forint alatt pedig nincs gamer gép. Ha csak ta­nulásra, levelezésre kell, ak­kor 85-100 ezer között is már jókat lehet találni. Már sokan elkezdtek felké­szülni a következő tanévre, de mára a tanulás szerves ré­szévé váltak a számítógépek, laptopok is, amiket sokan eb­ben az időszakban vásárolná­nak meg. Az újdonsült egyete­mistáknak pedig nyilvánvaló­an nagy szükségük lesz egy­re tanulmányaikhoz. A spóro­lás érdekében sokan használt gépet keresnek, azonban nem mindegy, hogy kitől és mit vá­sárolunk. Kvanduk Bence bence.kvanduk@partner.mediaworks.hu SZEKSZÁRD Sudár Szabolcs, az egyik szekszárdi számítás­­technikai bolt és szerviz ügy­vezetője elsősorban arra hívja fel a használt termékeket ke­resők figyelmét, hogy minden­képpen szakszerviztől vásárol­janak ilyenkor, de legalább ér­deklődjenek náluk, hogy meg­­éri-e azt az árat, amit kérnek a kiválasztott gépért. Ugyanis a kéz alóli vásárlások nem ki­fizetődőek hosszú távon, mert drágábban kaphatunk kevésbé minőségi árut.- Érdekes módon a magán­piac sokkal jobban fölértéke­li az alkatrészeket. Az infor­matikában nagyon gyorsan re­pül az idő, nagyon gyorsan el­avul a technológia. Egy féléves laptop olyan ütemben avul el, hogyha autóhoz hasonlítanám, akkor egy ötéves használt gép­kocsinak felelne meg teljesít­ményben, tudásban - mondta a szakember. Véleménye szerint új laptop vásárlása esetén is nagyon meg kell fontolni, hogy meg­éri-e azt venni, mert ma már szinte csak az egyetemisták­nak célszerű a használatuk a mobilitása miatt, de tanulás­hoz nem kell nagy értékű lap­topot venni, viszont minden­képpen javasolt az új. Hasz­náltnál nagyon hangsúlyo­san kiemelte, hogy csak szak­szervizből, csak olyat, amit szakember átvizsgált. Ha nem is szakszervizben vásárol­ja meg, érdemes érdeklődni a pillanatnyi követelmények­ről. Például az operációs rend­szerekről. Ma már a Windows 7 is elavult, megszűnt a támo­gatása. Csak azol^ a laptopok javasoltak, melyek vagy há­romévesek, vagy annál fiata­labbak, és elfut rajtuk a Win 10, mert az ennél régebbie­ket csak adatbázis-kezelésre, esetleg levelezésre, szöveg­­szerkesztésre lehet használni, de több oldal megnyitása, ze­nehallgatás, videonézés, már egyre nehezebb lesz ezekkel. - A laptop nem egy hosszú tá­vú befektetés, az összeghatárt érdemes 100-140 ezer köré belőni. Drágábbat fölösleges, olcsóbbat nem szabad venni, mondja. Ha nem a tanulás az elsődleges szempont, akkor már egy nagyképernyős okos­telefon is tízszer annyit tud, mint egy laptop, hiszen a fény­képezőgéptől kezdve a GPS-ig minden benne van. Minden szempontból jobb otthoni használatra asztali számítógépet venni. Az bővít­hető, javítható, a laptop nem, csak 3 alkatrész cserélhető, ami ár-érték arányosan meg­éri, ha a videokkártya tönkre­megy, akkor kuka, nagyon kis eséllyel lehet megforrasztani. Az asztali kisbefektetésekkel megújítható, akár 10-12 évig szinten tartható, a laptopnál 3-4 év maximum. Milyen laptopot keressünk? A mostani laptopok élettarta­ma lerövidült, a minőség rom­lott. Egyes gyártóknál nagyon szépen kimutatható ez, mert a szakszervizeknek ugye mu­száj közölni, hogy egy éven belül hány eszközt kellett garanciáli­sán javítani. A régi neves gyár­tóknál ez a szám nagyon meg­nőtt. A kínai tulajdonú Lenovo átvette a piacvezetést, egy óri­ásberuházás után egy éven be­lül a világ legjobb laptopgyártó­jává akarnak válni. Egy olyan új­donságot is elindítottak, mint az újrahasznosítási program. Azo­kat a laptopokat, amiket a nagy­kereskedők nem tudtak eladni 3 hónapig, azt visszaveszik, és egy szerviz és frissítés után újra beküldik az értékesítésbe. Ezek­ből érdemes vásárolni, mert ezek a gépek 90-120 ezer fo­rint közt már megkaphatok. HIRDETÉS csornai TONDACH® tetőcserepekkel! Hagyományos formavilág, megújult minőségben. Ezt kínálják Önnek a TONDACH® új generációs csornai tetőcserepei, melyeket a magyar tájak inspiráltak. Tetőcserepeink alkotóelemei a természet négy őseleme: a föld, azaz az agyag, a tűz, a víz és a levegő. Mi csupán a szakértelmünket tesszük hozzá mindehhez. Ismerje meg három új generációs termékünket, melyek két különböző vágási formában (íves és egyenes) és három színben elérhetőek. TONDACH® TONDACH® TONDACH® Zemplén Kékes GARANTALT AJÁNDÉK A TONDACH® -TOL! Legyen Ön is egyike a 100 első TONDACH® Pilis-vevőnek az akciós időszak alatt, és a gerinccserepek felét a TONDACH® ajándékba adja Önnek! Az akció ideje: 2016. július 1. - augusztus 31. Regisztráljon, és vásárláskor adja meg a kereskedőnek a regisztráció során kapott promóciós kódot! SíföH Részletek és regisztráció: nSSn további információra van szüksége? Hívjon! Segítünk INFOVONAL: 06/40/27-37-37 (06/40/CS-ER-ÉP) TONDACH Magyarország Zrt. 93QQ dsoma. Cserépgyari ut 1 info@tondach.hu www.tondach.hu HIRDETÉS PÁLYÁZATI KIÍRÁS Az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. Beszerzési Osztálya pályázatot hirdet KÖZBESZERZÉSI SZAKÉRTŐ (közbeszerzési területen szerződéskötő feladatokat ellátó) munkakör betöltésére az alábbi feltételek szerint: Munkaköri feladat: • közbeszerzési eljárások előkészítése, lebonyolítása, • tárgyalások megszervezése és tárgyalásokon való részvétel, • szerződések nyomon követése és rögzítése a társasági informatikai rendszerben. A munkakör betöltésének feltételei: • kereskedelmi, vagy közgazdasági főiskolai, vagy egyetemi, vagy jogtudományi egyetemi végzettség (diploma), • tárgyalóképes magyar és orosz vagy angol nyelvtudás, • felhasználói szintű számítástechnikai ismeretek, • közbeszerzési referensi szakképesítés (OKJ 54343 03 0000 00 00), Az elbírálásnál előnyt jelent: • orosz tárgyalóképes nyelvtudás, vagy államilag elismert komplex (írásbeli és szóbeli) eredményes nyelvvizsga, • külkereskedelmi ismeretek, • műszaki végzettség, illetve gyakorlat. A munkakörre vonatkozó további kérdésekre felvilágosítást ad: Beke Zsolt osztályvezető - Tel.: 06-75-506-944 Kérjük a pályázatot zárt borítékban 2016. augusztus 1.15.00 óráig a HŰIG HUFO MSZO Személyzetfejlesztési Csoportjához (Oktatási épület I. emelet) eljuttatni, vagy a palyazatok@npp.hu e-mail címre elküldeni. A borítékon kérjük feltüntetni: Pályázat - „közbeszerzési szakértő” A pályázatok elbírálási határideje: 2016. augusztus 12. 1 atom 1 erőmű 1m v m mnnm

Next

/
Thumbnails
Contents