Tolnai Népújság, 2016. július (27. évfolyam, 153-178. szám)
2016-07-22 / 171. szám
4 MEGYEI KÖRKÉP 2016. JÚLIUS 22., PÉNTEK Támogatják a harangláb megépülését BONYHÁD Elkészült a Bonyhád-börzsönyi harangláb kialakításának tervezett költségvetése, a jelenlegi számítások szerint 5 millió forintba kerül a beruházás - tudtuk meg Vízin Balázstól, a bonyhádi önkormányzat kommunikációs munkatársától. Az előző, erősen leromlott állapotú, életveszélyessé vált épületet 2012-ben bontották el. A lakosok azonban szívügyüknek tekintették az épület pótlását, amiben Filóné Ferencz Ibolya polgármester támogatását is magukénak tudhatják. A Szekszárdi Törvényszék időközben bejegyezte a Csobot Gáspárné irányításával létrejött Bonyhád-Börzsönyért Egyesületet, amely építtetője lesz az új haranglábnak. A célra már érkeztek felajánlások: az 500 ezer forint készpénz mellett anyag-, illetve munkadíjban 1,5 millió, Sárkány Szabolcs, a körzet jelenlegi önkormányzati képviselője a rendelkezésre álló keretéből 1 milliót, míg Filóné Ferencz Ibolya a polgármesteriből 500 ezer forintot ajánlott fel erre a célra, hozzátéve, hogy a még idén elkezdődő munkálatok jövőre, egy új költségvetési ciklusban zárulnak, így az önkormányzat lehetőségeihez mérten további anyagi támogatást is igyekszik majd biztosítani. Vízin Balázstól megtudtuk, a polgármester arra kért mindenkit, hogy erejéhez, lehetőségéhez mérten támogassa a harangláb megépítését, egyúttal megköszönte mindazok szerepvállalását, akik már eddig is a projekt mellé álltak. Kiemelte, hogy külön elismerés illeti Papné Szaksz Ibolyát és Csobot Gáspárnét az egyesület létrehozásának és a kezdeményezés életre hívásának szorgalmazásáért. H. É. Még tart a betakarítás, de a termelők már hónapok óta arról panaszkodnak,hogy a búza felvásárlási ára jóval alacsonyabb, mint az elmúlt években. A megyében jelenleg több működő malom is van - bár a szekszárdit januárban bezárták - a lisztet a dunaföldvári és a bonyhádi malomból vagy az Alföldről hozzák a pékségek. A sütödék szerint hiába az olcsóbb búza, a kenyér ára nem lesz alacsonyabb. Mauthner Ilona ilona.mauthner@partner.mediaworks.hu TOLNA MEGYE A mezőgazdasági termelők azt mondták, a megtermelt és eddig betakarított búza mennyiségével nincs baj, csak a felvásárlási árával, no és a minőségével is. Erről zömében az egy héttel ezelőtt lehullott sok eső tehet. Bár volt, aki azt mondta, az elmúlt pár évben nem volt jelentős árkülönbség a malmi és a takarmánybúza felvásárlása között, ezért a gazdák inkább olyan fajtákat vetettek még ősszel, melyek nagy mennyiséget tudnak teremni, akár a minőség rovására is. Jelenleg a takarmánybúza tonnájáért 39, az étkezésiért 42 ezer forintot fizetnek a tőzsdén, ez 5-6 ezer forinttal kevesebb a tavalyinál. Felvetődik tehát a kérdés, a pékségek vajon terveznek-e árcsökkentést. Kászpári Károly, a tengelici székhelyű Frissten Pékség tulajdonosa, a Magyar Pékszövetség elnökségi tagja, valamint a Tolna, Somogy és Baranya megye pékszövetségének társelnöke szerint, árcsökkentés az biztos, hogy nem lesz. A kenyér ugyanis nemcsak lisztből áll, hanem a drága adalékanya-Sokan bezártak, mert ráfizettek A pékszövetség adatai szerint a hazai pékségek 20 százaléka családi típusú üzem, a középvállalkozások aránya eléri a 35 százalékot. Nagyjából 160-féle kenyér kapható a boltokban, az átlagfogyasztás fejenként évente közel 73 kiló, péksüteményből 13 kiló fogy átlagosan személyenként. Hazánkban 24 ezer eladási helyen értékesítenek sütőipari termékeket, a szakágazat bruttó termelési értéke 110 milliárd forint. Az ágazatban nagyjából 24 ezren dolgoznak, sajnos a pékek közül egyre többen Ausztriában, Németországban vagy Nagy-Britanniában. gokon túl energia, szállítás, bérek, mindezt ki kell gazdálkodni. Ez utóbbi, vagyis a bérek emelése pedig már nagyon napirenden lenne. A kérdés tehát az, hogyan lehetne bevételt növelni ahhoz, hogy emelni tudják a fizetéseket. A malmok többsége még nem közölt árat, most kilónként nettó 72-75 forintból vásárolják a pékségek a liszt kilóját. A liszt ára csupán a kenyér költségének a töredékét adja. Tolna megyében a sütödék helyzetét mutatja, hogy az elmúlt években 12 vállalkozás zárt be, mert egyre nehezebben bírták a versenyt, hiszen a multik többségében is friss pékárut sütnek. A malmoktól csupán rövid információt kaptunk, egyelőre nem emelkedik, de nem is csökken a liszt ára. Más területen keresnek többet Az elvándorlás az ágazat egyik legnagyobb gondja, mondta Kászpári Károly. A minimális nyereségből egyre nehezebb bért fejleszteni, noha a jó szakemberek megbecsülése létkérdés. Mindenképpen szükség van az általános keresetemelésre, ám ezt kizárólag a sütőipari termékek árának emelésével lehet megoldani. Ördögi kör, de meg kell találni a megoldást. A munkaerőhiány egy-két éven belül még égetőbb probléma lehet, már most is van olyan pék, aki a jobb fizetés reményében inkább biztonsági őrnek vagy gépkocsivezetőnek állt. Szolgáltatásaink:- Építőipari kivitelezés (magas-és mélyépítés)- Gépi földmunka, gépbérlet, bontási munkák, betontörés- Közúti áruszállítás, trélerezés -Transzportbeton gyártás, kiszállítás, pumpálás, betonelemek Konformitás WKU H www.tambaukft.hu email: info@tambaukft.hu Telefon/fax: 74/573-980 mobil: 30/4747-186 TAM-BAU Kft HIRDETÉS Múló zárlat volt Fácánkertben FÁCÁNKERT Az elmúlt hónapban Fácánkert több utcáján sem működött megfelelően a közvilágítás. Első alkalommal, a szolgáltató szakemberei rövid időn belül elhárították a hibát, ami azonban rövid időn belül visszatért - osztotta meg lapunkkal Orbán Zsolt, a település polgármestere. Hozzátette, több alkalommal bejelentették a problémát, ha kijöttek a szerelők, akkor egy ideig működött a rendszer, utána megint elromlott. Sőt, az először egy utcát érintő probléma közben csaknem a település felére kiterjedt. Legutóbb a múlt héten jelentették be, hogy megint baj van, de július 19-e, kedd estig nem történt semmi, és az ügyfélszolgálaton sem adtak érdemleges választ a problémával kapcsolatban - folytatta a település vezetője, kiegészítve azzal, hogy tudomásuk szerint a szolgáltatónak a hiba elhárítására 48 órája van, ez a határidő lejárt, a lakosok számára pedig nagyon kellemetlen a helyzet. Az E.ON Hungária Zrt. tájékoztatása szerint a közvilágítási hiba kollégáik előtt is ismert volt, az elmúlt egy hónapban 12 alkalommal jártak a helyszínen és cseréltek a szakaszon biztosító betétet. A problémát egy úgynevezett „múló zárlat” okozta, ami - mivel a zárlat nem ált fent folyamatosan, a betét olvadásának, a zárlatnak látható nyoma nem volt - a földről nehezen volt észrevehető, és a biztosítócserét követően rövid ideig mindig működött a közvilágítás. A lakosok ezt érzékelhették úgy, hogy nem történt hibajavítás, mert sajnos előfordult, hogy amit a szakemberek napközben megjavítottak, az estére újra nem működött. A probléma végleges megoldását az is késleltette, hogy a július 15-i heves viharok miatt komoly, nagyobb kiterjedésű üzemzavarok voltak az régióban, így minden erőforrásukat az elsőbbséget élvező közép- és kisfeszültségű ellátás biztosítását akadályozó hibák végleges kijavítására fordították az társaság dolgozói. H.É.