Tolnai Népújság, 2016. július (27. évfolyam, 153-178. szám)

2016-07-22 / 171. szám

2 MEGYEI KÖRKÉP 2016. JÚLIUS 22., PÉNTEK Visszaadták a lopott akácfát GYÖNK Vádemelési javaslattal zárta le a rendőrség a gyön­­ki falópási ügyet Tizennyolc akácfát loptak el március 14- én délután egy gyönki terület­ről. A nyomozás eredménye­ként egy 40, egy 38 és egy 30 éves helyi férfit hallgattak ki, akik a bűncselekmény elköve­tését részben beismerték. A rendőrök a fa egy részét meg­találták, lefoglalták és a sér­tettnek visszaadták, közölte a rendőrség. 1.1. Fabódé és gaz égett Kerékhegyen SZEKSZÁRD Egy fabódé és a körülötte lévő gazos terület égett Kerékhegyen szerdán délután - tájékoztatott Bo­ros Brigitta, a Tolna Megyei Katasztrófavédelmi Igazga­tóságszóvivője. Mint mond­ta, a kis alapterületű, lángoló fabódét és a mintegy 1500 négyzetméteren égő gazos területet a szekszárdi hiva­tásos tűzoltók oltották el két időn belül gyorsbeavatko­zó és kéziszerszámok segít­ségével. A tűzben senki nem sérült meg. H. E. Programkavalkád a tamási fürdőben TAMÁSI Aquaplaccs néven sportos, zenés csobbanást rendeznek július 23-24-én 10 órától a Tamási Fürdő­ben. Szombaton és vasár­nap is strandfoci és strand­röplabdaversenyeket rendez­nek, de lesz extrém show (tri­al, bmx, freestyle futball) és darts. Mindkét napon köny­­nyűzenei fellépők szórakoz­tatják a vendégeket: szom­baton Oláh Gergő, másnap Janicsák Veca, Tolvai Rená­ta és a Riviera Cafe ad kon­certet. A rendezvény ideje alatt kísérő programként lég­vár, kézműves foglalkozások, arcfestés és trambulin várja a látogatókat. Ezek a produk­ciók ingyenesen látogatha­tók. B. L. A vasúti berendezés meghibá­sodása esetén a közúti közle­kedőknek a KRESZ előírása­it kell követniük, és fokozott fi­gyelemmel kell áthaladniuk. Sötét sorompójelzésnél, az át­járóra történő ráhajtás előtt a gépjárművezetőknek meg kell győződniük arról, hogy a so­rompó felé nem tart vasúti jár­mű, illetve az áthaladás folya­matossága biztosított. A meg­hibásodást jelzi a nyitott so­­rompórúd mellett sötét vagy pirosán villogó fényjelző, illet­ve ha nincs sorompókar, ak­kor önmagában a sötét fény­jelző. Az elmúlt évben történt balese­tek 76 százaléka biztosított, 24 százaléka nem biztosított vasúti átjáróban történt a MÁV statisztikája alapján. Az útátjárós balesetek megelő­zése társadalmi és gazdasá­gi érdek is, hiszen a személyes tragédiák mellett a balesetek­nek más jelentős következmé­nyei vannak. Felborul az üte­mes menetrend, így több ezer utas napi programja, a ható­sági helyszínelés alatt vonatok sokasága késik vagy marad el, a vasúton szállító vállalkozá­sok pedig gazdasági károkat szenvedhetnek el. Hanoi Erzsébet erzsebet.hanol@mediaworks.hu Fokozott figyelem szükséges TOLNA MEGYE Vonat és személy­autó ütközött Belecskán egy fénysorompóval biztosított vas­úti átjáróban. A baleset követ­keztében a gépjármű vezetője súlyos sérüléseket szenvedett. Az eset néhány hete történt. A MÁV Zrt. Kommunikációs Igazgatóságától azt a tájékozta­tást kaptuk, hogy 2012-től 2016 júniusának végéig nyolc eset­ben ütközött vonat és valami­lyen közúti jármű megyénk át­járóiban. A balesetek közül ket­tő halálos kimenetelű volt. Egy esetben a mozdonyvezető, a má­sikban pedig a közúti jármű so­főrje vesztette életét. Két alka­lommal súlyos, kettőben köny­­nyű sérülés történt, további két esetben pedig csak anyagi kár keletkezett. A MÁV szerint az átjárós bal­esetek hátterében közel száz szá­zalékban az autóvezetők figyel­metlensége, a előírások hiányos ismerete, szándékos megszegé­se áll. A legtöbb ilyen balesetet a gyorshajtás, a vasúti fényjelző tilos jelzésének figyelmen kívül hagyása, a vezetés közbeni tele­fonálás okozza. Gyakran tapasz­talható, hogy a gépjárműveze­tők nem néznek körül, mielőtt behajtanak az átjáróba. Sokan pedig rosszul mérik fel a vonat távolságát és sebességét, ezért azt hiszik, még időben átérnek a síneken. Sokszor kerékpáro­sok, gyalogosok mennek át a sí­neken a tiltó jelzés dacára, ami szintén vezetett már balesethez. A MÁV adatai alapján Tolna megyében kockázatos vasúti átjárónak minősül a 64-es szá­mú úton, Simontornya belterü­letén, az Ady Endre utcában ta­lálható állomási, illetve Pince­hely belterületén a Kossuth La­jos utcában található állomá­si vasúti átjáró, továbbá a Per­­czel Mór utcában található ál­lomási, fél-fénysorompóval biz­tosított vasúti átjáró. Pincehely állomás útátjáróiban 2012-től mostanáig összesen 9, Simon­tornya állomás átjárójában 16 csapórúdtörés volt, ami a me­gyében történt összes esemény 43 százaléka. Felújításokat a központi ütemezés szerint végeznek Kérdésünkre a MÁV Kommuniká­ciós Igazgatóságán elmondták, a sorompóberendezéseket havon­ta ellenőrzik a szakemberek, éves rendszerességgel felülvizsgálják és ötévenként nagyobb fővizsgá­latot tartanak. Felújításokat szük­ség szerint végeznek: az izzós so­rompóoptikákat LED-re cseré­lik, illetve a félcsapórúddal egészí­Kamerát terveznek több helyre A félsorompók csapórúdtörései­­nek nagyszáma miatt 2006-ban Zalalövő térségében egy kame­rás rendszer segítségével kísérle­ti üzemet tartott a MÁV. A sikeres működés után később hat hely­színen építettek be félsorompó­val kiegészített fénysorompóiba videokamerás megfigyelő rend­szert, amely a félsorompó csa­­pórúd letörésekor eltárolja az ab­ban az időpontban felvett videót. A felvétel alapján pedig a rend­őrség könnyen megtalálta a tö­rést okozó járművet és annak tu­lajdonosát. Az eredményesség okán a MÁV és az ORFK megállapodást kö­tött arról, hogy 99 vasúti átjáróba telepít ilyen rendszert uniós for­rásból. A tervek között szerepel Simontornyán a 64-es úton, Sza­­kályon a 65-ös úton és Dombó­váron a Béke utcában található átjáró. A MÁV tájékoztatása sze­rint már folyamatban van a köz­­beszerzési eljárás. Egy sorompó letörésével az okozott kár több tízezer és több százezer forint kö­zött mozog, de súlyosabb rongá­lásnál akár a milliós nagyságot is elérheti az anyagi veszteség. Több baleset is történt az elmúlt években Tolna me­gye vasúti átjáróiban. Eze­ket főként a közúti jármű ve­zetőjének figyelmetlensége okozta. Az átjárókban törté­nő másik rendkívüli esetnek a sorompórongálás számít. Tíznapos képzőművészeti workshop eredményeit mutatták be Miszla kiemelt helyszínein Zárókiállításra ma a Magtárban kerül sor MISZLA A Miszla-Art Kulturális Központ 10 napos workshopjá­­nak nyilvános bemutatóira ke­rült sor tegnap 17 és 21 órakor a település különböző pontjain. A több mint egyhetes találkozó koncepciója az volt, hogy a kép­zőművészet különböző területe­in alkotók most együtt dolgoz­zanak. A workshopon résztve­vők öt csoportot alkottak, mely­ből kettő direkt módon reagál a miszlai közösségre, így kiemelt helyszíneken mutatkoztak be. Áz első esemény a Fő utcai autóbuszfordulóban volt, ahol a Tiszta udvar, rendes ház táblács­kákra reflektáló alkotásokat ál­lítottak ki. A projekt megvalósu­lásán Gráf Dóra, Tóvaj Rozália, Maja Starakiewicz és Máté An­na dolgoztak. A második bemutatóra Mozi­mező címmel a kisfocipályán ke­rült sor, ahol a helyiek által vá­lasztott filmet, a Star Wars ere­deti trilógiájának első felvoná­sát vetítették le, a filmhez illesz­kedő dekorációval, jellegzetessé­gekkel. Illetve a filmhez kacsoló­dó klippet is létrehoztak az alko­tók. A munkálatokat Barnaföldi Anna, Csató Csenge, Eliska Ko­­vacikova és Németh Franciska végezte. Ma egy hagyományosabbnak mondható kiállítótérben, a Mag­tárban mutatják be az összes projektet és dokumentációit ösz­­szefogó zárókiállítást. K. B. A Tiszta udvar, rendes ház című kiállítást különleges helyszínen, a buszváróban rendezték be Éjszaka vadásztak bójákra BONYHÁD Mintegy ötven részt­vevővel zajlott le szerdán az Éj­szakai Bójakereső Verseny a bonyhádi Ifjúsági Parkban - tudtuk meg Bischof Tamástól, a szervező Dobogó Egyesület el­nökétől. A Mozdulj Bonyhádi mozgalom keretében megtartott programon négy kategóriában indult versenyzők feladata az volt, hogy a sötétben - persze tér­kép és lámpa felhasználásával - megtalálják a parkban elhelye­zett bójákat. A továbbiakban ma kerül sor a Tour de Óbánya ke­rékpártúrára, július 28-án foci­tornára, 30-án pedig kenutúrá­ra várják az érdeklődőket, akik szakavatott irányítással evez­hetnek egy Duna Holtágon. H. É. tik ki a fénysorompókat. Az. hogy erre egv-egy helyen mikor kerül­het sor, függ a rendelkezésre álló forrásoktól, illetve a központilag meghatározott ütemezéstől. A LED-optikák előnye, hogy jobban és távolabbról láthatóak mint az izzósak. Ráadásul napsütéses idő­ben is kiválóan látszanak. Mind­emellett pedig lényegesen keve­sebbet fogyasztanak és az élettar­tamuk is jóval hosszabb. A MÁV Pécsi Pályavasúti Terüle­ti Igazgatóság Tolna megyére eső területén 47 fénysorompó (15 LED-optikával felszerelt). 20 fél­­es fénysorompó (17 LED-optiká­­val ellátott), és 5 teljes csapóru­das, mechanikus kezelésű sorom­pó üzemel.

Next

/
Thumbnails
Contents