Tolnai Népújság, 2016. július (27. évfolyam, 153-178. szám)
2016-07-20 / 169. szám
2016. JULIUS 20., SZERDA SPORT 11 A labdabirtoklásra épít a szekszárdi csapat fiatal szakvezetője HÍREK Az elvégzett munkában hisz LABDARÚGÁS Az edzőségre nem úgy tekint, mint egy nyolcórás munkára. Minden idejét a foci tölti ki, és a folyamatos önképzésben hisz. Interjú Varga Balázzsal, a Szekszárdi UFC új vezetőedzőjével. Balázs László laszlo.balazs@mediaworks.hu- Mikor és miért döntött az edzői pálya mellett?- Már 14-15 évesen eldöntöttem, hogy edzőként szeretnék dolgozni. Akkor utánpótlás-válogatott játékos voltam, édesapám pedig edzőként dolgozott Pécsen. A válogatott öszszetartásokon többször lejegyzeteltem magamnak azokat a gyakorlatokat, amik tetszettek. Amikor hazajöttem odaadtam édesapámnak, és elmeséltem milyenek voltak a feladatok. Emellett gyakorlatokat találtam ki, illetve próbáltam összerakni milyen felállásban játszanak a csapatok magyar és nemzetközi szinten. Nagyon szeretem az olasz futballt, kedvencem az AS Roma. Pontosan meg tudom mondani, hogy 15 évvel ezelőtt egy Juventus elleni rangadón milyen felállásban játszottak a csapatok.- Hogy lesz valakiből 29 évesen NB lll.-as felnőttcsapat edzője?- 21 évesen kezdtem el az utánpótlásban dolgozni, és szerencsére rövid időn belül önállóan vihettem csapatot. Ezt követően évről évre feljebb léptem a korosztályokban U10- től egészen az U19-ig. Amióta csak belekezdtem, minden napom 0-24 óráig megállás nélkül a fociról szól. Önállóan képzem magam, szakanyagokat, videókat, mérkőzéseket nézek, minden új érdekel, és minden lehetőséget megpróbálok megragadni a tanulásra. 27 évesen jött a lehetőség, hogy felnőttcsapatot irányíthatok, belevágtam, hiszen mindig ez volt az álmom, a célom. Szászváron, Baranya megyében vettem át a megyei I. osztályú csapatot, amelyik majdnem kiesett. Elkezdtük a munkát, jól igazoltunk, rengeteget edzettünk és veretlenül végeztünk a bajnokságban: 25 győzelem és 5 döntetlen volt a mérlegünk. Mellette a kupában mind a nyolc mérkőzésünket megnyertük, szuper szezont zártunk. A jó eredményekkel sikerült felhívnom magamra a figyelmet. Megkerestek Komlóról, hogy egyből meg kellene nyerni a megyei bajnokságot, és vissza kell juttatni a csapatot az NB III.-ba. A megye egyet 10 ponttal megnyertük, a Baranya megyei kupát is elhódítottuk. A Középcsoportban a 6. helyen végeztünk úgy, hogy sokáig a dobogóért harcoltunk. A célokat bőven túlteljesítve szerepeltünk, amire nagyon büszke vagyok. - Nyáron döntött úgy, hogy elhagyja Komlót. Mi áll a döntése hátterében, miért határozott úgy, hogy új fejezetet nyit edzői karrierjében?- Komlón nagyon szép éveket töltöttem, amiért köszönettel tartozom a vezetőknek és a játékosoknak. Nyáron öt-hat klubtól kerestek meg különböző feladatokkal és célokkal. Szekszárdon éreztem a legjob-Nagy a verseny Ma Magyarországon kapcsolatfüggő az előrejutás az edzői pályán. „Sok edző szeretne előrébb lépni az alacsonyabb osztályokból, így nem könnyű elismertséget szerezni - véli Varga Balázs. - Természetesen én is kipróbálnám magamat magasabb osztályokban. Először akár stábtagként is, később pedig vezetőedzőként. Ehhez pedig szeretném minél előbb megszerezni a legmagasabb végzettséget, a pro-licencet. Tény, hogy nagy a verseny, mert amikor az A-licences képzésre jelentkeztem, kétszázan vettek részt a felvételi vizsgán. Szerencsére jól sikerült a tesztírás - amely mellett a korábbi munkákat is figyelembe vették -, és bekerültem a legjobb huszonnégybe, akik elvégezhették a tanfolyamot, az A-licenccel pedig akár már az NB ll.-ben is dolgozhatom.” ban azt, hogy Kárpáti Zoltán az én munkámra számít, engem szeretne vezetőedzőnek, ami számomra sokat jelent. Befolyásolt a döntésemben, hogy utánpótlásedzőként már dolgoztam itt, édesapám futballozott Szekszárdon, valamint a klub infrastruktúrája kiváló. Az elnök úr elképzelései is azonosak az enyémmel.- Mit hallott, tud új csapatáról?- Ismertem a csapat nagy részét, hiszen néhány játékossal már dolgoztam együtt, és minden félévben találkoztunk bajnoki, felkészülési mérkőzéseken. Többször jártam itt ellenfeleket feltérképezni, így egész jól ismerem a társaságot. Sok jó játékos van a klubnál, és a felkészülés alatt a srácok ezt be is bizonyították nekem, ami nagy öröm számomra.- Mi az edzői filozófiája? Milyen stílusú csapatra számíthatnak a szurkolók?- A támadófutball, a támadó stílus áll közel hozzám. A játékot a labdabirtoklásra szeretem építeni úgy, hogy minden játékos aktív részese legyen a játéknak. Természetesen nem kell fejjel a falnak menni, fontos, hogy meglegyen a megfelelő egyensúly a támadás és védekezés között. Az ellenfeleket folyamatosan nyomás alá kell helyezni a mérkőzések egyes időszakaszaiban. El kell érjük, hogy mi kezdeményezzünk többet az összecsapásokon, elbizonytalanítsuk a vetélytársakat. Ha labdát veszítünk, azonnal meg kell próbálni visszaszerezni, hogy ne legyen ideje kibontakozni az ellenfélnek. Nagyon fontos nekem, hogy a játékosok bátrak, kezdeményezők és kreatívak legyenek, a képességeiket mutassák meg a meccseken. A csapatot minden egyes alkalommal úgy próbálom meg öszszeállítani, hogy a játékosok a csapatjáték mellett az egyéni képességeiket is ki tudják bontakoztatni. Hiszen ők játszanak, ők döntenek a játékhelyzetekben, jómagam azért vagyok, hogy segítsek ebben.- Javaslatára a klub öt játékost igazolt Komlóról. Mit kell tudni róluk, miért rájuk esett a választása?- Olyan labdarúgókat hoztam magammal Komlóról, akik az előző szezonban bebizonyították, hogy stabil játékosok tudnak lenni a harmadosztályban, valamint a nehéz helyzetekben is lehet rájuk számítani. Megbízhatóak, fejlődőképesek, és maximálisan beleillenek az itteni közösségbe - ami elsődleges szempont számomra. Pokorni Péterre a kapuban, Vágner Attilára a jobboldalon, Márkvárt Patrikra a középpályán, Károly Viktorra és Preininger Patrikra pedig a védelemben számíthatok. Nagyon jó versenyhelyzet alakul ki a csapaton belül, ami előrevihet bennünket az új szezon során.- A megyeszékhelyen minden edzővel szemben nagyok az elvárások. Nem fél a feladattól?- Ezt a kérdést már Komlón is feltették nekem, és akkor is azt válaszoltam, hogy nincs mitől félnem, mert az alázatos munkának mindig megvan a gyümölcse. Tudom mennyi munkát végzek el, mennyit készülök a mindennapokban. Hiszek, bízok a klubomban, a játékosaimban, a szakmai stábomban. Ennél több nem kell egy vezetőedzőnek. Varga Balázs jól tudja, hogy milyen út vezet a sikerekhez Szegedre igazolt a válogatott center VÍZILABDA Miközben Bujka Barbara a magyar válogatottal a riói olimpiára készül, egy plusz egy évre aláírt az előző szezonban hatodik helyen záró Szegedhez. A Szentesről távozó centert korábban Német-, Olasz- és Görögországban is légióskodott, idén nyáron pedig a szintén görög Vuliagmeni is csábította. Az Európa-bajnok pólós azonban tanulmányai miatt jobbnak látta, ha országon belül vált. B. s. Kilenc gólt lőtt a Majos csapata LABDARÚGÁS Majosi SENagymányoki SE 9-0 (1-0). Majos: Rács - Bálint J. (Németh B.), Szőts A., Tálas, Gere (Harangi) - Vituska N. (Bognár Zs.), Lizák, Nagy N., Hegedűs P., Szeitz (Vámosi)- Gyánó (Boros K.). Gól: Boros K. 4, Bognár Zs. 3, Hegedűs P., Vámosi P. Szekszárdi UFC ll.-Teveli Medosz SE 5-3 (3-1). Gól: Ranga 2, Csigi 2, Major, illetve Weidinger, Nagy M„ Barabás B. R. G. A mai és a holnapi edzőmérkőzések LABDARÚGÁS Felkészülési mérkőzések: Szekszárdi UFC-Somos SE 17, Tolna VFC-Szekszárdi UFC II18. Csütörtöjön: Bonyhád VLCLovászhetény 18. R. G. Bogdán kölcsönbe mehet a Wigan be LABDARÚGÁS Egybehangzó angol sajtóértesülések szerint Bogdán Ádám a Wigan labdarúgója lehet. A magyar kapus kölcsönbe kerülhet a Liverpoolból a második vonalban szereplő (Championship) együtteshez. R. G. Laczkó Zsolt a Paksi FC kiszemeltje LABDARÚGÁS A Nemzeti Sport Online információja szerint a labdarúgó NB I-ben szereplő Paksi FC szerződteti Laczkó Zsoltot. Az NSO úgy tudja, a védőként, szélsőként és középpályásként is bevethető Laczkónak több hazai ajánlata van, a 29 esztendős futballista ezek közül a Paksét fogadja el. Információink szerint a tolnai klub megegyezett a 22-szeres válogatott labdarúgóval. Laczkó Zsolt az előző idény végén távozott az élvonalból kieső Békéscsabától, s szabadon igazolható játékos lett. Korábban úgy volt, hogy az osztrák első osztályba feljutó St. Pöltenhez szerződik, de nem jött össze. R. G. Két bronzérmet szereztek a tolnai kajakosok nemzetközi hosszú távú versenyeken Meghívás egy-két gyilkos evezésre KAJAK-KENU Remekül szerepeltek a Tolna Vízmű Kajak-Kenu SE versenyzői a napokban lezajlott nemzetközi meghívásos versenyeken - tudtuk meg Barina Józseftől. A tolnai klub mesteredzője elmondta, hogy Boros Adrián, az egyesület maratoni világbajnoka a július elején Portugáliában rendezett Európa-bajnokság után Dél-Afrikába, Fokvárosba kapott meghívást, a Berg Maratonra. Ezen a „gyilkos” versenyen négy nap alatt kétszáznegyven kilométert kell teljesíteni a Berg folyón, futószakaszokkal fűszerezve. Boros Adrián először vett részt ezen a megmérettetésen, és a rendkívül erős mezőnyben Boros Adriánnak (balra) volt oka a mosolyra az eredményhirdetésen így is sikerült megszereznie a harmadik helyet. A győzelmet a dél-afrikaiak világklasszisa, Hank McGregor vívta ki. Adrián hazaérkezése után néhány napig Tolnán edz, majd július végén Világkupa versenyre Portugáliába, Vila Verdébe utazik, ahová rajta kívül a magyar válogatottból Csay Renáta kajakos és Kövér Márton kenus maratoni világbajnok kapott meghívást. A tolnai versenyző ezután a világ egyik legnagyobb kajak-kenu versenyére, a spanyolországi Ribadesellába, a Sella Maratonra hivatalos. A világbajnoki válogatóversenyre augusztus közepén kerül sor. Barina mester arról is tájékoztatott, hogy még nem dőlt el, párosban kivel ül hajóba. A tolnaiak újdonsült ifjúsági Európa-bajnoka, a 17 éves Bazsonyi Bálint Spanyolországban a Duero folyón rendezett meghívásos felnőtt versenyen vett részt, a már visszavonult tolnai. világbajnok, Szakály Viktor, illetve a budapesti Építők két fiatal kajakosa, Mészáros Márton és Gere Bálint társaságában, négyes kajakban. A kétnapos versenyen tíz ország versenyzői mérették meg magukat, kétszer 5 kilométeres távon. A tolnai-fővárosi kvartettnek a nemzetközi klasszisokat felvonultató regattán az előkelő harmadik helyet szerezték meg. S. K.