Tolnai Népújság, 2016. július (27. évfolyam, 153-178. szám)
2016-07-16 / 166. szám
2016. JÚLIUS 16., SZOMBAT EMLÉKEZÉS 11 Esterházy Péter 66 évesen hunyt el csütörtökön. A világszerte népszerű író tavaly októberben az Élet és Irodalomban jelentette be, hogy hasnyálmirigyrákkal küzd „Nincs többe, es van nekünk” „Amit láttam, azt nem hihettem el. Gyorsan az asztalra tettem a kezem, mert remegni kezdett.” Ez a két mondat a Javított kiadásból való, a rákövetkező pillanatról, amikor a fiú megtudja, hogy mi történt az apjával, az író pedig megírja, hogy mint is olvassa el, hogy Esterházy Mátyás jelentéseket írt, s az is ő volt egykor. Amikor ez történt, még meg sem jelent a jó okkal döntő fontosságúnak szánt, s azzá is lett nagyregény, a Harmonia caelestis, amely egyszerre volt a családja és a hazája (hazánk) története. S valóban világossá tette, hogy a közösségünk alapja, hogy nem egy történetünk van. Azaz a lehető legkönnyedébbnek tűnőén és a legelszántabban írt, mondott nemet a magyar irodalomtörténeti kánon döntő fétisének: a történelmi regénynek, amelyben amúgy a nemzeti identitás, a büszkeség, a sérelem és balítélet tűnik elő, s amely mégis egyre nehezebben sikerült a XX. századra, hát még annak végére, pontosabban a XXI. századra. Belátható volt, hogy ez a nagy könyv nem illeszthető be az ideológiai normák vagy meggyőződések komorsága által vezérelt irodalmi hagyományba. Esterházy kifogott mindazokon, akik nemegyszer igen emberien, de mindig félreérthetetlenül tudták, hogy az irodalom mire való, miért, miként a nemzeti lét alapkérdése. A most lezárult életmű, legkésőbb a Termelési-regény (kissregény)től a néhány hete megjelent Hasnyálmirigynaplóig évtizedeken át próbálta megmutatni, hogy mit is jelent, miszerint ami kívül, túl van a szövegen, azaz ami az illékony vagy komor valóság lenne, az mind a nyelv által létezhet. Azt, hogy a „nyelvem határai, a világom határai”, nem ő, hanem Wittgenstein írta, de valóban ő is írhatta volna. S ő megmutatta, hogy milyen tág határ az. Tőle tanulta meg immár több nemzedék, hogy mi mindent ad nekik az az író, aki a nyelv és világ határai közti évszázados filozófiai, esztétikai vitában nem foglalt állást, hanem megmutatta, hogy miként működik az a nyelv, amelynek természete éppoly transzparens volt, mint kiismerhetetlen. Nekem úgy tűnt, hogy az elmúlt évtizedekben két olyan sorsesemény történt, amelyben a határtalan nyelvbe zártság, tehát az átható tekintet, a kíméletes ész és az irónia logikája egyszerre lényegtelen lett. A szív segédigéi, az anya halálát, tehát a feldolgozhatatlant valóban inkább elviselni, mintsem meg- és elüldözni akaró szöveg volt az egyik, s a Javított kiadás a másik. Tény, hogy lélegzet-visszafojtva olvastam a Hasnyálmirigynaplót, s valóban elnémultam attól az immár nem könnyed, de félreérthetetlenül a humanista pedagógia, azaz a klaszszikus irodalom és művészetelmélet centrumát jelentő szigortól, amellyel ragaszkodott ahhoz, hogy szerző maradjon, azaz saját szövegének tárgya legyen akkor is, amikor naplót írt. Naplót arról, hogy mint történt, hogy egy igen komor testi változás: egy felette rossz helyen lévő daganat, azaz a betegség, amely persze megint csak ő is volt, átvette az uralmat a lélek és a test fölött. És aztán mégsem. S persze részben kísérteties és a „magyar irodalom” akármely fogalma és hagyománya felől nézvést bölcs és reményt keltő módon fenntartotta azt a módszert, amelyet egykoron Balassa Péter, okkal, korszakhatárnak látott. S az is lett, hosszú, hosszú évtizedekre. Kevés magyar író volt, akinek munkássága anélkül írta át az irodalom aktuális paradigmáját, hogy azt tényleg akarta volna. Most a gyásznak, azaz a bánatnak van itt az ideje, annak a beismerése, hogy Esterházy Péter örökre halott, és rajtunk múlik, hogy ennek ellenére meddig marad velünk, meddig élünk általa is. Ennek a munkának a megkezdése nem más, mint az olvasás. Az irodalom közössége a gyászolóké: vannak közöttünk hívők, hitetlenek, tehetetlenek, reménykedők, reménytelenek, elveszettek ebben a percben, és nyilván vannak, akik magukba zárják, amit tudnak, éreznek. De mostantól mindannyiunkat összeköt, hogy Esterházy Péter nincs többé, és van nekünk. Akiket hátrahagyott, azok tudják, hogy nem maradtak magukra. György Péter GYÁSZ Tud a miénk lenni „AKI ÍRÓNAK születik, az egyúttal felelősnek születik mindazokért, akiknek ír. A posztmodem író felelőssége annál nagyobb, minél mélyebb benne ennek a felelősségnek a felismerése. így született az az életmű, amely gazdagon, briliáns újításokkal, nyelvi meglepetésekkel árad, és ostromolja a mai olvasó felszínes izgalmaktól megfáradt agyát és szívét. Tud meglepő és egyúttal nagyon ismerős lenni. Tud a miénk lenni." Emberi Erőforrások Minisztériuma Az irónia mestere A FRANKFURTER Allgemeine Zeitung búcsúja: „Az irónia magyar mestere elvesztette a harcot a halál ellen, amely nem ismer iróniát" A lap szerint Esterházy Péternek huszonnégy kötete jelent meg németül, amellyel ő a legtöbb művel jelenlévő magyar kortárs író németföldön. FÁZ Igazi futballszeretet A LE FIGARO felidézte Esterházy ellenzékiségét és futballszeretetét, megemlítve az Utazás a tizenhatos mélyére című munkáját amelyet húsz nyelvre fordítottak le, köztük franciára is. A Die Presse megemlíti osztrák állami díját és hogy 1999-től többször is jelöltje volta Nobel-díjnak. Cs.L. Az utolsó üzenet A PETŐFI Irodalmi Múzeumban tartott estre a múlt héten már nem tudott elmenni az író. Üzenetét Dés László olvasta fel: „Gyerekkoromból felsejlik egy emlék: »Magyar hangja, Láng József.« Az én hangom, a magyar hangom most a barátaim hangja. Igyekeztünk vidám hangokat és csöndeket választani. Felhőtlen jó szórakozást kívánok.” Ez volt az író utolsó üzenete olvasóinak. PIM Nem találunk szavakat, így indul a Termelési-regény. Mi mást tehetnénk, Esterházy-mondatokkal gyászolunk „Nem találunk szavakat. Megvagyunk kövülve” „Közép-európaiak vagyunk: az idegrendszerünk elrongyolt, a vécépapírunk kemény.” A halacska boldogságos élete „Az ötvennél nagyobb és öttel osztható számok, és a hetvenöt ilyen, az irodalmárokból sajátos tébolyt váltanak ki, mondhatni begőzölnek, és minden bizonynyal megalapozott lelkiismeret-furdalásukat csillapítandó, viharosan ünnepi írásokat kezdenek fabrikálni, vagy fondorlatosán másokat erre rávesznek.” Hrabal könyve „Ne csácsogj. Növeled a káoszt.” Hahn-Hahn grófnő pillantása „Van egy jó hírem meg egy rossz hírem. A jó hírem: hogy csak egy rossz hírem van. A rossz hírem: hogy meg fogol, elvtárs, halni.” Kis Magyar Pornográfia „Egy angol az mindent 1600 óta csinál.” A halacska boldogságos élete „Kutya nehéz úgy hazudni, ha az ember nem ösmeri az igazságot.” Harmonia caelestis „Vegyük komolyan a komolytalanságot.” (ÉS, 2000) „Jesszusom, csak nem fogja tükrözni a valóságot?” (ÉS, 1998) „Esterházy Péter szíve megdobbant. Kicsit hiába, mint rendesen. Az első edzés időpontja: január első vasárnapja, délelőtt tíz óra - mondta Armand úr. - Legyetek ott.” Termelési-regény „A Trabant útfekvése kitűnő és gyorsulása kifogástalan. Ez azonban nem szabad, hogy könnyelműségre csábítson.” Kis Magyar Pornográfia „Ne tessen nyugtalankodni, mondta volna az egyszeri szobafestő, ez még kap fogni egy vajszínű árnyalatot. Ebben az ígéretben telt az életünk, hogy igaz ugyan, most így meg amúgy, botrányosan, de ne tessünk nyugtalankodni, mert ez még kap fogni egy vajszínű árnyalatot. - Valóban. Kap fogtunk egy vajszínű árnyalatot. Erre gondoltunk? Ne kerteljünk, nem erre gondoltunk. - Viszont most mi vagyunk a szobafestő is.” A vajszínű árnyalat 1988 „Esti Kornél szerelmes levele hazájához: Édes Hazám! De itt elakadt.” Esti „Nem elég nem tartozni valahová, hanem pontosan tudni kell, hová nem tartozom: ez Kertész Imre patriotizmusa. Különbözik az, enyémtől. De az enyém az övétől lesz pontosabb.” (ÉS, 1999) „Külföldi könyvespolcon első dolgom rendet teremteni, magyarán a magyar könyveket előrébb húzogatni, szemernyit.” (ÉS, 1997) „Kezdő író (nem kezdő) édesanyja olvassa az ellenőrző füzetben: Fia a pad alatt Mészölyt matatott. Büntetésül írja le százszor Mészöly Miklós nevét! Kérem személyesen ellenőrizni!” (ÉS, 1999) „Egészségesen, lényegében fitten, fiatalosan (bár föltehetően a tartalékpadon ülve) lenni az elmúlás fennhatósága alatt, az mély, komoly, bonyolult élmény. Ezt a bölcseleti mélységet minden harmadosztályú futballista birtokolja.” (Kalligram, 2000) Kácsor Zsolt
