Tolnai Népújság, 2016. július (27. évfolyam, 153-178. szám)
2016-07-16 / 166. szám
2016. JULIUS 16., SZOMBAT MEGYEI KÖRKÉP 3 No a kereslet Az emberek többsége szeret olcsón jót vásárolni. Aki nem idegenkedik a használt holmiktól, annak a second hand üzletekben van rá módja, hogy ki is élje ilyen hajlamait. Hargitai Éva eva.hargitai@mediaworks.hu - Olcsón jutok jó minőségű ruhaneműkhöz - fogalmazta meg tömören Éva, hogy miért látogatja szívesen a használtruha-kereskedéseket. Bővebben kifejtve hozzátette, sokszor 500-700 forintos áron - de előfordul, hogy még olcsóbban, akár 200 forintért is - jut olyan kifogástalan állapotú márkás darabokhoz, amelyeket újonnan több ezer forintért vásárolhatna csak meg. - Ráadásul még örömet is szerez, ha sikerült kifogni egy-egy igazán jó darabot. Vettem már szép, nagy játékmackót 700 forintért, ami olyan gyönyörű volt, hogy egyszerűen nem tudtam otthagyni, ugyanennyiért márkás softshell dzsekit és szövetkabátot, de ágyneműhuzatokat is szereztem be second hand üzletből, táskákat, kabátokat, összességében elég sok mindent, amit újjonnani áron kevésbé engedhetnék meg magamnak - tette hozzá a fiatal nő. Azt is hozzáfűzte, hogy a jó fogásokhoz gyakran kell látogatni az üzleteket.- Sok törzsvendégünk van, még olyanok is, akik naponta benéznek - osztotta meg velünk tapasztalatait az egyik Tolna megyei használtruha-kiskereskedés üzletvezetője. Az is kiderült, hogy a böngészőik között akadnak igazi „vadászok” is, akik már megadott márkákra, különleges darabokra fókuszálva válogatnak. A többféle árfekvésben árult ruhák minden kategóriájára akad vevőcsoport. Van, aki megengedheti magának a drágább, de válogatottabb vállfás ruhákat, más pedig inkább az olcsóbb, felhalmozott ruhák között válogat, amelyek között is ki lehet fogni jó darabokat. A kitett ruháknak általában 40-50 százaléka fogy el. Az üzletben tapasztaltak szerint,hó elején, fizetéskor lehet észrevenni a forgalom felfutását. A legnagyobb hazai second hand üzletlánc, a Háda egy paksi és egy szekszárdi kirendeltséggel rendelkezik a megyében. A társaság képviseletében Czibusák Mirjam marketing-és pr-menedzsertől megtudtuk, a ruhákat elsősorban Angliából és Skóciából szerzik be. A szigetországban is van előválogató csoportjuk, ahol sok magyart foglalkoztatnak, és Magyarországon is van válogatóüzemük. Ezeken a helyeken dől el, hogy minőségüknek megfelelően milyen üzletbe és árkategóriába kerülnek a darabok. Tapasztalataik szerint nő a kereslet, amelyet üzletnyitásaikkal próbálnak követni. Azok a ruhák, amelyek nem találnak gazdára, Afrikába mennek tovább. Ugyanakkor jótékonysági szervezetek is gyakran keresik meg az üzletláncot ruhaadományokért. Giga válogatóüzemekben szortíroznak Arról, hogy nem kis üzletágról van szó. árulkodik egy hazai érdekeltséggel is rendelkező ausztrál használtruha nagykereskedelmi vállalat honlapja. A három évtizede ausztrál és angol ruhákat begyűjtő, feldolgozó és továbbító cég bemutatkozásából kiderül, a Közel-Keleten található üzemünkben napi 120 tonna ruhát válogatnak szét több százfős csapatukkal az európai, afrikai, ázsiai vevőik igényei szerint. Ugyanakkor saját piacukat segítve, építve nagy- és kiskereskedések létrehozásában is támogatják a vállalkozó kedvű hazánkfiait. A hazai cégek között is van olyan, amelynek 6000 négyzetméteres csarnokában havonta 5-600 tonna ruhát dolgoznak fel. Pár száz forintért lehet ruházkodni Magyarországon tavaly év végén több mint 6600 használtcikküzletet tartott nyilván a Központi Statisztikai Hivatal, amelyek jelentős hányada ruházati holmikkal foglalkozik. Csak ha a megyeszékhely belvárosát vesszük alapul, már a Széchenyi utcáról legalább 5 üzletbe lehet betérni. A kilós használt ruhát van, ahol egységesen 2990 forintért adják, máshol kifutó árral dolgoznak: hétfőn még 1990-ért kínálják a holmik kilóját, majd naponta csökken az ár, míg szombaton már csak 490 forint. Az úgynevezett vállfás, vagy egyedi áras ruhák válogatottabb, sokszor tényleg nagyon szép minőséget hoznak, viszont áruk az üzletekben már 1500-2500 forint között található. Generációk Kvanduk Bence bence.kvanduk@partner.mediaworks.hu Rengetegszer olvasom fórumokon, hogy ezért vagy azért is az Y és a Z generációt okolják az ezt megelőző „évjáratok” szülöttei. Legutóbb a Balaton Soundon eszméletlenül talált lányok kapcsán jött elő, és természetesen ezért is csak a ,80 óta születettek felelősek. Egy hozzászóló olyannyira elragadtatta magát, hogy kifejtette mennyire örül, hogy az ő vállalatánál nincs még ebből a generációból származó, mert ezekkel képtelenség együtt dolgozni, és egyébként is léhűtő mind. Általában nem is szoktam odafigyelni ezekre a véleményekre, csak tovább lapozom, de olyannyira durván, sértőn volt megfogalmazva az írás, hogy nem tudok már szó nélkül elmenni mellette. Leginkább a mögé álló tömeg bosszantott fel annyira, hogy ne bírjam ki véleményezés nélkül, de az is közrejátszott, hogy a durva általánosítással nem csak rám, hanem százezrekre, milliókra sütik rá folyton ezt a negatív bélyeget. Igen, én is, a barátaim és ismerőseim is, legalábbis legtöbbjük az Y generáció korszakába születtünk, sőt, mindegyik testvérem már a Z-be. Nem látom, tapasztalom sehol, hogy naplopónak gondolnának, vagy ne beszélnének, dolgoznának velem szívesen, és az ismerőseim elbeszéléseiből sem hallottam még ilyet. Természetesen nem vitatom, hogy vannak léhűtők is, akik ekkor születtek, de nem gondolnám, hogy arányában több lenne, mint az előzőekben, és ha ez valóban így van, a gyerekek meg fogynak, akkor kevesebb a naplopó most, mint a kedves hozzászóló korosztályában, akivel valóban nem lehet egyszerű együtt dolgozni az előítéleteiből kiindulva. Százezrekre, milliókra sütik rá folyton a negatív bélyeget Eltiltották Cseh Péter Mihály atyát Minden nyilvános papi működésétől eltiltotta a szekszárdi plébá• nián kisegítő lelkészi szolgálatot teljesítő Cseh Péter Mihályt dr. Udvardy György megyés püspök - derül ki a Pécsi Egyházmegye pénteki közleményéből. A kiadott tájékoztató szerint „Cseh Péter Mihály írott és elektronikus médiumokban, internetes közösségi oldalakon és biogokban huzamos ideje tevékenykedik. Emiatt püspökétől többször kapott szóban és írásban útmutatást, szükség esetén figyelmeztetést nyilvános tevékenységének fórumait, stílusát és tartalmát illetően. Cseh Péter Mihály a világos útmutatásoknak nem vagy nem megfelelő módon tett eleget”. Mindezek miatt a megyéspüspök előzetes vizsgálatot indított ellene, és a botrányok megelőzésére az eljárás idejére a pénteki nappal műiden nyilvános papi működéstől eltiltotta. Az egyházmegye a közleményben tudatta, hogy további tájékoztatást a vizsgálat lezárulta után tudnak adni. Ennek megfelelően nem kívántak nyilatkozni a szekszárdi plébánián sem az üggyel kapcsolatban, Cseh Péter Mihályt pedig nem értük el telefonon. Péter atya kérdez című blogja szerint Cseh Péter Mihály 1983-ban született Makón. Pécsen szentelték pappá 2009. december 5-én. Szolgált Dombóváron,’Vásárosdombón, Pécsen és a mágocsi plébánián is. Szekszárdon 2014. augusztus 1-től tevékenykedik. A YouTube-on, illetve blogján is megosztja gondolatait Nemrég videóban tette fel a kérdést Orbán Viktor miniszterelnöknek, hogy „Kicsoda Habony Árpád?”. Mindkét csatornán közzé tette a kötelező betelepítésről szóló népszavazással kapcsolatban a Magyar Katolikus Püspöki Konferenciának címzett levelét, illetve kérdéseit, amelyek között például az is szerepel, hogy „Ha el kell mennem szavazni, akkor igent vagy nemet kell válaszolnom?”. H. É. Másfél évszázados székely szőtteseket is bemutatnak a kiállításon Dr. Németh Kálmánra emlékeztek Több pályázat sikerében bíznak BÁTASZÉK Dr. Németh Kálmán tiszteletére tartottak tegnap emlékülést és egyben megnyitották a székely szőttesekből összeállított kiállítást Bátaszéken a Petőfi Sándor Művelődési Házban a 14. alkalommal megszervezett Bukovinai Székely Találkozó kapcsolódó programjaként. A textíliákat - amelyek között 150 éves is akad - Lőrincz Etel textiltervező iparművész mutatta be, tudtuk meg Kismődi István főszervezőtől, a Bátaszékl Székelyek Baráti Körének elnökétől. Hozzátette, az előadó saját gyűjteményéből is gyarapította a találkozón megtekinthető tárlatot, amely elsősorban helyi székelyektől származó szőtteseket mutat be, köztük olyanokat is, amelyek másfél évszázaddal ezelőtt készültek. Az emlékülés hallgatósága többek között dr. Németh Kálmán kalocsai főegyházmegyei levéltárban őrzött leveleivel, 1941 és 1944 közötti tevékenységével ismerkedhettek meg. A meghívott előadók között szerepelt dr. Kóta Péter, aki nagybátyja életútját ismertette. Az alkalom fényét Illés Teréz énekművész, Sárkány Kázmér operaénekes és Zsikó Zoltán népdalénekes előadása emelte. A tervek szerint az ülés után ellátogattak dr. Németh Kálmán sírjához, s lerótták tiszteletüket a hazatelepítés atyja előtt. H. É. Illés Terézt Lozsányi Tamás orgonaművész kísérte GRÁBÓC Több pályázati sikerben bízik a grábóci önkormányzat. Mint azt Takács László polgármestertől megtudtuk, augusztusra várható az elbírálása a tavasszal járda felújításra a belügyminisztériumhoz beadott pályázatuknak. Amennyiben elnyerik a közel 15 millió forintos összeget, akkor a település járdáinak 80 százaléka új beton burkolatot kaphat. A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) keretében pályáznak az önkormányzati hivatalt, orvosi rendelőt és várót, a kultúrtermet, valamint ifjúsági klubhelyiséget magában foglaló épületkomplexumuk energetikai korszerűsítésére. A 100 százalékos támogatást adó pályázat keretében igényelt 38,5 millió forintból megoldanák a hőszigetelést, napelemeket telepítenének, a geotermikus energiára épülő hőszivatytyús központi fűtést építenének ki. Az elbírálás őszre várható, pozitív eredmény esetén jövő tavasszal kezdik el a kivitelezést A Sportpark program által kínált lehetőséggel is élni kíván a település. Egy 40 négyzetméteres, öt eszközből álló sport, vagy más néven fitness parkkal szeretné a települést gyarapítani az önkormányzat. Ez esetben a beruházó a Nemzeti Sportközpontok, a kész parkot a község csak üzemeltetésre venné át. H. É.