Tolnai Népújság, 2016. július (27. évfolyam, 153-178. szám)

2016-07-14 / 164. szám

2 MEGYEI KÖRKÉP 2016. JÚLIUS 14., CSÜTÖRTÖK Ők nem használnak M rendszámot Lapunk tegnapi számá­nak aratással foglalkozó cik­kére érkezett észrevétel, még­pedig a „Leveszik a gépek rendszámát” című keretes írással kapcsolatban. Az itt megemlített Paksi Dunamen­­ti Zrt. műszaki szakembere, Domonkos Tamás írta levelé­ben, hogy a cikkben leírt eset „nem velünk történt és nem is rendelkezünk mezőgazdasági „M" rendszámmal”. A tévedé­sért az érintettek és olvasóink elnézését kérjük. T. N. Lássanak, ne csak nézzenek A Teveli Fiatalok Egye­sülete „Tevel - ahogy én lá­tom” címmel fotópályázatot hirdet, melynek célja a falu­ban vagy közvetlen környékén készült, a település egy részét, vagy életét bemutató fotók ké­szítése. Egy pályázó öt feke­te-fehér vagy színes, digitá­lis vagy digitalizált képet küld­het be e-mailben. Az 1-3. he­lyezett értékes könyvjutalom­ban részesül, egy alkotó pedig elnyeri az egyesület különdíját. A pályaműveket a tevelifiata­­lok@gmail.com címre augusz­tus 12-ig kell beküldeni. B. L. Kerékpárút és járda épült Kerékpárút és jár­da épült Paks külsővárosré­szén, Csámpán. A kerékpárút Paks határától Csámpáig még 2013-ban elkészült, most a biztonságos közlekedés ér­dekében egy rövid szakaszt építettek a közösségi házig. A projekt keretében térköves járdát építettek a buszmeg­állókhoz. Az önkormányzat fi­nanszírozta a 10,5 millió forint értékű munkát. V. T. Elismerték a jól végzett munkát A Tolna Megyei Kormányhivatal tizenhét mun­katársának adott át elisme­rő oklevelet dr. Horváth Kál­mán kormánymegbízott a Köz­­szolgálati Tisztviselők Napja alkalmából. Ezzel ismerte el a kollégák kiemelkedő munká­ját, elhivatottságát, példaér­tékű közszolgálati magatartá­sát, amellyel a hivatal munká­ját segítik - tette közzé a Kor­mánymegbízotti Kabinet. H.É. Hétfőn kezdték el a munkát a Bonyhádi Képzőművésze­ti Kör tagjai a hagyományos Teveli Alkotó Napok kereté­ben, tanáruk, Kovács Ferenc festőművész útmutatásaival. A termékeny munkához a kö­rülmények is kiválóak voltak. Hargitai Éva eva.hargitai@mediaworks.hu TEVEL Kedden kora délután re­mek hangulatban készülőd­tek a kései ebédhez a Teveli Al­kotó Napok résztvevői a Jahn Panzióban. A Bonyhádi Képző­­művészeti Kör tagjai immár ötö­dik alkalommal töltik itt nyári „táborukat” Kovács Ferenc fes­tőművész útmutatásaival csi­szolva alkotói képességeiket. A nagy hőségre való tekintettel ez alkalommal az árnyas félte­tő alól könnyebben feldolgozha­tó makrovilág a munka vezető témája, tehát kisebb területre fó­kuszálnak, felnagyítva azt. Mint azt Kovács Ferenc elmondta, ez nem jelent szigorú kötöttséget, hiszen vannak olyanok, akik korábbi tématervüket dolgozzák ki. Az alkotói körben az ő felada­ta, hogy egyfajta ízlésformálás­sal, technikai ismeretek átadá­sával segítse a tagokat, oly mó­don, hogy mindenki megőrizze a saját egyéniségét. Ugyanakkor egymástól is tanulnak, egymás­nak is inspirációt adnak.- Senkit nem hajtok, nincs is rá jogalapom, hiszen nekem kel­lene példát mutatnom, amivel nem igazán állok jól - mondta a tanár úr, aki egy korábban szü­lőfalujában, Nagybaracskán be­gyűjtött téma pasztell kidolgozá­sával foglalkozik. A kérdésre vá­laszolva, hogy mitől lesz jó egy kép, kiemelte, nagyon fontos, hogy legyen egységes a kivitele­zés. Legyen a képnek egy meg­határozott színvilága, amely jel­zi, hogy az alkotója otthon van a színek keverésében. Lényeges, hogy ismerje azokat a kompo­­zíciós elemeket, amelyek növe­lik a kép kifejező erejét. Ugyan­akkor önmagának is benne kell lennie a munkájában, mert ettől lesz igazán érték a kép, és itt bi­zony nagyon sok ilyen alkotás található - tette hozzá. A készülő képek között volt számos, igen változatos stílu­sú színes pasztell csendélet, de akadt, aki most a mono­króm színvilágot választotta, és olyan is, aki stílusának megfe­lelően élénk színekkel és abszt­rakt mintákkal már-már szür­­realisztikus alkotásokat hozott létre. A kedvező körülmények adottak voltak a munkához, így az esztétikus környezet, a ki­fogástalan vendéglátás, ráadá­sul medencébe hűsölhetnek, ja­­kuzziban lazíthattak az alko­tók. Összesen 18 fő, ebből 15 tag vett részt a szerdán este lezárult programon. Szeptemberben nyílik kiállításuk A Bonyhádi Képzőművészeti Kör 1949 óta működik hivata­losan. Kovács Ferenc 1970-ben vette át a vezetését. A csoport­nak sokféle profilja volt már: se­gítettek műszaki felsőfokú ta­nulmányokra készülő diákok­nak a rajz felvételikre való felké­szülésben, volt időszak, amikor általános iskolásokkal is foglal­koztak, és olyan is, hogy nagyon vegyes volt a csoport összeté­tele. Mostanra kialakult egy el­sősorban középkorú alkotó höl­gyekből álló kör, akikkel min­den héten kedden van egy fog­lalkozásuk, a nyári szünet kivé­telével. Munkájuk eredményét többek között a szeptember 14- én, a szekszárdi Babits Mihály művelődési központban meg­nyíló kiállításukon tekintheti meg a nagyérdemű. Születésnapot is ünnepeitek Október 7-én nyílik meg Ko­vács Ferenc jubileumi kiállítá­sa a szekszárdi Babits Mihály művelődési központban.- Ez annyit jelent, hogy 40 éves a lelkem és 80 a testem- fűzte hozzá viccelődve a ta­nár úr. így az idei Teveli Alko­tó Napok rendezvény abból a szempontból is különleges, hogy vezetője a napokban töl­tötte be ezt a szép kort. amit a tagokkal meg is ünnepeltek Mint elmondta, hatvan éve al­kot. de igazán a művészetpe­dagógia mellett kötelezte el magát. Ahhoz azonban, hogy ezt csinálja, otthon kell lennie tettben is a képzőművészet ágaiban. Lányától kapott készlettel kezdte Az alkotók „anyja” erre a három napra Jahn Elemérné volt, aki a panzió háziasszonya és egy­ben a képzőművészeti kör tag­ja is. Mint elmondta, gyerekko­rában is szeretett rajzolni és fes­teni, de akkoriban nem nyílt rá alkalma, hogy fejlessze magát. Aztán a család és a munka szo­rította háttérbe alkotói indíttatá­sát. Idővel a gyerekek kirepültek a családi fészekből, és az egyik lánya, ismerve ilyen irányú kész­tetését, egyszer megajándékoz­ta egy festőkészlettel. Tudomá­sára jutott, hogy a bonyhádi kör­ben segítséget is kaphat a fej­lődéshez, és élt a lehetőséggel, legszívesebben akril- és olajfes­tékkel dolgozik. Szabadtéri mozizás lesz Szekszárdon SZEKSZÁRD A Szekszárdon egy évvel ezelőtt leforgatott Obsitos című, közösségi gyártással ké­szült játékfilmet augusztus 28- án, vasárnap egy egyedi filmes nap keretében vetítik le Szek­szárdon, a Béla király téren ki­alakításra kerülő szabadtéri moziban. Ilyen esemény még soha nem volt Magyarorszá­gon. A vetítés egyben hivata­los rekordkísérlet is lesz, mely­nek célja, hogy Szekszárdon legyen regisztrálva Magyar­­ország legnagyobb szabadtéri mozija, mely lehetséges, hogy egyben a világ legnagyobbjává is válik. A rekordkísérlet hite­lességét a rekordok.hu regiszt­rálóra végzi majd. A vetítésnek másik különle­gessége is lesz. Az Obsitos lesz első olyan magyar mozifilm, mely magyar nyelvű felirato­zással kerül vetítésre a siketek és nagyothallók (SINOSZ) tava­szi felhívására. A film különlegessége, hogy történetre épülő, települést, be­mutató, közösségi gyártással Az Obsitos könnyed hangvételű XXI. szá­zadi mesefilm megvalósított nagyjátékfilm. Az Obsitos könnyed hangvéte­lű XXI. századi mesefilm. Ki­vételessé teszi még, hogy a for­gatásoknak helyszínt biztosí­tó város, Szekszárd, nemcsak díszletként, hanem a történé­sek részeként is megjelenik. A filmben, Mikó István Jászai Mari-díjas színművész meg­formálásában jelen van Garay János 1843-ban született Az obsitos című elbeszélő költe­ményének, világlátott huszár­katonájának szelleme. A má­ba csöppent öregbaka szemé­lyisége sok, kedves, humoros jelenetre ad lehetőséget. A film színes képi és zenei világa me­seszerű városként mutatja be Tolna megye székhelyét. A történet a Béla téren ta­lálható, egykor szebb napokat megért, kocsma árverezése kö­rül forog. A Háry leszármazott Mária néni ivóját többen is sze­retnék megkaparintani, de a le­származottak is mindent meg­próbálnak, hogy megmentsék az örökséget. Ebbe a helyzetbe csöppen bele egy helyi egyete­mista is, aki egy gondolatátvi­tellel működő szemüveget fej­leszt. K. B. Vizsgáltassa meg magát ingyen július 25-én Keringési probléma? Eletet menthetnek a laborvizsgálatok Arra gyanakszik, hogy érszű­kületben szenved? Akkor itt az idő, hogy lépjen! Mielőbb kérjen szakorvosi vizsgálatot! Fontos odafigyelni az ér­szűkületre, hiszen a halálozás 55%-a érbetegségre vezethető vissza Magyarországon. Érthe­tő, hiszen korunkban az érszű­kületet, érelmeszesedés kiala­kulásában szerepet játszó rizi­kófaktorok egy vagy egyszerre több is minden embernél jelen van. Ezek például a dohány­zás, a cukorbetegség, magas koleszterinszint vagy vérnyo­más, a stressz, a mozgáshiány, az elhízás. A betegség korai fel­ismerése többnyire jobb esélyt biztosít a beteg számára. Van­nak figyelmeztető jelek is. Ha valakinek fájdalom, görcs jele­nik meg a lábikrájában, comb­jában bizonyos táv megtétele után. Végtagjai sápadtak, hide­gek, zsibbadnak. Fáradékony, szédül, zúg a füle. Az egész or­szág területén elérhető már a Nashwan-Parasound eljárárás. Egyedülállóan fájdalom és szö­vődménymentes. Infra-, ult­ra és hallható hang kibocsáj­­tásával a szervezetet melléke­rek képzésére serkenti. A pa­naszok enyhítésére, megszün­tetésére mindössze 20 alkalom szükséges. Jelentkezzen be a július 25- én Szekszárd, Mátyás király u. 8. szám alatt tartandó vizsgálat­ra, és vegye igénybe a kezelés alapárából a 30ezer forint ked­vezményt! Sőt a kupon felmuta­tásával további lOezer forinttal csökken az ár! A vizsgálat ingye­nes! www.medhungary.com, 06- 72/551-714,06-20/541-1466,06- 30/729-5645,06-70/290-3216 16 óra után illetve hétvé­gén ügyeleti telefon: 06-20/495- 8280, 06-30/596-8599, 06-30/336-9525. A kezelőcentrum a vizsgálati idő változtatásának jogát fenntartja. NASHWAN-PARASOUND KEZELŐCENTRUM -10.000 forint Érvényes: 2016.07.31-ig HIRDETÉS ______________________________________HIRDETÉS Vérvétel ! beutaló és sorban állás nélkül!;- Általános állapotfelmérés- Daganatszűrések- Diabetes csomagok- Pajzsmirigy csomagok- Allergia csomagok- Műtétek előtti laborok SPIRIT EGÉSZSÉQCENTRUM Szekszárd, Ybl u. 3. Bejelentkezés 8-21 óráig 06-74/501-080, 06-30/590-2404 Bíró Aranka eli-í szakasszisztens Centrum Laboratóriumjtft. hivatalos partnereként Életet menthetnek a különbö­ző laborvizsgálatok, mivel az elmúlt évszázad új kihívások elé állította az egészségügyet. Új betegségek jelentek meg, ré­gebbről ismert betegségek mó­dosultak, és sok esetben nem le­het a külső jegyek, illetve az ál­talános fizikai vizsgálatok alap­ján teljesen pontos diagnózist felállítani, ilyenkor a laborvizs­gálat nyújt segítséget a kóris­meret pontos definiálásban. A laboratóriumban a szakterüle­tükön magasan képzett szak­emberek elemzik a mintát, így a kezelőorvos az általa elvégzett vizsgálatból, a korábbi betegsé­gekre vonatkozó adatokból és a laborvizsgálat eredményéből meg tudja állapítani a problé­ma okát, így tudja kiválasztani a páciens számára legmegfele­lőbb kezelési módot. A laborvizsgálatok alapvető jelentőségűek a belgyógyásza­ti szűrővizsgálatok, valamint a panaszokkal és tünetekkel rendelkező betegek kivizsgálá­sakor. Fontosságukat az is mu­tatja, hogy segítségükkel ki­mutathatóak például bizonyos daganat félék, több, súlyos ví­rusos eredetű megbetegedés (HÍV fertőzés, fertőző májgyul­ladás), súlyosabb vesebetegsé­gek, veseelégtelenség, de fontos szív-érrendszeri rizikófaktorok (cukorbetegség, magas kolesz­terin) is. K. B.

Next

/
Thumbnails
Contents