Tolnai Népújság, 2016. július (27. évfolyam, 153-178. szám)
2016-07-13 / 163. szám
12SPORT Tolnai Népújság 2016. JULIUS 13., SZERDA HÍREK A Fradi Albániában kezd ma a BL-ben LABDARÚGÁS Megkezdi szereplését a Ferencvárosa Bajnokok Ligája-selejtezőben: Thomas Doll vezetőedző együttese az albán Partizani vendége lesz szerdán 20 órától a Bajnokok Ligájában. A Fradi eredetileg a Skenderbeúval találkozott volna, de az UEFA meccsek manipulása miatt kizárta őket a sorozatból, s az ezüstérmest kérték fel az indulásra. A Ferencváros eddig három játékost igazolt nyáron a német Oliver Flüsing, az osztrák Marco Djuricin és a magyar válogatottal az Eb-n is szerepelt Lovrencsics Gergő (képünk) személyében. A trió mindegyik tagja bevethető lesz Albániában. R.G. Pályán a Bonyhád, a Kölesd és a Tevel LABDARÚGÁS Megyei bajnokok csapnak össze felkészülési mérkőzésen ma este Bonyhádon: a völgységiek 18.30 órától a Baranya megyei élvonal aranyérmesét, az NB lll-as bajnokság rajtjára készülő Pécsi MFC-t fogadják. Két megye egyes csapat is találkozik ma: a Kölesd SE a Tevel Medosz csapatát fogadja, a meccs szintén fél hétkor kezdődik. A két csapat hasonló felállásban vasárnap is összeméri tudását, az a meccs délelőtt fél tizenegykor kezdődik. R. G. Hibátlan hétvégével a döntő küszöbén a Bonyhád BFC Az első osztályú strandlabdarúgó-bajnokságban parádésan szerepelt a Bonyhád BFC. Öt mérkőzést nyertek sorozatban a völgységiek, közte a bajnok Energia SC Gyöngyöst is legyőzték, ezzel közel kerültek az augusztus 5. és 7. között esedékes final fourhoz. Berg Sándor sandor.berg@mediaworks.hu STRANDFOCI Bonyhád BFCFerencváros 9-4. Bonyhád: Komáromi - Szlama, Sebestyén N., Sásdi, Máté R. Cserék: Tasselmájer, Völgyi, Genczler, Szász D., Tolnai Sz. Edző: Bölcsföldi Zoltán. A bonyhádi gólszerzők: Máté R. (6), Szász D., Genczler, Sebestyén N. Kiállítva: Sásdi (20.). A Fradi elleni derbin már az első harmadban háromgólos előnyt szereztek Szlamáék, amelyet egy kevés gólt hozó második követett remivel. A záró periódusban Máté Róbert vezetésével növelte előnyét a bonyhádi gárda, a góllövőlista vezetője meg sem állt hatig. Bonyhád BFC-Junior Sport Szeged 7-7 (büntetők: 3-2). Bonyhád: Komáromi - Sebestyén N., Szlama, Völgyi, Máté R. Cserék: Tasselmájer, Vénosz, Genczler, Szász D., Bognár S. Gólszerzők: Máté R. (3), Völgyi (3), Genczler. A rosszul rajtoló, ámbár felnőtt- és utánpótlás-válogatottakkal bíró szegediek igencsak feljavultak a második hétvégére, a Bonyhád ellen is lendületesen kezdtek. Az első és a második játékrészben ugyan lüktető volt a találkozó, de kevés gól esett. A harmadik harmadban aztán felváltva vezettek a csapatok, végül nem hozott döntést a rendes játékidő, ahogy a hosszabbítás sem. A büntetőket a bonyhádiak bírták jobban idegekkel. Bonyhád BFC-Energia SC Gyöngyös 7-6. Bonyhád: Komáromi - Sebestyén N., Szlama, Völgyi, Máté R. Cserék: Tasselmájer, Vénosz, Genczler, Szász D., Bognár S. Gólszerzők: Máté R. (5), Genczler, Sebestyén N. Az Energia elleni rangadón az előző évi bajnokság döntősei találkoztak. Egyik oldalon a világsztárokkal és magyar válogatottakkal felálló Gyöngyös, a másikon a jó formában lévő bonyhádiak. Rémálomszerűen kezdődött a völgységiek számára a derbi, a középkezdés után már vezettek is a hevesiek. A harmad végéig azonban fordítottak Sebestyénék, amit a második felvonás végéig megőriztek az amúgy igen jó mérkőzésen. A záró játékrészben Máté Róbert immár ötödik góljával kettőre növelte előnyét a BFC, melyet még a játékvezetők „közreműködésével” sem tudott ledolgozni a címvédő. A BFC bravúros sikert aratott. Bonyhád BFC-Újhartyán VSE 10-3. Bonyhád: Komáromi - Sebestyén N., Szlama, Völgyi, Máté R. Cserék: Tasselmájer, Vénosz, Genczler, Szász Ez vár a BFC-re A bonyhádiak mérkőzései a harmadik fordulóban. Július 15. (péntek): Bodon FC-Bonyhád BFC (16 óra). Július 16. (szombat): Junior Sport Szeged-Bonyhád BFC (9 óra). Energia SC Gyöngyös-Bonyhád BFC (13 óra). Július 17. (vasárnap): Bonyhád BFCPlázs Siófok (10 óra). Az állás: 1. Goldwin Plüss (72-40) 25,2. Bonyhád (84- 50) 22, 3. Gyöngyös (70-31) 21, 4. Siófok (60-56) 12, 5. Szeged (67-66) 12. 6. Aramis (46-49) 12. 7. Újhartyán (51- 66) 12, 8. Garvittax (45-66) 6, 9. Ferencváros (30-75) 5, 10. Bodon FC (31-57) 3 pont. D., Bognár S. Gólszerzők: Völgyi (2), Vénosz (2), Máté R. (2), Genczler (2), Bognár S., Szlama. Az újonc meglepően jól vette fel a ritmust, de a bonyhádiak Völgyi korai góljával hamar tudtukra adták, nem kérnek a meglepetésből. A folytatásban sem volt ez másképp, folyamatosan növelte előnyét a BFC az amúgy igen masszív ellenféllel szemben, és végül magabiztos győzelmet aratott. Bonyhád BFC-Garvittax 10-4. Bonyhád: Komáromi - Sebestyén N., Szlama, Völgyi, Máté R. Cserék: Tasselmájer Vénosz, Bognár S., Sásdi, Tolnai Sz. A bonyhádi gólszerzők: Sebestyén (3), Máté R. (2), Völgyi (2), Vénosz (2), Tolnai. A nagymarosiak ellen egyszer már majdnem befürödtek a völgységiek, ezúttal nem hagyták a végére a döntést. Máté Róbert gyors duplával nyitott, majd Tolnai és Sebestyén révén három volt az előny a harmad végére. A Bonyhád a végén még rátett egy lapáttal, így sima lett a vége. Nagydorogon, Izményben, Pincehelyen és Bogyiszlón is újrakezdik Új csapatok a futballtérképen Lakatos Gergő (kékben) és a szentgyörgyiek egy osztályt alászállnak Jól sikerült a zombai jótékonysági akció LABDARÚGÁS Július l-jével zárult le a nevezési határidő a csapatok számára a megyei bajnokságokra, amelyből kiderül, hogy 56 együttes adta be kérvényét a Magyar Labdarúgó Szövetség Tolna Megyei Igazgatósága felé, tudtuk meg Krausz Márton igazgatótól. Azt már tudni lehetett, hogy a Szekszárdi UFC és a Paksi FC második csapata képviseli majd Tolna megyét az NB Ill-ban, s ahogy korábban megírtuk, a Bölcskei SE - az utánpótlás hiánya miatt - a megyei másodosztályban folytatja. A legkevesebb változás a megyei első osztályban történt: a Dunaszentgyörgy SE visszább lépett egy osztályt, s mivel sem a Madocsa SE, sem a Nagymányoki SE nem vállalta a magasabb osztályt, így ez a pontvadászat 13 együttessel Indul majd el. A másodosztályba jelenleg 23 csapat neve található, így marad a Keleti és Nyugati csoport (húsz vagy annál kevesebb jelentkező esetében öszszevonták volna ezt az osztályt), előbbiben 13 - ide került a Dunaszentgyörgy -, utóbbiban 10 csapattal. A megyei harmadosztály bajnoka, a Tolnanémedi KSC, az ezüstérmes Dombóvár FC II., valamint a negyedik KSE Gyönk nem vállalta a második vonalat, míg a bronzérmes Nagymányoki SE II. - az elsőszámú csapat miatt - nem indulhatott volna magasabb osztályban, azonban az ötödik Németkéri SE igent mondott a felkérésnek, így ők a másodosztály Keleti csoportjában indítják a 2016/2017-es szezont. Nyugaton a sereghajtó Kéty SC fúzióba lépett a Kakasd SE-vel, s Kakasd SE II. néven a harmadosztályban indítanak csapatot. A bajnokság lebonyolítása Keleten a szokásos oda-visszavágós alapon működik majd (összesen 24 mérkőzés), míg Nyugaton - az NB I mintájára - három kört rendeznek majd (tíz csapattal így 27, esetleges 11-gyel 30 találkozója lenne egy együttesnek). Négy település is visszakapcsolódik a megyei labdarúgás vérkeringésébe: a nagydorogi, a pincehelyi, az izményi és a bogyiszlói pályára ismét lesz miért kimenniük a helyi szurkolóknak - utóbbit a tolnai futsalcsapat „hívta életre”, ennek lehetőségéről szintén említést tettünk korábban. A szabályok értelmében ezen együttesek a legalacsonyabb, jelen esetben a harmadosztályban kezdik meg szereplésüket. Krausz Mártontól továbbá azt is megtudtuk, valószínűleg az augusztus 13-14-i hétvégén hangzik fel az új idényben először a kezdő sípszó a megyei pályákon, de erre, valamint a sorsolásra a héten derül fény. B. S. JÓTÉKONYSÁG Szombaton került megrendezésre Zombán a Langer Motorsport Zomba Egyesület szervezésében a II. Krosszmotoros véradás és jótékonysági nap. Az eseményen negyvenhetén adtak vért, míg a Tolna Megyei Balassa János Kórház gyermekosztályának 107.500 forintot gyűjtöttek öszsze. „Csak álmomban gondoltam volna, hogy ennyi embert tudunk megmozgatni - nyiltakozta Langer József, az egyesület elnöke, az esemény főszervezője. - Szerettük volna túlszárnyalni a tavalyi harminc véradót és a közel hetvenezer forintos adományt, de ez a szám és összeg még engem is meglepett egy kicsit. Köszönjük mindenkinek” - tette hozzá. A délelőtt jótékonykodók ingyen vehették birtokba a felújított zombai krosszpályát, amelyen negyvenöt motoros körözött megállás nélkül a rekkenő hőségben. „A véradók mellett mindenképp meg kell említeni a támogatókat is, akik mind a pálya karbantartásában, mind az esemény lebonyolításában kivették a részüket, időt és energiát nem kímélve” - mondta Langer József. A négy állomásból álló Dél-MX versenysorozat záró fordulójára (korábban Zombán, Kalocsa-Foktőn és Mágocson rendeztek futamot) október 1-jén kerül sor Zombán. Az idény zárásaként pedig díjkiosztó gálára kerül majd sor az év végén. Berg S. Jótékonység mellé egy kis krossz