Tolnai Népújság, 2016. június (27. évfolyam, 127-152. szám)
2016-06-09 / 134. szám
2016. JÚNIUS 9., CSÜTÖRTÖK Az onkormanyzatok készülnek a változásra, de még nem ismert, mennyit kell majd fizetniük > a koltsegvetesbe •'*. MEGYEI KORKÉP Majmok bolygója Hargitai Éva eva.hargitai@mediaworks.hu Egy majom tévedt be Kenya legnagyobb erőművébe, és okozott áramszünetet az ország jelentős részén - számolt be róla a Világgazdaság online kiadása. Állítják, hogy ez nem csalás, nem ámítás, nem egy rossz tréfa. Valóban megtörtént a dolog. Az állat bejutott az afrikai ország legnagyobb vízerőművébe, majd lekapcsolta az egyik transzformátort, így az erőmű működése leállt. Egészen véletlenül ez a létesítmény szolgáltatja Kenya áramtermelésének 80 százalékát. Ilyen történeteket olvasva az ember fején óhatatlanul is átfut néhány gondolat. Egyrészt rácsodálkozik, hogy egy ilyen stratégiailag is központi szerepű létesítménybe csak úgy betéved egy állat, és csak akkor veszik észre, amikor már nem látnak. Ez még akkor is furcsa, ha Afrikában van, ahol egy kicsit másként épül fel a fontossági sorrend. Persze előfordulhat, hogy a majom volt nagyon fineszes. Sőt, az is lehet, hogy ez volt az első, kísérleti lépése egy készülő főemlős hatalomátvételének. Először egy kenyai erőmű, majd néhány rakétabázis, meg az amerikai hadiflotta. Aztán nézhetünk kerek szemekkel, amikor Washingtonba szőrös lakók költöznek a fehérház romjai közé, és a banán lesz a legkelendőbb exportcikk a világon. Aki látta a Majmok bolygója című filmet, az el tudja képzelni, milyen borzasztó majmok irányítása alatt rabszolga sorban senyvedni. Persze ez csak komolytalan fikció, a kenyai erőmű rendszerét azóta helyreállították, sőt, még a majom is túlélte az esetet. Az erőmű rendszerét helyreállították, és a majom túlélte az esetet. Háromból kettő díjat érdemelne A rajzpályázat díjazottjai Verseghy Ferenccel 2017. január elsejétől már minden iskolában az állam lesz a működtető. A településeknek a tervek szerint hozzájárulási támogatást kell majd fizetniük az államnak. Munkatársainktól tolnai.nepujsag@mediaworks.hu TOLNA MEGYE - Egyelőre csak a döntés született meg, konkrétumokat még nem tudunk az iskolák működtetésének államosításával kapcsolatban. Hogy megszűnik az iskolák jelenlegi működését több ponton jellemző párhuzamosság, az kétségtelen - nyilatkozta dr. Haag Éva. Szekszárd alpolgármestere a szolidaritási hozzájá-Sávosan fizetnék A jövő évi költségvetéshez módosítójavaslatot nyújtottak be, amelynek alapján az állam nagyjából 21 milliárd forint szolidaritási hozzájárulást vonna el a településektől az iskolák működtetésére. A szolidaritási hozzájárulást a tervek szerint azoknak a településeknek kell fizetniük, méghozzá sávosan, ahol az adóerő-képesség - a helyi adóbevétel osztva a lakosságszámmal - meghaladja a 32 ezer forintot. rulással kapcsolatban elmondta, előzetes számításaik szerint a megyeszékhelyen az egy főre eső helyi adóbevétel a megadott limit környékén van. Mivel a rendszer bevezetése és az ezzel kapcsolatos intézkedések még nem nyerték el végleges formájukat, a hozzájárulás mértékét tekintve nem lehet konkrét öszszegről beszélni.- Már most is évente 174 millió forint hozzájárulást fizetünk az államnak az iskoláink után, ennél szolidárisabbak már nem szeretnénk lenni - sommázta véleményét Szabó Loránd, Dombóvár polgármestere. Mint mondta, korábban felmerült, hogy az önkormányzat legyen a fenntartó, ami valószínűleg kevesebb költséggel járna, de az állami beleszólást így sem tudták volna kizárni. Vagyis gyakorlatilag kettős vezetés alakult volna ki az iskolákban, amit a gyerekek érdekeit szem előtt tartva aggályosnak talált a városvezetés. Bátaszéken tavaly szeptember 1-től ismét a város működteti az általános iskola és a II. Géza Gimnázium épületét. Dr. Bozsolik Róbert polgármester elmondta, ez azt jelenti, hogy a két intézmény fenntartását már nem a KLIK végzi. Az önkormányzat számításai szerint ezzel 25 millió forintot spóroltak meg, hiszen az előző években az önkormányzatnak 96 millió forintot kellett befizetnie a költségvetésbe. A polgármester azt mondta, ezt az összeget a KLIK minden évben megkapta, viszont nem költött az épületekre belőle szinte semmit se. A javítási, karbantartási munkák késtek, lassan, nehézkesen valósultak meg. Miután visszavették az iskolák működtetését, szeptember óta 68 millió forintot költöttek az épületekre úgy, hogy minden munkát elvégeztek. Dr. Bozsolik Róbert hozzátette, a lehető legjobb gazdái lennének a jövőben is a két iskolának. Hogy mi lesz január 1-től, és az államosítás, majd a szolidaritási hozzájárulás hogyan érinti a várost, erről nem tud mit mondani, mert semmilyen információval nem rendelkeznek. Több szempont Az önkormányzatoknak az az egyik legnagyobb problémájuk a szolidaritási hozzájárulás számításával, hogy az adóerő-képesség nem egzakt módon mutatja meg egy település gazdasági erejét. Jó lenne, ha nem csupán e paraméter alapján állapítanák meg a hozzájárulás mértékét. Attól tartanak, hogy a - papíron - tehetősebb önkormányzatoknak kell majd finanszírozniuk a szegényebo települések iskoláit. TOLNA - Maradjatok őszinték, telketeket ne hagyjátok befolyásolni, éljetek a tehetségetekkel! - Ezekkel az útravalókkal látta el Verseghy Ferenc fazekas, a Népművészet Mestere a tolnai Eötvös utcai iskola pedagógusai, Götz Lívia és Pelczerné Götz Szilvia által szervezett hagyományos iskolai rajzpályázat résztvevőit. A helyi Martinék alapítvány által is támogatott pályázatra közel 150 alsó tagozatos diáktól több, mint 200 rajz érkezett be a tolnai iskolákból, illetve Faddról és Gerjenből. A művekből tegnap az Eötvös utcai iskolában nyílt kiállítás, amelyet Hága Lászlóné, a tolnai iskolák igazgatója nyitott meg. Verseghy Ferenc zsűrielnök úgy vélte, az idei alkotások még a tavalyiakat is felülmúlják, kétharmaduk díjat érdemelne. Erre ugyan nem volt mód, de minden korosztályban két-két 1., 2., 3. helyezettet és egy különdíjast hirdettek ki. S. K. Paks a legfelsőbb sávba kerülhet Az már biztos, hogy Paksnak hozzá kell járulnia az iskolák működtetéséhez, de hogy mennyivel, azt még nem lehet tudni - mondta Szabó Péter alpolgármester. Az önkormányzat 665 millió forintot fordít évente erre a célra, az állami támogatás viszont csupán 3 millió forint. Miután Paks a módos települések közé tartozik, azoknak is az élvonalába, a sávos rendszer legfelső kategóriájába fog tartozni, fejtette ki az alpolgármester. Azt is elmondta, hogy 18 pedagógusként eltöltött évvel a háta mögött az a véleménye, hogy nem helyes, ha a működtetés és a fenntartás nincs egy kézben. Most viszont attól tart, hogy Paks iskolái hátrányt szenvednek a változás miatt. - Az a félelmem, hogy nem marad meg az a kiemelkedő színvonal, amit az önkormányzat biztosított iskolái számára - összegezte véleményét. Tegnap, Medard napján nem esett, így a nyaralók reménykedhetnek: végre száraz, meleg lesz az idő Nyár nagy hőingadozásokkal, hőségnapokkal TOLNA MEGYE Tegnap volt Medárd napja, és a népi hiedelem szerint ha ezen a napon esik, akkor a következő 40 napon hasonló tesz az időjárás. Megfordítva is igaz: ha nem esik, akkor negyven napos szárazság következik. Úgy tűnik, most csődöt mond Medárd, mert szerdán ugyan nem esett az eső, de a hét második felében ismét záporokra kell számítani, ugyanakkor az előrejelzések szerint június második fele száraz és meleg tesz. Az embereket mindig érdekelte, milyen tesz az időjárás egy, vagy több hét múlva, menynyire tesz forró a nyár, mikor esik az eső. Nyilván másként ítéli meg a „jó idő” fogalmát az, aki nyaralni készül, mint az, aki földet művel, és annak a terméséből él. Ha az elmúlt tíz évet vesszük górcső alá, akkor kiderül, megyénkben 2000 és 2015 között 5 medárdos (esős) június volt. A megyei növényvédő szolgálat adatai szerint 2001-ben, 2004-ben, 2006-ban, 2008-ban és 2010-ben. Ez utóbbi évben egy hónap alatt 180 milliméternyi eső hullott, és 9 nap volt hőségnap. Száraz, aszályos június 2000-ben, 2003-ban és 2007- ben volt. Eddig 2003 a szárazság csúcstartója, hiszen egész hónapban csak 6 milliméternyi eső hullott, és közben 21 hőségnap volt. Medárd napján remek idő volt. A melegben jól esett egy kis hűsítő Idén júniusban eddig a megye déli részén 25, az északi felében 18 müliméternyi eső hullott, és az átlaghőmérséklet 22 fok, ami nagyon kellemes mind a növényeknek, mind az embernek. Az előrejelzés szerint idén június és július közepe tesz a legforróbb és egyben szárazabb is; valamint augusztus első két hete. A szeptember az idén kellemesen meleg tesz, majd a hónap végére lehűl, és csapadékosabbra fordul az idő. Dávid Mihály magánmeteorológus szerint hirtelen nagy lehűlésekre, majd ismét erős felmelegedésre kell számítani, ennek következményei a nagy és heves viharok, jégesővel. M. I. Regulák Medárd püspök volt a VI. században. Nevéhez szerte Európában időjárási regulák fűződnek, melyek évszázados megfigyeléseknek köszönhetők. Ha most esik az eső, akkor a következő negyven napon hasonló lesz az időjárás, vagy fordítva. A negyven egyébként bibliai szent szám. A mondái magyarázat szerint egy pajkos táncoló társaság nem hallgatott a szent püspök jámbor intelmeire, ezért negyven napos eső mosta szét őket. A németek szerint ezen a napon kezdődött a bibliai özönvíz.