Tolnai Népújság, 2016. június (27. évfolyam, 127-152. szám)

2016-06-06 / 131. szám

2016. JÚNIUS 6., HÉTFŐ KITEKINTŐ g Roma Fesztivál - Ismerd meg a cigányság kultúráját DECS A Decsi Romákért Egye­sület a nagyközség faluházá­ban tartotta június 4-én, szom­baton a harmadik éve megren­dezett, minden évben remek hangulatú, színvonalas Roma Fesztivál - Ismerd meg a ci­gány kultúrát elnevezésű ren­dezvényét. A programok 10 órakor kezdó'dtek, amelynek során megelevenedtek a régi, ősi szokások hagyományőrző tánccsoportok bemutatóiban, Bíró Jolán által énekelt népda­lokban, Gogi és zenekarának előadásában, a Harc Tambu­­ra Zenekar játékában. A tánco­sok között képviseltette magát az Aranyeső-, a Zombai Virág­­szállak-, a Pári Tánccsoport, a Sükösdi Tűzkarika- és a De­csi Csillagok Hagyományőrző tánccsoport is. K. B. Lezárják ma az Ady Endre utcát Pakson PAKS Lezárják ma az Ady End­re utcát, mert megkezdődik annak teljes körű felújítása. A munka - mintegy másfél évig tartó előkészítés után - brut­tó 290 millió forintos költség­gel valósul meg. A beruházás során közműcserét, majd bur­kolatfelújítást végeznek, átépí­tik a kapubejárókat is, a közvi­lágítást és az utca zöldfelülete­it is megújítják. Az átadási ha­táridő október 3-a, addig telje­sen elzárják az utcát a gépjár­műforgalom elől. V. T. Festenek, lehet csatlakozni SZEKSZÁRD Harminc kutya­házat festenek le a szekszárdi Kolping szakképző diákjai és pedagógusai június 14-én dél­előtt a kutyamenhelyen. Ha va­laki szeretne segíteni, szívesen fogad a menhely az akcióhoz anyagi támogatást, fára való kültéri festékeket és ecseteket. Lehet a festési munkálatokhoz is csatlakozni, illetve besegíte­ni abba, hogy a gyerekek finom ebédet kapjanak munkájukért cserébe. v. M. Van munka a szőlőben is, támad a lisztharmat Lassan leérik az eper Eperszüret Fadd határában. Már nem sokáig lesz mit szedni Szerencsés időszak a június eleje, most érik az eper, a cseresznye, a korai meggy, fel lehet tölteni a szerveze­tünket vitaminokkal. A ter­melők azt mondják, még egy hét van vissza az idei eperszezonból. Mauthner Ilona ilona.mauthner@partner.mediaworks.hu TOLNA MEGYE Faddon, a Ve­nyige Szövetkezet eperföldjén szedik az illatos, ízletes sza­mócát a dolgozók. Bényi And­rás, a szövetkezet egyik tagja azt mondta, még egy hét és el­fogy az eper. Az idén közepes volt a mennyiség, rosszul in­dult a szezon a hűvös május­sal, sok esővel, de a végére ki­csit javított az átlagon az időjá­rás. A faddiak évek óta arról hí­resek, hogy kiváló minőséget termelnek és ők a legolcsób­bak a környéken. Egymást ér­ték a vásárlók is, a legnagyobb forgalom délután van, mondta Bényi András, munka után ki­­ugranak kocsival és még aznap lekvárt vagy dzsemet készíte­nek belőle. Jelenleg 600 forintot kérnek kilójáért, ennél olcsóbb nem is lesz, mondták a szövet­kezet tagjai. Érik a cseresznye, a meggy is, ez utóbbi ára még magas, de ké­sei fajtákból talán már érdemes lesz kompótot is készíteni. Akinek van szőlője, annak van bőven teendője is.- Már nem csak beszélünk ar­ról, hogy minden feltétel adott a lisztharmat megjelenéséhez, va­lójában meg is jelentek a tünetek a leveleken, tájékoztatta lapun­kat dr. Gabi Géza növényvédel­mi szakember. Az elmúlt napok­ban történt esőzések nyomán, május 24-28-a között erős fertő­zési ciklus indult el a megye két borvidékén. Ennek tünetei a vi­rágzás alatt - mely a napokban kezdődött - biztosan megjelen­nek. További csapadék érkezé­se esetén gyorsan és erősen fel­léphet a betegség, már a virág­zás alatt, ami igen veszélyes a kötődő kis bogyókezdemények­re nézve. A virágzás alatt folya­matosan 7-10 naponta folytat­ni kell a blokkszerű kezeléseket. A készítmények közül a legerő­sebb hatásúakat válasszuk, ta­nácsolta a szakember. A lényeg, hogy erős védelemmel lássuk el a szőlőt, hogy a virágzás alat­ti időszakban a gombabetegsé­gek támadása visszatartható le­gyen. A zöldmunkákkal folya­matosan válogassuk ki a jól fej­lődő hajtásokat. A fürtök így „le­vegőhöz juthatnak”, a növényvé­dő szerek pedig hozzáférhetnek az eldugottabb részekhez is. A huzalok közé igazított hajtáso­kat pedig nem bántja a szeles, esős időjárás. Hazánk kis kertjeiben az eper szinte mindenütt megtalál­ható. Jó tudni, hogy augusz­tusban lehet szaporítani és a második évtől terem. A kö­zépkötött. jó vízgazdálkodá­sé talajon terem a legjobban. Folyamatosan kell szedni, ne hagyjuk túlérni, mert a rotha­dó szemek a többit is megbe­­tegítik. Levélrozsdásodásra, szürkerothadásra hajlamos. Száz gramm eper 60 mg C-vi­­tamint tartalmaz, ráadásul alacsony energiatartalmú (100 grammban 35 kalória). Vas-, kalcium- és magnézi­umtartalma is magas. Készítsünk dzsemet a gyümölcsből A piac az idén nagyon rap­­szodikus, van amikor a ke­reslet, van amikor a kínálat a nagyobb. Azt azonban mind a termelők, mind a kereske­dők elismerik, hogy jelentő­sen visszaesett a vásárlási hajlam, a jelenlegi gazdasági helyzetben kevés pénz jut az olyan „luxusra” mint az eper vagy a cseresznye. Pedig megéri befőzni, kompó­tot, lekvárt, dzsemet készíte­ni, mert a sok gyümölcsöt (és nem zselét, ízesítőket, színe­­zőket) tartalmazó lekvárokat a boltokban sajnos méreg­drágán adják. íme egy egyszerű eperdzsem receptje: az 5 kilogramm gyü­mölcsöt leöblítjük, hozzá­adunk két kilogramm cukrot 4 zacskó dzsemesítőt, össze­forraljuk (előtte az epret íz­lés szerint összeturmixszol­­juk). Majd üvegekbe öntve, új­ságpapírba tekerve kidunsz­­toljuk, még egy takarót is te­szünk rá, hogy lassabban hűl­jön ki. A harmadik napon le­het a kamrába tenni a finom eperlekvárt. HIRDETÉS GAZDÁK FIGYELEM! Alkalmi áron eladó mezőgazdasági telephely Zomba mellett. • 1,3 Ha-on 800 m2-es gabonatároló, • 350 m2 műhely, raktár, 120 m2 iroda, • hídmérleg valamint egy TOP-DRY gabonaszárító. PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEK! Komoly érdeklődők hívását várom a 70/310-7373-as telefonszámon. Tanácsokkal is segítették a rendőrök a közlekedőket Ellenőrizték a bringákat SZEKSZÁRD A Szekszárdi Rendőrkapitányság közleke­désrendészeti osztályának rendőrei a napokban a Tart­­say utcán ellenőrizték a köz­lekedőket. A kiemelt figye­lem elsősorban a kerékpárok kötelező tartozékainak meg­létére és a gyalogátkelő-he­lyek szabályos igénybevételé­re irányult. Az egyenruhások az intéz­kedések során felhívták a ke­rékpárosok figyelmét a gya­logátkelőhely szabályos hasz­nálatára, a gyalogosokat pe­dig arra kérték, hogy az út­testen történő áthaladás so­rán a kijelölt átkelőhelyeket részesítsék előnyben. i"' PC IC E: Pl A kerékpárral közlekedőknél az előírt felszereléseket ellenőrizték PROGRAMSOROLÓ HÉTFŐ Bölcske: Alsó szomszéd (román film), 16 óra. A kommuna (dán film), 18 óra. Warcraft: A kezdetek (amerikai akció fantasy), 20.30. Szekszárd: X-Men (amerikai sci-fi akció), 16.30. Warcraft: A kezdetek (amerikai akció fantasy), 19 óra. ÜNNEPI KÖNYVHÉT Tamási Túrmezei Erzsébet tér: az Ün­nepi könyvhét megnyitója, 16.30. IRODALMITEAHAZ Tamási Könnyű László Városi Könyv­tár: az író-olvasó találkozó vendége Ugrón Zsolna írónő, 17 óra. KEDD Bölcske: Alsó szomszéd (román film), 16 óra. A kommuna (dán film), 18 óra. Warcraft: A kezdetek (amerikai akció fantasy), 20.30. Szekszárd: Warcraft: A kezdetek (amerikai akció fantasy), 16.30 és 19 óra. ÜNNEPI KÖNYVHÉT Tamási Túrmezei Erzsébet tér: Versteregető 10 órától. EGÉSZSÉGNAP Szekszárd Babits Mihály Kulturális Központ: ingyenes vércukorszint, koleszterinszint és vérnyomás mé­rés, látásvizsgálat, testzsír mérés, Alzheimer-kór szűrés, hallásvizsgá­lat, csontsűrűség mérés, ortopédi­ai szaktanácsadás 10-15 óráig. ELŐADÁS Dombóvár Vasúti váróterem: Or­bán János építész Vonatozás Svájcban című előadássorozatá­ban a Golden Pass útvonalat mu­tatja be, 16.30. TRAFFIPAX 08:30-10:30 Szekszárd, Rákóczi u. 126. 09:00-10:30 63Us út 2. km 09:00-11:00 Zomba. Rákóczi u. 56. 09:00-11:30 M6 jobb 108. km 09:30-1130 55ós főút 120. km 09:30-1130 6os főút 113. km 11:00-12:00 Szedres, Rákóczi u.77.__ 11:00-12:00 5113-as út 3. km 13:00-15:00 M6 bal 153. km_______ 13:00-15:00 Tolna, Alkotmány utca 117. 13:00-15:00 Bonyhád, Rákóczi a 78. 13-00-1 R-3f) Mfi hal 111. Imi________ 13:30-15:30 Nagydorog, Kossuth u. 108. 13:00-15:30 6-os főút 82. km_______ 15:30-17:30 Bonyhád, Kossuth u. 64. 15:30-18:30 Tolna Bajcsy Zs. utca 72. 16:00-19:00 M6 bal 91. km 16:30-18:30 63-as főút 3. km_______ 17:00-19:00 M6 jobb 153. km 1700-19:00 6-os főút 93. km_______ 18:00-20:00 Bonyhád, Perczel u. 123. 21:00-23:00 &os főút 120. km VÉRADÁS Hétfő Szekszárd Véradó Állomás 8.00-17.00 Kedd Dombóvár Kórházi véradó 8.00-14.00 Tolna MAG-Ház 9.00-16.00 Szerda Pincehely Művelődési Ház 13.00-16.00 Csütörtök Dombóvár Kórházi véradó 8.00-14.00 Szekszárd Samsonite Kft.10.30-14.30 Péntek Szekszárd Véradó Állomás 8.00-14.00 vízállás I A Dunán tegnap reggel 7 orakor: 1 Dunaföldvár 251 cm, Paks 436 cm, Dombon 502 cm, Árvízkapu 858 cm, Baja 576 cm. A Sió Palánknál 283 cm.

Next

/
Thumbnails
Contents