Tolnai Népújság, 2016. június (27. évfolyam, 127-152. szám)
2016-06-21 / 144. szám
Pars-Fajdek harc kalapácsvetésben ATLÉTIKA Az olimpiai bajnok Pars Krisztián (képen) és a világbajnok lengyel Pawel Fajdek az idei Gyulai István Memorialon is összecsap egymással a most először kétnapos (július 17-18.) székesfehérvári viadalon. A két kalapácsvető közül utóbbi van jobb formában, a lengyel 81.71 méterrel vezeti az idei ranglistát, míg Pars műtéten átesett ebben az évben, de már egészségesnek mondhatja magát. B. S. Mórágyi ifisták az abszolút bajnokok LABDARÚGÁS Egy héttel korábban 4-2-re nyert hazai pályán a Mórágy csapata, a visszavágón a Szakály játékosai kitettek magukért, a félidőben Moravek Ádám góljával 1-0-ra vezetett a Nyugati bajnok. A fordulás után feljavulta mórágyiakjátéka, sorra dolgozták ki a helyzeteket, melyekkel jól gazdálkodtak, s végül egy küzdelmes mérkőzésen vendégként is győztesen jöhettek le a pályáról. Szakály U19-Mórágy U19 3-4 (1-0). V: László A. Szakály: Balogh, Szőke, Nagy R., Gosztola, Horváth P„ Patkó, Törő, Bakonyi, Szántó, Horváth G., Moravek Á„ Schwáb, Nagy D., Horváth K., Bognár, Barkóczi, Hoffercsik. Edző: Moravek Simon. Mórágy: Markó, Juhász, Hujbert D„ Nagy K„ Mezei, Tóth Tamás, Mózes, Palkó, Kanalas, Tóth B., Grassy, Tóth J., Simondi, Decsák V., Tóth Tibor, Decsák M. Edző: Acsádi Gábor. Gól: Moravek, Törő, Horváth K., illetve Tóth Tamás (2), Decsák V., Tóth J. A Mórágy SE a mai évzáróján kerül sor a aranyérmek átadására, melyre a Művelődési Házban kerül sor. B. S. Koncentráció és fegyelmezettség lehet a kulcs Az elődöntőben is komoly erőpróba vár a szekszárdi védelemre, akárcsak az Újpest Bulldogs elleni utolsó alapszakasz-mérkőzésen Második helyen jutott be a Bodri Pincészet Divízió I. elődöntőjébe a Szekszárd Bad Bones amerikaifutball-csapata, mely vasárnap (15 óra) visszavághat a tavaly elszenvedett fináléért a Debrecen Gladiatorsnek. Az alapszakaszt Szabó Ferenc, a szekszárdi együttes elnöke és játékosa értékelte. Berg Sándor sandor.berg@mediaworks.hu - Ha szezon előtt azt mondják, második helyen zárják az alapszakaszt, aláírta volna?- Azonnal. Az idény előtt a pozitív mérleget célozta meg az edzői stáb - nyilatkozta Szabó Ferenc. - Én ennél egy fokkal tovább mentem, személy szerint a rájátszást tűztem ki minimális elvárásnak. Szerencsére mindkettő összejött. Arra azonban nem gondoltam volna, hogy a második helyen végzünk, de mérhetetlenül büszke vagyok a játékosokra.- Győzelemmel nyitották a szezont, aztán jött a Dunaújváros Gorillaz elleni vereség. Ébresztőleg hatott ez a csapatra?- jól jött nekünk az a pofon. Sokan elhitték a csapatban, hogy „még a bab is hús”. A dunaújvárosiak elleni mérkőzés jól mutatta, hogy milyen egy fizikálisán erős együttessel szemben játszani. De mint minden mérkőzésből, akár győzelemmel, akár vereséggel is végződjön, csak tanulni lehet. Pozitívumokat és negatívumokat egyaránt le lehet szűrni ezekből.- Sikerült is tanulni ebből, hiszen a következő négy összecsapást sikerült megnyerniük.- Ebben nagy szerepet játszott Kovács Sándor és Sződy Ferenc közös munkája. Talán még ennél is jobb eredményeket értünk volna el, ha létszámilag is rendben lennénk. Sajnos az offense 12-13 főből áll, és ha két-három ember nem tud eljönni edzése, akkor nem tudnak összeszokni, nem tudnak gyakorolni.- És akkor a sérültekről még ne is beszéljünk... Abból is kijutott bőven.- Konkrétan az elnökségi tagok mind a maródiak listáján szerepelnek, de szerencsére újabb sérültünk nincsen, így azok, akik az Újpest Bulldogs ellen pályára léptek az utolsó alapszakasz-mérkőzésen, vasárnap is ott lesznek a Gladiators ellen a pályán.- Apropó Gladiators! Fűti a csapatot a visszavágás?- Egyértelműen! Mindenki tudja, hogy a tavalyi divízió lies döntő máshogy alakult volna, ha Gyarmati Máté nem sérül meg. De azt hozzá kell tenni, hogy ez az összecsapás teljesen más lesz, mint amilyen az volt. Nagyon megerősödött a debreceniek kerete, ahogy a miénk is. Több olyan játékosuk van, akik a legmagasabb osztályban (HFL) szereplő Budapest Cowbellst is erősítik. Ott van például a futó, Róják Richárd, aki a válogatottban is meghatározó szerepet tölt be. Futásban és passzjátékban is erősek, úgyhogy kemény mérkőzésre számítunk.- Mi lehet az ellenszer velük szemben?- Mindenképpen ki kell kapcsolnunk Rojákot, emellett maximális koncentrációra van szükségünk, ha dönőbe akarunk kerülni.- Ahol minden bizonnyal a Dunaújváros Gorillazzal találkoznának.- Azért ezt így nem jelenteném ki. A HFL-ben szereplő Nyíregyháza Tigers több játékost is ad ellenfelüknek, a Miskolc Renegadesnek. Nem olyan régen beszéltem a dunavárosiak irányítójával, Bachrathy Kornéllal, s egyáltalán nincsenek megnyugodva, hogy velük kell játszaniuk. Hiába nyerték meg az alapszakaszt veretlenül, nem mehetnek biztosra. De ezért is szép ez a sport. Egyéniben is élvonalban a Bad Bones Az alapszakasz lezárultával érdemes végignézni a különböző egyéni statisztikákat. A szövetség (MAFSZ) hivatalos oldalának tájékoztatása szerint a szekszárdi Novakov Dávid végzett a futójátékosok rangsorának élén 12 touchdownnal, megelőzve Róják Richárdot (11) és a dunaújvárosi Hegedűs Dánielt (6). A passzolt TD-k tekintetében Bachrathy Kornél végzett az élen (17) a debreceni Molnár Gábort (10) és Gyarmati Mátét (9) megelőzve, de a Bad Bones irányítója emellett hat hatpontost is futott. Bajnok a Cavaliers, LeBron James lett az MVP KOSÁRLABDA Az észak-amerikai profiliga (NBA) mindent eldöntő, hetedik mérkőzést a Cleveland Cavaliers 93-89-re megnyerte a Golden State Warriors otthonában, megszerezve története első bajnoki címét. Az összecsapás kiegyenlített nyitó negyedet hozott, majd a következő játékrészben az ekkor 22 pontig jutó Draymond Green révén (aki végül 32 ponttal, 15 lepattanóval és 9 gólpaszszal zárt) minimális előnyre tett szert a címvédő (49-42). A nagyszünet után gyorsan ledolgozta hátrányát a Cavaliers, s a Kyrie Irving, LeBron lames párossal át is vették a mérkőzés irányítását. Meglépni mégsem tudtak, ugyanis - a Goldan State-tel egyetemben - rendre hiba csúszott a támadójátékukban. Az igazi áttörést a vendégek edzője, Tyronn Lue időkérése hozta meg az utolsó percben: Irving dobott egy hárompontost Steph Curry-ről, amire a Warriors-nak már nem volt válasza. A párharcot végül LeBron James büntetője zárta, akit meg is választottak a nagydöntő legértékesebb játékosának (MVP). Ez nem is lehetett kérdés, tekintve, hogy a sorozatban hatodik fináléját vívó erőcsatár a hét mérkőzésen 29.7 pontot, 11.3 lepattanót, 8.9 gólpasszt, 2.6 labdaszerzést és 2.3 blokkot átlagolt. A Cleveland Cavaliers egyedüli csapatként mondhatja el magáról, hogy 1-3-ról felállva tudott bajnoki címet szerezni, a város pedig 52 év után ünnepelhet bajnokot - 1964-ben a Browns amerikaifutball-csapata nyert. B. S. LeBron James, a döntő legjobbja Nem biztos, hogy játszanak, a Sportdöntőbírőság július elején dönt a Skenderbeu szerepléséről Az albán bajnokot kapta a Ferencváros a BL-ben LABDARÚGÁS Nyonban, a Bajnokok Ligája első és második selejtezőkörének sorsolásával kezdetét vette a 2016-2017-es európai kupaidény. A magyar bajnok Ferencváros a Skenderbeu ellen kezdheti meg a szereplését a selejtező második fordulójában, feltéve, hogy az albánok egyáltalán pályára léphetnek. Az UEFA központjában megtartott hétfői sorsoláson kiderült, hogy a zöld-fehérek idegenben kezdenek. Az első mérkőzést július 12-én vagy 13-án, a visszavágót pedig július 19-én vagy 20-án rendezik. Az UEFA néhány gyanús kimenetelű hazai és nemzetközi mérkőzés után indított vizsgálata nyomán kizárta a sorozatból a Skenderbeut, amely azonban fellebbezett, a szereplése így a nemzetközi Sportdöntőbíróság július 5-ó-ára várható döntésétől függ. „Most beszéltem a Skenderbeu és az UEFA képviselőivel, akiktől megtudtam, hogy amennyiben elmarasztalják az albán klubot, úgy játék nélkül megyünk a harmadik fordulóba - nyilatkozott a klub honlapján Orosz Pál, az FTC Labdarúgó Zrt. Nyonban tartózkodó vezérigazgatóját. - Összességében egyébként örömteli, hogy elkerültük a papíron erősebb ellenfeleket, ugyanakkor nem megyünk nagy mellény-Nalepa (balról), Pintér Ádám és Lamah nem tudja mire számíthat Verhetek A Videoton a moldovai Zaria Baltival, a Debrecen a San Marinó-i La Fioritával, az MTK a kazah Aktobéval találkozik az Európa-liga selejtezőjében. Az első mérkőzéseket június 30- án, a visszavágókat július 7-én rendezik. Továbbjutás esetén a Videoton a szerb Cukaricki és a kazah Ordabaszi Símként párharcának továbbjutójával találkozik. A DVSC következő ellenfele a fehérorosz FC Torpedo lenne. Az MTK az azerbajdzsánt FK Qabala és a grúz Samtredia párharcának továbbjutójával játszana. nyel Albániába, hiszen tavaly a Zeljeznicar ellen is kiderült, hogy nem minden a papírforma. Érdekes ez a helyzet, hiszen úgy kell felkészülni ellenfelünkből, hogy az sem biztos, hogy játszunk egymás ellen.” A BL-selejtezőjének első fordulójában nyolc csapat érdekelt, az első találkozókat június 28-án és 29-én, a visszavágókat július 5-6-án játsszák. Az első forduló párosításai: Flora (észt)-Lincoln Red Imps (gibraltári), The New Saints (walesi)-Tre Penne (San Marinó-i), Valletta FC (máltai)-B36 Tórshavn (feröeri), FC Santa Coloma (andorrai)-Alaskert (örmény). B. L.