Tolnai Népújság, 2016. június (27. évfolyam, 127-152. szám)

2016-06-02 / 128. szám

\ 2016. JÚNIUS 2„ CSÜTÖRTÖK SPORT .11 Győzelemmel zárta az idényt a Tolna-Mözs FUTSAL Az utolsó fordulót tar­tották az NB Il-es férfi bajnok­ság Közép csoportjában, ahol a Brand Mission Tolna-Mözs együtteséhez a Romhány SE lá­togatott. A tolnaiak gyenge for­mát mutattak a szezon végé­hez érve, utolsó három mérkő­zésüket elveszítették, az idényt azonban szépen szerették vol­na zárni. A vendégek egy cserével és jobbára ifjúsági korú játéko­sokkal érkeztek Tolnára, ami nagyban rányomta a bélyegét a színvonalon aluli mérkőzésre. A kezdő sípszótól Kneller Ba­lázs csapata irányította a mér­kőzést, fölényük már a harma­dik percben góllá érett. A fél­idő második felében felőrölte ellenfelét a tolnai gárda, s to­vábbi négy góllal gyakorlatilag eldöntötte a találkozó sorsát. A szünet után már csak az volt a kérdés, hogy mennyivel nyer­nek a hazaiak. A végén kilenc lett közte, ezzel győzelemmel pedig a nyolcadik helyen zár­ta a szezont a tolnai együttes, mivel a Magyar Máltai SZSE győzni tudott az Újpesti TE ott­honában (6-2). A tolnaiak az előző idényben az összesített bajnokságban (Nyugat, Közép, Kelet) a tizenötödik helyen fe­jezték be a szezont. A góllövőlistán a legered­ményesebb tolnai a most négy gólt szerző, végül 19-ig jutó já­tékos-edző, Kneller Balázs bi­zonyult. Férfi NB II, Közép csoport, 30. forduló: Brand Missi­on Tolna-Mözs-Romhány SE 10-1 (5-0). V: Márkus (Kas­­zala, Markó). Tolna: Merkl D. - dr. Papp, Sós, Oláh, Merkl M. Csere: Szőcs R., Frankowsz­­ky, Széchenyi, Kurunczi, Knel­ler B., Kovács R. Játékos-edző: Kneller Balázs. Gól: Kneller B. (3., 18., 32., 32.), dr. Papp (11., 34., 35.), Frankowszky (14.), Merkl M. (18.), Sós (27.), illetve Kalucza (26.). Berg S. Közép csoport, a végeredménye 28 24 1 3 190-96 73 2. Dunakeszi 28 23 1- 4 194-71 70 3. Vác FSE 28 20 3 5 167-108 63 4. PAFC-Mitre 28 20 2 6 201-102 62 5. Kecskemét 28 19 2 7 144-112 59 6.1988 Déli FC 28 15 3 10 162-121 48 7. MMSZSE 28 11 5 12 133-127 38 8. Tolna-Mözs 28 11 4 13 127-121 37 9. Városgazda 28 11 3 14 130-155 36 10. Újpest FC 28 9 2 17 128-145 29 11. PTEÁ0K 28 8 4 16 131-180 28 12. Romhány 28 8 2 18 104-146 26 13. UTE 28 6 3 19 114-219 21 14. Garvittax 28 4 3 21 144-249 15 15. Inter CDF 28 2 0 26 92-209 6 LEFEKTETTÉK Épül, szépül a Paksi FC stadionja, legalábbis ami a játékteret illeti. A szezon utolsó mérkőzését követő hétfőn (má­jus 2.) elkezdődött a pálya felújítása, amely most újabb mérföldkőhöz érkezett. Elhelyezték a vízelvezető csöveket, amiket a kü­lönböző szemcsenagyságú vízáteresztő sóderréteg, majd a fűtéscsövek lefektetése követett. A munkálatokkal a múlt héten vé­geztek, ezen a héten hétfőn pedig már meg is tartották a nyomáspróbát, ami kitűnően sikerült, így megkezdődhet a talajréteg felhordása, majd később a gyepszőnyeg leterítése. Az új szezonban már a megújult pályán focizhat az NB I.-es csapat. B. S. Bor, Csoknyai és Cirjenics is olimpiai kvótás lesz Három paksi Rióban A Magyar Judo Szövetség (MJSZ) számításai szerint nyolcán képviselhetik a ma­gyar színeket a riói olimpi­án. Köztük három paksi, az Atomerőmű SE-ben szereplő Bor Barna, Csoknyai László és Cirjenics Miklós. Rónai Gábor gabor.ronai@mediaworks.hu CSELGÁNCS A guadalajarai Mesterek Tornájával vasárnap befejeződött, kétéves kvalifi­kációs időszak végén lezárult a világranglista, amelyről Ung­vári Miklós (73 kg), Csoknyai László (81 kg), Tóth Krisztián (90 kg), Cirjenics Miklós (100 kg), Bor Barna (+100 kg), Cser­­noviczki Éva (48 kg), Karakas Hedvig (57 kg) és Joó Abigél (78 kg) szerzett kvótát a brazí­liai játékokra. „A jelenlegi állás szerint nem számítunk egyéb módon meg­szerezhető kvótákra” - mond­ta az MTI-nek a mexikói via­dal helyszínéről Nagy András, az MJSZ szakágvezetője. Gua­­dalajarában a négyfős magyar küldöttségből Karakas Hedvig bronzérmet szerzett, Bor Bar­na ötödik lett, míg Csoknyai László és Cirjenics Miklós he­­lyezetlenül zárt. A Rióban tatamira lépő 386 cselgáncsozóból 352 hivata­losan a nemzetközi szövetség (IJF) június 10-i világranglistá­járól kerül az olimpiai mezőny­be. Első lépésben a férfiaknál súlycsoportonként az első 22 helyezett (22x7=154), a nőknél az első 14 helyezett (14x7=98), azaz összesen 252 dzsúdós sze­rez kvótát. A maradék 100 he­lyet a közvetlen kvalifikációról épphogy lemaradó versenyzők kapják, kontinentális eloszlás­ban: Európából 25, Afrikából 24, Amerikából 21, Ázsiából 20, Óceániából pedig 10 fő. További 14 cselgáncsozót de­legál a rendező Brazília, a fenn­maradó 20 hely betöltéséről pe­dig egy háromtagú bizottság - a Nemzetközi Olimpiai Bizott­ság, a Nemzeti Olimpiai Bizott­ságok Szervezete és az IJF kép­viselője - dönt. Négy éve a londoni játé­kokon ugyancsak nyolc ma­gyar szerepelt, közülük Ung­vári Miklós - még a 66 kilo­grammosok mezőnyében - ezüst-, Csernoviczki Éva pe­dig bronzérmet nyert. Akkor rajtuk kívül Karakas Hedvig, Mészáros Anett, Joó Abigél, Csoknyai László, Madarász Tamás és Bor Barna alkotta a válogatottat, de egyiküknek sem sikerült érmes helyen zárniuk. Csoknyai a 16 közé kerülésért koreai ellenfelé­től kapott ki két intéssel, és idejekorán kiesett. Bor a ne­gyeddöntőben intéssel, a vi­gaszágon bírói döntéssel ma­radt alul, s végül a hetedik he­lyen végzett. A riói dzsúdótornára augusz­tus 6. és 12. között kerül sor a 2-es Karióka Arénában. Bor Barna (jobbról) és a brazil Rafael Silva - Rióban találkozhatnak HÍREK Serena és Djokovics is a nyolc között TENISZ A világranglistát veze­tő Novak Djokovics bejutott a francia nyílt bajnokság ne­gyeddöntőjébe, miután szett­hátrányból, négy játszmában (3:6, 6:4, 6:1, 7:5) búcsúztat­ta a tizennegyedik helyen ki­emelt spanyol Roberto Bau­tista Agut-t. A szerb világelső az elődöntőbe jutásért Tho­mas Berdych-hel találkozik, aki 6:3, 7:5, 6:3-ra verte Dá­vid Ferrert. A nőknél az első helyen kiemelt Serena Wil­liams simán jutott túl Elina Svitolinán (6:1, 6:1). B. S. Megvédte bajnoki címét a Rába ETO FUTSAL A címvédő Rába ETO 5-2-re nyert a közvetlen ri­vális Dunaferr otthonában a férfi NB I felsőházi rájátszá­sának 8. fordulójában, ez­zel - két fordulóval a vége előtt - 2010, 2011, 2012, 2013 és 2015 után, immá­ron hatodik alkalommal, is­mét megnyerte a magyar bajnokságot. Jordi Illa Sóié vezetőedző csapata az alap­szakasz tizennyolc mérkőzé­séből tizenhatot megnyert, egyet adott döntetlenre, a rá­játszásban pedig eddig vala­mennyi találkozóját megnyer­te. A győriek az utolsó két fordulóban a Nyírgyulajt fo­gadják, majd Berettyóújfalu­ban zárják a szezont. B. S. Vladimir Klicsko is indul az olimpián? ÖKÖLVÍVÁSA nemzetközi amatőr szövetség (AIBA) teg­nap megszavazta a profik szerepléséta riói olimpián, melyre a félprofik júliusi kva­lifikációs viadalán szerezhet­nek kvótát. A nehézsúly trón­járól a brit Tyson Fury által tavaly novemberben letaszí­tott, 39 éves ukrán Vladimir Klicsko, aki 1996-ban olim­piai bajnok volt Atlantában, azt nyilatkozta, szívesen el­utazna a brazíliai ötkarikás játékokra. B. S. A bajnoki cím mellé a gólkirálynőnek járó díjat is bezsebelte a szekszárdi együttes Aranyat ért az UFC egyenletes teljesítménye NŐI FUTSAL A Szekszárdi UFC nyerte meg a megyei bajnok­ság 2015/2016-os szezon­ja küzdelmeit. A megyeszék­hely csapatából került ki a gól­királynő is, 37 találattal Soós Petra végzett az élen. Eredmények, 14. fordu­ló. Faddi SE-Szekszárdi UFC 0-0, Bonyhád VLC-Holler UNFC 1-2 (1-0), Bonyhád VLC-Faddi SE 5-3 (2-1), Szek­szárdi UFC-Holler UNFC 1-1 (0-0), Faddi SE-Holler UNFC 3-2 (1-1), Szekszárdi UFC­­Bonyhád VLC 3-1 (1-1). 15. forduló. ASE Paks-Faddi SE 10-1 (4-0), Kölesdi SE-Hol­ler UNFC 1-7 (0-3), Faddi SE­­Holler UNFC 0-10 (0-5), Köles­di SE-ASE Paks 0-6 (0-2), ASE Paks-Holler UNFC 1-1 (0-0), Faddi SE-Kölesdi SE 1-1 (1-0). 16. forduló. Kölesdi SE­­Szekszárdi UFC 0-8 (0-4). V: Petrovics. Gól: Soós (3., 4.), Ri­­egler (3., 23.), Lovász (18.), Ká­­gyi (22.), Lizák (25.), Kosztyi (37.). Szekszárdi UFC-Bonyhád VLC 4-3 (3-1). V: Petrovics. Gól: Soós (16., 36.), Kosztyi (8.), Ri­­egler (15.), illetve Fáskerti (19.), Blesz (29.), Beréti (31.). Szek­szárdi UFC-Faddi SE 8-0). V: Petrovics. Gól: Vidákovics (3., 37., 39.), Soós (14., 34.), Kosztyi (17., 33.), Lovász (29.). Bonyhád VLC-Kölesdi SE 10-0 (8-0). V: Álló. Gól: Fáskerti V. (5., 7., 8., 11. 30., 36.), Beréti (4., 10., 15., A szekszárdi együttes kimagasló teljesítménnyel nyert aranyérmet 19.). Bonyhádi VLC-Faddi SE 3-2 (2-1). V: Álló. Gól: Fáskerti D. (10., 24.), Fáskerti V. (11.), il­letve Gubenyeczné (13.), Fodor Zoltánná (28.). Kölesdi SE-Fad­­di SE 2-3 (1-2). V: Álló. Gól: Bá­­niczki (5.), Erős (23.), illetve Fo­dor Zoltánná (4.), Hostyánszki­­né (8.), Nyirati (35.). 17. forduló. Bonyhád VLC­­Szekszárdi UFC 1-1 (1-1). V: Kiss G. Gól: Beréti (19.), illetve Lelovics (17.). ASE Paks-Holler UNFC 3-2 (1-0). V: Álló. Gól: Szekeres (6.), Lotz (22.), Kovács M. (33.), illetve Zumbulisz (34.), Valaczka (37.). ASE Paks-Bony­­hád VLC 2-2 (2-2). V: Kiss G. Gól: Lotz (7.), Szilágyi H. (19.), il­letve Beréti (11.), Kálózdi (15.). Szekszárdi UFC-Holler UNFC 8-2 (7-0). V: Álló. Gól: Soós P. (1., 16.), Kosztyi (4., 5.), Stan­de (14., 15.), Riegler (7.), And­rás L. (26.), illetve Zumbulisz (21., 31.). Bonyhád VLC-Holler UNFC 4-5 (2-4). V: Kiss G. Gól: Kálózdi (21., 23.), Beréti (1.), Ga­lambos (2.), illetve Zumbulisz (9., 10., 11., 19., 36.). Szekszárdi UFC-ASE Paks 3-0 (1-0). V: Ál­ló. Gól: Soós P. (29., 34.), Lizák (4.). BergS. A megyei bajnokság végeredménye 1. Szekszárd 36 27 7 2 150-40 88 2. ASE Paks 36 20 5 11 119-71 65 3. Holler UNFC 36 18 6 12 103-67 60 4. Bonyhád 24 14 2 8 102-52 44 5. Faddi SE 36 9 4 23 61-141 31 6. Kölesdi SE 36 1 2 33 37-201 5 í

Next

/
Thumbnails
Contents