Tolnai Népújság, 2016. június (27. évfolyam, 127-152. szám)

2016-06-17 / 141. szám

fi MEGYEI KÖRKÉP 2016. JÚNIUS 17., PÉNTEK A modellezés, a makettezés Erky-Nagy Dániel számára a munkát és a hobbit egyaránt jelenti. Alkotásaival pedig több arany minősítést is elho­zott nemzetközi versenyekről. Hanoi Erzsébet erzsebet.hanol@mediaworks.hu DOMBÓVÁR-BUDAPEST „Éber­ség!” című diorámájával har­madik arany minősítését nyerte a mosonmagyaróvári Moson Model Show-n a dom­bóvári születésű Erky-Nagy Dániel. Alkotásával ezúttal az 1950-es évek gazdasági vasúti hangulatát idézte. A fi­atalember makettezés iránti szenvedélye sem új keletű, hi­szen lassan húsz éve épít ön­állóan maketteket. Édesapja révén már kis­gyermekkorában kapcsolat­ba került ezzel a tevékenység­gel, és a szülői példát követ­ve Dani is először repülőgép­makettek építésébe kezdett. Kizárólag a II. világháború harci repülőinek kicsinyített mását építette, majd áttért a harckocsikra. Mint mondta, a mai napig lenyűgözi a ha­ditechnika, de ahogy „öreg­szik”, úgy lesz egyre pacifis­tább a témaválasztása. Dani elmondta, hogy egy-egy ötletet alapos kutató­munka követ. Igyekszik mi­nél több rajzot, fényképet fel­kutatni a megépíteni kívánt darab eredetijéről, sőt, ha módjában áll, felkeres még megőrzött példányokat, bár a makettező számára oly’ ked­ves járművekből sokszor egy­általán nem is maradt fenn eredeti példány. Minden mé­retet levesz róluk és renge­teg fotót készít. Ezt követő­en számítógépes rajzot ké­szít, amelyről le tudja venni a megfelelő kicsinyítéshez tar­tozó méreteket. Ez esetében általában 1:87, a vasútmodel­lezésben általános HO név­leges méret. Dani gépi meg­munkálást alig használ, főleg kézi építést alkalmaz. Külön­féle alapanyagokból úgyne­vezett mestermintákat épít, amelyekről műgyanta máso­latot készít. Ez egyrészt azért előnyös, mert így nincs szük­ség több azonos alkatrész - például csapágyak, kerekek - elkészítésre, mert a min-Birtoklási vágy- A miniatürizálás alapvető­en modellezésre és maket­tezésre tagolható. Míg előb­bi inkább funkcionális, utób­bi kizárólag a látványra tö­rekszik, emiatt az apró rész­leteket sokkal jobbart ki le­het dolgozni - magyarázta Dani, aki mindkét irányzat­ba belekóstolt, és úgy érzi, va­lahol a kettő határán találta meg azt, ami igazán érdekli. A vasutat és a vasútmodelle­zést szintén régóta szereti, így arra törekszik, hogy a vasutat a maga működő valójában je­lenítse meg, de olyan környe­zetet alkosson hozzá, amely megszólalásig hasonlít a va­lóságra. Ügy véli, a makette­zés fő mozgatórugója egyfaj­ta birtoklási vágy, hiszen alig­ha adatik meg egy halandó számára, hogy legyen egy va­dászrepülője, egy mozdonya vagy a valóságban már nem is létező járműve, de kicsiben mindez lehetséges. ta alapján kiönthető a szük­séges mennyiség, másrészt bármikor reprodukálhatóvá válik, amit épített. Ha min­den darab elkészült, lefesti az alkatrészeket, és egy spe­ciális eljárással „öregbíti” azokat, végül egy méretará­nyos környezetbe, úgyneve­zett diorámába illeszti. Dani mindemellett való­di téglagyári vasúti mozdo­nyok és kocsik gyűjtésével, felújításával és bemutatásá­val is foglalkozik egy erre szakosodott társasággal, az Alföldi Kerti Gazdasági Vas­utakkal. Hofherr-mozdony kisvasúti szerelvényével Több rekordot is megdöntött az idei show A mosonmagyaróvári Moson Model Show egy nagy múltú nemzetközi rendezvény, amely most ünnepelte 20. évfordu­lóját. Az idei megmérettetés­re 1500 makett érkezett a világ számos tájáról. így a résztvevők, a nevezett makettek és a láto­gatók számát tekintve is rekor­dot döntött a verseny - mondta el Erky-Nagy Dániel. További ér­dekességként azt is megtudtuk tőle, hogy a rendezvényhez tár­suló börze az adott napra „Eu­rópa legnagyobb makettboltjá­­vá” válik, ahol rengeteg különle­gességet találni. A makettezők igen aktív szakmai csoportokba, klubokba tömörülnek, ezek kö­zül szinte mindnek vannak sa­ját szervezésű versenyeik, kiállí­tásaik. Ilyen alkalmakkor rend­szeresek a szakmai bemutatók, workshopok, ahol a szakma el­ismert képviselői megosztják ta­pasztalataikat, fogásaikat az ér­deklődőkkel. Civilben is vasútmodell gyártással foglalkozik Erky-Nagy Dániel Dombóváron született. 21 éves koráig élt a vá­rosban, és a feleségét, Erky-Nagy Katalint is ott ismerte meg. Öt éve a munkája miatt költöztek Budapestre, de mindig örömmel térnek haza. Dani civilben vasút­­modellek gyártásával foglalko­zik, mint mondta: ezt a munkát tökéletesen rá szabták, és két barátjával, kollégájával, Posvá­­ri Péterrel és Posvári Zsolttal ver­hetetlen triót alkotnak. Cégük, a Posch Modell termékei határain­kon innen és túl is keresettek. Dani elmondta, sokan nem ér­tik, hogy egy „átmodellezett” nap után honnan van még energiája otthon is leülni az íróasztalhoz és tovább alkotni, de ő ennél jobbat pillanatnyilag el sem tud képzel­ni. Hobbija helyigényes, de ahogy Dani fogalmazott: „ebben szeren­csére feleségem teljes körű tá­mogatását élvezem”. Dániel a 2016-os Moson Model Show-n kapott plakettel és oklevéllel HIRDETÉS Ott leszünk Dzsudzsákék edzőtáborában, a mérkőzéseken és minden fontos eseményen, ami június 10-e és július 10-e között a franciaországi Eb-n történik. Minden héten 5 karton sört és 5 focilabdát sorsolunk ki az Eb ideje alatt érvényes előfizetéssel rendelkező olvasóink között. Nincs más dolga, mint előfizetni vagy előfizetését megújítani erre az időszakra! A nyertesek listáját keresse a szombati lapszámokban. A nyereményjáték időpontja: 2016. június 10.-július 10. További részletek a 06-40-510-510-es telefonszámon

Next

/
Thumbnails
Contents