Tolnai Népújság, 2016. június (27. évfolyam, 127-152. szám)
2016-06-10 / 135. szám
2016. JUNIUS 10., PENTEK GAZDASÁG-BELFÖLD y Felújításra ritkábban használjak a lakáskasszát, mint lakásvásárlásra Jót tett a sok tavaszi eső az őszi gabonának MAGYARORSZÁG Reménykeltő lehet a termés az őszi gabonaféléknél a sok tavaszi csapadéknak köszönhetően, a vetésterületek mintegy 60 százaléka jó állapotú. A mostani helyzetről Czerván György agrárállamtitkár egy ceglédi szakmai rendezvényen elmondta: őszi búzát mintegy960 ezer, árpát mintegy 235 ezer, káposztarepcét pedig több mint 227 ezer hektáron vetettek a termelők. A gazdák tavaszi árpából mintegy 74 ezer, kukoricából mintegy 1 millió 168 ezer hektárt vetettek el. Napraforgó csaknem 640 ezer hektáron került a földbe. Az ágazat kibocsátása folyó alapáron 2015-ben elérte a 2454 milliárd forintot, amelyből a növénytermesztés 1428 milliárd, míg az állattenyésztés 854 milliárd forinttal vette ki a részét, amely a tavalyi év nehézségeire való tekintettel is jó eredmény. Az állattenyésztési ágazat pedig mintegy 3,3 százalékkal bővült 2014-hez képest. Czerván György elmondta, a foglalkoztatottak száma tavaly 203.2 ezer fő volt, ami 13,6 ezer fővel több volt az egy évvel korábbinál, öt év alatt pedig 30,4 ezer fővel gyarapodott az ágazatban dolgozók száma, ami mintegy 18 százalékos bővülés. Az élelmiszeriparban foglalkoztatottak száma 2015-ben 140.3 ezer fő volt, ez öt év alatt 15 százalékkal, azaz 18,3 ezer fővel volt több, mint a 2010-es esztendőben. MTI/MW Diákmunkás adózásnál felnőttnek számít BUDAPEST A nyári munkát vállaló diákok a foglalkoztatás és a közteherviselés szempontjából felnőtteknek számítanak; a diákmunkával szerzett jövedelem is adóköteles, a személyi jövedelemadó mértéke 15 százalék, amelyet a munkaadó adóelőlegként von le a bruttó bérből - közölte tegnap a NAV. Egyéni járulékot is kell fizetni, ha munkaviszonyban vagy biztosítást eredményező megbízási jogviszonyban dolgozik a tanuló, akkor egyéni járulékot is kell fizetnie. A tanulókra a bejelentésre, az adózásra - a diákszövetkezeten keresztül vállalt munka kivételével - ugyanolyan szabályok vonatkoznak, mint más munkavállalóra. A tanulók szülői engedéllyel 16 éves koruktól dolgozhatnak, de szünidőben a 15 évesek is vállalhatnak munkát, ha általános, szak- vagy középiskolába járnak. A munkavállaláshoz adóazonosító jelre van szükség, amit a NAV-nál kell igényelni a 16T34-es nyomtatványon. A foglalkoztató igazolást köteles kiállítani a jövedelemről és a levont közterhekről, erre a diáknak jövőre szüksége lesz a NAV-os szja-bevallás tervezetéhez. MW KT: felelős költségvetési gazdálkodást! BUDAPEST A Költségvetési Tanács (KT) a hozzájárulását adja a 2016-os költségvetés módosításához, valamint a 2017- es büdzsé zárószavazásához. A tanács reálisnak és megalapozottnak tartja az idei növekedési előrejelzést és azt, hogy az államadósság-mutató a GDP 71,9 százalékára csökken 2017 végére. Leszögezte, nem növelik az államadósság mértékét az idei, 2016-os költségvetést módosító törvényjavaslatban a közpónti költségvetés bevételi és kiadási főösszegének emelése, a bevételi előirányzatok növelését pedig az első öthavi adatók alapján megalapozottnak tartja. A tanács ugyanakkor továbbra is felelős költségvetési gazdálkodást tart indokoltnak. MTI/MW Figyelmeztet az ombudsman: nem lehet azokat büntetni, akik nem tudják kifizetni a köztemetést Ráterhelnék a költségeket az ingatlanra? BUDAPEST A köztemetés árának behajtása nem lehet út a hajléktalanságba - hangoztatta az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala. Székely László a jogszabályok áttekintését látja szükségesnek annak megelőzésére, hogy köztartozás fedezeteként elvegyék valakinek a lakását, házát, mert nem tudja megtéríteni a hozzátartozója köztemetésének megelőlegezett költségeit. Az ombudsman hivatalához egy olyan beadvány érkezett, amelyben a panaszos attól félt, elveszíti a házát. Zsadány (Békés megye) község polgármestere elrendelte, a panaszos édesanyját közköltségen temessék el, és nem kasok idős ember és sok család nem tudja állni a temetés költségeit pott egyértelmű tájékoztatást arról, hogy a temetés megelőlegezett költségeit meg kell térítenie. Ha erre nem képes, akkor az önkormányzat a 96 ezer forintos követelést a hagyatéki eljárás keretében behajthatja. A megelőlegezett költségek behajtása során eladhatják a fedezetként meghatározott ingatlant. Ám ha az örökös maga is benne lakik és nincs is más öröksége, csak a ház, akkor a lakhatását is elveszítheti. Az ombudsman szerint jelenleg nincs olyan szociális biztosíték, ami ezt megakadályozhatná, a településeknek pedig ilyen esetekben komolyan számolniuk kellene azzal, hogy a kötelezett hajléktalanná válik. Ezért indokolt lenne a helyi rendeletekben olyan szabályokat rögzíteni, amelyek a lakhatás megőrzése mellett hozzájárulhatnak a köztartozás befizetéséhez - részletfizetés engedélyezése, a közköltség megtérítése közmunkával, esetleg a lakóház visszabérlésének biztosítása. A biztos felkérte a Miniszterelnökség vezetőjét egy olyan módszer jogszabályi kidolgozásának vizsgálatára, amely a lakhatás megőrzése mellett biztosítja a megelőlegezett közköltség visszatérítését akkor is, ha a fedezet a lakhatást egyedül biztosító lakóingatlan. MW Tűzifát sem kapott A panaszos arról is beszámolt, az önkormányzat a rendetlen lakókörnyezetére hivatkozva elutasította a tűzifa támogatását, pedig a szociális célú támogatás nem köthető a lakókörnyezet állapotához. Az ombudsman szerint az önkormányzat mulasztásai alkalmasak voltak arra, hogy sértsék a rászoruló tisztességes eljáráshoz, szociális biztonsághoz fűződő jogát. Felkérte a jegyzőt, a jövőben a hatályos jogszabályoknak és az alapjogi szempontoknak megfelelően bírálja el a hozzá benyújtott kérelmeket. Több mint 3700 milliárd forint fölé emelkedett a hazai lakástakarékpénztárakkal kötött szerződések értéke 2015-ben, darabszámúk pedig megközelítette az 1,25 milliót. Csabai Károly/VG kozpontiszerkesztoseg@mediaworks.hu Mennyit visz majd el a szervezői díj? ződéseinek számát, csak azok együttes összegét. Az ügyfelek átlagos havi megtakarítása évek óta töretlenül nő. 2012-ben egy lakástakarék-ügyfél havonta átlagosan 14 900 forint befizetését vállalta, 2015-ben már csaknem 17 ezret. Ez már nagyon közel van ahhoz a 20 ezres határhoz, amely mellett teljesen kiaknázható a lakás-takarékpénztári megtakarítások után járó 30 százalékos, évente maximum 72 ezer forintos állami támogatás. Az optimális összeget befizetők aránya a Fundamentánál kötött új szerződéskötések esetén meghaladja a 60 százalékot. A havi megtakarításokkal együtt nő az átlagos szerződéses összeg is, amely, számlán összegyűlt megtakarításból, az arra járó állami támogatásból és a szerződéshez felvehető hitelből áll össze. Ez 2012- ben még átlagosan 3 millió forint alatt volt, tavaly már 3,6 milliót tett ki. A felvett hitelek nagyobb része a Fundamentánál még mindig vásárlási célú, s csak kisebb részben fordítják a kölcsönt az ügyfelek házépítésre, bővítésre, korszerűsítésre. Biztonságba helyezi a nemzeti otthonteremtési közösségekbe (nők) belépők pénzét a kormány rendelete, amely a többi pénzügyi szolgáltatóhoz hasonló szabályok betartását követeli meg az új, rendkívüli állami támogatást élevező lakás-előtakarékossági forma üzemeltetőitől. A megbízható szervezőnek ugyanis nemcsak a törvényben meghatározott azon feltételt kell teljesítenie, amely néhány szereplőre korlátozza a piacot, de be kell mutatnia középtávú üzleti tervét, a pénzmosás elleni szabályoknak megfelelő számviteli szabályzatot. Továbbá kell legyen belső ellenőr és könyvvizsgáló is a cégnél, és persze befektetési politikára vonatkozó körültekintő szabályzat is. Ezeket mind a jegybank ellenőrzi majd. Az elszámolási szigor mellett azonban a jogszabály gálánsán húzza meg a beszedhető szervezési díjat, a szerződéses érték egy ezrelékében maximálja annak havi mértékét. Vagyis: a szervezők akár havi 40 ezer forintot is kérhetnek majd a működési költségeik fedezésére (a nokok ugyanis 10-40 millió forintos szerződéseket köthetnek) - ez akár el is vihetné a teljes állami támogatást is. Valószínűbb azonban, hogy a szrződéses értékek 15 millió forint körül lesznek, mert ezzel lehet a legjobban kihasználni az állami támogatást. A támogatás 30 százalék, maximum évente 300 ezer forint, tehát a legmagasabb értékű és arányú állami segítséget évi egymilliós (havi 83 333 forintos) befizetésnél lehet megszerezni. Ebből 15,3 millió forintos szerződéses érték adódik a tízéves futamidőnél, vagyis a szervezési díj maximuma havi 15 ezer forint lehet majd. Ez annyit jelent, hogy az állami támogatás fele lesz a maximális szervezői díj, igaz, ennél azért olcsóbbak is lehetnek majd az új intézmények. A15 ezres havidíj és a 120 fős minimális létszám alapján évi 216 millió forintos bevétel adódik, ami annyit is jelent: a nők szervezése akkor lesz igazán üzlet, ha valóban sikerül tömegeket megmozgatni a konstrukcióban. MAGYARORSZÁG A lakás-takarékpénztárak tavalyi teljesítménye alapján nem igazán érthető, ml szükség volt arra, hogy a parlament márciusban lehetővé tette a nemzeti otthonteremtési közösségek (nők) alapítását. A négy lakástakarék 2015 végén érvényben lévő szerződéseinek együttes, 3707 milliárd forintos összege ugyanis 20,5 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. „A fiskális politikában egyre nagyobb hangsúlyt kap a belső adósságfinanszírozás, amelyben a lakástakarékok továbbra is jelentős szerepet játszanak, így az otthonteremtés finanszírozásán túl kiválóan csatornázza át a lakossági megtakarításokat az államadósság belső finanszírozása felé” - kommentálta a nők ötletét még az első felvetés idején, januárban a hazai piac legnagyobb szereplője, a Fundamenta-Lakáskaszsza. Népszerűségét jelzi, hogy az érvényben lévő szerződések száma évek óta emelkedik, és a múlt év végén megközelítette az 1 millió 250 ezret. Ez mintegy 30 ezerrel lehet több az egy évvel korábbinál. Pontos darabszámot azért nem lehet mondani, mert a négy cég közül utolsóként, 2013 végén elindult Aegon Lakástakarékpénztár a minap közzétett éves jelentésében nem közölte szer-Érvényben lévő szerződések darabszáma összege (millió Ft) 2015 2015 Fundaments 661434 2 070 077 OTP 494163 1342 408 Erste 76 901 240 685 Aegon n.a. 53525 Forrás: cégközlések Támogatási adatok 2016-ban a nemzeti támogatás összege csaknem 92 milliárd forint, míg a közvetlen EU-források összege mintegy 396 milliárd forintot tesz ki. A gazdák 4 985 204 hektárra igényeltek támogatást, a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal csaknem 177 ezer kérelmet fogadott be. Fontos, hogy május 24. és június 17. között még beadhatóak a kérelmek, de naponta egy százalékkal csökken a megítélt támogatás összege. A május 23-i határidőig benyújtott kérelmeket június 15-ig szankciómentesen lehet módosítani. Lakás-takarékpénztárak főbb adatai A félrerakott pénz többségét új otthonokra fordítják Óriásit nőttek a lakástakarékok Az ügyfelek megtakarítása évről évre nő