Tolnai Népújság, 2016. május (27. évfolyam, 102-126. szám)
2016-05-21 / 118. szám
2 MEGYEI KÖRKÉP 2016. MÁJUS 21., SZOMBAT HÍREK A tébolyodottak házától a Szocioterápiás és Rehabilitációs osztályig Mázsányi húst vitt el a fagyasztóból FÁM) Vádemelési javaslattal zárta le a lopási ügyet a Szekszárdi Rendőrkapitányság. Megalapozottan gyanúsítják a 21 éves faddi nőt azzal, hogy mázsányi csirkehúst lopott el egy faddi lakóház melléképületében lévő fagyasztóládából, valamikor március 13-án 22 és 14-én 8 óra közötti időben. A gyanúsított beismerte a bűncselekmény elkövetését, amit nehezen is tagadhatott volna, ugyanis rendőrök a hús egy részét a nőnél végzett házkutatás során megtalálták, lefoglalták és a sértettnek visszaadták - tájékoztatta lapunkat a rendőrség munkatársa. 1.1. Kitáncolták a májusfát SÁRP1US Kitáncolták a májusfát pénteken délután a falu központjában. A Sárpilis „Gerlice madár" Hagyományőrző Néptánc Egyesület tagjai járták a táncot, amelyhez a bátai Pántlika zenekar húzta a talpalávalót. A program az iskola udvarán folytatódott, ahol táncházba hívták a lakosságot. H. E. Zárja a tanévet a Pro Artis PAKS Több nyilvános programmal zárja az idei tanévet a Pro Artis Alapfokú Művészeti Iskola. A képző és iparművészeti ág növendékeinek munkáiból tegnap nyílt kiállítás a Paksi Képtár Hangárjában. Május 24-én 18 órakor a művészeti iskola kamaratermében családi hangversenyt tartanak, ahol a növendékek szülei, testvérei is színre lépnek. A táncművészeti ág vizsgaelőadása május 26-án 17 órakor lesz a Csengey Dénes Kulturális Központban. V.T. Jubilált a palánki részleg A Balassa János Kórház Pszichiátriai Osztálya, Szocioterápiás és Rehabilitációs Osztálya és a Lelki Egészségünkért, Szekszárd Alapítvány szervezésében 40 éves jubileumi konferenciát tartottak tegnap. Az esemény a „Sárga háztól a recovery szemléletű pszichiátriai rehabilitációig” mottó szellemiségben zajlott. Kvanduk Bence tolnai.nepujsag@mediaworks.hu SZEKSZÁRD A rendezvényt dr. Németh Csaba főigazgató főorvos, dr. Horváth Kálmán kormánymegbízott és Gliedné Tillmann Erzsébet ápolási igazgató szavai nyitották a Vármegyeháza dísztermében. Ezt követően prof. dr. Kosza Ida, a Pomázi Pszichiátriai Rehabilitációs Intézet elnökének előadása következett, őt követte dr. Kertész Ágnes, a Balassa Kórház pszichiátriai osztályának vezetője mutatta be az elmúlt 150 évet. Dr. Nyárádi Éva volt osztályvezető a kezdetekről beszélt, őt követve pedig szintén volt osztályvezető dr. Fadgyas Ildikó mesélt a pszichoterapeuta identitásának alakulásáról Palánkon. Dr. Szikszay Petronella, az addiktológiai osztály főorvosa az általa Szekszárdra hozott Minnesota-modellt mutatta be, végül dr. Vendég Magdolna, pszichiátriai rehabilitációt vezető főorvos tartott előadást a részleg kialakulásáról. A délelőtti előadásokat követően a résztvevőket a palánki intézmény ebédlőjében vendégelték meg, majd az ebéd után bemutatták, hogy milyen változásokon ment keresztül az intézmény. Az új nyüászárók mellett a foglalkozások, feladatok és a falak díszítettsége is megújult, hiszen a Bárka Művészeti Szalon által felajánlott festmények között tölthetik mindennapjaikat a dolgozók és pácienseik. ü ' ü! A Minnesota-modell A Minnesota-modell (MM) egy intenzív, kórházi, szerfüggő szenvedélybetegek számára létrehozott rehabilitációs módszer. Alapvetően eltér a hagyományos szenvedélybeteg-kezelésektől, itt nem alkalmaznak pszichiátriai gyógyszereket, és nincs munkaterápia sem, helyette intenzív tanulás és pszichoterápia történik. Az országban először Szigetváron hozták létre ezt a 25 éve eredményesen működő módszert, amely 2015. július 1-jétől Palánkon a Szocioterápiás és L_______________________________ Rehabilitációs Osztály telephelyén is megkezdte működését. A rehabilitáció időtartama 6 hónap, a terápia OEP által finanszírozott, akinek van munkaviszonya, az táppénzt kap az ellátás idejére. A rehabilitáció során sokat tanulnak a betegek: megtanulják, hogy mit jelent a szenvedélybetegség, hogyan alakul ki. milyen formái vannak, miért szükséges a teljes és végleges szermentesség. és hogyan lehet elkerülni a visszaesést. Ez idő alatt könyveket olvasnak, filmeket néznek, valamint sok csoportterápiás foglalkozáson vesznek részt. Minden beteggel egyéni terápia, családterápia és intenzív csoportterápia is történik. Ezeken kívül fontos a józan alkoholbetegek önsegítő csoportjain (AA) való rendszeres részvételük is. Dr. Szikszay Petronella tájékoztatta lapunkat, hogy egyelőre még a bevezető időszakban tart a folyamat, de már az ország egész területéről érkeznek férfiak és nők is egyaránt. Dr. Szikszay Petronella Dr. Szikszay Petronella 1951-ben született Pécsett. A Nagy Lajos Gimnáziumban érettségizett, majd felvételt nyert a Pécsi Orvostudományi Egyetemre. Az egyetem elvégzése után, a pszichiátriai szakvizsga megszerzéséig a Mohácsi Kórház Ideg-Elmegyógyászati Osztályán dolgozott. 1981 januárjától 2015. júniusig a Szigetvári Kórház Addiktológiai Rehabilitációs Osztályát vezette, ahol szakmai vezetésével Magyarországon elsőként megvalósították a Minnesota-modellt. Jelenleg a Tolna Megyei Balassa János Kórház 40 ágyas palánki Addiktológiai Rehabilitációs osztályának főorvosa. Pszichiátriai, addiktológiai és pszichiátriai rehabilitáció szakvizsgája van. Emellett családterapeuta és igazságügyi elmeorvos szakértő is. Két gyermeke és három unokája van. Dr. Szikszay Petronella Dr. Pálos Miklós közleménye SZEKSZÁRD Az elmúlt héten pénteken, azaz május 13-án lapunk 2. oldalán megjelent egy cikk dr. Hadházi Árpád és a Jobbik vitájáról. Ebben szerepelt elkülönített keretes szövegként a Szekszárd Zrt. közleménye. Erre reagálva dr. Pálos Miklós szekszárdi ügyvéd eljuttatott szerkesztőségünknek egy levelet, amelyet alább szó szerint közlünk: „Alulírott dr. Pálos Miklós ügyvéd kijelentem, hogy a Tolnai Népújság 2016. május hó 13. napi számának 2. oldalán kiemelt keretben és háttérrel a Szekszárdi Zrt. közleményében foglaltak nem felelnek meg a valóságnak. Én, mint a Zrt-nek 12 éven át jogi képviseletét ellátó ügyvéd soha nem kértem a Zrt-től a gyermekem javára fedezet nélküli kölcsönt, nekem a Zrt-vel kapcsolatban tartozásom nincs, és soha nem is volt. Én soha senki ellen, sehol, semmiféle feljelentést nem tettem, sem a tulajdonos George Albert Freiherr von Twickel, sem pedig a Mezőgazdasági Zrt. ellen.” Látványos koreográfiák, magas színvonalú tánc Két első díj is a Löfané Látványos produkciókkal léptek színpadra a földvári lányok DUNAFÖLDVÁR Két első, megszámlálhatatlan második és harmadik helyet és értékes helyezést szerzett a XVI. Magyar Mazsorett Bajnokságon Móron a Löfan Mazsorett Csoport. A versenyzők tudásuk legjavát adva, kiemelkedően jól teljesítettek. Látványos koreográfiákkal, technikai színvonalban az elvárásokat meszsze meghaladva táncoltak.- Amennyiben az eredmények nem minden esetben ezt tükrözik, azért nem mi kérünk elnézést. Büszkék vagyunk minden versenyzőnkre - fogalmazott az együttest működtető egyesület vezetője Huszárikné Egervári Éva. Mint mondta, köszönetét érdemel Béres Barbara, a csoport lelke és motorja, az edzők: Huszárik Tamara, Somogyvári Lilla, Tóth Renáta és segítőik, Horváth Zsanett és Tilli Fanni. Azt is elmondta, hogy a csodálatos fellépő ruhákat Gordosné Vinklár Mónika varrta, a sminket pedig Márkiiné Szegfű Krisztina készítette. Mindemellett hálásak a szülőktől kapott sok-sok segítségéért. Huszárikné Egervári Évától azt is megtudtuk, hogy a héttagú junior mini formáció botos és zászlós versenyszámával is első lett. Mindkét koreográfiát Somogyvári Lilla jegyzi. A botos versenyszámokban csapatban és mini formációban négy ezüst és egy bronzérmet szerzett a Löfan a móri versenyen. Vida T. Mikrohitel Program # -I ...segítürik indítani @ fTTTFL www.mikro-hitel.hu HIRDETÉS I ORSZÁGOS MIKROHITEL PROGRAM Hitelösszeg: max. 10 millió Forint Futamidő: max. 10 év Fix ügyleti kamat: 3,9% Hitelcél: beruházás- és/vagy forgóeszköz-fi nanszírozás Érdeklődni lehet: Magyar Vállalkozásfejlesztési Alapítvány Telefon:+ 36 74/312-333 E-mail: info@mva.hu MVA www.mva.hu