Tolnai Népújság, 2016. május (27. évfolyam, 102-126. szám)
2016-05-18 / 115. szám
2016. MÁJUS 18., SZERDA KITEKINTŐ g Iránytű Díjjal ismerték el Agócs András mentőtiszt munkáját PROGRAMSOROLÓ A feladatra koncentrál Iránytű Díjat vett át nemrégiben a Parlamentben Agócs András, az Országos Mentőszolgálat paksi mentőállomásának mentőtisztje. Az elismerésben azok részesülnek, akik kiemelkedő szakmai tevékenységükkel kollégáik előtt is példaként állnak. Hargitai Éva eva.hargitai@mediaworks.hu PAKS Agócs András, az Országos Mentőszolgálat paksi mentőtisztje, Iránytű Díjat érdemelt ki. A rangos elismerést a Mentők Napján, május 10-én vette át a Parlamentben. Hangsúlyozta, az elismerést a kollégái közül sokan megérdemelnék, és úgy tekint rá, hogy a bajtársai érdeme is. Ugyanakkor leginkább a családjáé, hiszen nem tudná így ellátni a feladatait, ha nem támogatná a párja és kisfia, ami számukra nagyon sok lemondással jár. A mentőspálya kétségtelenül hivatás számára, amelybe kis híján beleszületett. Édesapja évtizedekig a paksi mentőállomáson volt gépkocsivezető, ő maga pedig ott nőtt fel. Már gyerekként eldöntötte, hogy mentősként fog dolgozni, de amikor 18 évesen beadta a jelentkezését, fiatalemberként sokat számított neki, hogy lényegesen több fizetést ajánlottak neki az egykori SOTE II. sz. Sebészeti-Klinikán műtőssegédi pozícióban. A sorkatonai szolgálat után azonban már az Országos Mentőszolgálatnál kezdett, 1989 elején. Közel három évtizedes szakmai pályafutása, számos érdekes és izgalmas esetet hozott, sok szép emléke van, de akadnak rosszak is. Megtanulta, hogy az esetek ellátása közben a feladatra koncentráljon, ne vonja be magát érzelmileg, hanem a lehető legjobban oldja meg a helyzetet. Persze utólag előfordul, hogy nyugalmasabb pillanatokban visszaköszönnek a történtek, önkéntelenül is újragondolja, hogy a lehető legjobban járt-e el. Ez a hivatás 24 órás szolgálatot jelent. Agócs András autójában is van két sürgősségi táska, így bármikor szolgálatba helyezheti magát. Erre szükség is volt, amikor néhányszor balesetbe botlott. Pár éve pedig, amikor a Balatontól, a Mentőszolgálat nyaralójából már indultak volna hazafelé, egy kétségbeesett fiatal pár szaladt oda hozzá gyermekükkel, hogy hívja a mentőket, mert baj van a babával. Bemutatkozott, mondta nekik, hogy jó helyen járnak, megvizsgálta a gyermeket, aki valóban kórházba is került. Az egyik táskának története is van, hiszen azt mentőtiszti pályafutása elején, a Mentőszolgálat akkori megyei vezető főorvosától örökölte meg, aki azt mondta: innentől kezdve Agócs bajtárs, a magáé a stafétabot. A mai napig nagy becsben tartja, a mára már elhasználódott táskát. Az elismerés az utcáról jön A díj pozitív visszajelzés és jóleső elismerés, de a hétköznapi találkozások töltik fel igazán. Előfordult, hogy az utcán köszönte meg egy asszony, hogy 15 évvel korábban olyan gondosan látták el a kisfiát, aki beleszaladt egy üvegajtóba, és életveszélyes sérüléseket szenvedett, és aki ma már felnőtt férfi. Egy hölgy azzal szólította meg, hogy emlékszik-e rá, hogy az első gyermekét velük szülte meg otthon, és megmutatta az akkor már 20 éves fiatal lányt. Egy kedves történetük, hogy az egyik környező településen egy anyuka minden kismama ismerősének azt javasolta, hogy szüljön a mentőknél, mert neki igen profi ellátásban volt része. Bár jólesett az elismerés, ezt a javaslatot szakmailag nem pártolták. Folyamatosan tanult Agócs András egészségügyi szakközépiskolában szerzett általános ápoló és asszisztensi képesítést. A Mentőszolgálatnál végzett munka mellett, egy év alatt megszerezte a mentőszakápolói végzettséget. A felvételihez kötelező szakmai gyakorlat megszerzése után. 1992-ben kezdett el mentőtiszti szakon tanulni a Hajnal Imre Egészségtudományi Egyetem Egészségügyi Főiskolai Karán. 1996-tól mentőtisztként dolgozik, majd 1997-ben visszament ugyanoda tanulni, egészségügyi menedzser szakra. Pécsen pedig egészségtantanári képesítést szerzett 2005-ben. A mentőtisztek úgynevezett invazív beavatkozási jogkörét különbözeti vizsgákhoz kötik, amelyekből ő az összesét letette. Az a kivételes, ha apa otthon alszik Szabad ideje nem nagyon van. hiszen az Atomerőmű mentőszolgálatánál is dolgozik, valamint részt vesz belső képzések lebonyolításában, és amikor indult olyan szakképzés, amihez kellett, óraadó tanárként, egy egészségügyi szakképző iskolában is dolgozott. Azt a kevés időt, ami marad, azt a családjával tölti. A kisfia meg is szokta kérdezni, hogy: apa, hogyhogy te ma itthon alszol? Ennek ellenére a gyermek is mentős szeretne lenni, bár most kicsit hezitál, mert Indiana Jones hatására elkezdte érdekelni a kutató régész professzori munka és az azzal járó „kalandorság" is. Mindezek mellett igyekszik a mozgásra is időt szorítani: fut, úszik, kerékpározik, a sportolásba igyekszik a kisfiát is bevonni. A kollégákkal közösen pedig hamarosan részt vesznek az Ultrabalatonon, és ha törik, ha szakad, a paksi mentők ismét körbe futják a tavat. SZERDA MOZI Szekszárd: Amerika kapitány - Polgárháború 3D (amerikai akciófilm), 16.30. A Vadász és a Jégkirálynő 3D (amerikai fantasy), 19 óra. MÚZEUMI VILÁGNAP Szekszárd Wosinsky Mór Megyei Múzeum: köszöntőt mond Csillagné Szánthó Polixéna, a város humán bizottságának elnöke, majd koszorúzás Wosinsky Mór szobránál, 15 óra. Utána dr. Ótos Miklós tart előadást Wosinsky Mór, a pap címmel tart előadást, illetve átadják a Múzeumbarát Óvoda és Múzeumbarát Iskola oklevél, valamint a Wosinsky Emlékplakett ünnepélyes átadása. ELŐADÁS Szekszárd Babits Mihály Kulturális Központ: A vastagbél daganatos megbetegedése: diagnózis, szűrés, megelőzés - dr. Tam Beatrix belgyógyász gasztroenterológus főorvos előadása, 17 óra. KÖZÖNSÉGTALÁLKOZÓ Tamási Könnyű László Városi Könyvtár: író-olvasó találkozó Dragomán Györggyel, 18 óra. CSÜTÖRTÖK MOZI Szekszárd: Angry Birds - A film (amerikai animációs családi film), 17 óra. Rossz szomszédság (amerikai vígjáték), 19 óra. KIÁLLÍTÁS Simontornya Helytörténet Háza: A simontornyai távíró története a XIX-XX. században - kiállítás Sáfár József távíró-történeti kutató, villamosmérnök gyűjteményéből, köszöntőt mond Tóthné Unghy Ilona, a Simontornya Múltjáért Alapítvány elnöke, 11 óra. A tárlat június 15-ig látogatható. EMLÉKTÁBLA AVATÁS Bonyhád Bajcsy-Zsilinszky u 34.: Virág Ferenc néhai pécsi megyés püspök felújított emléktáblájának avatása, 18 óra. KÖNYVBEMUTATÓ AZ OLVASÓ KÉRDEZ Az egyik belvárosi szoláriumban jártam. De nem a nyárra készítettem a bőröm. A helyi vállalkozás önzetlenül szervezett véradásán vettem részt. Fantasztikus dolog látni, hogy vannak olyan vállalkozók, akik törődnek ilyen fontos társadalmi feladattal, rászánják idejüket, energiájukat, nem beszélve arról, hogy szendvicsekkel, üdítővel, ajándékokkal lepték meg a véradókat. Köszönet nekik a szervezésért, a munkájukért a vérre rászoruló betegek nevében is! Egy szekszárdi olvasó VÉRADÁS $zerda: Paks Kulturális Központ, 9.00-16.00 Csütörtök: Pusztahencse Teleház, 12.30-15.30 Felkeresték Csekovszky Árpád szülőfaluját Koszorúval emlékeztek CSIKÓSTŐTTŐS A falu híres szülöttére, Csekovszky Árpád (1931-1997), Munkácsy-díjas keramikusra emlékeztek nemrégiben Csikóstőttősön. Pintér Szilárd polgármester meghívására a művész özvegye, valamint a Csekovszky Árpád Művészeti Közalapítvány kuratóriuma és az alapítvány céljait támogatók egy csoportja érkezett a településre. A vendégek megkoszorúzták Csekovszky Árpád Községházán elhelyezett emléktábláját, majd a polgármester mesélt nekik a faluban megvalósult fejlesztésekről. Sőt, a közös ebéd után együtt be is járták a települést. H. E. A csoport a művész emléktáblája alatt TRAFFIPAX 08:30-1130 M6 bal 91. km 09:00-1100 Bátaszék. Budai utca 90. 09:00-11:00 Szedres, Kossuth u. 77. 09:00-1100 Kéty, Rákóczi u. 96/A. 09:3010:30 Pörböly, Bajai u. 71. 09:3011:30 Oos főút 100. km 11:0012-00 55-ös főút 120. km 13001500 Bátaszék, Budai út 86. 13001500 M6 bal 153. km 13:001500 M6jobbl08. km 13:001500 631-es főút 2. km 130015:30 6-os főút 120. km 13:001500 Bonyhád, Cikói út 33. 15-3017:00 56-os főút 20 km 153017:30 Szekszárd, Tartsay u. 2. 153017:00 56102-os mellékút 2. km 160019:00 M6 jobb 119. km 17:0019:00 M6 jobb 153. km 17:0019:00 6-os főút 113. km 17:0019:00 60s főút 113. km 17:3019:00 Szekszárd, Kesetyúsi út 20. 17:3019:30 Bonyhád, Rákóczi u. 144. 18:0020:00 Szekszárd. Rákóczi utca 126. 210023:00 Bős főút 107. km Bonyhád Völgységi Múzeum: a „Források a Völgység tanulmányozásához” VI. Völgységi Konferencia 2015. október 30. című kötet bemutatója, 16 óra. Előadók: dr. László Péter, dr. Nagy Janka Teodóra és dr. Szőts Zoltán. Köszöntőt mond Szabó Tibor alpolgármester. PÁLYAAVATÓ Bonyhád Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium: a Schulek Ágoston Atlétikai Ugrópálya ünnepélyes avatása, 10 óra. VÍZÁLLÁS A Dunán tegnap reggel 7 órakor: Dunaföldvár 199 cm, Paks 371 cm, Dombori 424 cm, Árvízkapu 782 cm, Baja 495 cm. A Sió Palánknál 221 cm.