Tolnai Népújság, 2016. május (27. évfolyam, 102-126. szám)
2016-05-09 / 108. szám
CSALÁD 11 2016. MÁJUS 9., HÉTFŐ Figyeljük a jeleket, pszichoterápiával enyhíthetők a gondok Ha a szülő az anorexia vagy a bulimia jeleit veszi észre, orvoshoz kell fordulnia! Az anorexiát a tinik egy ideig jól palástoljak bő ruhákkal. Bulimiára akkor kell gyanakodni, ha a kamasz túl sokat eszik, mégsem hízik, és evés után gyakran kimegy a vécére. A másik jel. ha a kézhát sebes: ezek akkor keletkeznek, amikor a gyerek ledugja az ujját a torkán. Pszichoterápiával gyógyítan lehet a betegeket. Ennek hatásé ra a bulimiások fele meggyógyul míg 25 százalék javul ugyan, de továbbra is küzd a tünetekkel. Az anorexiások 8 százaléka 10 éven belül meghal, gyakori az öngyilkosság. A bulimiásoknál a hányás miatti káliumvesztés vezethet szívmegálláshoz. A karcsú alak mára olyan komoly elvárássá vált, amely már a tiniket is önsanyargatásba hajszolja. A túlzásba vitt koplalás és az önhánytatás akár halálos következményekkel is járhat. Mediaworks / Fanny kozpontiszerkesztoség@mediaworks.hu BETEGSÉG Az anorexia általában 12-17 éves korban jelentkezik, a bulimia 2-3 évvel később. Az előbbi betegségnek négy alapvető kritériuma van. 1. Az első a soványság. Az illető a normál testsúlytartomány alsó értékének legalább 15 százalékát elveszti, testtömegindexe 17,5 alá kerül. Ilyenkor a beteg megtanulja legyőzni az étvágyát. 2. Súlyfóbia: az anorexiás annak ellenére sem akar hízni, hogy rendkívül alultáplált. 3. Testképzavar: az illető, noha kórosan sovány, kövérnek látja magát a tükörben. Néhány betegnél beválik, ha felvételről viszszanézi magát, mert amit a tükörben nem látott, azt a videón már képes érzékelni. 4. Végül a lányoknál a túlzott fogyás miatti menzeszelmaradással is számolni kell. Az anorexiásoknál vannak azok, akik „csak” koplalnak, és vannak a bulimiás anorexiások, akik önhánytatással tartják az alacsony súlyukat. A bulimiásokra viszont falási rohamok törnek rá: túleszik magukat, majd önhánytatással, hashajtók szedésével, valamint testedzéssel igyekeznek kordában tartani a súlyukat. Az anorexiásokkal ellentétben a bulimiások általában normális testalkatúak. Ml ÁLL A HÁTTÉRBEN? Az anorexia és a bulimia kialakulásában összetett tényezők játszanak szerepet. A pszichológiai okok közül gyakran elsődleges a családi miliő szerepe. Az anorexia általában kamaszkorban jelentkezik először, a dac megnyilvánulásaként: az egyébként jól tanuló, szelíd tinilány nem tudja másképpen kifejezni a szülőkkel szembeni lázadását, mint az evés elutasításával. Ugyanakkor a szexualitással is szoros kapcsolatban áll a betegség: az anorexiások negyedénél fordult elő korábban szexuális visszaélés. Az anorexia felfogható a testiség elutasításaként, hiszen a túlzott koplalás miatt a lányok olyan soványak lesznek, hogy szinte alig van mellük és fenekük. A bulimia is kapcsolatot mutat a szexualitással, hiszen egyfajta öningerlésként is felfogható. A bulimiás szenvedélybeteg, hasonló az alkoholistához, csak éppen ő „leeszi” magát. Végül a társadalmi-kulturális tényezők közül korunk karcsúságideálja a legfontosabb. A média óriási nyomást gyakorol az emberekre... Evészavarokkal küzdő kamaszok | Az evés elutasításával fejezik ki I a szülök elleni lázadást ■■ L_____________________________________________________________________________ HIRDETÉS Kampány: védjük meg a gyerekeket! KIEMELT ÜGY Magyarországon évente 30 gyermek hal meg bántalmazás vagy elhanyagolás következtében. Az ilyen ügyek nehezen lepleződnek le, 100 esetből csupán 10 kerül napvilágra, és mindössze egy miatt indul büntetőeljárás. Az új kampány arra hívja fel a figyelmet, hogy a gyermekbántalmazás nem olyan dolog, amivel együtt lehet vagy kell élnünk, és azonnali beavatkozásra van szükség az áldozatok érdekében. Az Ökumenikus ^ Segélyszervezet 2016-ban (_ >. ’ kiemelt ügyként keze■ lia gyermekbántalmazást, ezért úgy döntött, hogy minden idén hozzá érkező adó 1 százalékot a bántalmazott gyermekek ellátására fordít. www.segelyszervezet.hu. MW Azjzja 1 százalékával te próbálnak segíteni HIRDETÉS MÁJUS 12-13-14. Vásárolj velünk 10-65% kedvezménnyel 270 MÁRKA kínálatából! A kedvezményes kuponokat keresd a MÁJUSI JOY-BAN! 10 000 Ft feletti megrendelés esetén a szállítás ingyenes! BIG X FOR MEN 6 kbrP3290 Ftf-HERBÁRtA AKCIÓ! csak br. 3290 Ft! Keresse a PATIKÁKBAN és a HERBÁRIA üzletekben! Az akció időtartama: 2016.05.05.- 2016.05.19. Tegye különlegessé az estét! BIGX For Men Növényi komponenseket tartalmazó étrend-kiegészítő készítmény férfiak részére! Gondosan válogatott összetevői már évszázadok óta ismertek! A BIGX ötvözi a hagyományokat a modem gyártási technológiákkal.____________ Termékkód: MLX BIG X (f FOR MEN Próbálja ki Ön is a BIGX-et és győződjön meg róla, miért használja annyi férfi Magyarországon! 2 kapszula csak br. 2890 Ft! SPX "A nagy durranás!" Hallott már az SPX-ről? Kifejezetten férfiak számára fejlesztett készítmény, amely a természet erejére épít! Termékkód: MLS 2 kapszulás kiszerelés most bevezető áron kapható! 4 doboz esetén ingyenes kiszállítás! Ne habozzon, próbálja ki Ön is! BATH MATE HERCULES HYDROPUMPA A világ 60 országában-elérhető minőségi angol gyártmányú termék! Minden korosztály számára használható! Használat közben víz-vákumot használ, folyamatos és egyenletes nagy nyomást biztosítva ezzel. Használata egyszerű! br. 24r990 Ft Termékkód: MLB Próbálja ki Ön is a BATHMATE HERCULES HYDROPUMPÁT és tapasztalja meg miért választotta annyi férfi világszerte! RENDELJE MEG MOST! SMS-ben: Küldje el sms-ben a nevét, I lakcímét a választott termék kódját L és hogy hány db-ot szeretne rendelni! Telefonon; 8-17 h 06-1 2218000 Pl.: Kiss Gábor 6000 Kecskemét Fő utca 1. MIX 2db MLS 1 db szám: 06-30 875 6659 Weben: 0-24h "íi WWW, XPOWERhu Szállítási díj: br.1 200 Ft. 10 000 Ft feletti megrendelés esetén a szállítás ingyenes. A megrendelt termékeket diszkrét csomagolásban, futárszolgálattal küldjük! www.xpower.hu ADR Sales Kft. ■ Véleménye fontos nekünk! Küldje el tapasztalatát az info@adrsales.hu-ra! HÍREK Kedvezményes utazások VASÚT A Magyar Természetjárók Szövetsége érvényes klubkártyával rendelkező tagjai ezentúl 20 százalékos kedvezménnyel utazhatnak belföldön a MÁV és a GYSEV járatain. A pénztárban a kártya számát is feltüntetik a menetjegyen, mert a kedvezmény csak a jegy és a kártya együttes felmutatásával vehető igénybe. A kedvezmény másodosztályra érvényes, első osztály igénybe vétele esetén a különbözetet, InterCity, gyors- és sebesvonatokon pedig a felárat is ki kell fizetni. A kedvezményes menetjegy az interneten és a jegykiadó automatáknál nem vásárolható meg. Információk: www.mavcsoport.hu és www.termeszetjaro.hu. MW A leggyakoribb válóokok VÉGE Gondolta volna, hogy a férfiak és a nők nagyrészt hasonló okok miatt adják be a válókeresetet? A nők leggyakrabban az érzelmi elhidegülést említik válóokként, ezt követi az alkoholizmus, majd a hűtlenség és a társ új kapcsolata. A férfiaknál az alkoholizmus kivételével ugyanezek az okok szerepelnek az első három helyen, és megjelenik a munkával való túlterheltség is. MW Motiváló zenehallgatás VÁLOGATÁSALBUM Ha mozgás vagy házimunka közben kellemes dallamokat hallgat, akkor nemcsak az edzés hangulata, de a teljesítménye is javulhat. Fontos például, hogy megfelelő tempójú zenét válasszon, mert így nem esik ki a ritmusból. Állítson össze olyan válogatást, amely a kedvenc dalait tartalmazza, vagy internetes csatornákon válasszon kész, különböző edzéstípusokhoz készült válogatásokat. MW Kicsiket is fenyeget már a reflux Akkor kell aggódni, ha fél év után sem ritkul a bukások száma JELEK Csecsemőkori refluxról akkor beszélhetünk, ha a baba az első pár hónap után is gyakran „bukik”, az étkezés után nagyobb mennyiség jön vissza a gyomrából a nyelőcsövén és a száján át. Ez pici babáknál teljesen természetesjelenség - gyomruk ezáltal is fejlődik -, és a gyermekek egyéves korukra teljesen kinövik. Intő jel lehet azonban, ha a gyermek az etetés során a fejét hátravetve sír, és a bukások száma féléves kor után sem csökken. Egy másik jel, ha a súlya nem gyarapodik, és jelentősen elmarad a kortársaiétól. Ilyen tünetek jelentkezésekor érdemes mielőbb orvoshoz fordulni. MW