Tolnai Népújság, 2016. április (27. évfolyam, 76-101. szám)
2016-04-25 / 96. szám
EGY PERCBEN Harmincöt év összetartás ÉVFORDULÓ Veríték, kitartás és egy közösség - ez rejlik sok egyéb mellett a paksi Tűzvirág Táncegyüttes neve mögött. A Mádi Magdolna által alapított és kezdetektől vezetett együttes gálával ünnepelte alapításának harmincötödik évfordulóját. ► 5 Simicska tüdővérzése BUDAPEST A Korányi Klinikára szállították a milliárdos nagyvállalkozót, ahol tüdővérzést diagnosztizáltak nála. Sok a találgatás és az egymásnak ellentmondó hír az állapotáról és az esélyeiről. ► 8 Eltemették Prince-t BULVÁR Elhamvasztották és már el is temették a világsztárt, de nem árulják el hová. Kiderült közben, Prince függő volt, de nem keménydrogos, inkább olyan pirulákat fogyasztott hosszú időn át, amelyek csillapították a koncertek előtti szörnyű lámpalázát. ► 10 Egészséges kamaszok EGÉSZSÉG Tanulás, különórák, edzések - csak megfelelő táplálkozással lehet bírni. A fejlődésben lévő szervezet számára elengedhetetlen, hogy minden fontos tápanyagot megkapjon. Lássuk, mit tanácsol a dietetikus, hogy az ön gyermeke se szenvedje meg ezt a korszakot! ► 11 Jó reggelt! gy emberként állt be az országa bátaszéki molyhos tölgy mögé. A ritkán látott nagy ösz- szefogásnak meg is lett az eredménye: a fa toronymagasan megnyerte „Az év európai fája" verseny szavazását, hiszen meggyőződésétől függetlenül mindenki jó szívvel támogatta, úgy érezte, a fa a miénk, magyaroké. Sajnos nem futhat be ilyen „karriert” az a facsemete, amely Dombóváron, a Konda-völgyben még éppen csak elkezdett zöldellni. A pályáját derékba törték, sajnos szó szerint. Pedig nem kell minden növénynek a bátaszéki molyhos tölgyhöz hasonlóan 300-400 évesnek lennie ahhoz, hogy kijárjon neki a tisztelet. Már sarjadásuktól kezdődően megérdemlik az odafigyelést, mint minden más élőlény. H. E. az utcai futóverseny SZEKSZÁRD Szombaton a Garay téren rendezték meg a tizedik Domaine Gróf Zichy utcai futóversenyt. A kora délután kezdődő programok során az általános iskolások versenyein benépesült a belváros. A legnépesebb mezőnyt az I. és a II. korcsoportosok futamaiban regisztrálhatta a szervező Sportélmény Alapítvány. Senki nem maradt ajándék nélkül: a fiatalabbak ajándékcsomagot, a felnőtteknél az első ötven célba érkező egy-egy üveg bort vehetett át. A jubileum alkalmából mindenkinek járt az emblémázott póló. A verseny eredményeit szerdai lapszámunkban közöljük. B. L. Hogyan számolják a létminimumot? Rabszolgasorban él 36 ezer ember MAGYARORSZÁG Hányán nélkülöznek Magyarországon? A Policy Agenda számításai szerint naponta 800 forintot tud élelmiszerre költeni egy létminimumon élő felnőtt. Vannak azonban olyan családok is, ahol fejenként 250 forint jut ugyanerre a célra. A Nép- szabadság egy neve elhallgatását kérő szegény háztartásbeli asszonnyal beszélt, aki elmondta, hogy a ruhákat ismerősöktől kapják, moziban évekkel ezelőtt voltak. Ha a szegénységet az Európai Unió számítása szerint nézzük, akkor körülbelül 1,3 millióval kevesebb a szegénység kockázatának kitett emberek száma hazánkban, mint a létminimum alatt élőké. A két adat közötti különbségről kérdezte lapunk a szakértőt. ► 7 MAGYARORSZÁG Hivatalos becslések szerint Magyarországon 36 ezer ember él rabszolgasorban, amivel az Európai Unió ranglistáján a 3. helyen állunk. Leggyakrabban arról hallunk a híradásokban, hogy prostituálttá válik rengeteg jóhiszemű lány, ez a rejtett iparág tömegesen darálja be az áldozatokat. De adósrabszolgaként, ház körüli, háztartási és szerződéses rabszolgaként is élnek az áldozatok, köztük elsősorban nők és gyermekek. Legalább az egynegyedük 18 évesnél fiatalabb. A társadalmi jelenségekkel foglalkozó Anthropolis civil egyesület munkatársát, Mihalkó Viktóriát kérdeztük erről a jelenségről. ► 8 Baleset Szekszárd központjában SZEKSZÁRDTerepjáróval ütközött egy személyautó a városközponti kereszteződésben szombaton este. Egy könnyű sérült volt, a mentők ellátták a helyszínen. A tűzoltók áramtalanították a járműveket, homokkal felitatták a kifolyt üzemanyagot. A műszaki mentés, helyszínelés végeztéig forgalomkorlátozás volt a Széchenyi utcában. Á. A. Hatalmas siker volt az 50 éves Bartina jubileumi gálaműsora Tapsvihar mellett ünnepeltek SZEKSZÁRD Nagyszabású rendezvénysorozattal ünnepelte 50. évfordulóját a Bartina Néptánc Egyesület, melyet április 16-án a családi nap és a Páva Parádé nyitottak, majd 23-án két gálaműsorral zártak, volt és jelenlegi táncosok részvételével. A Babits Mihály Kulturális Központ színháztermében bonyolították le a legjobban várt programot, a „Páva Parádé” műsort a 2015- ös verseny közép- és elődöntőbe, illetve fináléba jutott résztvevőivel. A záró gálaműsor is hatalmas érdeklődés mellett zajlott le. Délelőtt és délután is telt ház előtt mutatták be műsorukat. ► 6 Ők teremtették a Bartinát. Az idősebb generáció is kitett magáért a szombati két gálaelőadáson A hűtőben kutatott, tetten érték TOLNA Egy nyomozás befejezéséről adott tájékoztatást a Szekszárdi Rendőrkapitányság. Egy tolnai férfi bejelentést tett a rendőrségre február 22-én éjszaka 2 óra körüli időben, mert a saját lakóházában tetten ért egy férfit, aki épp a hűtőszekrényben kutatott. A házigazda a tolvajt a rendőrök kiérkezéséig visszatartotta. Később kiderült, hogy a ház melléképületéből eltűnt egy motoros fűrész is. A rendőrök a 44 éves kajdacsi férfit előállították, kihallgatták lopás megalapozott gyanúja miatt. A rendőrség az ügy iratait vádemelési javaslattá adta át az ügyészségnek. Á. A. 770865 1 6 0 9 6 SZERKESZTŐSÉG: E-mail: tolnai.nepujsag@mediaworks.hu OLVASÓSZOLGÁLAT 9-17 óráig - ügyeletes: Hargitai Éva 74/511-510 TERJESZTÉS 8-16 óráig 40/510-510 HIRDETÉS 8-16 óráig - hirdetésfelvétellel kapcsolatos információ: 74/511-534 MA HOLNAP ^ 13 15 Felhős, szeles, hideg, kellemetlen idő lesz ma is, de csak szórványosan fordul elő eső. A következő napokban már több napsütésre van kilátás. ► 12 T Boldog névnapot kívánunk Márk nevű olvasóinknak!