Tolnai Népújság, 2016. április (27. évfolyam, 76-101. szám)
2016-04-23 / 95. szám
14 SPORT 2016. ÁPRILIS 23., SZOMBAT Stones és Lukaku a Chelsea-ben? LABDARÚGÁS Az angol bajnokság 10. helyén álló Chelsea akár 90 millió fontot is hajlandó lenne áldozni az Everton kétjátékosára, John Stonesra (képünkön) és Ro- melu Lukakura. A 21 éves angol középhátvédet tavaly már megpróbálták Londonba csábítani Roman Abra- movicsék, akiért most 40 millió fontot sem sajnálnának. A belga támadó megszerzése sem lesz könnyű, miután 2011 és 2014 között már szerepelt a Chelsea- ben, melynek színeiben csupán 10 alkalommal lépett pályára. A válogatott csatár a mostani bajnokságban eddig 18 gólnál tart. B. S. Megérezte Curry hiányát a Warriors KOSÁRLABDA Bokasérülése miatt a második után a harmadik, Houston Rockets elleni mérkőzést sem tudta vállalni Stephen Curry, amit meg is érzett csapata. A címvédő Golden State a második hazai meccsét még be tudta húzni nélküle, az első houstonit azonban egy ponttal elbukta (96-97), s ezzel 2-1-re módosítva a párharc állását. A meccs legeredményesebbje 35/12-es mutatóval James Harden lett. B. S. Berlusconi eladná a Milan csapatát LABDARÚGÁS Silvio Berlusconi, az olasz élvonalban szereplő AC Milan többségi tulajdonosa, klubelnöke bejelentette, hogy el kívánja adni a 7-szeres BL-győztes együttest. Az olasz média szerint Berlusconi 600-700 millió euróért válhat meg többségi tulajdonjogától, de hozzátette, csak olyannak adja el, aki szintén a Milan sikerességét tartja szem előtt. B. S. Az Álba elleni siker biztos harmadik helyet ér Az Álba Fehérvárt fogadja az Atomerőmű SE ma este a Gesztenyés úti sportcsarnokban, a középszakasz 9. fordulójában, a felsőházban Ha Schmidt Béla csapata győz, biztos harmadik, de akár még második is lehet. Rónai Gábor gabor.ronai@mediaworks.hu KOSÁRLABDA jön a szezon egyik legfontosabb mérkőzése, az Atomerőmű SE-Alba Fehérvár-csata. A drukkerek minden évben ezt a találkozót várják a legjobban, a két együttes összecsapása komoly presztízscsatává nőtte ki magát. A múltban számtalan felejthetetlen összecsapást produkáltak a felek, s már az idei szezonban is akadt ilyen ütközet. Az alapszakasz paksi találkozóján Schmidt Béla csapata 96-81-re nyert, akkor a szezon egyik legjobb játékát nyújtották Kovács Áko- sék. Két hete viszont nem volt esélye az Atomnak, a középszakasz fehérvári találkozóját Dzunics Braniszlav együttese nyerte 97-74-re úgy, hogy az első negyedet 27-9-re, az utolsót 30-17-re húzta be. A mai (kezdés: 18 óra) meccsnek minden eddiginél nagyobb a tétje: az Atomerőmű SE-nek nyernie kell ahhoz, hogy biztosan pályaelőnyben legyen a hamarosan kezdődő rájátszásban. Nem mindegy azonban, hogy hányadik helyről futhat neki a playoffnak az ASE. Lapunk utánanézett annak, hogy miként kell alakulniuk az eredményeknek, hogy az ASE a legjobb helyen zárjon. Chris Dunn (4-esben) játékán sok múlhat ma az Álba Fehérvár ellen Az állas a középszakaszban 1. Szolnok 32 24 8 2584-2321 0.875 2. Fehérvár 32 22 10 2900-2514 0.844 3. Atomerőmű 33 22 11 2745-2600 0.833 4. ZTE 33 22 11 2623-2504 0.833 5. Körmend 32 21 11 2654-2475 0.828 Második lesz az ASE a középszakaszban akkor... ...ha ma este nyer az Álba ellen, a Körmend vereséget szenved (szintén ma este) saját csarnokában a Szolnoktól, ugyanakkor jövő szerdán idegenben legyőzi az Albát. ...ha ma este 24 pontos különbséggel veri ellenfelét, így az Álba le is győzheti a Körmendet, az összevetés miatt akkor sem tud előzni, a ZTE pedig összevetésben gyengébb mint az Atomerőmű SE. Harmadik lesz az ASE a középszakaszban akkor... ...ha kikap az Albától ma este, a Körmend elveszíti mindkét hátralévő meccsét a Szolnok és az Álba ellen, és a Zalaegerszeg sem nyer Szolnokon. Negyedik lesz az ASE a középszakaszban akkor... ...ha kikap az Albától és a Körmend megnyeri mind a két hátralévő találkozóját (összesítésben a vasiak jobbak). ...ha kikap az Albától, a Körmend elbukja mindkét* mécsesét, a ZTE viszont győz a Szolnoki Olaj vendégeként. Ötödik lesz az ASE a középszakaszban akkor... ...ha kikap az Albától, a ZTE veri a Szolnokot és a Körmend is behúzza mind a két meccsét. A megoldás: 24 ponttal kell verni az Albát, és akkor a Fehérvárnál és a Zeténél is jobb lesz összevetésben az Atom. Bronzérmes lett a SZAC, hatodikként zárt a Tolna ASZTALITENISZ Bár a Szekszárd AC harmadik csapata az NB I 18. fordulójában 10:8-ra kikapott Győrben, de így is megőrizte harmadik helyét a bajnokságban, miután a Komló hasonló arányú vereséget szenvedett Tolnán a Fastron AC-tól. A szekszárdiak így kilenc győzelemmel, három döntetlennel és négy vereséggel bronzérmet szereztek. A tolnaiak a hatodik helyen zárták a bajnokságot 6-3-7-es mérleggel. Női NB I., Nyugati csoport, záró forduló. Fastron AC Tolna-Komló Sport Kft. 10:8. A tolnai győztesek: Kovács M. 4, Majzik 4, Zsolnai, valamint a Majzik-Kovács M. páros. Győri Elektromos Vasas SK-Szek- szárd AC III. 10:8. A szekszárdi győztesek: Főfainé 3, Ma- gyarcsik 2, Straubinger, valamint a Straubinger-Magyarcsik és a Főfainé-Keresztesi pár. Még nem közölt eredmények, 13. forduló: Kaposvári AC-Szekszárd AC III. 4:14, Várpalotai Bányász SK-Fast- ron AC Tolna 14:4.14. forduló: Tolna-Kan izsa Sörgyár SE 9:9. 15. forduló: Komló Sport Kft.- Szekszárd III. 9:9, Szombathelyi AK Sportiskola-Tolna 14:4. 16. forduló: Fastron AC Tolna- Kaposvári AC 11:7, Hévízi SK- Szekszárd III. 4:14. 17. forduló: Szekszárd III.-Tolna 12:6. A végeredmény: 1. Várpalotai Bányász SK 29 pont, 2. Kanizsa Sörgyár SE 24, 3. Szekszárd AC III. 21,4. Komló Sport Kft. 19,5. Győri Elektromos Vasas SK 17, 6. Fastron AC Tolna 15,7. Kaposvári AC 11,8. Szombathelyi AK Sportiskola 6, 9. Hévízi SK 2. Berg S. A második mérkőzést játsszák a csapatok a hetedik helyért Pontot tehet a végére a KOSÁRLABDA Az Atomerő- mű-KSC Szekszárd ma este (17 óra) Zalaegerszegen lezárhatja a női NB I hetedik helyéért zajló párharcot. Amennyiben Djo- kics Zseljko együttese nyer, akkor megszerzi a hetedik helyet a bajnokságban. A szekszárdiak kedden este, saját csarnokukban helyenként látványosan kosárlabdázva verték meg a zalaiakat. A KSC ritkán látott jó százalékkal (17 kísérletből 10 találat) dobták a hárompontosokat, jól szedték a lepattanókat (28:20), és amit vezetőedzőjük is kiemelt, 27 gólpasszt is sikerült kiosztaniuk egymásnak. Többen is jó teljesítménnyel rukkoltak elő, de a legjobb az amerikai center Jade Barber volt, aki 40 IBM-ponttal zárt, de ugyanúgy ki lehetne emelni a négy triplát dobó kapitányt, Theodoreán Alexandrát, a hátfájdalmai ellenére összeszorított fogakkal is remeklő ukrán Katerina Rymarenkót, vagy Studer Zsuzsát. Ha a mai találkozón hasonlóan teljesítenek, aligha lesz szükség a hétfőre tervezett harmadik meccsre. KSC A szekszárdiak az idényben harmadszor győzték le a Ze- tét, az alapszakaszban idegenben 74-63-ra, otthon 80-58-ra nyertek - jó lenne, ha nem sza- kadne meg a sorozat. Női NB I, a 7. helyért, 2. mérkőzés: ZTE NKK-Atom- erőmű-KSC Szekszárd, Zalaegerszeg, városi sportcsarnok, szombat, 17 óra. R. G. A tolnaiak 6. helyen végeztek Az Atomerőmű SE fiataljának nem sok kellett volna a bronzéremhez az Eb-n Pupp Réka ötödik helyen Kazanyban CSELGÁNCS Az Atomerőmű SE versenyzője, Pupp Réka az ötödik helyen végzett csütörtökön az olimpiai kvalifikációs Euró- pa-bajnokságon Kazanyban. A 48 kilósok súlycsoportjában szereplő Pupp Réka - aki pályafutása második felnőtt Eb-jén szerepelt - ötödik mécsesén a török Dilara Lokmanhe- kimmel csapott össze a bronzcsatában, és két intéssel kikapott, így ötödikként zárt. „Most még nem érzem magam fáradtnak öt meccs után, majd este jobban kijön rajtam - mondta a nap végén a paksi fiatal. - Egy érem szebb lett volna, de nem vagyok csalódott, mert idén most tudtam a Pupp Réka (fehérben) nem Rióra, hanem 2020-ra, Tokióra készül Nem ezt várta „Néhánvan megelőzik Lacit. ezzel együtt úgy számoltunk, hogy jobb eredmény jön az Eb-n - mondta Hangyá- si László. Csoknyai edzője. - Most beleszaladt egy dobásba az ellen a brit ellen, akit mostanában többször is megvert. ráadásul az esése csak jukó lett volna, de éppen úgy fordult, hogy ippon lett. Ami a hátralévő versenyeket illeti, ott leszünk Bakuban és valószínűleg Almatiban is, aztán meglátjuk, hogy mehet-e a Mastersre" - fogalmazott az atomosok mestere. legjobb formámat hozni” - közölte a 19 éves Pupp, aki hozzátette, egyelőre junior korú, és a riói helyett már inkább a 2020- as tokiói olimpiára készül. Az Atomerőmű SE színeit képviselő Csoknyai László tegnap lépett tatamira tatárföldön, de nem töltött el sok időt a küzdőtéren. A brit Owen Live- sey ippont érően dobta el Csok- nyait, aki így helyezetlenül zárta az Eb-t. A négyfős paksi küldöttségből még Cirjenics Miklós (100 kg) és Bor Barna (+100 kg) versenyei vannak hátra. Mindketten szombaton lépnek tatamira. Az Eb-ről az M4 Sport ad összefoglalót. R. G. Foktőn lesz a sorozat mai futama MOTOKROSSZ Közel egy hónapja rengeteg, 2000-2500 néző és 109 motoros jelenlétével rajtolt el Zombán a Dél-MX verseny- sorozat, melynek második futamára ma kerül sor - az előzetes paksi helyszín helyett - a Kalocsa körzetéhez tartozó foktői pályán. A reggeli adminisztráció (7-9 óra) és a délelőtti edzések (9.20-11.30 óráig) után a futamok délben kezdődnek a megszokott (50, 65, 85 köbcentiméteres, hobbi, szenior, haladó, profi) kategóriákban. A sorozat harmadik állomása június 11-én Mágocson lesz, a negyedik, zárófutamot pedig október 1-jén Zombán rendezik meg. B. S. i «