Tolnai Népújság, 2016. április (27. évfolyam, 76-101. szám)
2016-04-20 / 92. szám
fi MEGYEI KÖRKÉP 2016. ÁPRILIS 20., SZERDA 95 év mögötte PAKS Hirth Pálné Éva nénit köszöntötte a város nevében Szabó Péter alpolgármester és S. Szabó Gabriella kommunikációs referens ki- lencvenötödik születésnapja alkalmából. Éva néni földműves szülők nyolcadik gyermekeként született Pakson. Mindig tevékeny ember volt, a paksi konzervgyárból vonult nyugdíjba, ahol még ezt követően is dolgozott fél műszakban. Ma is jó egészségnek örvend. V. T. Búcsúznak a macik SZEKSZARD Emlékül egy gömbkőrist hagynak az udvaron a szekszárdi Wunderland Óvoda maci csoportosai, akik iskolába készülnek. A júniusban „ballagó” gyerekek maguk ültették a növényt óvónénik, szülők segítségével, majd körbeállva azt énekeltek, verset mondtak. B. K. Séta az egészségért PAKS Két év szünet után húztak újra túracipőt a Séta az egészségért program szervezői. Több mint harmincán voltak a családi programon, sokan gyerekekkel együtt vágtak neki a 12 km-es, a környék megismerését is szolgáló túrának, amelynek küldetése, hogy felhívja a figyelmet az egészséges életmód és a környezet megóvásának fontosságára. V. T. Líra, muzsika, képzőművészet, művészeti terápia is szerepel a négy héten át tartó Paksi Művészeti Fesztivál programjában. A program során helyben élő, paksi kötődésű és országosan ismert előadók gondoskodnak a közönség minőségi szórakoztatásáról. Vida Tünde PAKS Négy hét alatt tíz helyszínen zajlanak programok az idei Paksi Művészeti Fesztivál keretében. A sorozatba beékelődnek már hagyományos rendezvények, illetve újdonságnak számító események, kezdeményezések. Teret nyer a zene, a dráma, a képzőművészet, de mint Tell Edit, a szervező Csen- gey Dénes Kulturális Központ szakmai igazgatója mondta, idén hangsúlyos az irodalom, a líra. Hozzátette, fontos szempont volt az is, hogy helybeli tehetségek számára bemutatkozási lehetőséget nyújtsanak, ezért került a palettára a Pesti Magyar Színház növendékeinek vizsgaelőadása, hiszen ketten közülük paksiak. Gracza Virág és Csipszer Bettina egy fiatalokról, fiatalok problémáiról szóló darabban lépett hazai közönség elé. Új színfoltot jelentett két, Paks erdélyi testvérvárosában, Kézdivásárhelyen élő képzőművész kiállítása. Kosz- tándi Jenő és Kosztándi B. Katalin egyaránt megkapta munkásságáért a Magyar Arany ÉrA Tűzvirág idei vendége Balogh Kálmán cimbalomművész A fennállásának harmincötödik évfordulóját idénn ünneplő a Tűzvirág Táncegyüttes és Táncszínház április 22-23-án, azaz pénteken és szombaton egyaránt 18 órai kezdettel a Csen- gey Dénes Kulturális Központ színháztermében tartja jubileumi gálaműsorát, amely igazi csemegének ígérkezik. Az előadáson az elmúlt évek legjobb magyar néptánc-koreográfiáit, táncszínházi alkotásait és nemzetközi néptáncműveit mutatják be. Az előadáson a Tűzvirág Táncegyüttes társulata mellett fellép a senior- együttes, az utánpótlás- és gyermekegyüttesek, valamint az aprók is. A Mádi Magdolna által alapított és kezdetektől vezetett együttesének idei vendége Balogh Kálmán cimbalomművész lesz. Hagyományos rendezvény a Tűzvirág Táncegyüttes gálája, minden évben a fesztivál legnagyobb érdeklődéssel várt produkciója demkeresztet. Nagy sikerű rendezvényeket tartott a Pákolitz István Városi Könyvtár is. Re- isinger János Mire jó a költészet című előadása lebilincselte a közönséget. A fesztivál azonban még korántsem ért a végére. Változatos kínálatából április végéig szemezgethetnek a kultúra, a művészetek kedvelői, lesz még kamarazenei est, balettgála és végül egy bravúrosnak ígérkező előadás: Kövek a zsebben Rudolf Péterrel és Kálloy Molnár Péterrel. Élettér a minőségi szórakozáshoz- Azt gondolom, minden kulturális szakember, minden kulturális térben élő és alkotó ember megragadja a lehetőségeket, hogy üzeneteket fogalmazzon meg a környezete és a világ számára. A művészeti fesztivál üzenet a városlakóknak: alkotó, „játszó”, tudományos szakemberek mutatják be a világhoz való viszonyukat a színpadon, az előadásokon, a képzőművészeti tárlatokon, a komoly- és könnyűzenei koncerteken. Olyan életteret biztosít négy héten keresztül, ahol kapaszkodókat lehet találni minden korosztálynak a hétköznapi életének új értelmezéséhez vagy „csupán" a minőségi szórakozáshoz - fogalmazta meg a Csengey Dénes Kulturális Központ igazgatója. Műemlékgondozásért Díjat vehetett át dr. Bozsolik Róbert, Bátaszék polgármestere Rangos díjat kapott Bátaszék közössége BÁTASZÉKBUDAPEST A Műem- léki Világnap alkalmából a Pesti Vigadóban megtartott rendezvényen az ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottság által alapított Példaadó Műemlékgondozásért Díjat vehetett át dr. Bozsolik Róbert, Bátaszék polgár- mestere. A díjat a város közössége azért érdemelte ki, mert a neogótikus plébánia templom északi oldalánál sikerült feltárni az első magyar ciszterci apátságot, az 1142-ben alapított Ci- kádor templom maradványait. A városvezetők anyagi és erkölcsi támogatásával jelenhetett meg tavaly a Cikádori apátságot bemutató monográfia Valter Ilona tollából. A település évekkel ezelőtt helyreállítatta a barokk Kálváriát. Legutóbb a neogót plébániatemplom le- dőléssel fenyegető toronysisakjának helyreállítása érdekében fogtak össze a város lakói. Tájházat alakíttatott ki a város egy szép sváb házban, ahol egy-egy szobában bemutatják a várost alkotó három népcsoport: a svábok, a bukovinai székelyek és a Felvidékről jöttek életét. A díjat dr. Fejérdy Tamás, az ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottság Egyesület elnöke és dr. Puskás Imre, a kulturális örökségvédelemért és kiemelt kulturális beruházásokért felelős államtitkárság helyettes államtitkára adta át. M. I. Bozsolik Róbert, kezében a díjjal, mellette Puskás Imre és azok, akik a legtöbbet tették a műemlékekért Becsben tartják a falu idős polgárait PUSZTAHENCSE Az idősebb emberek tapasztalata, bölcsessége visz előre - vallják Puszta- hencsén, ahol becsben tartják a falu idős polgárait. Az önkormányzat ennek szellemében szervez minden évben vendégséget, műsort a nyugdíjasoknak. - Szeretnénk megörvendeztetni őket, mosolyt csalni az arcukra - mondta Iker Ibolya polgármester a találkozón, amelyen közel kétszáz nyugdíjas vett részt. Külön köszöntötték a falu legidősebb lakóját, Nagy János bácsit, aki rövidesen 90 éves lesz. Óvodások, általános iskolások adtak műsort, és a Vadvirág Néptánc Együttes szórakoztatta a közönséget. V. T.