Tolnai Népújság, 2016. április (27. évfolyam, 76-101. szám)

2016-04-02 / 77. szám

fl MEGYEI KÖRKÉP 2016. ÁPRILIS 2., SZOMBAT Akár kétmillió is nyerhető védett épület felújítására PAKS Akár kétmillió forint ön- kormányzati támogatást is el­nyerhet az, aki védett épüle­tet készül felújítani. A város­építő bizottság most hirdette meg e célt szolgáló pályázatát. Az igényeket május 31-ig lehet benyújtani. - Mindenkit báto­rítunk, hogy pályázzon - fogal­mazott Elekné Csollány Éva vá­rosfejlesztési referens, aki bő­vebb információval szolgál a le­endő pályázóknak. Azt mond­ta, a legmagasabb összeg, két­millió forint a műemléképüle­tek felújítására nyerhető, en­nek fele vissza nem térítendő, fele kamatmentes, visszafize­tendő támogatás. Ugyanilyen konstrukcióban egymillió fo­rintot kaphat az, aki helyi vé­delem alá vont épületet újít fel. Abban az esetben, ha az épület nem, de a környezet, ahol áll helyi védelmet élvez, egymil­lió forint kamatmentes, visz- szatérítendő forráshoz juthat az ingatlantulajdonos. A város­építő bizottság kerete 3,5 mil­lió forint, akárcsak 2015-ben. Tavaly az igénylők nem merí­tették ki a teljes keretet. Fontos momentum, hogy csak a város­képet befolyásoló beavatkozá­sokra, például homlokzat fel­újításra, tetőcserére lehet for­rást igényelni. A kérelmeket dr. Blazsek Balázs főjegyzőhöz kell benyújtani. V. T. Javaslatot várnak a Deák-díjra PAKS Várja a javaslatot az ön- kormányzat a Deák Ferenc-ki- tüntetés idei díjazottjának sze­mélyére. A díj a polgármesteri hivatalban dolgozó, kimagasló teljesítményt nyújtó köztiszt­viselők munkájának elismeré­sére szolgál. Azok elismerésé­re, akik munkájukkal jelentő­sen hozzájárultak Paks egész­ségügyi ellátásának fejleszté­séhez, s ezen a területen kima­gasló teljesítményt nyújtottak, Pongrácz Sándor-kitüntetést alapított a város képviselő-tes- tülete. Évente egy személynek adják át et az elismerést a Sem- melweis-napi városi ünnepsé­gen. Javaslatokat mindkét eset­ben május 2-ig lehet tenni. V. T. :i—j Stekív Zsuzsa nem UJ unatkozik mostanában. Itthon és külföldön is tesz ' kiállítása, és mindennap unokázik ÉÍ1ÍÉ­Ihletet merít a családjából Stekly Zsuzsa Alkotás és unokázás Unoka és munka. E két do­log tölti be mostanában Stekly Zsuzsa életét. A bonyhádi zománcműves-fes- tőnek kevés a szabadideje, több kiállításra és alkotótá­borba is készül. Budavári Kata kata.budavari@mediaworks.hu BONYHÁD Minden munkám­ban, gondolatomban ott van Gergő - mondja Stekly Zsuzsa egyéves unokájáról. Szeren­csés nagymama, hiszen a kisfi­út mindennap láthatja, nem vá­lasztják el tőle hosszú kilomé­terek. És hogy milyen is Ger­gő? Mosolygós, vidám, örök­mozgó kisfiú, aki szüleivel ih- letője a művész nagymama al­kotásainak.- Igaz, áttranszformálom, idealizálom őket a tűzzomán­con. Szent családként jelennek meg, avagy külön-külön: Jó­zsef a kis Jézussal, esetleg Ma­donnaként a gyermekkel - ma­gyarázza a zománcműves. Ne­vetve meséli, hogy Gergő szü­letése előtt mindig jól szórako­zott a nagyszülőkön, akik áhí­tattal mutogatták unokáikat, most meg az ő életének Napja is egy ilyen kis töpörtyű. Ar­ról nem is beszélve, hogy há­rom évvel ezelőtt Visszatekin­tő kiállítása után nagy kérdés volt a hogyan tovább. A decem­beri, háromévenként esedé­kes tárlata lesz a bizonyíték ar­ra, hogy megvan a válasz. En­nek az anyagnak az Új fejezet címet adta Stekly Zsuzsa. An­nak, aki követi a pályáját, ta­lán feltűnt, hogy mostanában különösen magas fokozaton pörög az élete. A közelmúltban Szekszár- don nyílt kiállítása, illetve Bonyhádon, a Hungária Taka­rékban 25 akvarelljét állítot­ta ki. A művész elmondta, el­ső ilyen festményét még 2000- ben készítette Tamásiban, az­óta több vízközeli helyen, alko­tótáborban is megfordult. Ké­pein megelevenednek kedvenc vizei: a szálkai tó, a Duna, a Ti­sza és az Adria. Vizes munkáinak kvintesz- szenciája a Vízivilág című ak- varell, amely a víz mélyének élővilágát mutatja be. Idén há­rom táborba is hivatalos, arra viszont idén már nem lesz ide­je, hogy a bonyhádi Zománc­művészeti Alkotótábort, le­ánykori nevén ZAB-ot is meg­szervezze. Legközelebbi tárla­ta egyébként jövő szerdán nyí­lik Pécsett.- Decemberben a Lengyel Házban mutatkoztam be, en­nek folyománya egy krakkói meghívás, mely őszre szól. Er­re a kiállításra a magyar szen­tek képeit készítem, meg kell mondanom, izgalmasnak talá­lom ezt a felkérést - állítja. Stekly Zsuzsa egy korábbi nyilatkozatában azt mondta: „A világ számára zománcműves vagyok, de lelkemben festő”. Célja megragadni és megörökí­teni a pillanat szépségét, a moz­dulatot, egy bájos arcot, vagy a virág lelkét úgy, hogy képei­ből béke, szeretet, harmónia, az élet kiteljesedő szépsége és re­ménysége sugározzon. Béke és harmónia Stekly Zsuzsa mindig nagy örömmel készül kiállításaira. Ilyenkor dói el, hogy munkája másnak is fontos-e, vagy csupán a ládafiának dolgozott. Az elvég­zett munka öröme csak a legna­gyobb müértő, a hétköznapi em­ber véleményével lehet teljes.- A tűzzománc óriási tehetősé­geket rejt magában: a téma dön­ti el. hogy a határozott rekeszes technikával vagy a lágyabb, fes­tő módszerrel valósítom-e meg elképzeléseimet. Olyan képe­ket szeretnék készíteni, melyek nem szorulnak magyarázatra, s belőlük béke és harmónia su­gárzik. Nem elégít ki, ha egy kép látványos, fontos, hogy legyen mondanivalója. Ezért inkább az emberábrázolás érdekei - vallja a bonyhádi alkotó. Névjegy Stekly Zsuzsa 1954-ben szüle­tett Bonyhádon. A pécsi művé­szeti szakközépiskolában érett­ségizett, de a főiskolára nem vették fel. Zománcműves lett, igen termékeny alkotó, eddig több, mint 270 önálló kiállítása volt. Számos köztéri alkotást is készített, köztük három kálvária stációképeit: Mélykút, Bonyhád, Palotabozsok. De szívesen ké­szít kisebb darabokat, így éksze­reket, kitűzőket is. Az ezredfor­dulón kezdett akvarellel foglal­kozni, ezeket a képeket „Pihené­seimének nevezi. Munkásságát elismerték már Perczel-díjjal, Tolna megyei mű­vészeti plakettel, Babits-díjjal is. Házas, két gyermeke, egy fia ás egy lánya van, és utóbbi révén egy éve már nagymama is. Közös a cél a rendőrséggel, a civilekkel BONYHÁD A nyílt ülésen tár­gyalt napirendi pontok mind­egyikét elfogadták a képviselők a csütörtöki bonyhádi testületi ülésen, tájékoztatott Vízin Ba­lázs, az önkormányzat kommu­nikációs munkatársa. így a vá­ros közrend- és közbiztonságá­nak helyzetéről szólót is, amely­nél dr. Soczó László dandártá­bornok, megyei rendőrfőkapi­tány országos kitekintésben is példaértékűnek nevezte a he­lyi kollektíva munkáját. Úgy fo­galmazott: jól vezetett, jól szer­vezett kapitányság a bonyhádi, ahol elkötelezett rendőrök telje­sítenek szolgálatot. Dr. Marcsek Sándor ezredes, kapitányság- vezető a csökkenő bűncselek­ményszámot emelte ki felszóla­lásában, majd - dr. Soczó Lász­lóhoz hasonlóan - megköszönte a város és a polgárőrség együtt­működő segítségét. Filóné Fe- rencz Ibolya az önkormányzat és az itt élők nevében fejezte ki köszönetét a rendőrségnek, egyúttal arról biztosította őket, hogy akárcsak az eddigiekben, a jövőben is számíthatnak a vá­ros vezetésének együttműködő segítségére. Huszonnégymillió­val sportot, hattal a civileket segítik. A képviselők a megbeszélé­sen döntöttek arról, hogy az önkormányzat huszonnégy millió forinttal a sport, míg hatmillióval a civil szerveze­tek munkáját segíti. Mint az a napirendeknél elhangzott: pél­daértékű az egyesületek, szer­vezetek szerepvállalása: a szá­mos megyei, országos és nem­zetközi eredmény mellett a vá­ros közösségi, kulturális és sportéletének felpezsdítésén is aktívan dolgoznak, amiért kö­szönet illeti őket. Ezt elismerve támogat­ja a munkájukat minden év­ben Bonyhád vezetése, sőt, az anyagi segítség mellett a város létesítményeit is díjmentesen használhatják, mondta Filóné Ferencz Ibolya. Bonyhád pol­gármestere. A városvezető arról is tájé­koztatta a jelenlévőket, hogy április 14-én, 15 órakor a Vá­rosházán tartott ünnepségen adják át a sport- és a civilszer­vezetek vezetőinek a támogatá­si megállapodásokat. B. K. Hat éve állt a térség szolgálatába a paksi atomerőmű által létrehozott térségfejlesztési alapítvány Nyolcvanhat fejlesztés kezdődött el tavaly SOLT-PAKS Minden nyertes pá­lyázóval szerződést kötött a Jö­vőnk Energiája Térségfejlesz­tési Alapítvány munkaszerve­zete a kuratórium múlt év no­vemberi ülése óta. A pályázók­nak egy év áll rendelkezésére, hogy a megkezdett beszerzése­ket, beruházásokat befejezzék. Minderről Appelshoffer Regi­na titkár számolt be a kurató­rium Solton tartott ülésén. El­fogadták a monitoring jelentést, ami a korábbi pályázatok aktu­ális állapotát összegzi. 2011-től 2014-ig 169 pályázatot támoga­tott az alapítvány, ezek zöme le­zárult a múlt év végére. Tavaly - amikor az előző évektől eltérő­en - nem az alapító paksi atom­erőmű, hanem a Miniszterel­nökség biztosított forrást az alapítvány számára, 86 pályá­zat nyert. A felhasznált összeg is eltér a korábbiaktól, amikor évente 500 milliós keret szol­gált a térség fejlődésének elő­mozdítására. A 2015-ös 750 millió forintból, csakúgy mint eddig, a térségben lakók élet­minőségének javítását szolgáló kezdeményezéseket támogatott az alapítvány. A kuratórium elfogadta az idei kommunikációs tervet, il­letve a költségvetést, az utóbbit komoly működési költség csök­kentő intézkedések tudatában. Ezekkel - például az elektroni­kus ügyintézésre való áttérés­Aláírták a szerődéseket sei, feladatátvállalással - becs­lések szerint akár a működési kiadások 15-20 százalékát ta­karítja meg a szervezet. Két módosítási kérelem is a kuratórium elé került, az egyik a Kecskemét-Kalocsai Érsekség határidő hosszabbítási kérel­me, amit elfogadott a grémium. A másikat, miután szerződés­beli kötelezettségei ezt nem en­gedték, elutasította. Ez Puszta- hencse önkormányzatának be­adványa volt, amiben azt kér­ték, hogy a községi konyha fel­újítására nyert pénzből más célt valósíthassanak meg, mert egy másik pályázatban tartaléklis­táról szintén nyertek a konyha- felújításra támogatást. Vida T. Látszik a fejlődés Az alapítvány hatodik éve se­gíti a térség fejlesztését a pak­si atomerőmű körzetében fek­vő negyvenegy településen. Az alapító MVM Paksi Atom­erőmű Zrt. 2011-től 2014-ig, évente 500 millió forintot bo­csátott az alapítvány rendelke­zésére, 2015-ben pedig a Mi­niszterelnökséghez benyújtott pályázatán keresztül jutott 750 millió forintnyi forráshoz. Dr. Kovács Antal, a kuratórium el­nöke azt mondta, a sikeres pá­lyázatok nyomán megvalósult fejlesztés a települések mind­egyikén szemmel látható.

Next

/
Thumbnails
Contents