Tolnai Népújság, 2016. április (27. évfolyam, 76-101. szám)
2016-04-01 / 76. szám
16 SPORT Tolnai Népújság 2016. ÁPRILIS 1., PÉNTEK Az AS Roma ultrái kihagyják a derbit LABDARÚGÁS Az ellentmondásos biztonsági intézkedések miatt az AS Roma-szurkolók bojkottálják a Lazio elleni, vasárnap 15 órakor kezdődő városi derbit. A kemény mag bejelentette, hogy a „déli kanyar" (Cur- va Sud) üres lesz, és szurkolótársaikat is arra buzdítják, hogy csatlakozzanak a tiltakozásukhoz. Az összecsapást a DigiSport2 közvetíti. A két együttes őszi meccsét is szinte üres stadionban rendezték, akkor az AS Roma Edin Dzeko (képünk) és az azóta Kínába igazolt Gervin- ho góljával 2-0-ra nyert. A Roma 3., a Lazio 8. a tabellán, 18 pont van köztük. R. G. Szezont nyitnak a kerékpárosok KERÉKPÁR A Szekszárdi Szabadidős KE szombaton és vasárnap rendezi meg a 13. Sajó Péter-emlékversenyt, a hagyományos országos sze- zonyitót. Az egyéni időfutam szombaton 14 órakor rajtol Várdombról, a táv korosztálytól függően 5, illetve 14 kilométer lesz. Vasárnap a nyílt mezőnyversenyt bonyolítják, itt a legfiatalabbak 20, a legidősebbek 125 kilométert tekernek. A rajt Bonyhádon lesz 10 órakor. R. G.. Samsunban lépnek tatamira a paksiak CSELGÁNCS Péntektől Samsunban rendezik meg az olimpiai kvalifikációs sorozat következő versenyét. A török Grand Prix iránt óriási az érdeklődés, hetvenkét ország 454 versenyzője nevezett, az Atomerőmű SE-t hárman képviselik. Csoknyai László (81 kg), Cirjenics Miklós (100 kg) és Bor Barna (+100 kg) egyaránt szombaton lép tatamira. Utóbbi tavaly harmadik helyen végzett a magyar nemzeti válogatott ötödik bronzát szerezve. R. G. Csak egy győzelem lenne gyógyír az Atomerőmű számára mm ífeü UUfflö Az állás a középszakaszban Sorozatban második mécsesét is elveszítette a felsőházi középszakaszban az Atomerőmű SE férficsapata. A bajt csak tetézi, hogy Tóth Ádám súlyos fejsérülést szenvedett, rá a Szolnoki Olaj elleni holnap esti hazai összecsapáson sem számíthat majd Schmidt Béla vezetőedző. Rónai Gábor gabor.ronai@mediaworks.hu KOSÁRLABDA Senki sem gondolta, hogy a szezon legsúlyosabb vereségét szedi be Zalaegerszegen az Atomerőmű SE, de így történt. A ZTE a második félidőben szó szerint átrobogott az atomosokon, akik teljesen szétestek, esélyük sem volt. A piros-kékek mentségére felhozhatjuk, hogy két kulcsemberüket is nélkülözték: Ei- lingsfeld János a meccs előtti napon benyelt egy vírusos megbetegedést, ő el sem tudott utazni Zalába. Tóth Ádám pedig a meccs elején sérült meg nagyon súlyosan: Djordje Pan- telics ráesett a paksi centerre, akinek betört a feje. A zalaegerszegi kórházban összevarrták a sebét, majd továbbszállították Nagykanizsára, ahol CT-vizsgálaton esett át, s mint kiderült, agyrázkódása lett, így bent is tartották a kórházban. Egy ideig nem is számíthat rá Schmidt Béla, a Szolnok ellen szombaton biztosan nem játszik, de az is kérdéses, hogy az Álba Fehérvár elleni jövő szerdai találkozóra rendbe jön-e. Eilingsfeld talán bevethető lesz a címvédő ellen, de az ő esetében meg az a kérdés, hogy fizikálisán mennyire lesz a topon a betegsége után. Marad tehát két magasember, Ryan Watkins és Alexander Fomin, kérdés, hogy mire lesznek képesek egy teljes meccsen azok után, hogy mindketten többnyire kiegészítő szerepet kaptak, s kapnának, ha a két magyar bevethető lenne. Watkinsnak voltak már 'jó meccsei, a Zete ellen is lekapott 14 lepattanót, de Fomin- tól továbbra is várják Pakson, hogy megmutassa valódi képességeit (az előző állomáshelyein jól szórta a triplákat, itt egyelőre adós ezekkel). Ami pedig a kisembereket illeti, Christopher Dunn ugyan szórja a pontokat, de ő nem az a kimondott csapatember, pedig ezúttal egy ilyenre lenne szükség Pakson. Aki össze tudja fogni a gárdát, diktálja a tempót, osztja a gólpasszokat, tüzeli az együttest, ha az kell. Donald Robinson sem most éli legszebb napjait, az utóbbi meccseken nem sokat tudott hozzátenni az Atom játékához, pedig ha valamikor, akkor ezeken a meccseken, a négy legjobb magyar csapat ellen kellene tőle az extra. Troy Barni- es teszi a dolgát, de mostanság mintha ő is megtorpant volna egy kicsit: korábban nem egyszer mozdította ki együttesét a kátyúból, ezek a fontos triplák, duplák, lepattanók most tőle sem jönnek. Nincs irigylésre méltó helyzetben Schmidt Béla, az ASE szakvezetője, akit az alapszakasz holtversenyes elsősége után szinte a tenyerükön hordoztak a drukkerek, most viszont öt nap alatt nagyon mélyre kerültek, kihívás lesz innen kikászálódni.- Először is elnézést kell kérnem a drukkereinktől, mert egy meccset el lehet veszíteni, de ahogy szerdán este mi tettük, az elfogadhatatlan - mondta a paksiak szakvezetője. - Úgy érzem, hogy mentálisan kell rendbe tennem a társaságot, mert ezek a fiúk nem felejtettek el kosárlabdázni. Valamiért azonban az utóbbi két meccsen nem jött ki, ami bennük van. Kizökkentett bennünket a ritmusunkból a körmendiektől elszenvedett vereség, jó lenne újfent megízlelni a győzelem ízét, mert akkor talán visz- szatérhet az eddig ránk jellemző stabilitásunk - mondta. A meccset illetően Schmidt Béla azt mondta, számára is érthetetlen, hogy mi történt velük a 25. perc után.- Nem járattuk megfelelően a labdát, nem volt meg a megfelelő mélységi játékunk, rossz helyre mentek a passzaink, a kettő-kettes és az egy-egyes szituációkat sem tudtuk megoldani, egyszerűen szétestünk 1. Szolnok 27 21 6 2189-1965 0.890 2. ZTE 28 20 8 2231-2064 0.860 3. Atomerőmű 28 20 8 2332-2179 0.860 4. Körmend 27 19 8 2265-2068 0.852 5. Fehérvár 28 19 9 2545-2194 0.840- fogalmazott a tréner. - A zalaiak nem csináltak mást, csak játszották, amit tudnak. Remekül dobták a hármasokat, mi pedig nem tudtunk ellene tenni semmit. Egy idő után lelkileg is megtörtünk. Bízom benne, hogy ez az állapot nem lesz tartós, hiszem, hogy talpra fogunk állni - zárta. NB I. Középszakasz, felsőház, a 2. fordulóban. Zalake- rámia ZTE KK-Atomerőmű SE 90-65 (22-18, 22-21, 19-13,27-13). ZTE: KINNEY 19/12, GOVENS 28/12, Mohácsi 10/6, Kerpel-Fronius 6/6, PANTELICS 14/3. Csere: Vel- key 5/3, Czinger, Balmazovics 8. Atomerőmű SE: Dunn 12, BARNIES 12/6, Robinson 6, Fo- mine 9/3, Tóth Á. Csere: WATKINS 9/3, Medve 6/6, Kovács Á. 6/6, Will 5/3, Illés M. Az ASE meccsei a középszakaszban A középszakasz részletes menetrendje. Március 26., szombat: Atomerőmű SE-Egis Körmend 73-81. Március 30., szerda: Zalakerámia ZTE KK-Atomerőmű SE 90-65. Április 2., szombat: Atomerőmű SE- Szolnoki Olaj KK 18. Április 6., szerda: TLI-Alba Fehérvár- Atomerőmű SE 18.30. Április 9., szombat: az Atomerőmű SE szabadnapos. Április 13., szerda: Egis Körmend-Atomerőmű SE (az időpont a tervezett tv-közvetítés függvénye). Április 16.. szombat: Atomerőmű SE-Zalakerá- mia ZTE KK 18. Április 20.. szerda: Szolnoki Olaj KK-Atomerö- mű SE 18. Április 23., szombat: Atomerőmű SE-TLI-Alba Fehérvár 18. is 27., szerda: az Atomerőmű SE szabadnapos. Az MTK Budapest ellen javítana a 2016-os évben eddig kevés eredményt felmutató Paksi FC Molnár Péter visszaveszi a helyét a kapuban LABDARÚGÁS Molnár Péter visz- szatér a Paksi FC kapujába, az MTK Budapest elleni szombati bajnokin (kezdés: 18 óra) már ismét a 31 éves hálóőr nevével kezdődik az atomvárosi együttes összeállítása. Két hete, a Budapest Honvéd ellen mindenkit váratlanul ért, hogy Székely György, az U21-es válogatott kapusa állt a gólvonalon - nem tette rosszul a dolgát, amit bizonyít az is, hogy Csertői Aurél vezetőedző egyedül őt emelte ki a 2-0-s vereséggel záruló bajnokin. A mostani fordulóban azonban visszaáll a rend, Molnár visszaveszi a helyét a kapuban - a paksi drukkerek bíznak benne, hogy a tőle megszokott jó teljesítménnyel segíti majd együttesét a kék-fehérek ellen egy jó eredmény elérésében.- Korábban nem volt hasonló problémám, de most egy rossz mozdulat következtében becsí- pődött az ideg a derekamban - mondta el Molnár Péter a Nemzeti Sportnak. - Pedig rendszeresen erősítem a hátizmaimat, különmunkát végzek, hogy az ilyen sérüléseket elkerüljem. Lehet, hogy a fáradtság és a rossz talaj együttesen idézte elő a bajt. Az előző héten a mágneses- és elektroterápiás kezelésnek, az injekciókúrának és a masszírozásnak köszönhetően elkezdhettem a munkát. Már Molnár Peter azt mondja, mar nem érez fájdalmat, készen áll ■ arra, hogy beálljon a kapuba semmiféle fájdalmat nem érzek, készen állok a játékra. Ha Csertői Aurél úgy dönt, hogy én kezdek, akkor állok elébe - tette hozzá. A Paksi FC számára nagyon fontos meccs lesz a szombati, hiszen az idei szezonban eddig nem úgy alakultak az eredmények (hat meccsből két győzelem és négy vereség a mérleg, csak a Vasast sikerült kétszer megverni), ahogy azt a közvélemény, a szakmai stáb, a klubvezetés elvárná, de nagy baj nincs, hiszen a kieséstől nem kell tartani. Ám lassan az előkelő helyezésről is le kell-mondani. Az MTK-val ősszel a Fehérvári úton 0-0-ra végeztek a paksiak, egy pont most senkit sem tenne igazán boldoggá. A 18.30 órakor kezdődő találkozón Iványi Zoltán fújja a sípot, segítői Albert István és Kormányos II Gábor lesznek, az alapvonali asszisztens pedig Andó-Szabó Sándor és Gaál Gyöngyi lesz. R. G. A2 OTP Bank 1 Liga állása ! 1 Ferencváros 26 21 2 3 56-13 65 2. MTK 25 12 7 6 32-23 43 3. Újpest 26 10 10 6 33-25 40 4. Videoton 26 12 3 11 28-25 39 5. Debrecen 26 10 9 7 39-29 39 6. Paksi FC 25 10 6 9 30-27 36 7. Haladás 26 9 9 8 23-30 36 8. Bp. Honvéd 26 9 7 10 32-29 34 9. Diósgyőr 26 8 6 12 30-38 30 10. Felcsút 26 5 8 13 28-43 23 11. Vasas 26 6 3 17 21-44 21 12. Békéscsaba 26 5 6 15 22-48 21