Tolnai Népújság, 2016. március (27. évfolyam, 51-75. szám)

2016-03-30 / 74. szám

12 SPORT Tolnai Népújság 2016. MÁRCIUS 30.. SZERDA HÍREK Ifjabb Ficza Ferenc megy a WTCC-ben AUTÓSPORT Valóra vált Ifjabb Ficza Ferenc (képünkön) nagy álma, a Zengő Motos­port ugyanis a 19 éves szek­szárdi pilótát indítja a gyá­ri Hondához távozó klasszis, Michelisz Norbert távozásá­val pilóta nélkül maradt autó­jával a WTCC-ben, azaz a tú­raautós világbajnokságon. A baranyai istálló két verseny­zőt nevezett, a másik autó­ban - amelyik egyelőre még nem készült el - a 17 éves Tóth Norbert foglalhat majd helyet. A WTCC sorozat első versenyét ezen a hétvégén rendezik Franciaországban. A Zengő istálló célja a csa­patvezető, Zengő Zoltán sze­rint az idei szezonban a ta­pasztalat-, valamint a pon- szerzés lehet. R. G. Rangadót játszik ma este a BKSE KOSÁRLABDA Az első négybe kerülés szempontjából lét- fontosságú mérkőzést ját­szik a Metal Work Bonyhá­di KSE NB l/B-s férficsapa­ta az MTK Törökbálint ellen szerdán (19 óra) a völgysé- gi városi sportcsarnokban. A BKSE jelenleg ötödik he­lyen áll a Nyugati csoport ta- balláján, s ha nyer, megelő­zi éppen előtte tanyázó riváli­sát. A kosárarány sem mind­egy, az odavágón 71-66-ra a törökbálintiak győztek, így egy hatpontos különbséggel a záró kör eredményétől füg­getlenül bebiztosíthatná ne­gyedik, felsőházi rájátszást jelentő helyét a BKSE. R. G. Ma Miskolcon kezdi a negyeddöntős párharcot a KSC Szekszárd Theodoreán Alexandra sze­rint a két alapszakaszbe­li bajnokijára bátran építhet az Atomerőmű-KSC Szek­szárd a DVTK elleni negyed­döntős párharc első össze­csapásán. A csapatkapitány szerint ha kétszer sikerült szoros meccset játszaniuk a miskolciakkal, akkor har­madszor is összejöhet. Rónai Gábor gabor.ronai@mediaworks.hu- Mit ne mondjak, kijutott önöknek a jóból!- Valóban egy nagyon jó csa­pattal játszunk, amelyik a ha­zai bajnokság mellett az euró­pai porondon is letette a név­jegyét - mondta a ma kezdő­dő negyeddöntős párharc előtt Theodoreán Alexandra, az Atomerőmű-KSC Szekszárd csapatkapitánya. - Nem vélet­lenül végeztek a második he­lyen a Sopron mögött. Center­ben nagyon erősek, de szinte minden poszton kitűnő játé­kosaik vannak, kezdve Czank Timitől Roneeka Hodgesen át Alyssia Brewerig. Emellett van egy kiváló edzőjük, és a közön­ségük is fantasztikus hangula­tot képes teremteni.- Nem lett volna jobb a Győr, esetleg a PEAC?- Ez nem kívánságműsor, a Diósgyőr az ellenfelünk, velük szemben kell megpróbálnunk kiharcolni a továbbjutást!- Az alapszakaszban mindkét találkozón megszorongatták a DVTK-t. Ez azért adhat reményt önöknek, nem?- Mindenképpen építkezhe­tünk a két találkozóból, mert ezek az eredmények is igazol­ják, hogy egyáltalán nem kell megijednünk. Kétségtelen, hogy egy nagyon jó csapattal játszunk, amelyik saját csarno­kában kifejezetten erős, de ok­tóberben csupán három pont­tal kaptunk ki tőlük. Miért ne sikerülhetne ezúttal is egy szo­ros meccset játszani velük? Ta­lán ezúttal nekünk jön ki job­ban a lépés a végén...- Van gyenge pontjuk, ahol esetleg meg lehet fogni őket?- Semmiképpen sem szabad hagynunk, hogy ránk eről­tessék az akaratukat. Az el­ső perctől kezdve harcosan, keményen kell játszanunk, a jó védekezés nagyon fontos lesz. Remélem, a támadásain­kat is kellő lendülettel fel tud­juk majd építeni. Kátya (Kate­rina Rymarenko - A szerk.) a hétvégén, a Zalaegerszeg el­len (80-58-ra győzött a KSC együttese - A szerk.) vissza­tért, ő nagyon sokat jelent ne­künk. Bízom benne, hogy szer­da estig tovább javul a dereka, és segíteni tudja a csapatot egy jó eredmény elérésében.- Fizikálisán nagyon erősnek tűnik a DVTK, bírni fogják?- Azt gondolom, hogy ilyen téren nem lesz problémánk. Djokics Zseljko az elmúlt két hónapban kemény edzéseket vezényelt. Persze hosszú volt a szezon, ilyenkor az ember már jobban érzi a lábát, a derekát, de most vannak a legfontosabb meccsek, összeszorított fogak­kal is végig kell csinálnunk. Az biztos, hogy a küzdőszelle­Egymás ellen Női NB I.. 16. forduló. Atom­erőmű-KSC Szekszárd-Alu- invent DVTK Miskolc 52-57 (21-17, 8-13,14-16, 9-11). Legjobb dobók: Rymarenko 12, Scsekics 12/3, illetve T. Jovanovics 11, Horti 10, Hod­ges 10/9. Női NB I., 7. forduló. Aluinvent DVTK Miskolc-Atomerőmű KSC Szekszárd 60-57 (18-20, 13-8,18-13,11-16). Leg­jobb dobók: Brewer 12/3, T. Jovanovics 10, illetve Barber 16. Studer Á. 10. műnkkel, a lelkesedésünkkel nem lesz baj Miskolcon.- Miben más ez a szekszárdi csapat, mint két hónapja?- Abban mindenképpen, hogy másik edzőnk van. Ma­gyar Gergelynek volt egy el­képzelése a játékról, Djokics Zseljkónak van egy másik. Ő sokkal pörgősebb, lendülete­sebb kosárlabdát vár el tőlünk, az edzéseken is rengetegszer megállítja a játékot, elmagya­rázza, ha valamit nem úgy csi­nálunk, ahogy kellene, ilyen a habitusa. Amikor elkezdtük vele a munkát, tudtuk, hogy nem lesz eredménye egyik napról a másikra. Időbe telik, amíg a védekezési és támadá­si variációit elsajátítjuk, de sze­rintem jó úton járunk. Remé­lem, hogy szerdán a DVTK el­len a pályán is be tudjuk ezt bi­zonyítani. Női kosárlabda NB I., ne­gyeddöntő, 1. mérkőzés: Alu­invent DVTK Miskolc-Atom- erőmű-KSC Szekszárd, szer­da, 18.30 óra. További páro­sítások: UNIQA Sopron-ZTE NKK (Sopronban) 16.30, CBM Cargo UNI Győr-Ceglédi EKK (Győrben) 18, PINKK Pécsi 424- PEAC-Pécs (Komlón) 19. Száz gólnál járnak a tolnanémediek A Körmend elleni vereséget szeretnék elfeledtetni a paksiak Egerszegen javítana az Atom LABDARÚGÁS A tavalyi Györ- köny-Iregszemcse után (akkor 0-3-ról állt fel a hazai csapat) idén is fordulatos meccset ját­szott egymással a két együttes a megye háromban. Eredmények. Nagymányo- ki SE ll.-Dombóvár FC II. 3-2 (1-1). Nagymányok. V: Weit- ner (Szigeti, Csobot). Gól: Hor­váth B. (34.), Garai R. (71.), Czékmány (88.), illetve Varga T. (39.), Bán (63.). Tolnanémedi KSC-Szakcs SE 6-0 (3-0). Tolnanémedi. V: Kardos (Fülöp A., Stefik). Gólszerzők: Szabó D. (16., 89.), Kökény B. (57., 68.), Győré (30.), Kiss I. (43.). Dalmand SC-Németké- ri SE 1-3 (1-2). Dalmand. V: Albert J. (Kiss I.). Gól: Schiffer R. (19.), illetve Majoros (5., 34.), Góman D. (63.). KSE Gyönk-Gyapa Derbi SE 3-0 (2-0). Gyönk. V: Kö- vesdi T. (Kövesdi R., Váraljai). Gól: Szedlák (15.), Szép Róbert (30.), Szép Richárd (83.). Györköny SE-lregszemcsei SE 5-4 (3-1). Kajdacs. V: Kar­dos (Illés T.). Gól: Szucskó (3., 33., 81.), Horváth J. (6.), Zemkó (66.), ill. Veszprémi (10., 54.), VégTi Gy. (49.), Horváth R. (61.). Regöly SE-KSE Decs 3-4 (1-2). Regöly. V: Szappanyos (Juhász Cs.). Gól: Tisza (37.), Goman D. (57.), Kovács G. (67.), illetve Péter A. (5., 75.), Hor­váth Cs. (33., 76.). Cikó SE-Hőgyészi SC 2-0 (0-0). Cikó. V: Hernádi (Har­mat, Kállai). Gól: Szontág (53., 73.) Kiállítva: Binder (79., Hő- gyész). Tengelici SE-Pusztahen- cse KSE 3-1 (2-1). V: Kovács L. (Szabó R, Pesti K.). Gól: Poh- ner (43., 60.), Sörös (32.), illet­ve Gondos (3.). Kiállítva: Ács F. (87., Pusztahencse). B. S. A megyei III, osztály állása 1. Tolnanémedi 19 18 1 0 100-10 55 2. Nagymányok II. 19 15 2 2 85-38 47 3. Dombóvár II. 19 15 1 3 73-28 46 4. Gyónk 19 12 3 4 56-29 39 5. Gyapa DSE 19 10 2 7 56-32 32 6. Dalmand 19 9 2 8 42-49 29 7 Iregszemcse 19 8 2 9 42-44 26 8. Hógyész 19 7 3 9 36-42 24 9. Németkér 19 6 5 8 ' 35-55 23 10. Tengelic 19 6 3 10 33-45 21 11. Györköny 19 5 3 11 39-66 18 12. Pusztahencse 19 5 1 13 28-54 16 13. Cikó 19 4 4 11 40-55 16 14. Regöly 19 4 2 13 35-54 14 15. Szakos (-3 p.) 19 4 3 12 24-71 12 16. Decs (-8 p.) 19 4 3 12 24-76 7 KOSÁRUtBDA Nincs sok idejük rágódni az Atomerőmű SE NB I-es kosarasainak az Egis Kör- mentői elszenvedett hazai ve­reség (73-81) után, szerda es­te itt az újabb feladat, s ez sem ígérkezik könnyűnek. A fel­sőházi középszakasz máso­dik fordulójában a Zalaeger­szeg vendége lesz Schmidt Bé­la együttese. Az alapszakaszban 83-69- re kikapott Egerszegen a Paks - egy újabb vereség nem jönne jól, hiszen a mai ellenfél mel­lett vészesen közelít a Körmend és az Álba Fehérvár is. A pak­siak két hete hazai pályán 88- 80-ra győztek a zalaiak, ebből a meccsből lehet táplálkozni.- A zalaiak és mi is vereség­gel kezdtük a középszakaszt, de a miénk annnyival volt fájóbb, hogy saját csarnokunkban kap­tunk ki a Körmendtől, amivel egyúttal elveszítettük százszá­zalékos hazai mérlegünket is - mondta Schmidt Béla, az ASE vezetőedzője. - Nagyon fontos meccs lesz ez minkét csapat számára, annak ellenére, hogy mi leszünk idegenben, minden­képpen szeretnénk nyerni. Sze­rencsére sérültünk nincs, min­denki bevethető. A zalaiaknál a két amerikai kisember, Darrin Govens és James Kinney diktál­ja a tempót, ők szervezik a játé­kot, és a pontszerzésből is ala­posan kiveszik a részüket. Mel­lettük is vannak kiváló játéko­sai a Zetének, de őket minden­képpen meg kell állítanunk, ah­1. Szolnok 26 20 6 2101-1879 0.885 2. Atomerőmű 27 20 7 2267-2089 0.870 3. Fehérvár 27 19 8 2459-2106 0.852 4. Körmend 27 19 8 2265-2068 0.852 5. ZTE 27 19 8 2141-1999 0.852 hoz, hogy legyen esélyünk a si­kerre. Nem volt sok időnk han­golódni a meccsre, de ebben a szerda-szombat ritmusban a folytatásban sem lesz. Az alap­szakasz utolsó hazai meccsét a zalaiakkal játszottuk, akkor si­került nyernünk. Persze az egy másik találkozó volt, de szerán ebből a sikerből táplálkozha­tunk - zárta Schmidt. Férfi kosárlabda NB I, kö­zépszakasz, felsőház, 2. for­duló. Zalakerámia ZTE KK- Atomerőmű SE, szerda, 19 óra. Zalaegerszeg, Vezeti: Benczúr T., Söjtöry T., Minár L. A vár­ható kezdőötösök, ZTE: Kinney, Govens, Kerpel-Fronius, Mohá­csi, Pantelics. Atomerőmű SE: Dunn, Robinson, Barnies, Ei- lingsfeld, Tóth Á. A másik mérkőzésen: Szol­noki Olaj KK-TLI Álba Fehérvár 20 óra. Szabadnapos: Egis-Kör- mend. Rónai G. t

Next

/
Thumbnails
Contents