Tolnai Népújság, 2016. március (27. évfolyam, 51-75. szám)
2016-03-30 / 74. szám
2016. MÁRCIUS 30., SZERDA 4 MEGYEI KÖRKÉP Április 25-ig várják az ÓTÉ-k pályázatát TOLNA MEGYE Megjelent az önkéntes tűzoltó egyesületek támogatását célzó pályázati kiírás, amelyet a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság és a Magyar Tűzoltó Szövetség közösen jelentetett meg. Boros Brigitta, a Tolna Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője elmondta, hogy működési költségre, szertárépítésre, -felújításra, -bővítésre, tűzoltógépjárművek és -technika javítására, felülvizsgálatára, oktatásra, vizsgáztatásra, EDR-rá- diók beszerzésére, illetve tűzoltó védő- és technikai eszközökre lehet pályázni. Új elemként jelent meg a gépjárművezetés-technikai képzés, emellett támogatás nyerhető irodabútorra, öltözőszekrényre, számítógépre és perifériákra, nyomtató- kellékekre, oktatáshoz szükséges informatikai eszközökre is. Az egyesületeknek április 25-ig kell eljuttatniuk a pályázatukat ahhoz a hivatásos tűzoltó-parancsnoksághoz, amely- lyel együttműködési megállapodást kötöttek. Az elbírálás várhatóan június 15-ig megtörténik. A központi költségvetésben idén ötszázmillió forintos forrást biztosítanak az önkéntesek támogatására. Részletek és a szükséges dokumentumok a www.tolna.ka- tasztrofavedelem.hu oldalon érhetőek el. H. E. Egy hónap múlva lesz lomtalanítás NAGYMÁNYOK A Dél-Kom Nonprofit Kft. ebben az évben is megrendezi a város területén tavaszi lomtalanítási akcióját. A cég a lomok elszállítását április 25-26-án, hétfőn és kedden végzi. A hulladékot az adott napokon reggel hat óráig kell kihelyezni a gyűjtőjárat számára úgy, hogy a tisztaság megóvása érdekében a szóródó anyagok gyűjtődobozokba vagy zsákokba kerüljenek. Az akció során nem helyezhetők ki a következő anyagok: építési törmelék, állati tetemek, zöldhulladék, veszélyes- (akkumulátor, gumiabroncs, festékes doboz) és elektronikai hulladék (tv, hűtő). B. L. Ha készpénz váltaná a cafete- riát, a turizmus lehet az egyik vesztes. Az ágazat képviselői szerint sok vidéki szálláshely és étterem kerülhet bajba. Balázs László laszlo.balazs@mediaworks.hu TOLNA MEGYE Országosan 26 ezer munkáltató, 1,3 millió kibocsátott kártya és 64 ezer elfogadóhely. Jövőre ennek vághat oda, hogy az Európai Bíróság előtt megbukott a Széchenyi pihenőkártya. Mint ismert, az Európai Bizottság kérte a bíróságot, hogy állapítsa meg a kötelezettségszegést Magyarországgal szemben, amiért adókedvezményeket kizárólag SZÉP-kártya és Erzsébet-utal- vány használata esetén lehet igénybe venni, kizárva ezzel minden más - külföldi hátterű utalványforgalmazó - céget a piacról. A plasztikkártya megszűnésével - amelyet kifejezetten a turizmus és a vendéglátás ösztönzésére hoztak létre - súlyos csapás érné a turisztikai ágazatot is. Szakértők szerint az Er- zsébet-utalvány és a SZÉP-kártya a legnépszerűbb cafeteria- juttatás, amellett hogy az egészségmegőrzés szerepe fokozatosan nőtt az elmúlt években. Egyöntetű vélekedések szerint ha készpénzben jutnának a munkavállalók a cafeteria ösz- szegéhez, egészen biztosan más célokra költenék azt, mint most. A változást a belföldi turizmus érezné meg legerősebben.- Az üdülési csekk modernebb változata a SZÉP-kártya. A 2011. októberi pozitív váltásnak örültek az elfogadóhelyek, hiszen a plasztikkártyával nincs annyi gond, mint a papíralapú utalványokkal. Idén megjelent az Erzsébet-utalvány kártyás változata is, ami annyira még nem elterjedt - mondta Keszthelyi Szabolcs, a szekszárdi Szász Étterem üzletvezetője. - Természetesen örülnék neki, ha továbbra is magyar cégek kezében maradna az utalványforgalmazás, de elfogadó- helyként számunkra az a fontos, hogy a rendszer jól működjön. A menüs étkeztetésnél forgalmunk 80 százalékában valamilyen cafeteriajuttatással történik a számlák kiegyenlítése, a’la carte étkezések esetében ez húsz százalék, a négyszobás vendégházunknál is ugyaneny- nyi. A rendszer teljes kivezetése nem lenne jó ötlet, s nem is tudom elképzelni, hogy megtörténik. Úgy gondolom, a törvényhozók megtalálják majd a megfelelő megoldást. - Szállást, étkezést nálunk is sokan fizetnek SZÉP-kártyával. Úgy tudom, kimondottan a turizmus és a vendéglátás ösztönzésére hozták létre. Sokan ebből finanszírozzák a pihenésüket, feltöltődésü- ket. Véleményem szerint a megszüntetésének lehet olyan hatása, hogy az emberek esetleg más célokra költenék a béren kívüli juttatás összegét. Ráadásul a kártya segítette a gazdaság fehérítését is - hangoztatta Mészáros Zsanett a szekszárdi Hotel Meropsból. A cafeteria „kiiktatása” miatt tipródhatnak a cégek és a munkavállalók, mert a munkáltatóknak jelenleg a béren kívüli juttatások minden esetben kisebb ráfordítással járnak, mintha ugyanazt a nettó összeget bér formájában biztosítanák dolgozóik számára. SZÉP-kártya a turizmusban A SZEP-kártyát több tízezer helyen fogadják el ma már: az MK8 plasztikját több mint 18 ezer. a K&H-ét több mint 19 ezer, az OTP-ét 27 ezer elfogadóhelyen használhatjuk. A belföldi turizmus bevételeinek ne- gyedét-ötödét adták SZÉP-kár- tyás költések a korábbi években. Egyes szálláshelyeken ez az ötven százalékot is elérhette. Hét százalékkal nőttek tavaly a szálláshelyeken a SZÉP-kártyás fizetések, és 83 milliárd forintot költöttünk tavaly a plasztiklapokról, a turizmus mellett jelentős volt a vendéglátós és a szabadidős forgalom. Kieső költségvetési bevételek- Megszüntetése elsősorban a vidéki szállodákat, szálláshelyeket érintené súlyosan, amelyekben nagyon magas a belföldi vendégéjszakák aránya. Ezen szálláshelyek között sok a kisméretű panzió, falusi szálláshely, tehát a mikro- vagy kis- és középvállalkozás - mondta Niklai Ákos, a MSZÉSZ elnöke a turizmus.com-nak. Kiemelte, hogy a belföldi turizmus várható csökkenése a központi költségvetés és az önkormányzatok bevételét is csökkentené, ez pedig a régiók, tájegységek, városok turisztikai népszerűsítésére fordítható összegeit is. ~ *SÄK SZEP-kártyát 64 ezer helyen fogadnak el. tavaly 83 milliárd forint volt a forgalom. A belföldi turizmus várható csökkenése megnyirbálná az összeget Legeltetési tilalom és ebzárlat van az oltás miatt TOLNA MEGYE Április 2-16. között kerül sor Magyarországon a rókák veszettség elleni orális vakcinázására. A vakcina tartalmú csalétkeket kisre- pülőgépről szórják ki. Az érintett térségekben a vakcinázás kezdetétől számított huszonegy napig az illetékes járási főállatorvos ebzárlatot és legeltetési tilalmat rendel el, tájékoztatta lapunkat a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal sajtóosztálya. Tolna megyében 29 települést érint az ebzárlat és a legeltetési tilalom: Alsóná- na, Alsónyék, Aparhant, Báta, Bátaapáti, Bátaszék, Bogyiszló, Bonyhád, Bonyhádvarasd, Ci- kó, Decs, Fadd, Gerjen, Grábóc, Győré, Izmény, Kakasd, Kismá- nyok, Mórágy, Mőcsény, Nagy- mányok, Őcsény, Pörböly, Sárpilis, Szálka, Szekszárd, Tolna, Váralja, Várdomb. A 600 milliós program 75 százalékát az EU fizeti A veszettség vírusára a vadon élő és házi emlősállatok egyaránt fogékonyak. Vadállatokban a fertőzés fő fenntartói a vörös rókák. A hazánkban bevezetett szigorú állategészségügyi intézkedéseknek (ebnyilvántartás létrehozása, ebek kötelező védőoltásának elrendelése) eredményeként Magyarország az 1930-as évekre mentessé vált a betegségtől, azonban vadállatokban az 1950-es években újra megjelent a vírus, és az 1970-es évekre az egész országban elterjedt. A rókák vak- cinázását 1992 ősze óta szervezi rendszeresen az állategészségügyi hatóság, évente két alkalommal. A vakcina kutyára és macskára nem veszélyes, azonban veszettség elleni védettséget sem alakít ki ezekben a fajokban. A csalétek az ember számára kellemetlen szagú, belsejében alumínium bliszterben található az oltóanyag, amely ha kézre, vagy más fedetlen testrészre kerül, az érintett területet azonnal le kell mosni szappannal és vízzel. Ha a vakcina az ember szájába, orrába, vagy megsértett bőrére jutna, haladéktalanul orvoshoz kell fordulni. M. I. A pincehelyi megyei diákolimpia 1-3. helyezettjei kvalifikálták magukat a tatai országosra Gyorsasági és szabadon választott gyakorlatok PfNCENELY A művelődési házban rendezték meg a megyei kötélugró diákolimpiát. A március végi verseny színvonalát jelzi, hogy a világbajnok Makiári Ugróköteles Csoport nemzetközi bírói minősítették a versenyzőket - mondta el lapunknak Takácsné Ortner Ilona tagintézményvezető. EREDMÉNYEK. I/B korcsoport: 1. Fónai Rebeka (Dombóvár), 2. Erdélyi Boglárka (Si- montornya), 3. Balassa Luca (Tamási), 4. Nyíró Bernadett (Tolnanémedi), 5. Fenyő Anna (Tamási), 6. Pekli Nóra (Tamási), 7. Németh Csenge (Tamási), 8. Weinreich Szofi (Tamási), 9. Csirke Sára (Tamási). II/B korcsoport: 1. Szabó Petra (Tamási), 2. Buchholcz Hanna (Tamási), 3. Gereny Barbara (Pincehely), 4. Hohner Ivett (Tamási), 5. Schulcz Vivien (Pincehely), 6. Pohner Heléna (Tamási), 7. Marancsik Mónika (Pincehely), 8. Balaskó Lili (Tamási), 9. Katyi Hédi (Dombóvár), 10. Papp Linett (Tamási), 11. Bo- dony Lara (Tamási), 12. Nagy Vivien (Tamási). III/A korcsoport: 1. Kiss Emma Júlia (Dombóvár). III/B korcsoport: 1. Koch Kíra (Dombóvár), 2. Szendrei Liliána (Pincehely), 3. Harkai Lilla (Pincehely), 4. Gonda Orsolya (Tamási), 5. Szabó Dorina (Pincehely), 6. Molnár Anna (Pincehely), 7. Nyíró' Anett (Pincehely). A pincehelyi formációs csapat is ott lesz a döntőben IV/A korcsoport: 1. Poth Petra (Dombóvár). FV/B kcs.: 1. Döme Szandra (Dombóvár), 2. Vá- czi Enikő (Simontornya), 3. Erdélyi Virág (Simontornya). V/B kcs.: 1. Strijk Johanna (Dombóvár). VI/B kcs.: 1. Fónai Friderika (Dombóvár), 2. Mohai Liza (Tamási). Formáció, III. korcsoport: 1. Pincehely (Harkai Lilla, Molnár Anna, Szabó Dorina, Szendrei Liliána). Felkészítő tanárok, edzők, Simontornya: Erdélyi Erika. Tolnanémedi, Pincehely: Fi- tyusz Anasztázia, Gölöncsér Erzsébet. Tamási: Juhász Dénes. Dombóvár: Bessenyei Tímea, Bauer Viktória, Tikász Er- nesztina. B. L. Tolnából tizenöt Hat korcsoportban A és B kategóriában 37 egyéni versenyző és egy formációs csapat indult. Gyorsasági és szabadon választott gyakorlatokat mutattak be - mondta Bessenyei Tímea, a dombóváriak edzője. A korcsoportok 1-3. helyezettje (egyéniben) kvalifikálta magát az országos diákolimpiára, amelyet április 9-10-én rendeznek Tatán. Tolna megyét összesen 15. Fejér megyét pedig egy egyéni versenyző képviseli. A formációs csapat is jogot szerzett az országoson való részvételre.