Tolnai Népújság, 2016. március (27. évfolyam, 51-75. szám)

2016-03-19 / 66. szám

16 SPORT Tolnai Népújság 2016. MÁRCIUS 19., SZOMBAT A fél életét a PEAC-nál töltötte, most ellenfélként tér vissza Djokics Zseljko A PEAC-Pécs vendégeként lép pályára az Atomerő- mű-KSC Szekszárd együtte­se szombaton (18 óra) a női NB l.-ben. Djokics Zseljko ezúttal nem a hazai kispa- don foglal majd helyet. Rónai Gábór gabor.ronai@mediaworks.hu KOSÁRLABDA Különös meccs lesz a szombati Djokics Zselj­ko számára. A szerb szakem­ber éveket töltött el a PEAC-nál, ahogy lapunknak is elmondta, szinte a második családja a pé­csi klub. Rengeteg szép emlé­ke van a baranyai megyeszék­helyről, érmek, serlegek so­kasága jelzi, hogy nagyszerű munkát végzett a Mecsekal- ján. Ma este azonban nem akar nosztalgiázni, számára csak egy a fontos, hogy csapata a le­hető legjobb eredményt érje el.- Most még nem tudom megmondani, hogy mit fogok érezni, de az biztos, hogy meg fog érinteni a helyzet - mond­ta lapunknak Djokics Zseljko. - Sokat jelent nekem a város, a csarnok, a közönség, a csa­pat. Ők voltak a második csa­ládom, a második otthonom, szinte több időt töltöttem ve­lük, köztük, mint szeretteim­mel. Szombat este azonban el kell felejtenem mindezt, profik vagyunk, csakis a sa­ját csapatom sikerére akarok koncentrálni. Ez a csapat pe­dig a KSC Szekszárd. Djokics Zseljko jól tudja, hogy nem lesz könnyű dolguk, mert amióta a KSC az élvonal­ban szerepel, nem termett ne­kik babér Pécsett.- Jó lenne megszakítani ezt a szériát, persze tudjuk, hogy a PEAC a favorit, de csapatként, karakterben talán mi vagyunk az erősebbek - folytatta. - A pécsiek nagy előnye, hogy Dragana Sztankovics megkap­ta a magyar állampolgárságot, s miután ő 21 éven aluli, akár négy légiós is a pályán lehet a PEAC-nál. Most igazoltak egy új irányítót a görög Niki Eivery személyében, őt még nem lát­hattuk játszani, az, hogy mire képes, szombaton derül ki. A tréner úgy látja, egyre in­kább meglátszik a szekszárdi­ak játékán az a munka, ame­lyet az eltelt közel két hónap­ban elvégeztek.- Nekünk sikerült két edző­meccset is játszanunk, a PINKK és a Vasas ellen nyújtott telje­sítményünkkel nagyon elége­dett vagyok - mondta. - Sokat edzettünk, rengeteget dolgoz­tak a lányok, de az is igaz, hogy egy bajnoki más, mint egy fel­készülési találkozó. Ráadásul a pécsi csarnokban, ahol az or­szág egyik legjobb közönsége vár ránk. Azt remélem, hogy ebből a meccsből is tanulni tu­dunk, hogy tovább fejlődünk. Sajnos Katerina Rymarenko dereka továbbra sem jött rend­be, az orvosi stáb dolgozik raj­Ezt simán hoznia kell a Paksnak A MAFC elleni idegenbeli ta­lálkozóval fejezi be az alap­szakaszt az Atomerőmű SE NB l.-es férficsapata. A papír­forma alapján simán nyernie kell Schmidt Béla együttesé­nek. Ha ez sikerül, és a Szol­nok netán kikap Kecskemé­ten. akkor az ASE alapsza­kaszelsőként jut a középsza­kaszba. ahol rajtuk kívül az Olaj. a ZTE, az Álba és a Kör­mend szerepel majd. A két csapat őszi meccsén az ASE szemernyi esélyt sem adott a fővárosiaknak, végig óriási fölényben voltak Ko­vács Ákosék, akik 36 pon­tos különbséggel, 112-76-ra nyerték meg a találkozót. Férfi-NB l„ a 26. fordulóban. MAFC-Atomerőmű SE. szom­bat, 18 óra. Vezeti: Györffy P., Balog Gy., Sallai I. ta, nagy kérdés, hogy milyen állapotban lesz. Nagyon szeret­ném, hogy sok szurkoló kísér­jen el bennünket, mert ők erőt adhatnak a csapatnak a nehéz helyzetben. Női NB I., 17. forduló. PE­AC-Pécs-Atomerőmű-KSC Szekszárd, szombat, 18 óra. Lauber Dezső Sportcsarnok, V: Hegedűs T., Gorka, Gál J. HIRDETÉS Kettőt 1 áráért! Sőt a drágábbat mi álljuk ^venkeresztül^l Válasszon kettőt az alábbi kiscsomagok közül: Útitárs Ritmus Tudástár Éden ,y; 550 Ft ' 890 Ft 1.090 Ft 1.050 Ft Mix HD Platina Kópévilág ' 1.220 Ft 1.590 Ft 1.990 Ft f 650 Ft Az AKCIÓ 2016. március 1-től visszavonásig érvényes a TARR Kft. lakossági előfizetői körben, ÚJ, 1 éves határozott idejű szerződés kötése esetén. A tájékoztatás nem teljes körű, kérjük, olvassa el az ÁSZF ehhez kapcsolódó Akciós mellékletét, vagy tájékozódjon a www.tarr.hu/aktualis_akcio oldalunkon. UFC: pocsék formát mutat a mai ellenfél LABDARÚGÁS A Szekszárdi UFC és a Paksi FC második csapata hazai pályán, a Bölcs­kei SE idegenben játszik az NB III-as focibajnokság Közép-cso­portja 23. fordulójában. A legnehezebb dolga a Paks­nak (13. hely) lesz, amely a har­madik helyen álló Komlói Bá­nyászt fogadja. Osztermájer Gábor együttese. ugyanakkor jó formába lendült, legutóbbi három találkozója közül kettőt megnyert (ESMTK 2-0, Monor 5-2), egyen pedig döntetlent (Budafok 2-2) játszott, s ez biz­tató a baranyaiak ellen. A továbbra is sereghajtó Szekszárdi UFC egy hete sza­badnapos volt, Nagy Tamásnak így volt lehetősége tovább csi­szolni csapata játékán. Az UFC 4-0-ra nyert a bölcskei megyei rangadón, ez egy kis önbizal­mat adhat a sárga-feketéknek a Gyula elleni találkozóra. A vendégcsapat nincs jó formá­ban, idei négy meccsét mind elveszítette - Szekszárdon az ötödiket is bukhatja. A Bölcskei SE (14.) alsóházi rangadót vív Hódmezővásár­helyen, ha nyer, egy kicsit fellé­legezhet Búzás Attila gárdája. NB III, Közép-csoport, 23. forduló, szombat: Szekszárdi UFC-Várfürdő Gyula 15. Va­sárnap: Hódmezővásárhely- Bölcskei SE, Paksi FC II-Kom- lói Bányász 15. R. G. Nagyon nehéz összecsapás vár ma délután a Paksi FC együttesére Robogó csapatot kell lefékezni Az OTP Bank Liga állása Bartha Lászlótól (39) és a Pakstól harcias futball kell ma délután LABDARÚGÁS A Békéscsabától hazai pályán (0-2) és a Puskás Akadémiától Felcsúton (1-2) elszenvedett vereség után javí­tott a Paks, amely 2-0-ra verte múlt szombaton a Vasast a baj­nokság 25. fordulójában a Fe­hérvári úti stadionban. Cser­tői Aurél együttese a szezon­ban harmadszor győzte le az angyalföldieket: a Fáy utcában ősszel 2-1-re nyertek a zöld-fe­hérek, Pakson pedig három he­te 3-0-ra múlták felül a főváro­si piros-kékeket. Úgy kellett a siker, mint egy falat kenyér, mert az utób­bi időszakban komoly kátyú­ba ragadt a paksiak szekere. A Vasas legyőzését megelőző hat találkozójukból mindössze egyet (szintén a Vasas ellen) tudtak megnyerni Szabó Jáno- sék, ez pedig nem túl sok azok után, hogy ősszel a dobogón is álltak. A forma még nem az igazi, a Vasas ellen is akado­zott a gépezet, nehezen lendült játékba a PFC, de a küzdés, a győzni akarás ismét látszott a csapaton. Erre küzdőszellem­re lesz szükség ma délután annak a Honvédnak az ottho­nában, amelyik múlt szomba­ton 3-0-ra nyert Debrecenben, korábban pedig hazai pályán 2-1-re legyőzte a bajnok (elő­legezzük meg) Ferencvárost. Nagyon jó formában vannak a kispestiek, de bármi áron pon­tok (a három lenne igazán jó!) kell szereznie a Paksnak, hi­szen egy vereséggel a Honvéd két pontra feljönne a PFC nya­kára, ami nem lepne túl jó a küszöbön álló komoly sorozat (Debrecen, MTK, Ferencváros, MTK, Videoton) előtt.- Olyan csapathoz látoga­tunk, amelynek erős kerete van, és jó formába is került - mondta Csertői Aurél vezető­edző a Paksi FC hivatalos hon­lapján. - Erre bizonyíték az is, hogy Debrecenben magabizto­san verték meg a Lokit. Mellé a Ferencvárost is sikerült legyőz­niük, tehát jól futballoznak. Ne­héz lesz ellenük, de mint min­den meccsen, így ezen is úgy fogunk kifutni a pályára, hogy nyerni szeretnénk - fogalma­zott a szakember. OTP Bank Liga, 26. forduló. Budapest Honvéd-Paksi FC, szombat, 15.30 óra. Vezeti: Sza­bó Zs. (Albert I., Medovarszki J. - Takács J., Urbán E.). 1. Ferencváros 25 20 2 3 52-12 62 2. MIK 24 11 7 6 31-23 40 3. Újpest 25 10 10 5 33-24 40 4. Debrecen 25 10 9 6 39-28 39 5. Videoton 25 12 2 11 28-25 38 6. Paksi FC 24 10 6 8 30-25 36 7. Haladás 25 9 9 7 23-27 36 8. Bp. Honvéd 25 8 7 10 30-29 31 9. Diósgyőr 25 7 6 12 27-38 27 10. Felesét 25 5 7 13 28-43 22 11. Vasas 25 6 3 16 20-40 21 12. Békéscsaba 25 4 6 15 21-48 18 A Paksi FC tervezett kezdő­csapata (1-4-1-4-1): 1 Molnár P. - 77 Kulcsár D., 96 Lenzsér, 5 Gévay, 30 Szabó I - 6 Papp K- 29 Koltai, 17 Szakály D. 26 Ber- tus, 39 Bartha - 92 Balázs Zs. A kispadon: 25 Székely (cse­rekapus), 7 Báló, 8 Kecskés, 9 Hahn, 19 Kesztyűs B., 20 Ro- denbücher, 44 Bajner. Bajnokcsapat? A Ferencváros már a hét­végén bajnok lehet az OTP Bank Ligában, ha a 26. fordu­ló szombati mérkőzésén nyer a Vasas vendégeként, míg az MTK hazai pályán nem győz a Debrecen ellen vasárnap. A zöld-fehérek legutóbb 2004- ben végeztek az élen. A program. Puskás Akadé- mia-Videoton FC 15.30 (V: Solymosi), Békéscsaba 1912 Előre-Újpest FC 15.30 (V: Er­dős). Diósgyőri VTK-Szom- bathelyi-Swietelsky Hala­dás 15.30 (V: Farkas Á.) - M4 Sport. Vasas-Ferencvá- ros 18 (V: Kassai) - M4 Sport. Vasárnap: MTK Budapest- DVSC-TEVA 15.30 (V: Bognár T.) - M4 Sport. I 4 t

Next

/
Thumbnails
Contents