Tolnai Népújság, 2016. március (27. évfolyam, 51-75. szám)
2016-03-19 / 66. szám
2016. MÁRCIUS 19., SZOMBAT MEGYEI KÖRKÉP g Sokan építenének magtárakat, várják a beruházási lehetőségeket Végre szárazabbra fordult pár napja az időjárás, így a gazdálkodók szinte ellepték a szántóföldeket a traktoraikkal. Fejtrágyáznak, növényvédelmi permetezéseket végeznek, illetve sok helyen a tavaszi vetésekre készítik elő a földeket. Mindemellett várják a beígért támogatások megjelenését. Mauthner Ilona ilona.mauthner@partner.mediaworks.hu TOLNA MEGYE A nyilvántartás szerint a megyében közel hatezer őstermelő van, és kilencezer körül lehet a Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Hivatalnál (MVH) regisztrált gazdálkodók száma. Ez utóbbiak többsége abból él, hogy gazdálkodik, míg az őstermelők egy része a munkája, állása, vagy nyugdíja mellett foglalkozik kisebb-nagyobb földterület művelésével. Pontos szám azért nincs, mert évről évre változik a termelők száma. Lenkey Imre, az Agrováz Építőipari Kft. ügyvezetője elmondta, agrárberuházások, állattartó telepek korszerűsítését, magtárak építését szeretnék minél előbb elkezdeni a gazdák, de még nem jelentek meg a beígért támogatások. - Ősz óta lebegtetik, vártunk decemberben, majd januárban, februárban is, de a mai napig sem jelentek meg a támogatásokkal kapcsolatos rendelkezések. A bennünket felkereső gazdálkodók ma már azon aggódnak, ha meg is jelenik a kiírás, a magtár már nem készül el a búza nyári betakarítására - mondta Lenkey Imre. Hozzátette, a kiírás közzétételét követően 30 napig van a türelmi idő, majd legalább 2 hónap, mire elbírálják a pályázatokat, és szerencsés esetben csak ezt követően lehet nekiállni. Már mindenki nagyon várja az agrár-környezetgazdálkodási (AKG) pályázatok eredményhirdetését is, melyről hetek óta mondják, hogy napokon belül várható a nyertesek névsora. Tolnából több ezren pályáztak. Új információ, hogy bevezetésre kerül az előzetes ellenőrzés intézménye, mondta Tamási Balázs szak- tanácsadó. Ez azt jelenti, hogy május 15-ét követően (április 1. és május 17. között lehet benyújtani az egységes kérelmeket szankciómentesen) ellenőrzi az addig beérkezett kérelmek tartalmát az MVH, és ha megállapítja a pontatlanságot, arról 26 naptári napon belül értesíti a gazdálkodót. A módosításra az érintettnek 35 naptári napja van. Ez jó dolog, hiszen szankciómentes a módosítás. Aki későn adja be az egységes kérelmét, de még határidőn belül, annak kevesebb ideje lesz a javításra is, ha az szükséges. Az MVH kötelező elektronikus kapcsolattartást ír elő a gazdálkodóknak, így az értesítéseket is ezen keresztül kell várni. Fontos információ az is, hogy az AKG-t nyert termelőknek május 17-ig kell elkészíteniük az idei évre vonatkozó tápanyag-gazdálkodási tervet is. Tehát április 1. és május 17. között lehet beadni az egységes kérelmeket, de nem csak a területalapú és az AKG-s kérelmeket, hanem összesen 35 féle jogcímen lehet támogatáshoz jutni. Aki május 17. után gondolná meg magát, annak számolnia kell azzal, hogy ezt követően a gazdálkodók munkanaponként 1 százalékos késési szankcióval nyújthatják be kérelmeiket június 9-ig. Ez a határidő viszont már jogvesztő. Bajban lehet a kajszibarack Bajok lehetnek idén is a sárgabarackkal. Bár még éppen csak elkezdett virágozni a kajszi, máris megkongatták a vészharangot. Dr. Vörös Géza, a megyei kormányhivatal növény- és talajvédelmi osztályának vezetője elmondta, pénteken hajnalban mínusz 3 fokot mértek Szek- szárd határában, ami nagyon rossz hír a sárgabarackot termelőknek. Pár héten belül kiderül, megviselte-e a hideg a virágzó fákat. A szántóföldeken javában folynak a munkák, műtrágyát szórnak, rovarölő szerekkel permetezik az ősszel elvetett növényeket a gazdák. Jó hír, hogy csökkentek a belvizes területek is, mondta a szakember. Fiatalodik az agrárágazat Az elmúlt négy évben végzett felmérések azt mutatják, hogy csökkent a gazdaságvezetök átlagos életkora (46-ról 44 évre, azaz évente átlagosan fél évvel), ami a generációváltás első jele lehet. A kutatásban részt vett válaszadók 16 százaléka hatvanéves. vagy idősebb, az ötvenes korosztály pedig 21 százalékos arányt képvisel. A gazdaság jövőképére vonatkozó kérdések között szerepelt a gazdaság átadása, illetve átvétele is. A megkérdezettek 12 százaléka válaszolta, hogy az elmúlt öt évben történt a gazdaság átadás-átvétele az általa képviselt gazdaságban. Ami önmagában is figyelemre méltó adat. Kérdőív a tervezett fejlesztésekről TOLNA A tolnai önkormányzat jövőbeni fejlesztéseit igyekszik a városban élők igényeinek lehető legnagyobb mértékben történő figyelembevételével megtervezni és végrehajtani. Ennek érdekében kérdőívet készítettek, amelynek segítségével kikérik a lakosság véleményét a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) keretében tervezett tolnai projektekkel kapcsolatban. A tizenkét kérdés között szerepel a város zöldterületeivel, sportolási, szabadidő eltöltési lehetőségeivel, a Duna-part fejlesztésével kapcsolatos felvetés. Kikérik a lakosság véleményét a MAG-Ház melletti jelenleg romos, de értékes egykori istállóépület hasznosítási lehetőségeiről, a város továbbfejlődésének lehetséges irányairól és arról is, miként lehetne még élhetőbbé tenni a települést. A kérdőív papír alapon és online (a város honlapján és Facebook-oldalán is) elérhető. A válaszokat március 31-ig várják. S. K. HIRDETÉS Cégünk több mint 20 éve kizárólag agrár létesítmények tervezésével és kivitelezésével foglalkozik. Ez idő alatt több száz ilyen jellegű létesítményt építettünk. Elsősorban magtárak, istállók, szénatárolók, gépszínek, stb. kivitelezésével foglalkozunk. Várhatóan hamarosan megjelenik az állattartó telepek korszerűsítésére, illetve a magtár építésre vonatkozó pályázati kiírás.A pályázathoz engedélyezési tervek szükségesek. Ezúton felajánljuk kapacitásunkat a tervezési és kivitelezési munkákra. Beruházási szándék esetén kérem keresse cégünket és kérjen ajánlatot! Agrováz Építőipari Kft. 7100 Szekszárd, Dienes Valéria u. 6. fszt. 1 Tel./fax. 06-74/319-854, 06-74/412-344 Lenkey Imre ügyvezető: 06-30/9-569-290 E-mail: agrovazbau@gmail.com AGROVÁZ tpH61p«rl Kft. Steksíird AGRÁRLÉTESÍTMÉNYEK tervezése és kivitelezése acéiszerkezet gyártása TAVASZI NYERŐNAPOK E HETI NYERTESEINK: Ép. Ijji, vezeték nélküli csengő Rátkai János (Madocsa) vezeték nélküli csengő Müller János (Szekszárd) ■É digitális mérleg Séta Józsetné (Tengelic) digitális mérleg Palkó Anna (Kakasd) külső akkumulátor László István (Nagymányok) külső akkumulátor Jutási János (Tolna) külső akkumulátor Pintér Attila (Kurd) kávéfőző Kovács Tamás Gyula (Decs) grillsütő Pusztai Lajos (Báta) 2 db-os ágynemű szett Czanik Nándorné (Bonyhád) GRATULÁLUNK! A nyerteseket 5 munkanapon belül értesítjük. Tolnai Népújság wwvy.TEOL.HU ■■EEHSHl Ütött és rúgott a fiatal férfi NAKA Dombóvári Rendőrkapitányság nyomozást indított garázdaság vétség, valamint könnyű testi sértés vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt egy 24 éves naki férfi ellen. A rendelkezésre álló adatok alapján az elkövető március 17-én dé! körül egy naki ház előtt megütött és megrúgott egy helyi férfit. Az elsődleges orvosi vélemény alapján a sértett a bántalmazás következtében könnyű sérüléseket szenvedett. Az illetőt gyanúsítottként hallgatták ki a rendőrök. A terhelt szabadlábon védekezhet. B. L. Lekapcsolják a közvilágítást SZEKSZÁRD Megyeszékhelyűnk is csatlakozott A Föld Órája kezdeményezéshez, így ma 20 óra 30 perc és 21.30 között a Béla király téren is szünetel a közvilágítás. A WWF Föld Órája egy világméretű önkéntes kezdeményezés, amely megpróbálja felhívni az emberek, vállalatok, intézmények, kormányok figyelmét a környezetszennyezés és a túlfogyasztás okozta problémákra. A minden év márciusának végén, egy-egy szombaton zajló akció keretében arra kérik a résztvevőket, támogatókat, hogy aznap este világszerte kapcsolják le egy órára a fölösleges világítást, és áramtalanítsák a különféle elektromos készülékeket. B. K. Nyugtatóval tudták csak megfékezni SZEKSZÁRD Súlyos testi sértés bűntette miatt emelt vádat a Szekszárdi Járási és Nyomozó Ügyészség egy 35 éves szekszárdi férfi ellen. A személyiségzavarban szenvedő vádlott hosszabb ideje pszichiátriai kezelés alatt áll. Tavaly májusban is azért ment a Tolna Megyei Balassa János Kórházba, hogy pszichiáter szakorvossal beszéljen. Az ittas állapotban lévő férfi az egyik belgyógyászati osztályon szitkozódott, fenyegetőzött, ezért az orvosok értesítették a biztonsági szolgálatot. A sértett 35 éves vagyonőr és kollégája felszólították a vádlottat, hogy hagyja abba a ran- dalírozást, de ő ennek nem tett eleget, sőt felkapott egy folyosói széket. A sértett kivette a széket a vádlott kezéből, aki emiatt olyan ideges lett, hogy kétszer ököllel orrba vágta a munkáját végző férfit, akinek eltörött az orrcsontja. A két biztonsági őr és egy ápoló ezután közös erővel a földhöz szorította a vádlottat, aki még ekkor is ellenállt, csak nyugtató injekcióval lehetett megfékezni. A korábban lopás miatt közérdekű munkára ítélt vádlottal szemben az ügyészség próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetés kiszabását szorgalmazza, tájékoztatott dr. Páli Péter, a Tolna Megyei Főügyészség eseti sajtó- szóvivője. 1.1.