Tolnai Népújság, 2016. március (27. évfolyam, 51-75. szám)
2016-03-18 / 65. szám
16 SPORT Tolnai Népújság 2016. MÁRCIUS 18., PÉNTEK A nevelőklubja ellen duplázó Bognár Sándor azt mondja, most jó helyen van A Majosi SE-nél töltötte a fél életét, télen mégis a rivális Bonyhádhoz igazolt, ráadásul a 3-3-ra végződött Völgységi EL Clasicón az ő két góljával mentett pontot a BVLC. Bognár Sándor azt mondja, szüksége volt egy kis levegőváltozásra. Rónai Gábor gabor.ronai@mediaworks.hu- Gratulálok a két góljához. Milyen érzés volt nevelőegyesületének betalálni?- Fura volt, két napig nem is tudtam hová tenni a dolgot - felelte Bognár Sándor. - Örültem, hogy eredményes voltam, a szezon egyik legfontosabb meccsén, de nyilván az is bennem volt, hogy azt a csapatot szomorítottam, amelynek a színeiben ősszel még az első helyért harcoltam.- Más volt vasárnap reggel felébredni, mint egyébként?- Nem volt más, ugyanúgy készültem, ahogy a meccsnapokon szoktam. Nyilván egy kis izgalom volt bennem, de jól tudtam, hogy mi vár rám, hogy egy nagyon jó csapattal fogunk játszani. Jól is kezdtünk, de aztán fordított a Majos, a vége azonban nekünk sikerült jobban. Sajnálom, hogy nem tudtunk nyerni, de lehet, hogy ez az egy pont is nagyon sokat fog érni a végelszámolásban. A megyei I. osztály állása 1. Szedres 15 12 1 2 40-15 37 2. Majos 15 11 3 1 50-16 36 3. Bonyhád 15 11 2 2 69-19 35 4. Dombóvár 15 10 2 3 54-14 32 5. Bátaszék 15 8 4 3 36-11 28 6. Dunaföldvár 15 8 3 4 32-15 27 7. Tevel 15 7 3 5 37-31 24 8. Szekszárd II. 15 6 4 5 30-28 22 9. D.szentgyörgy 15 5 3 7 34-35 18 10. Kölesd 15 4 2 9 30-44 14 11. Tolna 15 4 1 10 18-44 13 12. Kakasd (-1 p.) 15 3 1 11 21-42 9 13. Ocsény 15 1 1 13 19-70 4 14. Tamási (-4 p.) 15 0 0 15 9-95 0- Igazságos volt a döntetlen?- Ha azt nézem, hogy kétgólos hátrányból álltunk fel, akkor azt mondom, hogy nem rossz, és a meccs egészét tekintve szerintem reális is.- Önt nagyon szerették Majo- son, a drukkerek egyik kedvence volt, miért váltott?- Kilencéves korom óta játszottam Majoson, úgy éreztem, levegőváltozásra van szükségem. Egy kicsit belefásultam, nem élveztem már úgy az edzéseket, ahogy korábban. Szükségem volt az új közegre, az új kihíyásra. Bonyhádon ezt megtaláltam. Jó a csapat, vannak célok, ez is motivált.- Huszonnégy éves, még nagyon fiatal, mik a vágyai?- Természetesen, mint minden focista, én is szeretnék a lehető legmagasabb szintre eljutni. Nyilván az első osztályról nem álmodozom, de az NB Ill-ban szerintem megállnám a helyem. Egyszer - nem most volt - keresett a Paks, de akkor nem jött össze a klubváltás, és ez a dolog feledésbe Is merült.- Bajnok lesz a Bonyhád?- Szerintem jó esélyünk van rá, hogy a miénk legyen az arany. Nagyon sok jó csapat van ugyanakkor a mezőnyben. Itt van ugyebár a Majos, vagy a hétvégi ellenfelünk, a Szedres, egyiküket sem lehet leírni. Viszont ha mindenki ugyanúgy dolgozik a folytatásban, ahogy eddig tette, szerintem Bonyhádra kerülnek az aranyérmek.- A testvére, Zsolt maradt Majoson. Milyen volt ellene futballozni vasárnap?- Furcsa érzés volt, hiszen korábban még nem játszottunk egymás ellen. Ment is a zrikálás a meccs előtt rendesen, talán a sors akarta úgy, hogy mindkettőnknek legyen egy kis oka az örömre.- A régi csapattársak mit mondtak a lefújás után?- Gratuláltak, ami nagyon jólesett. Nem lettem más attól, hogy a BVLC-hez igazoltam, ugyanúgy megmaradtak a barátaim a majosi csapatban. És a drukkerekkel is jó a kapcsolatom. Nyilván van egy-egy olyan szurkoló, aki megtalál, de ez benne van. Én amúgy azt vallom, hogy a pályán nincsenek ellenségek, ellenfelek vannak. Nekem ez a hitvallásom a futballról. Kétgólos hátrányból állt talpra és győzött a Bayern A Juvénak is járt a taps Josep Gu- ardiola,a Bayern edzője szerint a BL-siker- hez le kell győzni a nagyokat. LABDARÚGÁS Az idei szezon egyik legjobb, ha nem a legjobb meccsét vívta a Bayern München és a Juventus szerdán este a Bajnokok Ligájában. A német rekordbajnok nagy bajban volt, hiszen a torinói 2-2 után az olaszok 2-0-ra vezettek a szünetben, de a végig óriási fölényben játszó müncheniek a 91. percben kiegyenlítettek, a hosszabbításban pedig eldöntötték a továbbjutást. Két nagyszerű csapat találkozott, mindkettő megérdemelte volna, hogy ott legyen a nyolc között, de a foci már csak ilyen, itt egy győzhet, és az a Bayern volt. A két mérkőzés alapján a jobb csapat jutott tovább, de nagyon kicsi hiányzott a szenzációhoz. „Nem a taktikánknak, hanem a szenvedélyünknek köszönhetően fordítottunk mondta Pep Guardiola, a Bayern München trénere. - Ilyen a futball. Az egyik pillanatban világverő vagy, a másikban katasztrofális. Nem vesztettük el a fejünket, hittem, hogy sikerül kiegyenlítenünk. Nem könnyű egy olasz csapat ellen 0-2-ről fordítani, türelmesnek kellett lennünk. Csak amiatt bánkódunk, hogy pocsékul kezdtük a mérkőzést, remélhetőleg ebből tanulunk. Ha BL-t akarsz nyerni, le kell győznöd a nagy csapatokat, s a Juve kifejezetten jó benyomást tett rám. A Juventus túl nagy klub ahhoz, hogy a játékvezetést kifogásolja. A vereség után egyet tehetsz, gratulálsz az ellenfélnek és hazamész” - mondta. „Sajnálatos ilyen teljesítménynyel kiesni, ráadásul a kiváló focistákból álló Bayern ellen játszottunk remekül - így Mas- similiano Allegri, a Juve vezetőedzője. - Csodálatos sportág a futball. Piszkosul nehéz volt kétgólos előnyt kiharcolni az első félidőben, de megmutattuk az igazi arcunkat. Nincs értelme a játékvezetésről beszélni, csak a csapatommal foglalkozom. Jó erőpróba volt ez számunkra egy, a végső győzelemre esélyes együttes ellen. Csalódottak vagyunk, de el kell felejtenünk a vereséget, mert vasárnap a torinói derbi vár ránk.” Bajnokok Ligája, nyolcad- döntők, visszavágók. Bayern München (német)-Juven- tus (olasz) 4-2. Hosszabbítás után. Gól: Lewandowski a 73., Th. Müller a 91., Thiago Alcán- tara a 108., Coman a 110., illetve Pogba az 5., Cuadrado a 28. percben. Továbbjutott: a Bayern 6-4-es összesítéssel. A másik mérkőzésen az FC Barcelona a londoni 2-0-s sikerét a mágikus trió góljainak is köszönhetően egy hazai 3-1-es diadallal fejelte meg, így kettős győzelemmel jutott tovább. Barcelona (spanyol)-Arsenal (angol) 3-1. Gól: Neymar a 18., Suárez a 65., Messi a 88., illetve el-Neni az 51. percben. Továbbjutott: a Barcelona, 5-1-es összesítéssel. R. G. HIRDETÉS Hi: megye'1 Megújuló gépjárműflotta MEG TÖBB HELYI // /> HÍR ELSŐ KÉZBŐL! FIZESSEN ELŐ ÉS TUDJA MEG ELSŐ KÉZBŐL, Ml TÖRTÉNIK A LAKÓHELYÉN! TOVÁBBI INFORMÁCIÓÉRT HÍVJA A 06-40-510-510-ES TELEFONSZÁMOT VAGY LÁTOGASSON EL WEBOLDALUNKRA: TEOL.HU/ELOFIZETES Tolnai Népújság WWW. TEOL .HU 4