Tolnai Népújság, 2016. március (27. évfolyam, 51-75. szám)
2016-03-16 / 64. szám
12 SPORT Tolnai Népújság 2016. MÁRCIUS 17., CSÜTÖRTÖK Rudolf Gergelyt kitette a Videoton LABDARÚGÁSA klubvezetés döntése értelmében Rudolf Gergely már nem tagja az OTP Bank Ligában szereplő Videoton FC keretének, ezt szerda délelőtt közölték is a játékossal. A fehérváriak azt remélték, hogy ő fogja pótolni a Legia Warszawa csapatához távozott Nikolics Ne- manját, de a 25 forduló alatt mindössze hétszer kapott lehetőséget, összesen 230 percet töltött a pályán. R. G. Ingyenes szurkolói busszal Kispestre BUSZ Ingyenes szurkolói buszt indít a Paksi FC a szombati, Bp. Honvéd elleni NB l es bajnoki találkozóra. A járata Fehérvári úti stadion elől gördül ki 12.30 órakor. Jelentkezni Wenhardt Ákosnál lehet a 20/466-5888-as mobiltelefonszámon. R. G. Atom-aranyérmek a szlovák viadalról CSELGÁNCS Jól szerepeltek az Atomerőmű SE fiatal dzsú- dósai a szlovákiai Pezinok- ban megrendezett nemzetközi versenyen. Hosnyánszki Lilla (27 kg), Liptai László (38 , kg), Kerepesi Amira (57 kg) és Lacza Ákos (73 kg) egyaránt aranyat nyert, Tóth Barna (30 kg), Janecska Eszter (36 kg) és Bajnai Emese (44 kg) harmadik lett, Bernáth Tamás (33 kg) pedig az ötödik helyen végzett. Az ASE a csapatversenyt a negyedik helyen fejezte be. R. G. A tizennégy triplát szóró Atomerőmű visszavágott a zalaiaknak Az Atomerőmű SE 14 hárompontosának és 44 lepattanójának köszönhetően legyőzte a Zalaegerszeg együttesét a férfi NB l.-ben, s miután a Szolnok kikapott, még az alapszakasz-elsőségre is maradt egy kis esélye. Rónai Gábor gabor.ronai@mediaworks.hu KOSÁRLABDA Nagy volt a tétje a szerdai, ZTE elleni bajnokinak az Atomerőmű SE szempontjából. Schmidt Béla együttese úgy. vághatott neki a rangadónak, hogy ha nyeri azt, akkor a második helyen zárja az alapszakaszt. Lehetett volna „tét nélküli” is a csata, de az Atom nagy meglepetésre kikapott múlt szombaton Nyíregyházán, így veszélybe került a második helye. Még szerencse, hogy a Zete is botlott, ők a Sopronnal szemben maradtak alul saját közönségük előtt. Az őszi meccsen 83-69-re Bencze Tamás együttese győzött, amely a Gesztenyés úti arénában is bekezdett. A két kisember, Darrin Govens és James Kinney azt csinált amit akart. Az amerikaiak a folytatásban is villogtak, úgy verték meg egy az egyben emberüket, ahogy kedvük tartotta, ráadásul a triplákat is jól szórták. Schmidt Béla is érezte, hogy ez így nem lesz jó, gyorsan magához is hívta övéit, s lám, szigorúbb is lett az ASE védekezése. A Zete játékosai azonban így is találtak egy-egy kis rést, s az első felvonást simán meg is nyerték. Két perc sem telt el azonban a második negyedből, már az ASE-nál volt az előny! A pak- .siak 11-0-val nyitottak, hullottak a triplák, összeállt a védekezés, tombolt a lelátó. BeJegyzőkönyv le is jöttek Kovács Ákosék, három perccel a nagyszünet előtt 36-30-ra vezettek, s nagyon úgy tűnt, hogy végképp elkapják a fonalat. Elég volt azonban két védekezési hiba, két rontott dobás, és a ZTE visszajött. A nagyszünetben az okozott nagy örömet a hazai sorokban, hogy a Körmend tízzel vezetett Szolnokon - a merészebb drukkerek már alapszakaszelsőnek látták az ASE-t. „Előbb nyerjük meg a meccset” - hű- tötte le a kedélyeket egy realista szurkoló - az első félidőben látottak alapján nem ígérkezett könnyűnek a hátralévő húsz perc. Nem is volt az, mert bár az ASE egy megingástól eltekintve végig vezetett, komoly előnyre nem tudott szert tenni. Ha kicsit el is léptek Troy Bar- niesék, akkor megrázta magát a két amerikai, és visszahozta a Zetét. Egy-egy hiba nagyon sokba került, nagy kérdés volt, hogy melyik gárda bírja majd jobban idegekkel a hajrát. Az ASE bírta, de ehhez nagyon Férfi NB I., 25. forduló. Atomerőmű SE-ZTE KK 88-80 (16-24. 22-14, 23-23, 27- 19). V: Benczúr, Frányó, Szabó G. ASE: DUNN 9/3, ROBINSON 18/6, Barnies 11/9, Ei- lingsfeld 7/3, Tóth Á. 11. Cs: Kovács Á. 9/6, Will 6/6, Fomin 5/3, Watkins 4. MEDVE 8/6. Edző: Schmidt Béla. ZTE: KINNEY 22/6, GOVENS 20/6, Kerpel-Fronius 10/3, MOHÁCSI 20/12. Pantelics 3. Cs: Fekete, Velkey 4, Czinger 1. Edző: Bencze Tamás. Az eredmény alakulása: 7. p.: 12-15. 12. p.: 24-24. 23. p.: 45-45. 32. p.: 70-64. 36. p.: 75-76. Kipontozódott: Kerpel-Fronius (38. p.). Mohácsi (40. p.). kellettek a pádról beszálló Medve Máté hármasai (a Paks összesen 14-et hintett). Bár a zalaiak 75-66-ról még fordítani tudtak (75-76), a lehető legjobbkorjött Kovács Ákos triplája (78-76). Az újfent erőre kapó Schmidt-csapat végül behúzta a rangadót, s miután a Körmend a második félidőben még növelni is tudta előnyét (a vasiak 75-62-re győztek Szolnokon), esély nyílt az alapszakasz megnyerésére. Az Atom szombaton vélhetően nyerni fogja a MAFC elleni idegenbeli bajnokiját, s ha netán a Kecskemét megtréfálná az Olajt... Schmidt Béla: - Kiegyenlített, kiélezett meccs volt. Nehezen tudtunk kibontakozni, nem igazán találtuk a ZTE védekezésének ellenszerét. A második félidőben változtattunk, s szerencsére egy-egy jókor jött hármas megadta számunkra a lendületet. Férfias, kemény küzdelem volt, örülünk a győzelemnek. Alta Ripa: nagyot robbantott az All-ln TEREMFOCI Befejeződtek a B-li- ga küzdelmei is a tolnai Alta Ripa teremlabdarúgó bajnokságban. A B-liga bajnoka az All-ln lett a tavaly is második Izomix, illetve az elmúlt év legjobbja, a Csel-Szi előtt. Az All-ln nagyot lépett előre, hiszen tavaly csak a 7. helyet tudták megszerezni, idén viszont 39 ponttal ők lettek a legjobbak. Áz Izomix 37, míg a Csel-Szi 30 pontot gyűjtött. Az első és a második helyezett között szoros volt a verseny. Az utolsó forduló előtt két ponttal vezetett a listavezető. Ám az Izomix hiába húzta be utolsó meccsét 5-3-ra a Bori-Co ellen, az All-In a sereghajtó Rózsaszín Párduccal szemben szintén nem tudott hibázni, az 5-0-ás győzelem bajnoki címet ért. Az All-Int a sorozatban csak a Csel-Szi tudta legyőzni, 5-4-re, a bajnok ezen kívül csak három döntetlent engedélyezett a vetélytársaknak. A negyedik helyet a Sár- víz-Autóüveg szerezte meg 27 ponttal, egy helyet rontva tavalyi pozícióján. Ötödik lett a Bori-Co 25 ponttal, hatodik a Gernik (22), hetedik a Cabtec (12), nyolcadik az OLC-Bróker (11), kilencedik pedig a Rózsaszín Párduc (4). A góllövőlistán Drészer László (Izomix) végzett az élen 38 találattal. Őt követte Miklósa István (All-ln) és Tóth Attila (Sárvíz-Autóüveg). Előbbi 28, utóbbi 24 találattal fejezte be a versenysorozatot. S. K. Emlékeztető Az első osztályban - mint arról korábban beszámoltunk - a Kriszt Kft. szerezte meg a bajnoki címet, megelőzve a Horgász Barátok, valamint a Bowdentechnika együttesét. A Kriszt mindössze egyszer kapott ki, a többi meccsét megnyerte, megvédve ezzel az elsőségét. A gólkirályi címet Rikkers Péter (Kriszt Kft.) hódított el, 20 gólt ért el. A szenior ligában az Öregfiúk I. nagy fölénnyel utasította maga mögé az FC Victory és az Öregfiúk II csapatát. A gólkirály a 12 találatos Répás Román (FC Victory) lett. Manchesterben és Madridban sem esett gól - a hazaiak örülhettek Négy nagy nulla a keddi termés Juanfran és az Atlético maga mögé utasította Willemst és a PSV-t LABDARÚGÁS Az Atlético Madrid tizenegyespárbajt követően búcsúztatta a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében a PSV-t. A spanyol együttes szakvezetője, Diego Simeone elárulta: nem gyakorolták a tizenegyeseket, mert szerinte nincs értelme. Ehhez képest a párbajban mind a nyolcat értékesítették. „Juanfran továbbjutást érő tizenegyese mögött sok ember kemény munkája van - emelte ki a csapatmunka fontosságát Simeone. - A tizenegyeseket nem gyakoroltuk, nincs értelme. Egy éve, a Leverkusen elleni BL-nyolcaddöntő tizenegyes- párbajában segítőm, Germán Burgos választotta ki a játékosokat. Akkor bejött, így most is ő döntött, amiért gratulálnom kell neki. Ahogy a tavalyi, úgy a mostani párharc is kemény helyzet volt, igazi sakkjátszma. Külön öröm, hogy sok fiatalnak tudtunk lehetőséget adni. Meg kell köszönjük a szurkolóinknak ezt a remek hangulatot. Nekik is köszönhető, hogy soha nem adjuk fel, és képesek vagyunk az utolsó pillanatig hinni magunkban.” „Vegyes érzéseim vannak - mondta a búcsúzó PSV vezetőedzője, Phillip Cocu. - Büszkék vagyunk az Atlético elleni két összecsapáson nyújtott teljesítményünkre, különösen a madridi meccsre. Nagyot küzdöttünk, taktikailag felkészültünk, betartottuk az elképzeléseinket. Másfelől azonban csalódás, hogy kiestünk. Kevés helyzet teremtettünk, nem voltunk képesek gólt szerezni, és egy kis szerencse elkelt volna. Különösen a tizenegyespárbajban...” - fogalmazott Cocu. A másik keddi mérkőzésen a Manchester City-nek nem kellett törnie magát az idegenbeli 3-1-es sikere tükrében, de a drukkerek a nulla nullánál sokkal többet reméltek a Dinamo Kijev elleni összecsapáson. Még akkor is, ha a City történelmi tettet hajtott végre, hiszen először került be a legjobb nyolc közé a legrangosabb kupában. Üröm az örömben, hogy a kékek két kulcsjátékosukat is elveszítették: a védelem két oszlopa, Vincent Kom- pany és Nicolás Otamendit is le kellett cserélni. Bajnokok Ligája. Nyolcad- döntő, visszavágók: Atlético Madrid (spanyol)-PSV (holland) 0-0.11-esekkel: 8-7. Továbbjutott: az Atlético, 0-0-s összesítéssel, 11-esekkel. Manchester City (angol)- Dinamo Kijev (ukrán) 0-0. Továbbjutott: a Manchester City, 3-1-es összesítéssel. A szerdai találkozók (Bayern München-Juventus, Barce- lona-Ársenal) lapzártánk után fejeződtek be. R. G.