Tolnai Népújság, 2016. március (27. évfolyam, 51-75. szám)
2016-03-02 / 52. szám
2016. MÁRCIUS 2., SZERDA SPORT .11 A Tolna döntetlennel, az UFC vereséggel hangolt Rossz főpróba után... Nem gondoltuk volna, hogy azt kell leírnunk: Varga Adél (jobbról) góljával egy pontot otthon tartott a Salgótarján ellen a Tolna-Mözs Magyar siker a házigazda maláj csapat ellen a vb-n ASZTALITENISZ A magyar női válogatott a papírformának megfelelően sima győzelmet aratott a házigazda malájok együttese felett a Kuala Lumpurban zajló asztalitenisz csapat-világbajnokság keddi versenynapján. Téglás Péter szövetségi kapitány együttese - amelyben Pó- ta Georgina mellett a két szekszárdi, Madarász Dóra és Lovas Petra kapott szerepet - szettvesztés nélkül, magabiztosan hozta a meccset. Madarász a második meccsét játszotta, egy győzelme és egy veresége van. Lovas háromszor kapott lehetőséget, két siker és egy vereség a mérlege. A magyar csapat hat ponttal várja a szerdai utolsó fordulót, amelyben a román gárda lesz az ellenfele (ma 9.30). Várhatóan ezen a mérkőzésen dől majd el, hogy melyik gárda folytathatja a felső ágon, azaz a legjobb 12 között, s melyik játszhat a 13-24. helyért. A csoport, 4. forduló: Magyarország-Malajzia 3-0. Eredmények: Madarász Dóra- Ying Ho 3-0 (11:3, 11:8, 11:7), Póta Georgina-Li Sian Alice Chang 3-0 (11:4,11:3,11:2), Lovas Petra-Sock Khim NG 3-0 (11:6,12:10,11:8). A csoport többi mérkőzésén: Kína-Spanyolország 3-0, Tajvan-Románia 3-1. A csoport állása: 1. Kína 8 pont (12-0), 2. Tajvan 8 (12-3), 3. Románia 6 (7-6), 4. Magyar- ország 6 (6-6), 5. Spanyolország 4 (2-12), 6. Malajzia 4 (0- 12). A győzelemért 2, a vereségért 1 pont jár a vb-n. R. G. Madarász Dóra is ünnepelhetett A Tolnának meglepetésre csak 2-2-es döntetlenre futotta hazai pályán a sereghajtó salgótarjániak ellen, míg az újonc Szekszárd 6-3-ra alulmaradt az Árkád ETO otthonában. Berg Sándor sandor.berg@mediaworks.hu NŐI FUTSAL Nehéz mérkőzés várt a Szekszárdi UFC-re, a harmadik helyezett Árkád ETO-hoz látogatott Micskó Márk együttese. Az első játékrészben mindkét kapu veszélyben forgott, nagy kedvvel játszott mindkét csapat, de a két hálóőr tette a dolgát. A hazaiak lassan kezdték átvenni az irányítást, s a 10. percben az új szerzemény, Nikola Rybanska révén megszerezték a vezetést. Sokáig nem örülhettek, Gan- czer Hajnalka találatával egalizált a szekszárdi csapat. Szűk negyedóra után két góllal ellépett az ETO, az UFC a szünetig csak helyzetekig jutott. A fordulást követően feljebb kapcsolt a vendéglátó, Vígh Renáta harmadik góljával már 4-1- et mutatott az eredményjelző, amit még kettővel meg tudtak toldani. Micskó Márk csapata küzdeni tudásból jelesre vizsgázott, ötgólos hátrányból is fel tudott állni.- A tavasz legjobb játékával maradtunk alul. Nem volt három gól a két csapat között, lehetett volna szorosabb is, ha szerencsésenk van - nyilatkozta Micskó Márk. - Nem számolgatunk, aki jön, meg kell verni, vagy emelt fővel veszíteni, úgy, ahogy azt ezen a mérkőzésen is tettük. A lányaim előtt le a kalappal, nagyot küzdöttek. Ebből a mérkőzésből sokat lehet, és fogunk is tanulni. Női NB I, a 17. fordulóban. Árkád ETO-Szekszárdi UFC 6-3 (3-1). Szekszárd: Hargas (kapus) - Horváth K., Ganczer, Szekér A., Schlotthauer. Cserék: Blesz N. (kapus), Mausz, Bogárdi, Klézli, Lovász. Edző: Micskó Márk. Gól: Vígh R. (12., 14., 24.), Rybanska N. (10.), Jakab R. (27.), Újvári K. (31.), ill. Ganczer (11., 32.), Klézli (34.). A tolnaiak úgy léphettek pályára a Salgótarján ellen, hogy ha nyernek, nagy lépést tesznek az alapszakasz-elsőség felé. Frank Tamás szakmai igazgató nem lehetett felhőtlenül boldog, a tavaszi idényük nem olyan fényes, mint amilyen az őszi volt, ráadásul Folk Zsuzsanna sérülés miatt hiányzott, Buchmüller Petra betegen vállalta a játékot, Orbán Rebeka és Maláti Gréta pedig korosztályos elfoglaltsága miatt nem lehetett ott a pályán. Ennek ellenére a mérkőzésen az történt, amit Tolna akart, már az első percben megszerezték a vezetést. Teljesen váratlanul egyenlített a salgótarjáni együttes. A második félidőben rendre kimaradtak a tolnai helyzetek, a vendégcsapat átvette a vezetést. Mindent egy lapra feltéve támadtak Hodován Editék, az egyenlítés összejött, de a győztes gólt vészkapussal sem tudták begyötörni.- Kapu előtt dekoncentráltak voltunk, katasztrofális volt a helyzetkihasználásunk. Ellenfelünk harcos játékával megérdemelten vitt el egy pontot tőlünk - nyilatkozta Frank Tamás szakmai igazgató. Női NB 1,18. forduló. Brand Mission-U-LIGHT Tolna-Rek- lám-Press Skorpió 2-2 (1-1). Tolna: Ősz (kapus) - Fábián R., Maláti D., Varga A., Megyes. Cserék: Vincze A. (kapus), Hodován, Ferenczi, Bozsik, Buch- müller. Szakmai igazgató: Frank Tamás. Gól: Maláti D. (1.), Varga A. (34.), illetve Mészáros Zs. (4.), Koch (27.). Női NB I, az állás 1. Tolna-Mözs 14 11 2 1 52-22 35 2. H.böszörmény 15 11 2 2 74-48 35 3. Rába ETO 14 9 0 569-42 27 4. Astra 12 6 3 3 56-34 21 5. Debrecen 16 6 2 8 61-76 14 6. Airnergy 16 4 4 7 44-59 16 7. Diósgyőr 15 4 3 8 57-62 15 8. Szekszárd 14 3 2 9 39-59 11 9. Salgótarján 14 1 2 11 26-76 5 Hétközi forduló és olasz kupa a tv-ben LABDARÚGÁS Az angol, a német és a spanyol élvonalbeli bajnokságban is hétközi fordulót rendeznek. A Premier League-ben a harmadik helyen álló Arsenal a kiesés elől menekülő Swansea-t látja vendégül (20.45, DigiS- port3), a Liverpool pedig hazai pályán vághat vissza a Manchester City-nek a Ligakupa-döntőben elszenvedett vereségért (21, DigiSportl). A Bundesligát vezető Bayern München az Európa Liga-selejtezőt érő helyen tanyázó Mainzot fogadja (20, Eu- rosport2). Cristiano Ronaldo (a képen) és a Real Madrid a Levante otthonában feledtetheti az Atletico Madridtól a hétvégén hazai pályán elszenvedett 1-0-s vereséget (21, Sportl). Az Olasz Kupa elődöntőjének visszavágóján a Juventus 3-0-s előnnyel utazik az Interhez (20.45, Di- giSport2). B. S. Újabb sportoló doppingolhatott ATLÉTIKA A nemzetközi szövetség tájékoztatása szerint pozitív doppingtesztet produkált az etióp születésű, de svéd állampolgár Abeba Aregawi, aki 2013-ban szabadtéren, egy évvel később pedig fedett pályán lett világbajnok 1500 méteren. A sportoló önként visszalépett a versenyektől, de kérte a B-próba elvégzését. Az IAAF azt nem közölte, hogy milyen tiltott szert találtak a versenyen kívüli ellenőrzés során a 25 éves futó szervezetében. Solomon Meaza, az afrikai ország doppingellenes ügynökségének főtitkára jelentése szerint kilenc atlétával szemben vetődött fel doppingvád, ebből öt a világ legjobbjai közé tartozik. B. S. Szombat este jön a megyei rangadó A12. fordulóból elhalasztott Szekszárdi UFC-Brand-Missi- on-U-LIGHT Tolna megyei rangadót szombaton. 19 órai kezdettel rendezik meg a szekszárdi városi sportcsarnokban. Mint ismert, az eredetileg január közepére kiírt összecsapás időpontját a tolnai együttes kérésére változtatták meg, miután a szövetség és a Szekszárd is belement a halasztásba. A két csapat első élvonalbeli mérkőzését 2015. szeptember 27-én rendezték Tolnán, akkor Hodován, Fábián, Folk, Varga és Mausz öngóljával, valamint Csigi és Klézli találatával 5-2-es hazai siker született. A Pápa elleni elmaradt bajnoki találkozójukat is behúzták Jillingék, életben tartva rájátszás! esélyeiket Nehezen kivívott, nagyon fontos győzelem volt KOSÁRLABDA Hasonlóan alakult a Pápa elleni találkozó, mint a múlt heti PVSK elleni: Jilling László három, Tömösvá- ry Máté egy triplát vert be az első tíz percben, ennek ellenére 21-21-gyel zárult az első negyed. Már-már jó szokásukhoz híven hárompontossal nyitotta a játékrészt a BKSE. Ezzel már ötnél jártak, a folytatásban azonban már csak kettő volt sikeres, ami a huszonhárom kísérletet tekintve nem egy acélos mutató, a 22/40-es mezőny- kísérlet nem tűnik rossznak (az ellenfél hasonló számokat mutathat fel). Négypontos pápai vezetésnél (26-30) Somogyfo- ki Szabolcs vette vállára a csapatot, elsősorban az ő hat pontjával fordítani tudtak a völgysé- giek, és ezen a mérkőzésen tetemesnek mondható előnyt hoztak össze. A nagyszünet után sokáig maradt az 5-7 egységnyi különbség, de 49-49-nél utolérte a házigazdát a Pápa, majd át is vették a vezetést, elsősorban a jó százalékban dobott büntetőkkel (hétből hat volt sikeres, míg a Bonyhádnál kettőből egy). Sokáig fej-fej mellett haladt a két együttes, három perccel a vége előtt egy triplával még a vendégek vezettek. Tömösváry középtávolijával újra átvették a vezetést, amit már nem hagytak kicsúszni a kezük közül. Baki Sándor (világos mezben) 4 pontja is kellett a BKSE-sikerhez Nem volt szép- Az elmúlt években mumusnak számított a Pápa. de meg akartuk mutatni, hogy jobb csapatunk van. A győzelemmel nagy lépést tettünk a négy közé kerüléshez, a sikerhez azonban jó adag szerencse is kellett. Nem volt szép mérkőzés, de a nézők számára legalább izgalmas. Nagyot küzdöttek a játékosaim, csúsztak-másztak, az utolsó negyedben mutatott domina- lásunkkal tudtuk megnyerni a találkozót - értékelt lapunknak Rutkai Péter, a bonyhádiak vezetőedzője. Férfi NB l/B, Nyugat, 16. forduló: Bonyhádi KSE-Con- cordia Motax KC Pápa 74-71 (21-21, 19-13, 21-27, 13- 10). BKSE: Jilling 11/9, Papp P. 7, Baki S. 4, Hegedűs A. 11/3, Tömösváry 21/3. Csere: Pavlik 3/3, Kovács B. 6/3, Adeba- yo, Somogyfoki 11. BergS. Férfi NB l/B. Nyugati csoport 1. Veszprém 16 14 2 1276-1089 0.940 2. ŐSE Lions 17 13 4 1386-1235 0.880 3. Vasas 15 11 4 1205-1057 0.870 4. MIK 17 11 6 1329-1161 0.820 5. Bonyhád 17 11 6 1310-1271 0.820 6. TF Budapest 17 10 7 1207-1168 0.790 7. Baja 17 .8 9 1334-1413 0.740 8. Győri KC 17 6 11 1293-1329 0.680 9. PVSK Kronosz 17 5 12 1220-1322 0.650 10. SMAFC 17 5 12 1166-1304 0.650 11. Pápa 16 4 12 1173-1247 0.630 12 AlbaDKKA 17 2 15 1219-1522 0.560 I '