Tolnai Népújság, 2016. március (27. évfolyam, 51-75. szám)
2016-03-15 / 63. szám
2016. MÁRCIUS 16., SZERDA MEGYEI KÖRKÉP g A márciusi ifjak hőstetteiből új, erős, egységesen cselekvő nemzet sarjadt Tisztelgés 1848 emléke előtt Megyeszerte megemlékeztek az 1848-49-es forradalom és szabadságharc 168. évfordulójáról. Az ünnepi műsort általában gyerekek és az ifjúság adta, megkoszorúzták az emlékhelyeket. Ihárosi I. - Vida T. tolnai.nepujsag@mediaworks.hu Szekszárdon Pap Máté önkormányzati képviselő volt az ünnepi szónok. Beszédében egyebek közt elmondta, az elmúlt 200 esztendő magyar szabadságküzdelmeinek, történelmi nagyságaink bátorságának és tettrekész- ségének köszönhetően állunk ma itt, egy szabad, független és büszke ország polgáraiként. A forradalom éppen ezért minden évben újra és újra megszületik a szívünkben. A jelenről szólva kijelentette, hogy Szekszárd történelmi lehetőségek kapujában áll. A márciusi ifjak, Petőfiék, Kos- suthék és Batthyányék példája minket is kötelez: minden tehetségünket, akaratunkat, legjobb tudásunkat a közösség érdekében az alkotásra, a jobbításra kell fordítanunk. Az alkalomhoz méltó ünnepi műsort az idén a gyakorlóiskola diákjai adták. Előtte az alsóvárosi és az újvárosi temetőben tisztelegtek a '48-asok emléke előtt. Utána pedig a Béla király téri emlékműnél helyezték el a megemlékezés virágait a megye és a város vezetői, a honvédség, a tűzoltóság, a rendőrség, a civil szervezetek, az iskolák, a pártok képviselői és magánszemélyek. Gazdag programmal ünnepeltek Bonyhádon. Átadták a felújított művelődési központot. A Perczel-díjat idén dr. Füller Imre kapta a város hírnevét öregbítő magyartarka szarvasmarha tenyésztésében végzett kiemelkedő munkássága és a fajta népszerűsítésében folytatott példaértékű közéleti tevékenysége elismeréséül. Filóné Ferenc Ibolya polgármester ünnepi beszédét azzal kezdte, hogy aki március 15-ét megünnepli, az a magyar nemzet része, bárhol is él a világban. Mint mondta, gránitszilárdságú céljaik mit sem változtak, ma is a helyi gazdaság fejlesztését és munkahelyteremtést szem előtt tartva szeretnék még élhetőbbé tenni városukat. Majd az ünnepi műsor elején elhangzott dal szavaival fejezte be a szónoklatot: Mert történjen bármi, míg élünk és meghalunk, mi egy vérből valók vagyunk! Filóné Ferencz Ibolya és Pjotr Wojtiuk, lastro- wie polgármestere megerősítette a 2005-ös testvérvárosi szerződést. Szente Csabával, Madé- falva polgármesterével pedig megkötötte a megállapodást a testvértelepülési kapcsolat létesítéséről. A Völgység Néptáncegyüttes műsorát követően az ünnepség résztvevői lerótták kegyeletüket Perczel Mór honvédtábornok sírjánál. Dombóváron Potápi Árpád nemzetpolitikáért felelős államtitkár mondott beszédet, amelyben szólt a szabadságharc megyei vonatkozásairól, így az ozorai csatáról, ahol a kétszeres túlerővel szemben győztek a Tolna megyei népfelkelők, a bonyhádi Perczel Mór ezredes vezetésével, akit ezért neveztek ki tábornokká. Rámutatott arra is, hogy a '48-as személyiségek mellett az igazi hősök a hétköznapi emberek voltak. Bár a szabadságharc elbukott, eszméik máig élnek. Dombóváron különösen aktuális a gondolat, hogy bár sokszor győzték le hazánkat idegen nagyhatalmak, de sosem ők voltak számunkra a legveszélyesebbek, hanem mi magunk. Most már a békét kellene végre megnyernünk, s erre most itt a történelmi lehetőség, fogalmazott az államtitkár. A paksi megemlékezések sorozata Dunakömlődön, a faluházban kezdődött. Szabó Péter alpolgármester mondott köszöntőt, a Hazajáró Diákok Klubjának tagjai adtak műsort. A Szent István térre tervezett megemlékezés a mostoha idő miatt a Csengey Dénes Kulturális Központba költözött. A Vak Bottyán Gimnázium diákjai, Ledneczky Virág és Tótt Bettina által előadott dal után Süli lános polgármester osztotta meg gondolatait a közönséggel: - 1848-ban a magyaroknak választania kellett, hogy milyen jövőt szeretnének. Bölcsek voltak, mert felismerték, hogy változást és fejlődést csak összefogással lehet elérni. Azt gondolom, a jelenben és a jövőben is sikeresek lehetünk, ha nem azokat a pontokat keressük, amikben különbözünk, hanem azokat, melyekben egyetértünk - hangsúlyozta. Este a Tisztes Polgár kitüntető cím átadásával folytatódott az emlékezés, az ünneplés. Az elismerést a református lelkészpár, Lenkey István és Lenkeyné Teleki Mária kapta idén. A magyarság Európa védőbástyája Kajdacson Fehérvári Tamás, a megyei közgyűlés elnöke mondott ünnepi emlékbeszédet. A falu hagyományainak megfelelően az iskola és az önkormányzat idén is együtt szervezte a rendezvényt, melyet koszorúzással zártak. Fehérvári Tamás beszédében kiemelte, hogy az elveinkhez, hazánkhoz és szabadságunkhoz fűződő hűségünk elválaszthatatlanok tőlünk. Szerinte a magyarság bátorságából adódóan vált Európa védőbástyájává. Majd úgy fogalmazott, hogy a márciusi ifjúság hőstetteiből új, még erősebb nemzet sarjadt, ami a mai napig egységesen cselekszik, ha közös értékeinket oltalmazni kell. A múltat őseinkért, jelenünket szeretteinkért, a jövőt pedig nemzetünkért kötelességünk gondozni - hangsúlyozta a megyei közgyűlés elnöke. Hazánk határait kell megvédenünk- Nem hagyhatjuk, hogy a magyar nemzet szabadságát és függetlenségét néhány politikai kalandor veszélybe sodorja! - fogalmazott Appelshoffer Ágnes, Tolna polgármestere a helyi lovardában tartott megemlékezésen. Hozzátette: ha hazánk határait, nemzeti függetlenségét kell megvédenünk, össze kell fognunk! Nem lehet ennél fontosabb feladatunk! Idén is a Sztárai Mihály Gimnázium színjátszói adtak műsort, most A kőszívű ember fiai című regényt állították színpadra. Az ünnepség után a ’48-as emlékműnél koszorúztak a pártok, civil szervezetek képviselői. A mözsí megemlékezés délután zajlott a helyi művelődési házban, ahol Weisz Péter, a Sztárai- gimnázium tanára mondott beszédet, a mözsi iskolások és óvodások adtak műsort S. K. Kicsinek bizonyult a terem Az időjárás is megemlékezett a szabadságharc évfordulójáról: egész nap kitartóan esett az eső, mint 1848. március 15- én. Ezért Szekszárdon a Béla király tér helyett a Babits Mihály Kulturális Központban rendezték az ünnepséget. Ekkor derült ki, hogy valójában milyen sokan szerettek volna együtt ünnepelni. A rendezvényterem már a kezdés előtt zsúfolásig megtelt. Az átjáróban és az előcsarnokban is sokan állták. Mint megtudtuk, a teremben 400 ülőhely van, s ha kinyitják a színház- termet, az sem lett volna jobb. mert ott meg egyáltalán nincs állóhely. A kint rekedtek egy része csak halkan morgolódott, és közülük sokan így is megvárták az ünnepség végét. És nem csak azok, akik a koszorúzásra vártak. rTAVASZI^ T NYERŐNAPOK HIRDETÉS ELŐFIZETŐINK 6 HÉTEN ÁT CSAK NYERHETNEK! 6 héten keresztül minden pénteken 10-10 nyereményt sorsolunk ki érvényes előfizetéssel rendelkező olvsaóink között. A nyertesek listáját keresse a szombati lapszámban. rvl A nyereményjáték időpontja: 2016. március 11. - április 15. J Fődíj sorsolása: 2016. április 15. 2 További részletek a 06-40-510-510-es teleofnszámon vagy a teol.hu/tavaszljatek internetes oldalon. Tolnai Népújság WWW. TEOL ■HU HIRDETÉS NYÍLT NAPOK MÁRCIUS 16-19. AZONNAL ELÉRHETŐ AUTÓK T A NEM TÉRŐ KEDVEZMÉNYEKKEL^ VÁRJUK ÚJ MÁRKAKERESKEDÉSÜNKBEN SZEKSZÁRDON A DELTÁNÁL! TOYOTA No.l KIEMELKEDŐ AJÁNLATOK A VILÁGELSŐ AUTÓMÁRKÁTÓL TOYOTA ALWAYS A BETTER WAY ■■TOYOTA GARANTÁLT Hl ÉRTÉKŐR VISSZAVÁSÁRLÁSI ÁR ....................................... 3+ 2 EV EXTRACARE GARANCIA AURIS YARIS VERSO COROLLA Akár 3 790 000 FT-tól Akár 2 600 000 FT-tói Akár 4 965 000 FT-tói Akár 3 640 000 FT-tól Autó-Largo Kft. 7100 Szekszárd Pásztor u. 8. Tel.: 74/511-011 www.toyotaszekszard.hu A 2016. március 1-től Értékőr finanszírozással vásárolt Yarisok esetében 250.000 Ft kedvezményt adunk. így a Yaris havi 25 470 Ft-tól érhető el, 6,99% THM mellett. Yaris 1.0 3 ajtós Start kalkuláció: kedvezményes bruttó vételár: 2 600 000 Ft, finanszírozott összeg: 50% (1 300 OOÖ Ft), futamidő 5 év. A 2016. március 1-től Értékor finanszírozással vásárolt Auris modellek esetében 350 000 Ft kedvezményt adunk. így az Auris havi 37 190 Ft-tól érhető el, 6,99% THM mellett. Aurís 1.33 Start kalkuláció: kedvezményes bruttó vételár: 3 790 000 Ft, finanszírozott összeg: 50% (1 895 000 Ft), futamidő: 5 év. A 2016. március l~tő! Értékár finanszírozással vásárolt Verso ’16 modellek esetében 500 000 Ft kedvezményt adunk. így a Verso havi 59 020 Ft-tól érhető el, 6,99% THM mellett. Verso '16 1.6 Live 5 ajtós kalkuláció: kedvezményes bruttó vételár: 4 965 000 Ft, finanszírozott összeg: 50% (2 482 500 Ft), futamidő: 5 év. A 2016. március 1-től Értékor finanszírozással vásárolt Corolla modellek esetében 550 000 Ft kedvezményt adunk. így a Corolla havi 35 710 Ft-tól érhető el, 6,99% THM mellett. Corolla 1.33 Start kalkuláció: kedvezményes bruttó vételár: 3 640 000 Ft, finanszírozott összeg: 50% (1 820 000 Ft), futamidő: 5 év. Kedvezményes finanszírozásunk a 2016. március 1-től megkötött szerződésekre érvényes, visszavonásig. A Toyota Pénzügyi Zrt. forintalapú, változó kamatozású zárt végű pénzügyi lízing kalkulációja teljes körű casco megkötése esetén érvényes, A THM meghatározása az aktuális feltételek, illetve hatályos jogszabályok figyelembevételével történt, a feltételek változása esetén mértéke módosulhat. A THM mutató nem tükrözi a finanszírozás kamatkockázatát. A Toyota Pénzügyi Zrt. magára nézve kötelezőnek elfogadta a lakosság részére hitelt nyújtó pénzügyi szervezetek ügyfelekkel szembeni tisztességes magatartásáról szóló Magatartási Kódexet. A kalkuláció tájékoztató jellegű, a Toyota Pénzügyi Zrt. a kondíciók változtatásának jogát fenntartja. A kedvezményes finanszírozás más, központi kedvezménnyel össze nem vonható. További részletek a Toyota Márkakereskedésekben és a www.toyotahitel.hu oldalon. A képen látható gépkocsik illusztrációk. Kombinált üzemanyag-fogyasztás: Yaris: 3,3-5,11/100 km; Auris: 3,5-6,2 1/100 km; Corolla: 3,8-6,01/100 km; Verso: 4,5-6,81/100 km. Kombinált 'C02-kibocsátás (g/km): Yaris: 75-119 g/km; Auris: 79-143 g/km; Corolla: 100-139 g/km; Verso: 119-155 g/km.