Tolnai Népújság, 2016. március (27. évfolyam, 51-75. szám)
2016-03-15 / 63. szám
2016. MÁRCIUS 16., SZERDA • XXVII. ÉVFOLYAM, 63. SZÁM. ÁRA: 185 FT. ELŐFIZETVE: 126 FT A negyeddöntőben az UFC-vel találkoznak Varga AdélékP Sokan tüntettek BUDAPEST Több tízezren vettek részt a Kossuth téren a pedagógusok tüntetésén. Ha a miniszterelnök és az államfő nyolc napon belül nem kér bocsánatot a megalázott emberektől, akkor március 30-ára egyórás országos munkabeszüntetést hirdetnek, jelentette be a parlament előtt Pukli István, a Teleki Blanka Gimnázium igazgatója. A tüntetők megszavazták ‘ a tanárok 12 pontját is. ► 7 Kitüntetéseket adtak át BUDAPEST Áder János államfő március 15. alkalmából Magyar Érdemrend nagykeresztje kitüntetést adományozott Járai Zsigmondnak, az MNB volt elnökének. A középkereszt kitüntetést kapta többek között Ud~ vardy György, a Pécsi Egyházmegye püspöke is. Kossuth-díjban részesült Balázs Fecó, Benedek Miklós, Lukács Sándor, Nemes Jeles László és Röhrig Géza. ► 7 Színes, lelkes fotós csapat BONYHÁD A másfél éve alakult Bonyhádi Fotóklub első kiállításán tizenhatan mutatkoztak be. Több kiállF tóra rácsodálkoztak, hiszen először fedték fel nyilvánosság előtt, hogy hobbijuk a fényképezés. ► 5 Készítsen dekorációt! TOLNA MEGYE Megyeszerte, városokban és falvakban is megemlékeztek az 1848-49-es forradalom és szabadságharc 168. évfordulójáról. Az időjárás is beállt ebbe a sorba, amennyiben egész nap kitartóan esett az eső, éppúgy mint 1848. március 15-én. A szekszárdi ünnepséget (képünkön) ezért a Babits kulturális központban tartották. A műsort - mint itt is - általában gyerekek, vagy az ifjúság adta, megko szorúzták az emlékhelyeket. Van, ahol ez alkalomból adták át a helyi elismeréseket. A szónokok elsősorban a függetlenség, szabadság, bátorság, a nemzeti egység, az összefogás gondolatát emelték ki. ► 3 Egyszer verekedett, máskor fenyegetett Tüntetésre készülő tejtermelő gazdák SZEKSZÁRD Súlyos testi sértés bűntettének kísérletében és két rendbeli, folytatólagosan elkövetett zaklatás vétségben mondott ki bűnösnek egy 52 éves férfit a Szekszárdi Járásbíróság. A vádlott az autójában ülő sértettet legalább háromszor ököllel arcul ütötte, amelynek súlyosabb következményei is lehettek volna. Egy házaspárt pedig telefonon zaklatott, fenyegetett. Mindezekért 150 napi tétel pénzbüntetésre ítélték, és annak napi összegét 2 ezer forintban határozták meg. Ha nem fizetné meg a 300 ezer forint pénzbüntetést, úgy azt napi tételenként kell szabadságvesztésre változtatni. Az ítélet nem jogerős. ► 2 TOLNA MEGYE A múlt év májusa óta mélyponton van a nyerstej felvásárlási ára. Most literenként 73 forintot adnak a termelőknek, pedig már 90 forint alatt veszteséget termelnek. Az európai túltermelés miatt alacsony dömpingárak alakultak ki. Az uniós felesleg jelentős része a magyar piacon köt ki, és az import miatti árcsökkenés nyomán a mai felvásárlási árak a támogatásokkal együtt sem fedezik a gazdálkodók önköltségét. Tiltakozásuknak ismét hangot kívánnak adni. A március 18- i tüntetéseket két nagykereskedő vállalat fióktelepénél - Nádudvaron és Balatonfüre- den - tartják meg. ► 6 Dupla a tét a ZTE elleni találkozón KOSÁRLABDA A második hely és a hazai veretlenség megőrzése a célja az Atomerőmű SE férficsapatának ma este (18 óra) a ZTE elleni rangadón. A zalaiak veszélyes ellenfelek: vendégként az éllovas Szolnokot (83-72), a negyedik helyezett Álba Fehérvárt (91-89) és az ötödik Egis Körmendet (81-76) is legyőzték. ► 12 ÉLETMÓD Készüljön a húsvétra vidám, színes díszekkel, melyek már a készítés során meghozzák a jókedvet! ► 9 Jó reggelt! I smeretlen ismerősök. Arcok, amelyeket szinte minden nap lát az ember, sokszor azonban az illető nevét nem is tudja. Nem azért, mert nem érdekli, csak hát a sok együtt buszozás során még nem alakult úgy, hogy kiderüljön. Ám eny- nyi is elég ahhoz, hogy azok az utasok, aki reggelente ugyanazzal a járattal indulnak munkába, majd este haza, bizonyos mértékig cinkos társakká váljanak. Ilyen például, amikor azt látja az ember, hogy az egyik hölgy, a járat rendszeres utasa, kissé megkésve, lábait kapkodva próbálja még elcsípni a buszt. A megoldás: komótos felszállás, majd hosszas kotorászás a tárcában a jegy áráért addig, amíg az utastárs a megállóba nem ér. Ez sokkal jobb, mint a kárörvendés. H. E. Romok alól mentettek SZEKSZÁRD-LONDON Nemzetközi gyakorlatot tartottak március elején Londonban, ahol a feltételezés szerint felhőkarcoló dőlt a Waterloo metróállomásra, és több száz ember szorult a romok alá. Segítséget kért a brit kormány, így hazánk hivatásos nehéz kutató-mentő mentőszervezete, a HUNOR is csatlakozott. Két nap alatt mintegy 160 sérült kimentésében segítettek. Képünkön a gyakorlaton részt vevő szekszárdi tűzoltók: Kircz Imre, Jantner Attila és Máté János. ► 4 Nincs erőnlétük TOLNA MEGYE Minden negyedik diák túlsúlyos, 42 százalékuknak pedig gyenge az állóképessége - derült ki a Nemzeti Egységes Tanulói Fittségi Teszt (NETFIT) első mérésének tudományos elemzéséből. A múlt tanévben több mint 623 ezer felsős és középiskolás diák fittségét mérték fel 9 teszt segítségével. ► 2 SZERKESZTŐSÉG: Email: tolnai.nepujsag@tnediaworks.hu OLVASÓSZOLGÁLAT 9-17 óráig - ügyeletes: Hanoi Erzsébet 74/511-510 TERJESZTÉS 8-16 óráig 40/510-510 HIRDETÉS 8-16 óráig - hirdetésfelvétellel kapcsolatos információ: 74/511-534 MA HOLNAP 12 Ma eleinte az ország nyugati felén eshet eső, havas eső, de kelet felől csökken, felszakadozik a felhőzet. A keleties szél még többfelé élénk lesz. ► 10 T Boldog névnapot kívánunk Henrietta ésEszmeralda nevű olvasóinknak!