Tolnai Népújság, 2016. március (27. évfolyam, 51-75. szám)

2016-03-14 / 62. szám

14 SPORT 2016. MÁRCIUS 14., HÉTFŐ HÍREK Kiesett a címvédő Arsenal a kupából LABDARÚGÁS A címvédő Ar­senal hazai pályán 2-1-re ki­kapott a Watfordtól az FA-ku- pa negyeddöntőjében, ez­zel elbúcsúzott a sorozattól. A vendégek a második félidő közepén kétgólos előnybe kerültek, a hajrában Danny Welbeck (képünkön) szépí­tett, de az egyenlítés nem si­került. Az ágyúsok” 2002 novembere óta először ve­szítettek sorozatban három hazai tétmeccset. B. L. Sporttörténelmet írt Liu Shaolin GYORSKORCSOLYA Liu Sha olin Sándor 500 méteren aranyérmet (!) nyert, öcs- cse, Shaoang pedig 1500-on ezüst-, 500-on bronzérmet szerzett a szöuli rövidpályás világbajnokságon. Az időseb­bik Liu ezzel pályafutása s egyben a magyar rövid pá­lyás gyorskorcsolyázás törté­netének is az első felnőttvi­lágbajnoki aranyát szerez­te. Liu Shaolin összetettben bronzérmet szerzett. B. L. A kandeláberen is lógtak Csepelen LABDARÚGÁS Az NB lll-as baj­nokság Nyugati-csoportjá­ban a listavezető Ferencvá­ros II. 10 ezer néző (!) előtt 2-0-s vereséget szenvedett Csepelen. A hazaiak alapo­san felborították a papírfor­mát a Fradi ellen, a Busái'At­tilával és Gyömbér Gábor­ral felálló FTC ll-t hiába buz­dította több ezer drukker, a 14. helyen álló Csepel lelkes játékkal nyert, góljaikat Sze­mén Lajos és Mészáros Atti­la lőtte. B. L. Bajnokok Ligája LABDARÚGÁS. A keddi ta­lálkozók: Manchester City— Dinamo Kijev 20.45 (az 1. meccsen: 3-1), Atlético Mad- rid-PSV Eindhoven 20.45 (az 1. meccsen: 0-0). B. L. Két vereség után javított Csertői Aurél együttese Fellélegezhet a PFC Papp Kristófot (6-os mezben) Ádám Martin szorongatja, a paksiak első góljának szerzője, Bertus Lajos (26-os) közbeavatkozásra kész Legyőzte a Vasast a Pak­si FC az OTP Bank Liga 25. fordulójában. Csertői Aurél együttese két vereség után ünnepelhetett újfent. Rónai Gábor gabor.ronai@mediaworks.hu LABDARÚGÁS Úgy kellett a győ­zelem a Paksnak, mint egy fa­lat kenyér. Az atomvárosiak két meglepő vereségbe szalad­tak bele az elmúlt fordulókban (2-0-ra kikaptak hazai pályán a Békéscsabától, a Puskás Aka­démia otthonában pedig 2-1- re maradtak alul), s utóbbi hat meccsükből ötöt elveszítettek. Ez már magában is nagy baj, de az még nagyobb, hogy a ta­bella végén tanyázók nagyon elkezdték gyűjtögetni a pon­tokat. No, nem mintha tarta­nia kellene a kieséstől a Paks­nak, mert ez a csapat sokkal jobb annál, de jobb a békesség, és a nyugalom mind a csapat, mind pedig a szurkolók számá­ra. A Vasas elleni meccs előtt fogadkozott is mindenki, hogy most meglesz a három pont, s a játékosok eleget is tettek a fo­gadalomnak. Nem volt egy lát­ványos, jó meccs, Csertői Au­rél szavaival élve egy brusz- tos, harcos találkozó volt, ame­lyet egy szerencsésen megpat­tanó lövés és egy pazar táma­dás után szerzett gól döntött el. A Vasas ismét nem adta magát könnyen, ahogy két hete sem (akkor 3-0-ra nyert a PFC), de igazából nem veszélyeztet­ték Molnár Péter kapuját. Igaz, a paksiak sem szorították ka­puja elé a riválist, amely ezút­tal is szervezetten védekezett. Az elején kissé tanácstalannak is tűnt a Paks - azért a kudar­cok láthatóan nyomot hagytak. A lehető legjobbkor jött ilyen szempontból Bertus Lajos át­lövésgólja: a középpályás úgy lőtt 18 méterről Nagy Gergely kapujába, hogy a labda a ma­cedón Kire Risztevszki hátán irányt változtatott. A folytatás­ban sokkal dinamikusabb lett az atomvárosiak futballja, na­gyon sok támadás futott el a szélen, s ha a kapuk előtt jpl érkeznek a támadást kísérők, akkor ebből akár egy sokgó­los Paks-győzelem is kijöhetett volna. A második félidőben a Vasas jobban kijött, de az ível- getéseken kívül igazából nem futotta másra az erejükből. Nem úgy a Paksnak, amely egy nagyszerű kontratámadás végén döntötte el a meccset: az egyaránt csereként beküldött Balázs Zsolt leheletfinom pasz- szát Hahn János vágta be a léc alá. Nagy volt az öröm, nagy kő esett le a paksi játékosok szívé­ről. Ez a győzelem most egy időre megnyugvást hoz a Fe­hérvári úti stadionba, de egy­általán nem lehet hátradőlni, a java csak most jön. Szomba­ton idegenben az a Honvéd kö­vetkezik, amelyik 3-0-ra nyert Debrecenben (alsó anyagunk). „Egy kicsit rossz felfogás­ban játszottunk a mérkőzés elején - mondta Csertői Aurél. - A Vasas elég agresszív volt, de még ők sem tudták azt ját­szani, amit szerettek volna. El kell ismerni, hogy a gólig nem történt igazából semmi komo­lyabb említésre méltó. Viszont ahogy megszereztük a veze­tést, megnyugodtunk. Ellenfe­lünk a második félidőben fel- ívelgette a labdát, ami elég lut­ri játék mind az ő, mind a mi számunkra. Szerencsére eze­ket a szituációkat kivédekez- tük, és akadt egy-két ígéretes támadásunk is. A második gó­lunk is egy ilyen végén szüle­tett. Szerintem megérdemelten nyertünk” - zárta. Ez történt a Paks-Vasas meccsen OTP Bank Liga, a 25. fordu- let (Ferenczi, 78.). Korcsmár, lóban: Paksi FC-Vasas FC Debreceni, Hangya - Vida M., 2-0 (1-0). Paks, Fehérvári út. Risztevszki - Ch. Müller (Ada- 1072 nézó. V: Farkas Á. (Hor- movies. 66.), Ádám, Remili ­váth R., ifj. Varga G,- Pintér Novák (Pavlov, 57.). Vezetó­Cs., Kulcsár K.). Paksi FC: Mól- edző: Michael Oenning. nár P. - Kulcsár D„ Lenzsér, Gólszerzők: Bertus (33.), Hahn Rodenbiicher, Szabó J. - Papp (79.). Sárga lap: Bartha (17.), K. - Koltai (Hahn, 69.), Sza- Papp K. (31.), Szakály D. (34.), kály D., Bertus, Bartha (Kecs- Bajner (57.), illetve Risztevsz- kés, 85.) - Bajner (Balázs Zs., ki (24.), Novák (54.), Hangya 69.). Vezetőedző: Csertői Au- (83.), Ferenczi (87.), Vida M. rél. Vasas: Nagy G. - Prek- (91.). A Veszprém veretlenül nyerte meg az alapszakaszt KÉZILABDA A címvédő MVM Veszprém 26-25-re győzött Eperjesen a férfi SEHA Li­ga alapszakaszának szombati mérkőzésén. Az elsőségét ko­rábban bebiztosította a Veszp­rém, az eperjesi mérkőzésen már csak a veretlen mérlege megőrzése volt a tét. Ez egy újabb győzelemmel sikerült a bakonyi csapatnak, amely a varasdi négyes döntőben (ápri­lis 1-3.) a Meskov Breszttel ját­szik majd a döntőbe jutásért. „A Veszprém tartalékosán érkezett, és ezt megpróbáltuk kihasználni, majdnem sike­rült” - értékelt Rastislav Trtík, a hazai csapat edzője. „Védekezésünk jó volt, ka­pusaink fontos pillanatokban védtek. Támadásban, főleg a második félidőben sok hibát követtünk el. Elégedettek le­hetünk új játékosunk, Isaias Guardiola és a hosszú sérülé­se után fokozatosan egyre jobb formába lendülő Gulyás Pé­ter játékával. Elismerésem já­tékosaimnak, hogy veretlenül nyerték meg az alapszakaszt” - nyilatkozta Xavier Sabaté, a Veszprém szakvezetője. Eredmény: Tátrán Presov (szlovák)-MVM Veszprém 25-26 (12-15). Eperjes, 1100 néző. V: Moszorinszki, Pan- dzsics (szerbek). Ld: Szadovij és Krok 5-5, ill. Pálmarsson 8, Lékai 6, Gulyás P. 4. Az élcsoport: j0.Veszprém 50,. 2. PPD Zagreb (horvát) 42, 3. Vardar Szkopje (mace­dón) 41, 4. Meskov Breszt (fe­hérorosz) 36, 5. Tátrán Presov (szlovák) 28 ponttal. B. L. Pálmarsson (szürke) 8 gólt lőtt A kispestiek nagyszerű győzelmet arattak a Debrecen otthonában - négy gólig jutott a Ferencváros Három gól, három pont: parádézott a Honvéd LABDARÚGÁS A Budapest Hon­véd hatalmas meglepetésre 3-0-ra győzött Debrecenben a labdarúgó OTP Bank Liga 25. fordulójában, szombaton. A hajdúságiak veresége már csak azért is váratlan, mert eddig nem kaptak ki az idén, ráadásul hazai pályán az elő­ző négy találkozójukat meg­nyerték. A kispestiek harma­dik győzelmüket aratták ven­dégként a szezonban, legutóbb decemberben a Puskás Akadé­mia otthonából hozták el a há­rom pontot. A Ferencvárosnak elég volt egy félidőnyi jó fut­ball ahhoz, hogy kiüsse a Pus­kás Akadémiát. Böde Dániel két gólt is szerzett, sérülése után egyre jobb formába len­dül. A Békéscsaba ugyanúgy ellopott egy pontot a Videot­ontól, ahogy februárban is. Az MTK hátrányból fordítva verte a Haladást, az Újpest pedig a legvégén győzött. OTP Bank Liga, 25. forduló: DVSC-TEVA-Budapest Hon­véd 0-3 (0-3). Nagyerdei Sta­dion, 2327 néző. V: Kassai. Gól­szerzők: Éppel (4., 26.), Hidi (38.). Sárga lap: Holman, (77.), illetve Botka (23.), Nagy G. (67.). Ferencvárosi TC-Puskás Akadémia FC 4-0 (0-0). Gro­upama Aréna, 4858 néző. V: Bognár T. Gólszerzők: Lamah (11-esből, 68.), Böde (71., 86., a másodikat 11-esből), Radó (90.). Légibalett: Ivan Lovric (jobbról) fejeli el a labdát Ferenczi János elől Sárga lap: Pintér Á. (40.), Csu- kics (59.), illetve Csurko (55.), Forró (76.), Lipcsei (84.). Videoton FC-Békéscsaba Előre 1-1 (0-1). Felcsút, Pan- cho Aréna, 1164 néző. V: Né­meth. Gólszerzők: Stopira (57.), illetve Laczkó (9.). Kiállítva: Damjanovics (95.). Sárga lap: Stopira (49.), Juhász (68.), illet­ve Damjanovics (45., 95.), Pier- mayr (59.), Bényei (66.), Polek- szics (79.). Újpest FC-Diósgyőri VTK 1-0 (0-0). Szusza Ferenc Sta­dion, 3100 néző. V: Vad II. Gól­szerző: Andrics (93.). Sárga lap: Bardhi (25.), Diarra (43.), Mohi (93.), illetve Nemes (45+1.), No- vothny (64.), Egerszegi (89.). MTK Budapest-Szombat- helyi-Swietelsky Haladás 3-1 (1-1). Dunaújváros, 350 néző. V: Andó-Szabó. Gólszer­zők: Thiam (16.), Strestík (59., 78., a másodikat 11-esből), il­letve Ugrai (12.). Sárga lap: S. Wils (25.), Iszlai (30.). R.G. Az OTP Bank Liga állása 1. Ferencváros 25 20 2 3 52-12 62 2. MTK 24 11 7 6 31-23 40 3. Újpest 25 10 10 5 33-24 40 4. Debrecen 25 10 9 6 39-28 39 5. Videoton 25 12 2 11 28-25 38 6. PaksiFC 24 10 6 8 30-25 36 7. Haladás 25 9 9 7 23-27 36 8. Bp. Honvéd 25 8 7 10 30-29 31 9. Diósgyőr 25 7 6 12 27-38 27 10. Felcsút 25 5 7 13 28-43 22 11 Vasas 25 6 3 16 20-40 21 12. Békéscsaba 25 4 6 15 21-48 18

Next

/
Thumbnails
Contents