Tolnai Népújság, 2016. március (27. évfolyam, 51-75. szám)
2016-03-11 / 60. szám
2016. MÁRCIUS 11., PÉNTEK BELFÖLD - KÜLFÖLD 0 A balkáni útvonal lezárásának következménye az, hogy a kormány fokozott óvatosságból meghirdette a migrációs válsághelyzetet - hangoztatta Lázár János a kormányinfón. A Miniszterelnökség vezetője elmondta, a lezárt határok mögött rekedtek reakciója kiszámíthatatlan. Éber Sándor sandor.eber@mediaworks.hu BUDAPEST A kormány szerdai döntését a Magyar Helsinki Bizottság a jogállamiság ar- culcsapásaként értékeli. „A kabinet szembemegy a maga alkotta jogszabályokkal, az ismert adatok szerint semmi ok a rendkívüli intézkedésre” - közölték. Az MSZP a honvédelmi bizottság összehívását sürgeti. Az LMP az intézkedés eltörlését követeli. A Jobbik üdvözölte a kormány lépését. Lázár János a tegnapi kormányinfón nem különösebben foglalkozott az ellenvéleményekkel. Szerinte a hétfői EU-csúcs eredménye a balkáni útvonal lezárása, amit Magyarország már egy éve javasolt, az EU azonban tétlenkedett, végül a tagországok állították kész helyzet elé Brüsszelt. A kormány elsősorban a balkáni országok illegális migrációval szembeni védekezéséhez juttatna uniós forrásokat. Magyarország sem ellenzi, hogy Törökország jelentős - immár hatmilliárd eurós - pénzügyi támogatást kapjon. A vízumkérdésről szólva kijelentette: Magyarország kiáll Ukrajnáért, azért, hogy elsősorban az ukrán állampolgárok élvezzenek vízumkönnyítést az unióban. Magyarország állampolgárai vízum nélkül léphetnek be Törökországba, érvényesülhetne a viszonosság elve. „Ha az Európai Bizottság a jövő heti ET-ülésre javaslatot tesz az EU-kvótakérdésre, Magyarország önálló javaslattal él majd” - közölte Lázár János. Erről jövő szerdán dönthetnek. A magyar-román határon most nincs szükség határzárra, de a megépítésének a feltételei adottak, akár tíz nap alatt is - tette hozzá. A kormány mérlegeli befogadóállomások bezárását, részben a települések kérésére. Tárgyaltak Szentgotthárd és Körmend önkormányzatával is, utóbbi városban akár ideiglenes őrizetet is biztosítana a kormány, ha szükséges. A nagyfai állomásról a belügyminiszter dönt majd. Jelenleg Magyar- országon néhány száz illegális bevándorló van. Az országban ideiglenesen tartózkodók - bármilyen jogvédelemben részesülnek is - nem kaphatnak nagyobb támogatást, mint ameny- nyihez egy magyar állampolgár juthat szociális alapon, nekik is dolgozniuk kell. ANKARA „Törökországnak a menekültek visszafogadásáról szóló ajánlata azokra a mig- ránsokra nem vonatkozik majd, akik már elérték a görög szigeteket, tehát jelenleg az EU területén tartózkodnak” - hangoztatta tegnap Volkan Bozkir európai ügyekért felelős miniszter. A megállapodás csak azokat a migránsokat érinti (ezres, tízezres, nem pedig százezres és milliós tételben), akik az EU-val kötött egyezség hatályba lépése után érkeznek az unióba. BRÜSSZEL Törökországot biztonságos származási országnak fogják nyilvánítani a tagálÖt menekült, köztük egy három hónapos csecsemő, más források szerint két kisded is az Égei-tengerbe fulladt szerda késő este. Az iráni és afgán migránsokból álló csoport Leszbosz szigetére tartott a török oldalon fekvő Ayvacik- tól, de motorcsónakjuk a parttól 500 méterre a kedvezőtlen időjárási körülmények miatt felborult. A balkáni útvonal lezárása miatt lépett a kormány - Tartós lesz a zárlat Dolgoznia kell a migránsnak 22 ezer iszlamista címe, telefonszáma LONDON Az Iszlám Állam (IS) több tízezer egykori és jelenlegi tagjának személyes adatai jutottak a Sky News brit hírtelevízió birtokába. Az elektronikusan tárolt adatokat a dzsihádista terrorszervezet egy volt tagja adta át, aki korábban a mérsékeltnek tartott szíriai ellenzék harcosa volt, majd átállt az IS-hez. Végül a annak is hátat fordított, mert a legbelső körökig eljutva rádöbbent, az iszlám nevében harcolók egyáltalán nem tartják be a vallás előírásait. A magát Abu Hamednek nevező férfi szerint az IS vezetése fokozatosan átcsúszott Szaddám Húszéin egykori iraki diktátor Baath pártjának volt katonái kezébe. A memóriakártyát az IS belbiztonsági szolgálatának a vezetőjétől lopta el. A memóriakártyán szereplő adatok 22 ezer nevet ’ tartalmaznak, sok esetben lakcímmel, telefonszámmal, hozzátartozók adataival együtt. A listán legalább 51 ország állampolgárai szerepelnek, vannak köztük britek, észak-európaiak, közel-keletiek, észak-afrikaiak, emellett amerikaiak és kanadaiak is. A nevek között a Szíriában harcolókon kívül ott lehet sok Európába beépült terrorista neve, címe és elérhetősége is. Az adatkártya kérdőíveket tartalmaz, amelyeket az IS-hez csatlakozni akaróknak ki kellett tölteniük. A 23 Rakétacsapás Omár parancsnokra kérdés a tagjelöltek legszemélyesebb adataira vonatkozik: honnan érkeztek, utazásuk során mely országokon haladtak át, milyen szakképzettségük van és mennyire jártasak az iszlám törvénykezés, a saría előírásaiban. Nem halt meg, de súlyosan megsebesült az IS „Omár, a csecsen” néven elhíresült egyik csúcsvezetője, egyfajta „hadügyminisztere”, aki amerikai légi csapás áldozata volt Szíriában. Abu Omár al-Sisáni, valójában grúziai származású terrorista, akit hírszerzési források az IS egyik legjobb képességű parancsnokaként tartottak számon, s az amerikai külügyminisztérium ötmillió dolláros (1,4 milliárd forintos) vérdíjat is kitűzött a fejére. MW 51 ország polgára csatlakozott az IS harcához HIRDETÉS forintot spórolhat'. rn^ dülálló 1 dolláros Tisztelet 1848 hősei előtt! Március 15. A magyar nemzet ünnepel most csak 16123ML0311 Előjegyzem az 1848-as szabadságharcnak emléket állító érmét rendkívül jó áron, 990 forintért 2.990 forint helyett. Egyúttal jogosultságot szerzek a Szabadság érméi érmesorozat további darabjaira. Háztartásonként egy érme rendelhető! A postaköltség 680 forint. Név: Ir.sz.: IHelvséa: E-mail: Aláírás X PT*™ i ni Kérjük, a kitöltött szelvényt küldje vissza az alábbi címre: Magyar Érmeforgalmazó Kft. hívható szám™ 1675 Budapest, Pf.: 55 • www.mef.hu • vevoszolgalat@mef.hu Magyar Érmeforgalmazö Kft, 1191 Budapest, Tőrök utca 7., Adószám: 14127809-2-43, Cégjegyzéksz.: 01-09-890166, Nyilv.tart. sz.: PR7123, Adatk. sz.: NAIH-53549/2012. Adatait az 1995 évi 119, törvény előírásainak megfelelően kezeljük. __________________________________ 15 éve Magyarországon! 1 A Magyar Érmeforgalmazö Kft. immár 15 éves szakmai tapasztalattal várja régi és új ügyfeleit! 1 Kollégáink az ügyfélszolgálaton közvetlenül fogadják az Ön hívását! Pénzvisszafizetési garanciát vállalunk, Ön 14 napon belül visszaküldheti az érmét! Válsághelyzetben • Igénybe lehet venni a többségi állami, önkormányzati tulajdonban lévő ingatlanokat és más vagyontárgyakat. • Fegyveres katonák segíthetik a rendőrséget a tömeges migráció kezeléséhez, ellenőrizhetik a közúti forgalmat. • El lehet térni az épített környezet védelméről szóló törvény egyes szabályaitól, nemzetbiztonsági érdekre hivatkozva bárhol szinte bármilyen létesítményt fel lehet húzni. • Nem kell alkalmazni a közbeszerzési törvényt a menekült- ügyi és idegenrendészeti feladatok ellátásával közvetlenül összefüggő építési munkáknál és egyéb beszerzéseknél. • Soron kívül kell elbírálniuk a határzárral kapcsolatos bűncselekményeket a bíróságoknak. • Az általános szabályoktól eltérően tarthatják őrizetben az elfogott migránsokat. lamok, olyan országnak, ahova vissza lehet küldeni a migránsokat - közölte tegnap Thomas de Maiziere német belügyminiszter. Osztrák kollégája, Johanna Mikl-Leitner elmondta: országa kitart amellett, hogy a nyugat-balkáni migrációs útvonalnak továbbra is zárva kell maradnia. Angela Merkel kancellár szerint ez nem szerencsés megoldás, és ismét bírálta Ausztriát. SZERBIA Keddtől egyetlen migránst sem enged át a határon, ezért mintegy 2000-en ragadtak az országban. Csak akkor maradhatnak, ha ott kérnek menedéket, ellenkező esetben hazájukba vagy Macedóniába toloncolják őket vissza. HÍREK Vidéken sokkal erősebb a Fidesz BUDAPEST A Republikon Intézet legfrissebb közvélemény-kutatása szerint a pártválasztó szavazók között a Fidesz-KDNP 49, a Jobbik, 22 százalékon áll. Az MSZP-t 19 százalék támogatja, az LMP-t és a DK-t pedig egyaránt 4-4 százalék. Az Együttre 2 százalék szavazna. A válaszadók 57 százaléka szerint a kormányjói kezeli a menekülthelyzetet. A fővárosiak negyede baloldali-liberális kormányt szeretne. A vidéki városokban egyértelműbb a kormánypárt előnye. MW Otthon is ránézhet a múlt titkaira PRÁGA Interneten keresztül, kísérleti jelleggel, a nyár végéig magánszámítógépekről, akár otthonról is elérhető tegnaptól a volt csehszlovák kommunista Állambiztonsági Hivatal archívumának egy része - közölte a Totalitárius Rendszereket Kutató- intézet. MW Atomcsúcsra megy Orbán BUDAPEST Orbán Viktor miniszterelnök részt vesz a nukleáris biztonságról szóló, március 31-én kezdődő nemzetközi csúcstalálkozón Washingtonban. Barack Obama amerikai elnök még 2009- ben vetette fel, hogy szükség lenne egy ilyen témájú konferenciára. MW