Tolnai Népújság, 2016. március (27. évfolyam, 51-75. szám)

2016-03-01 / 51. szám

12 SPORT Tolnai Népújság 2016. MÁRCIUS 1., KEDD Április elején jön az el Clásico LABDARÚGÁS Eldőlt, hogy a spanyol címvédő és lista­vezető FC Barcelona ápri­lis 2-án, a La Liga 31. for­dulójában fogadja az ősi ri­vális Real Madridot a Camp Nou-ban. A mérkőzés 20.30 kezdődik. A két gigász őszi mérkőzésén a katalánok Luis Suarez (képünkön) két, Neymar és Iniesta góljával 4-0-ra győztek. B. S. Az elődöntő a tét a hazai kupában LABDARÚGÁS Az odavágón született 2-1-es debrece­ni győzelemmel a hajdúsági­ak várhatják jobb előjellel a mai DVSC-Nyíregyháza Ma­gyar Kupa negyeddöntőjé­nek visszavágóját (18 óra, tv: M4 Sport). Szerdán Kozár- misleny-Békéscsaba (1-2), Tiszaújváros-Újpest (1-8) és Videoton-Ferencváros (1-0) meccset játszanak. B. S. Menesztették a fehérvári edzőt KÉZILABDA Másfél év után távozik a Fehérvár KC női csapatának vezetőedzője, Bakó Botond, miután a klub felbontotta a fiatal szakem­ber szerződését. A helyét a vezetőedzői poszton - ideig­lenesjelleggel - a szakmai igazgató, Deli Rita veszi át, aki először ül felnőttcsapat kispadján. Az olimpiai ezüst­érmes, kétszeres gólkirálynő, Európa-válogatott kézilabdá­zó eddig a junior- és ifiegyüt­test irányította. B. S. Akaratból ötös, de még sok a pontatlanság a játékukban A bírók is ellenük voltak Nyolcgólos győzelmet ara­tott a Szekszárdi FGKC női kézicsapata az NB l./B Nyu­gati-csoportjának hétvé­gi mérkőzésén. Tabajdi Fe­renc együttesének dolgát nem csak a Haladás-Érd II., hanem a két játékvezető is megnehezítette. Berg Sándor sandor.berg@mediaworks.hu KÉZILABDA Már a legelső táma­dásnál érezni lehetett, hogy a két játékvezető főszereplő lesz a találkozón. Még egy millimé­terrel sem végezhette el más­honnan a szabaddobást az érdi játékos. Kemény és határozott védekezéssel kezdett a Szek- szárd, s ez nem ízlett a vendé­geknek. Az ötödik percig kel­lett várni az első góljukra - ezt is hétméteresből szerezték (2-1). A két dobott gólra azon­ban nem lehetett büszke az FGKC sem, sok hibával játszot­tak Fauszték. Ennek ellenére növelni tudták előnyüket, há­romgólos vezetésnél (9. perc: 5-2) védekezésben 5-1-es for­mációra váltottak, a Vasas jött ki zavarónak. A félidő derekán aztán ismét fontos szerepet kaptak a bírók, Weigel Zitát a lövés pillanatában két kézzel lökte el az érdi játékos, azon­ban a síp néma maradt. A két­perces elmaradt, a szekszárdi játékos pedig csak segítséggel tudta elhagyni a parkettet - a folytatásban már nem is szá­míthatott rá Tabajdi Ferenc. Ami az egyik oldalon büntetle­nül maradt, azért a másik olda­lon fele akkora szabálytalansá­gért kiállítás járt. A szurkolók pedig véleményt is formáltak - ezt talán jobb, ha nem idézzük. Schell Gabriella nem érezte a ritmust, a mérkőzés elején még voltak védései, de aztán ritkán találkozott a labdával - ehhez Gulya Krisztina (a labdával) ke­mény őrizetet kapott az érdiek elleni bajnoki összecsapáson Az NB l./B Nyugati csoport állása 1. Szekszárd 17 16 0 1 540-335 32 2. Vasas 17 14 1 2 493-346 29 3. NEKA 17 13 1 3 539-412 27 4. Kozármisleny 17 11 0 6 446-424 22 5 D.újváros II. 17 11 0 6 437-415 22 6. Szentendre 17 10 0 7 457-506 20 7. Győri ET0II. 17 8 1 8 493-457 17 8. FTC II. 17 8 1 8 518-537 17 9. Haladás II. 17 6 2 9 443-495 14 10. Nagyatád 17 5 210 435-501 12 11. Pénzügyőr 17 5 111 433-433 11 12. Mohács 17 3 113 423-515 7 13. Marcali 17 3 113 413-518 7 14 VKLSE Győr 17 0 1 16 371-547 1 Jegyzőkönyv Női NB l./B. Nyugati-csoport, 17. forduló. Szekszárdi FGKC- Haladás-Érd II. 31-22 (19- 11). V: Papp D„ Tar M. Szek­szárd: Schell - Grénus 5, We­igel 4 (3), Fauszt 6, Gulya 2, Vasas 8 (2), Reisch 4. Cserék: Tancz (k), Nagy Sz. 1, Csajkó, Lengyelfalusy 1 (1). Vezető­edző: Tabajdi Ferenc. Kiállítás: 16 + végleges, ill. 12 perc. Hetesek: 7/5, ill. 3/2.- Erről a mérkőzésről nem le­het szakmai dolgokat meg­fogalmazni. A két játékve­zető olyan irreálisan vezet­te a találkozót, amihez alkal­mazkodni képtelenség. Saj­nos átvettük az ő felfogásu­kat, és így mi is rengeteget hi­báztunk - értékelt Tabajdi Fe­renc, az FGKC trénere. persze kellett egy gyengébb vé­delem Is (17. p.: 10-7). A husza­dik percben a rutinos hálóőrt Tancz Kinga váltotta a kapu­ban, s rögtön három védéssel nyitott. Támadásban pontatla­nok voltak a hazaiak, sok volt a labdakezelési hiba, helyzetek tömkelegét hagyták ki (23. p.: 13-9). A félidő hátralévő részé­ben aztán megrázta magát a Tabajdi-csapat, és tetemesnek mondható, nyolcgólos előnnyel mehettek a szünetre. A mérkőzés előtt, az együt­tesek bemutatásánál ismét ott lehetett a szekszárdi Horváth Szimonetta, aki a szeptember 25-én, a Győr II. ellen (25-21) szenvedett térdsérülést. A for­dulás után pedig pályára is lé­pett Tóth Barbarával egyetem­ben. A második játékrész ha­sonló forgatókönyv szerint ala­kult, rengetegszer adták el a labdát a szekszárdiak, az ala­csony érdi kapusnak pedig a lábát célozták (38. p.: 21-13). A játékrész közepén a mérkőzés első, szépen kidolgozott helyze­tét mutatta be az FGKC: Fauszt középről passzolt Vasashoz, aki egyből lehúzta a szélre Reisch- nek, ő pedig nem hibázott. Bő tíz perccel a vége előtt új­fent a játékvezetők kerültek előtérbe. Szabad szemmel jól látható érdi belemenést ítéltek meg hétméteresnek, sőt még két percre ki is küldték Fausz- tot. Ekkor már nem bírta ülve nézni a páros ténykedését Ta­bajdi Ferenc, aki heves kéz­mozdulatokkal reklamált. Az 50. percben, miután az első fél­időben szintén szövegelésért már kapott egy sárga lapot, kétperces figyelmeztetésben részesítette a vezetőedzőt a bí­rói kettős. Két perccel a vége előtt azonban már tíz volt köz­be (30-20), ami az eredmény alapján simának tekinthető, de a látottak alapján (elsősorban a játékvezetők miatt) nem volt az ez a meccs. A Győr vár a KSC-re a Magyar Kupában Lovas Petra is győzelemmel járult hozzá a spanyolok elleni sikerhez Megvan a spanyolok skalpja Lovas Petra is hozzátette a magáét a magyar csapat győzelméhez KOSÁRLABDA Bravúr kellene az Atomerőmű-KSC Szekszárd női együttesétől ahhoz, hogy bejusson a legjobb négy kö­zé a női Magyar Kupa miskol­ci nyolcas döntőjében. Zseljko Djokics csapata holnap 15.30 órától az UNI Győr gárdájával meccsel a második negyeddön­tőben, és a két csapat lehetősé­geit ismerve nem túlzás a ki­jelentés. Még akkor sem, ha a KSC ősszel alaposan megszo­rongatta saját közönsége előtt a kisalföldieket, akik csupán egyetlen ponttal, 76-75-re tud­tak nyerni a tolnai megyeszék­hely sportcsarnokában. The- odoreán Alexandráék januá­ri, győri fellépése ugyanakkor nem sikerült, csak a jó hajrá­jának köszönhetően tudta el­viselhetővé tenni a vereséget a Szekszárd (68-90). Zseljko Djokics egy hónapja vette át a csapat irányítását, két bajno­kin ült eddig a kispadon: a BE- AC otthonában 72-58-ra nyert a KSC, a DVTK-val pedig itt­hon játszott végletekig kiéle­zett meccset (72-77). Ez a já­ték kellene a Győr ellen is ah­hoz, hogy legyen esély valami nagyot alkotni. A szekszárdi­ak kedden utaznak Miskolcra, ahol délután a mérkőzés idő­pontjában gyakorolnak. A negyeddöntők program­ja. Szerda, 13 óra: ZTE NKK- Aluinvent DVTK Miskolc. 15.30 óra: CBM Cargo UNI Győr- Atomerőmű-KSC Szekszárd. 18 óra: Ceglédi EKK-PINKK Pécsi 424. 20.30 óra: PEAC Pécs-UNIQA Sopron. R. G. Demirovicséktól bravúr kellene ASZTALITENISZ A kínaiaktól és a tajvaniaktól elszenvedett - előre kalkulálható - vereségek után a spanyol csapatot maga­biztosan legyőzte a magyar női válogatott a Kuala Lumpurban zajló csapat-világbajnokságon hétfőn. Téglás Péter szövetsé­gi kapitány együttesében he­lyet kapott a Szekszárd AC kul­csembere, Lovas Petra, aki az első szett elvesztése után há­rom sima játszmában győzte le Claudia Caymelt. Lovas ko­rábban közel állt a bravúrhoz a tajvaniak elleni találkozón is, ám a Cseng I-csing elleni parti döntő szettjében a rivális kon­centrált jobban (2:3). Az utolsó két találkozón nem kapott le­hetőséget a szekszárdiak má­sik képviselője, Madarász Dó­ra, aki a nyitó találkozón a kí­naiak ellen még asztalhoz áll­hatott, mint ahogy szintén a rajton mutathatta meg magát a Fastron AC Tolna csapatában nevelkedett, jelenleg a Postás SE-ben szereplő Nagyváradi Mercédesz is. A 16. helyen ki­emelt magyar válogatottnak a harmadik helyen kellene vé­geznie ahhoz, hogy bejusson a világbajnokság legjobb 12 csa­pata közé, ami - tekintve, hogy ehhez Romániát is le kellene győzni - óriási bravúr lenne. A magyar válogatott eddigi eredményei. 1. forduló: Kína- Magyarország 3-0. Eredmé­nyek: Ting Ning-Nagyváradi Mecédesz 3:0(11:1,12:10,12:4), Li Hsziao-hszia-Pergel Szand­ra 3:2 (11:3,11:9,9:11,9:11,11:4), Csen Meng-Madarász Dóra 3:1 (7:11,11:9,11:9,11:1). Az 1. for­duló további eredményei: Taj- van-Spanyolország 3:2, Romá- nia-Malajzia 3:0. 2. forduló: Tajvan-Magyar- ország 3-0. Eredmények: Csen Szu-ju-Póta Georgina 3:0 (11:8, 11:6, 11:7), Cseng I-csing-Lovas Petra 3:2 (7:11, 10:12, 11:9, 11:7, 12:10), Cseng Hszien-cu-Pergel Szandra 3:2 (11:5, 6:11, 12:14, 11:7, 13:11). A 2. forduló további eredmé­nyei: Kína-Malajzia 3-0, Ro- mánia-Spanyolország 3:0. 3. forduló: Magyarország- Spanyolország 3-0. Ered­mények: Póta Georgina-Ga- lia Dvorak 3:0(11:7,11:5,11:3), Pergel Szandra-Zhang Xuan 3:0 (11:9, 11:6,11:7), Lovas Pet­ra-Claudia Caymel 3:1 (8:11, 11:5, 11:5, 11:4). A 3. forduló további eredményei: Kína- Románia 3:0, Tajvan-Malaj- zia 3:0. Az állás a 3. forduló után: 1. Kína 6 pont (9-0), 2. Tajvan 6 (9-2), 3. Románia 5,4. Magyar- ország 4, 5. Spanyolország 3 (2-9), 6. Malajzia 3 (0-9). Meg­jegyzés: a győzelemért 2, a ve­reségért 1 pont jár. Kedden Malajzia, szerdán Románia következik, mindkét meccs magyar idő szerint 9.30 órakor kezdődik. Rónai G.

Next

/
Thumbnails
Contents