Tolnai Népújság, 2016. február (27. évfolyam, 26-50. szám)

2016-02-29 / 50. szám

g BELFÖLD-KÜLFÖLD 2016. FEBRUÁR 29., HÉTFŐ HÍREK Közzé kell tenni a paksi papírokat BRÜSSZEL Az Európai Bizott­ság arra kötelezte a kormányt, szüntesse mega paksi atom­erőmű bővítésével kapcsola­tos valamennyi irat általános titkosítását - írta a Magyar Nemzet. Az új rendelkezést márciusban el kell fogadnia az Országgyűlésnek, és a jogsza­bálynak legkésőbb áprilisban hatályba kell lépnie. Az EB sze­rint a közösségi jogrenddel el­lentétesek a magyar atomtör­vény azon rendelkezései, ame­lyek szerint a bővítéssel kap­csolatos összes szerződés tit­kos - mondta Jávor Benedek, a Párbeszéd Magyarországért (PM) európai parlamenti kép­viselője. MW Nagyon nyertek a reformerek TEHERÁN A nyugat felé nyitó reformerek nyerhetik az ösz- szes, szám szerint 30 teherá- ni képviselői mandátumot Irán törvényhozásában - közölte az állami televízió vasárnap. A szavazók a parlament össze­tételéről és a Szakértői Tanács tagjairól döntöttek. Utóbbi ha­tározhat a reformer Haszan Róháni elnök, és a korábbi ál­lamfő és parlamenti elnök, Ak- bar Hásemi Rafszandzsáni ajatolláh megválasztásáról. A perzsa állam 80 milliós lakos­ságának közel 60 százaléka 30 év alatti fiatal. MW Vasárnapi boltzár, zöld út Nyakónak Egy esély Nyakénak BUDAPEST Erdősi Lászlóné és Nyakó István MSZP-s politikus vasárnapi zárva tartással kap­csolatos népszavazási kérdé­sét is a Nemzeti Választási Bi­zottság (NVB) elé terjeszti a Nemzeti Választási Iroda (NVI) elnöke. Kedden ketten is be­nyújtották kezdeményezésü­ket a témában négy másod- percnyi különbséggel, a bőr- fejűek blokkolásától kísérve. Szeptember közepétől csak érkezési időpontot tartalmazó beadványt vesznek át, az idő­bélyegző határozza meg, mi­lyen sorrendben érkeztetik a dokumentumokat. MTI/MW Clinton tarolt, jön a szuperkedd DÉL-KAROLINA Hillary Clinton óriási fölénnyel nyerte meg a dél-karolinai demokrata elővá­lasztást. A voksok több mint 73,5 százalékát szerezte meg. Vetélytársa, Bernie Sanders vermonti szenátor csak 26 százalékot kapott. De most jön a szuperkedd, amikor 11 szövetségi államban rendez­nek előválasztást, köztük 6 déli államban, ahol Clinton je­lentős előnyre számíthat: Ge­orgiában, Alabamában, Ten- nessee-ben nagy lélekszámú afroamerikai közösségek él­nek, ők Clinton-szavazók. MW Orbán Viktor szerint most épül mindaz, amit polgári Magyarországnak hívnak. ÉMH HéW Az ellenzéki pártok gyorsreagálásukban azt mondták: nem a valódi problémákkal foglalkozik és hogy nincs kapcsolata a valósággal U ze n t .Bnüssze I nek A MAGYAR REFORMOK MŰKÖDNEK! l:-I— rabb koalíciója az embercsem­pészek, a jogvédő civil aktivis­ták és az európai csúcspolitiku­sok között arra, hogy tervezet­ten ideszállítsanak sok millió migránst” - idézi az MTI. Hangsúlyozta ugyanakkor: még nem késő, hogy Brüsszel­ben is megértsék, szembe kell nézni a valósággal, el kell en­gedni a „délibábos álmokat”. VÉDENDŐ ÉRTÉKEK Orbán ezek közé sorolta a férfi és nő egyenjogúságát, a szabadságot és felelősséget, a fair versenyt és szolidaritást, a büszkeséget és alázatot, az igazságot és ir­galmat. „Ezek vagyunk mi, ez Európa. Európa Hellász és nem Perzsia, Róma és nem Karthá­gó, kereszténység és nem ka- lifátus” - mondta, majd hozzá­tette, ebben nincs semmilyen rangsor, csak különbség. Orbán sürgette a magyar ha^ tárvédelmi vonalak megerősíté­sét, egyúttal arról tájékoztatott, hogy a védekezés eddig 85 mil­liárd forintba került. MÁS EZ A KVÓTA Kifejtette, a kormány népszavazási kezde­ményezése nem a már eldöntött és Magyarország által az euró­pai bíróságon megtámadott kvó­táról szól, hanem az új, március­ban napirendre kerülő európai bevándorlási rendszer kötele­ző betelepítési kvótája ellen hív­ja csatába Magyarország polgá­rait. Úgy fogalmazott, Brüsszelt meg kell állítani, mert szembe megy a nemzeti szuverenitás­sal, az emberek akaratával. Ismertette azt is, szerinte hol tart ma Magyarország. Mint mondta, most lehet cselekedni, alkotni, most van értelme bá­tornak lenni, „kitartóan szed­ni a lábunkat”, menni előre cél­tudatosan, önbizalommal. Most épül, épülhet ugyanis az, amit polgári Magyarországnak, pol­gári berendezke­désnek, nemze­ti-keresztény korszaknak, „ma­gyar országnak” gondolunk - mondta. BÉRHELYZET, KUK Orbán Vik­tor megköszönte és elismerte a tanárok és egészségügyi dolgo­zók munkáját, majd megjegyez­te, noha a béremelések folyama­tosak és jelentősek, nem elégsé­gesek. „Sovány vigasz, hogy ez ma Magyarországon szinte minden szakmával így van” - fogalmazott. Kiemelte, Magyar- ország ma azt tudja vállalni, hogy minden évben mindenki léphet egyet előre, de a béreme­lések mértékét a gazdasági tel­jesítményhez lehet kötni. Szólt arról is, „akik ma vi­lágvégét kiáltanak a Klik né­hány milliárdos adóssága mi­att, azoknak nem kell aggódni­uk: ha elbírtunk az IMF-fel, ha megbirkóztunk több mint 1200 milliárd forintnyi önkormány­zati adóssággal, akkor egy Klik sem foghat ki rajtunk”. Orbán Viktor szerint Európa fejlettsége elegendő ahhoz, hogy megfékezze a konti­nensre irányuló népvándor­lást, azonban Brüsszelből a védelem szándéka is hiány­zik. A kormányfő a Várkert Bazárban tartotta évértéke­lő beszédét. Mediaworks-összeállítás kozpontiszerkesztoseg@mediaworks.hu BUDAPEST A miniszterelnök a kvótareferendum mellett ér­velve kijelentette, Magyaror­szág nem hagyja, hogy mások ráerőltessék elhibázott beván­dorláspolitikájuk keserű gyü­mölcseit. „Nem akarunk és nem fogunk bűnözést, terroriz­must, homofóbiát és antiszemi­tizmust importálni Magyaror­szágra” - mondta, aláhúzva azt is, Magyarországon nem lesz­nek törvényen kívüli városne­gyedek, zavargások, és „nem fognak bandák vadászni felesé­geinkre és leányainkra”. VESZÉLYBEN A JÖVŐ Orbán Viktor szerint az újkori népván­dorlás miatt nemcsak az elért eredmények, hanem a biztató jövő lehetősége is veszélybe ke­rült. Veszély fenyegeti a pénz­ügyi stabilitást, a gazdasági fel­zárkózást, a nemzeti külpoliti­kát, a helyreállított közrendet és a nemzeti kultúrát - sorolta, hozzátéve: veszélybe kerültek gyermekeink éppen kibontako­zó európai életlehetőségei is. Európa jövőjét azok a politi­kai, gazdasági és szellemi veze­tők veszélyeztetik, akik a kon­tinenst az európai emberekkel szemben megpróbálják átala­kítani. Úgy fogalmazott, Brüsz- szelben és néhány európai fő­városban a politikai és a szelle­mi elit világpolgár, szemben az emberek nemzeti érzelmű több­ségével. így jött létre - mondta - „a világtörténelem legbizar­Együtt vonultak fel tiltakozni Bojkottálja a kvótaügyi kor­mányzati népszavazást, a kampányban azonban el fog­ja mondani a témában az ér­veit az Együtt. Ezt mondta Szi­getvári Viktor elnök a párt va­sárnapi tüntetésén a Várkert Bazár előtt (3-4 ezren lehet­tek). - Orbán Viktor távoztá- val mindenkinek távoznia kell majd a közéletből, aki segí­tette a miniszterelnök „alkot­mányos puccsát” - ezt mond­ta a Lopják a jogom! Vissza a népszavazást a népnek! cím­mel meghirdetett demonstrá­ción az Együtt elnöke. Azt is mondta, aláírásgyűjtést indí­tanak a népszavazások „erő­szakos megakadályozása” és az Európa elleni gyűlöletkel­tés ellen. A Párbeszéd Magyarországért (PM) azt teméli, sürgetésük után az Alkotmánybíróság a héten napirendjére tűzheti a népszavazással kapcsolatos panaszukat. Elfogadhatatlan­nak tartják, hogy a párhuza­mosan beadott kérdések tilal­mára hivatkozva ellehetetle­nülnek népszavazások. Égető a migránshelyzet Görögországban - csikicsuki a macedón határnál Készültség: jönnének Szerbia felől is ATHÉN A görög-macedón ha­táron több mint hétezer beván­dorló vár arra, hogy a macedó­nok beengedjék őket. Macedó­nia szombat este megnyitotta, majd be is zárta a határt: 300 embert engedtek át. Állandó­sultak a tüntetések: a mig- ránsok azt követelik, enged­jék őket tovább Németország­ba. Újra és újra Angela Merkel nevét skandálják, „miért nem segít nekik a kancellár”. Köz­ben már több mint 30 ezren bolyonganak országszerte. A bevándorlók egy szendvicsért is összeverekednek. Lakatlan házakat foglaltak el a mace­dón határtól nem messze. Pa­kisztáni, marokkói, algériai Athénban szinte nincs is olyan terület, ahol ne lennének migránsok és iráni bevándorlók is van­nak itt. Mivel gazdasági mig- ránsnak minősülnek, esélyük sincs átkelni, ezért éjjelente próbálnak átszökni Macedó­niába, de eddig mindig elfog­ták őket. Közben a görög kom­pok töretlenül hozzák a mig- ránsokat, bár a hajózási mi­niszter közölte: egy időre fel­függesztik a szállításukat. Athén menekülttáborrá vált - mintegy 25 000 illegális be­vándorló várja, hogy tovább­engedjék. Sokan autópályák és vasúti sínek mentén, gya­log indulnak el az idomeni tá­bor felé. BERLIN A Welt am Sonntag cí­mű újság szerint elkezdődött a felkészülés arra az esetre, ha le kell zárni a német határt a migránsok előtt. Fordulópont a március 7-iki EU-török csúcs. Ha nem sikerül nagyban csök­kenteni a görög-török határon a migránsok számát, draszti­kus akciókra lehet számítani, előzetes bejelentés nélkül. De a március 13-iki helyi választá­sig nem történik semmi ebben az ügyben. BUDAPEST Bakondi György belbiztonsági főtanácsadó meg­ismételte, készültséget rendel­tek el a rendőrségnél a déli ha­tárhelyzet miatt, mivel egyre több migráns próbál bejutni Szerbiából. Fel vannak készül­ve a román határzárra is. MW i

Next

/
Thumbnails
Contents