Tolnai Népújság, 2016. február (27. évfolyam, 26-50. szám)
2016-02-26 / 48. szám
10 BELFÖLD-KÜLFÖLD-TV-MŰSOR 2016. FEBRUAR 26., PENTEK Kommunista áldozatokra emlékeztek - Új adatbázis Az utókor tisztelete A kommunista áldozatok emléknapján csaknem félezer kommunista vezetőről tettek fel adatbázist a Nemzeti Emlékezet Bizottságának honlapjára. Éber Sándor sandor.eber@mediaworks.hu BtHMPEST Mintegy félezer olyan kommunista vezetőről tett közzé adatbázist a Nemzeti Emlékezet Bizottsága (NEB), aki részt vett az 1956-os forradalom elfojtásában, valamint az azt követő megtorlásban - közölte tegnap a bizottság elnöke a köztelevízióban. Földváry- né Kiss Réka a kommunizmus áldozatainak emléknapján elmondta, egy nagyszabású kutatómunka első eredményeit hozzák nyilvánosságra, és a szakma számára is sok újdonságot tartalmaz az adatbázis, amelyet folyamatosan bővítenék majd. A gyűjtés a hatalom birtokosaira összpontosított: bírák- ról, állambiztonsági tisztekről, az Igazságügy- és a Belügyminisztérium felső vezetőiről, az MSZMP KB Adminisztratív Osztályának tagjairól, munkásőrökről, pártvezetőkről, a sor- tüzek vezénylőiről kerülnek ki adatok a honlapra. Életrajzot, karrierpályát közöltek azokról, akik az 1956-os forradalom kitörésétől az 1963-as általános amnesztia kihirdetéséig a forradalom vérbe fojtásában és az azt követő megtorlásban szerepet játszottak. A lista elérhetősége a kommunista vezetőkről: http://www.neb.hu/hu/ kommunista-hatalombirtokosok-195 „Sok pótolnivaló van a magyarországi kommunizmus gyökereinek és kártételeinek teljes feltárásában. Sok teendő van még a történelmi tanulságok összegzésében, valamint abban is, hogy az áldozatok megkapják a nekik járó erkölcsi elégtételt” - hangoztatta tegnap Kövér László házelnök, aki emléktáblát avatott fel az Országházban, a Tanácsköztársaság idején az épületben meggyilkolt Incseli Szőts Andrásnak és mártírtársainak emlékére. A házelnök felidézte azt is, hogy a Tanácsköztársaság politikai rendőrsége, a Belügyi Népbiztosság Politikai Nyomozó Osztálya a parlament épületében működött. Csaknem ötszáz embert vittek a hatóságok az épületbe kihallgatásra és fogva tartásra. Történelmi kötelesség, hogy soha ne feledjük el azt a négy évtizedet, amely a kommunizmus szellemében telt Magyarországon, ugyanakkor az is feladat, hogy a tapasztalatokat átadják a rendszerváltás után született fiatalabb nemzedékeknek is - közölte a KDNP. A párt szerint az emléknap lehetőséget ad arra, hogy felidézzék azt az álságos és kegyetlen rendszert, amely világszerte 80-100 millió emberéletet követelt. Tudta-e? A kommunizmus áldozatainak emléknapját 2000 óta minden év február 25-én tartják annak emlékére, hogy Kovács Bélát, a Független Kisgazdapárt főtitkárát a megszálló szovjet katonai hatóságok 1947, február 25- én jogtalanul letartóztatták és a Szovjetunióba hurcolták, ahol nyolc évet töltött fogságban. Lech Walesa volt a Bólék, és jelentett a titkosszolgálatnak VARSÓ A kommunista elhárítással, nem pedig a belbiztonsággal (SB) találkozott több ízben, és senkiről sem jelentett - áll Lech Walesa legújabb blogbejegyzésében, amelyet a minap közölt a be nem vallott ügynökmúlttal gyanúsított legendás lengyel munkásvezér. A nácizmus és kommunizmus bűntetteit kutató lengyel Nemzeti Emlékezet Intézete (IPN) hétfőn hozzáférhetővé tette a nyilvánosság számára Walesa terjedelmes, 750 oldalas beszervezési és munkadossziéját, amely az SB tisztjeivel 1970 és 1976 között folytatott együttműködésre utal. Szerdán az újságírók is betekinthettek az iratokba, kiderült, hogy Bólék néven összesen 13 300 zlotyt vett fel a tartótisztjétől. Rendszeresen jelentett az állambiztonságnak a hajógyári sztrájk részleteiről és szereplőiről (mintegy 30 emberről), annak ellenére, hogy többször élesen kritizálta a kormány vezetőit, és bátorította a sztrájkolókat. Az IPN a héten hatdoboznyi kommunista állambiztonsági iratot vett át Czeslaw Kisz- czak néhai kommunista belügyminiszter házában, miután az 1981-es hadiállapot bevezetése egyik fő felelősének özvegye felajánlotta az otthonukban tartott dokumentumok pénz fejében (mintegy 6 millió forintért) történő átadását. A külföldön tartózkodó Walesa az utóbbi napokban több eltérő magyarázatot adott az SB-hez fűződő viszonyáról, homályosan utalva többek között egy őt „eláruló” állambiztonsági tisztre és arra, hogy a 70- es években tartott házkutatások során lefoglalt, saját kezűleg írt jegyzeteit az SB „jelentésekként” használta fel. Általában tagadta ügynökmúltját, és a közzétett iratokat hamisítványoknak nevezte. MW Tudta-e? Lech Walesa 1983-ban No- bel-bekedijat kapott. 1981- ben az amerikai Time magazinban Az év embere volt, 1990 és 1995 között pedig ó volt a lengyel államfő. TELEVIZIO-MUSOR 2016. FEBRUÁR 26., PÉNTEK oc o (A 4.00 4.30 5.00 5.30 5.55 7.35 8.10 8.40 9.15 10.15 11.50 12.20 12.50 13.10 13.40 15.00 16.10 17.25 18.00 18.55 19.30 20.45 21.25 23.40 0.10 0.50 Fókusz © Pasik© Barátok közt ® Top Shop Jó reggelt, skacok! ® RTL Klub Híradó Fókusz © Magyarul Balóval Asztro Show Top Shop EgészségKalauz © Story Extra © Egy rém modern család © Egy rém modem család © Éjjel-nappal Budapest © Isten áldjon, Esperanza! © Szulejmán © Story Extra© RTL Klub Híradó Fókusz © Éjjel-nappal Budapest © Barátok közt© Alkonyat- Napfogyatkozás © RTL Klub Híradó Magyarul Balóval Piszkos csapat © 4.20 5.10 5.35 6.20 9.25 9.30 9.40 10.45 12.00 12.25 12.50 13.50 14.50 15.50 16.55 18.00 19.25 20.15 21.20 23.55 0.55 1.40 2.05 2.15 3.20 Megtört szívek © Csapdába csalva © Családi Titkok© Mokka © Stahl konyhája © Babapercek © Teleshop Astro-Világ Tények Délben Aktív® Paloma © Walker, a texasi kopó© Walker, a texasi kopó© Szeretned kell! © Megtört szívek© Tények Jóban Rosszban © Magánnyomozók © A majmok bolygója © Grimm © Tények Este Aktív© Sportos Ezo.TV Az uralkodónő © 14.40 Lucky Luke a Vadnyugaton© 15.05 Marci© 15.20 Egy vízcsepp kalandjai © 15.45 Pupákok© 15.50 Lóti és Fűti © 15.55 Mesélj nekem! 16.10 Claude 16.20 A város hősei 16.35 Rolie, Polie, Olie 17.00 Gyerekversek 17.05 Hetedhét Gyerekhíradó 17.10 Póló 17.15 Póló 17.30 Noddy kalandjai Játékvárosban II. 17.40 Állatkerti sétány 64. 17.55 Kalandozások Andyvel 18.10 Milo 18.15 Milo 18.20 Milo 18.25 Milo 18.35 Traktor Tom 18.45 Traktor Tom 18.55 Eperke legújabb kalandjai 19.20 Pocoyo 19.30 Pocoyo 19.40 Csűrcsavarosdi 6.45 Will és Grace© 7.10 Jóbarátok© 7.35 Jóbarátok© 8.05 A S.H.I.E.L.D. ügynökei © 9.00 Szívek szállodája® 9.55 Knight Rider© 10.55 Amerikai mesterszakács © 11.55 Az indíték© 12.55 A S.H.I.E.L.D. ügynökei © 13.50 CSI: A helyszínelők © 14.50 CSI: A helyszínelők © 15.45 NCIS: Los Angeles © 16.40 NCIS: Los Angeles© 17.40 Amerikai mesterszakács © 18.40 Jim szerint a világ© 19.05 Jim szerint a világ© 19.35 Két pasi - meg egy kicsi © • 20.10 Két pasi - meg egy kicsi© 20.35 Két pasi - meg egy kicsi© 21.00 Halálos iramban © 23.20 Gladiátor© 2.40 Két pasi - meg egy kicsi © 3.05 Az indíték© 3.50 Szívek szállodája © 6.55 7.00 7.15 7.25 7.55 8.25 9.20 10.20 11.40 12.00 12.02 12.45 12.55 13.30 14.25 15.15 16.05 17.00 18.00 18.30 18.40 19.40 20.40 21.55 22.55 23.00 0.40 Kenó© Híradó Időjárás-jelentés Életkerék Öt kontinens A múlt fogságában © Alpesi őrjárat ® Család-barát A világörökség kincsei Déli harangszó Híradó Kult+@ Jamie vidéki konyhája Mindörökké Gordon © Szívek doktora© Brown atya © Tappancs, a mesterdetektív © Ridikül © Híradó Időjárás-jelentés Alpesi őrjárat © Maradj talpon!© Columbo: Kapj el, ha tudsz! © Mindenből egy van© Kenó© Ezeregy éjszaka meséi © A szamurájkard ® 5.50 6.20 6.50 7.45 8.35 8.45 9.15 9.30 9.50 10.15 10.40 11.10 11.25 13.00 13.20 13.40 14.20 15.35 16.10 16.35 18.00 19.00 20.00 21.00 21.30 22.30 23.25 0.55 Lyukaséra © Lélek Boulevard ® Ridikül © Változó korban © Német nyelvű hírek Magyarország 2000- Családi krónikák © Orosz nyelvű hírek Iskolapad Élő egyház Katolikus krónika Isten kezében © Angol nyelvű hírek Asszony a viharban© Híradó Tessék! Magyarország 2000- Családi krónikák © Család-barát Életkerék Kosár „Vidi 30’, avagy Sóstó felett újra felragyog az ég”© MMA - portré sorozat Hogy volt!? Slágertévé © Híradó Maradj talpon! © Ridikül © Család-barát Himnusz 4.30 Az ámyékvadász © amerikai-orosz akciófilm 2010 6.00 Televíziós vásárlás Reklámfilm 9.00 Árnyékfeleség© amerikai vígjáték 1996 11.05 Erik, a viking © angol vígjáték 1989 12.50 BanánosJoe© olasz-NSZK akció-vígjáték 1981 14.45 Arctalan ellenség © amerikai akciófilm 2014 16.50 A Pusztító© amerikai akciófilm 1993 19.00 Vörös hajnal amerikai akciófilm 2012 R.: Brendan Bradley Sz.: Chris Hemsworth, Josh Peck, Josh Hutcherson, Isabel Lucas, Adrianne Palicki 21.00 Penge® amerikai akcióthriller 1998 23.15 Túl a fenyvesen© amerikai krimi 2012 2.00 Penge® amerikai akcióthriller 1998 AJÁNLÓ ' V * ^^ JO 21.25 Alkonyat- Napfocpttoás 21.20 A majmok bolygója 15.55 Mesélj nekem! 21.00 Halálos iramban 23.00 Ezeregy éjszaka meséi 11.25 Asszony a viharban MŰSOR Tm mmmmm RTLfrVHHHÍHH f?ff fyi maNíaVHBB Óránként Híradó és időjárásjelentés 9.15 Itthon vagy! 9.40 Egy Perc Híradó 10.15 Minden tudás 10.40 Egy Perc Híradó 11.30 Egy Perc Híradó 11.45 Egy Perc Híradó 12.00 Déli harangszó 12.41 Egy Perc Híradó 12.50 Ma délután 13.15 Unió 28 13.40 Egy Perc Híradó 14.15 Summa 14.40 Egy Perc Híradó 15.15 Kosár 15.40 Egy Perc Híradó 16.15 Mindentudás 16.40 Egy Perc Híradó 17.15 Itthon vagy! 9.00 Vacsoracsata © 10.00 Segítség, bajban vagyok! © 11.00 A gyanú árnyékában ® 11.55 Showder Klub © 12.50 A Toledo család ® 13.45 A bosszú asszonya ® 14.40 Lucia - A sors üldözöttje ® 15.35 Barátok közt © 16.05 Gordon Ramsay - A konyha ördöge ® 17.05 A Madagaszkár pingvinjei 17.30 Az élet csajos oldala © 18.00 Terra Nova - Az új világ © 19.00 Taxi © 20.00 Új csaj ® 9.25 Csapdába csalva © 9.55 Veled is megtörténhet! © 11.00 Családi Titkok © 12.05 Jóban Rosszban ® 12.40 Hal a tortán ® 13.45 Édes élet © 14.55 Irigy Hónaljmirigy © 16.00 Aktív © 16.30 Tények 17.00 Pimasz úr ott alszik © 18.10 Veled is megtörténhet! © 19.10 Celebmüszak 19.45 Hal a tortán © 20.50 Édes élet © 22.00 Conan, a barbár 0.40 Jóban Rosszban © 9.00 Magyarország élőben © 10.00 Híradó 11.00 Felfedező © 11.30 Ázsia 12.00 Híradó 12.30 BBC Reporters 13.00 Reggeli járat plusz 14.00 Vetítő © 14.01 A sárvári ménesgazda © 15.00 Híradó 15.30 Alinda 16.00 Csörte © 17.00 Híradó 17.30 Európai híradó 18.00 Magyarország élőben 19.00 Híradó 20.00 Látótér 20.30 Középkezdés 21.00 Híradó 21 21.30 Magyarország élőben plusz 4.00- 5.00 Privát rocktörténet ® 6.00- 8.40 Privátfilmek újratöltve ©9.00 Teleshop 11.00-13.00 Privátfilmek újratöltve © 13.20 Nyári időszámítás ® 15.20 Őrangyalok © 17.10 Bérbosszú Bt. - Megfizetünk, ha megfizetnek © 18.45 Asterix az Olimpián © 21.00 Vörös szikla ® 23.45 A háború kísérletei © 1.30 Elah völgyében ® 3.30 Privátfilmek újratöltve © 3.45 Privátfilmek újratöltve © 9.05 Fórum 10.25 Friderikusz 11.30 Laci bácsi konyhája 11.55 ATV Híradó 12.25 Világhíradó 12.35 ATV Híradó 12.50 ATV START 13.45 Egyenes beszéd 14.45 Start plusz 15.50 700-as klub © 16.20 Együtt a biztonságért © 16.50 Világhíradó 17.05 Fórum 17.45 ATV Híradó 18.15 Esti start 18.45 ATV Híradó 19.20 Időjárás-jelentés 19.25 Szabad szemmel 21.00 Híradó - Este 9 7.00 Ökölvívás KO TV, Classics 8.00 Televíziós vásárlás 10.00 Futsal Spanyol bajn., 21. ford., öf. 10.30 Ut Milánóba BL-magazin 12.00 Lóverseny Futam 15.00 Arany pillanatok 15.15 Labdarúgás FA-kupa, nyolcaddöntő, öf. i 15.45 KHL-összefoglaló 16.00 Harcmüvészmagazin Fíghtpont 1603 16.15 Labdarúgás La Liga World 16.45 Mezeket fel! (7.45 Kézilabda Női EHF-kupa, negyeddöntő, 1. mérkőzés, Asztrahanocska - Dunaújvárosi KKA 20.00 Trash Talk Amerikai sportmagazin 21.30 Heti helyzet 22.30 Labdarúgás Bajnokok Ligája, nyolcaddöntő, 1. mérkőzés, Arsenal - Barcelona 10.15 Magazin 10.45 Sportpercek 11.00 Hősök tere - Nemzet spor13.30 OTP Bank Liga 15.15 Sport16.15 Légfegyveres Európa-bajnok11.30 Raymond Blanc - Titkok a konyhából ® 12.05 Szabadnapos szakácsnő ® 12.30 Tejben- vajban © 12.45 Tejben-Vajban Receptek © 13.00 Az utazó konyhája © 13.30 Bódi Margó ízvilága © 14.00 Van, aki hidegen szereti ® 14.20 A világ ikonikus ételei ® 14.35 A világ ikonikus ételei © 14.50 Mesterszakácsok a katedrán @15.20 Mimi francia konyhája © 15.50 Mimi francia konyhája © A műsor és a kezdési időpont megváltoztatásának jogát minden tévéadó fenntartja! » / f » < 1 r