Tolnai Népújság, 2016. február (27. évfolyam, 26-50. szám)
2016-02-25 / 47. szám
g TETTHELY-TV-MŰSOR 2016. FEBRUÁR 25., CSÜTÖRTÖK HÍREK Idős betegeket fosztott ki SZENTES Időseket fosztott ki egy ápoló a szentesi kórházban. A férfi a gyanú szerint többször elvette a betegek pénzét. Azután bukott le, hogy kedden kilopta egy 90 éves páciens párnája alól a pénztárcáját, és kivett belőle hatezer forintot. Az 53 éves férfi másik két hasonló esettel is kapcsolatba hozható. A rendőrök őrizetbe vették, és kezdeményezték előzetes letartóztatását, közölték tegnap. MW Százezer euró volt a mézesmadzag BUKAREST A legfelső bíróság három év, három hónap letöltendő börtönre ítélte Adrian Severin volt európai parlamenti képviselőt, aki vállalta, hogy százezer euróért törvénymódosító javaslatokat nyújt be az EP szakbizottságaiban. Seve- rint más képviselőkkel együtt a Sunday Times újságírói buktatták le 2011-ben. MW Rászálltak a zsaruk a tehersofőrökre BUDAPEST Több mint 2200 tehergépkocsit és 140 buszt ellenőriztek a rendőrök, 436 esetben állapítottak megjog- sértést. A teherautósoknál 8 esetben merült fel alkoholfogyasztás gyanúja; 40-szer a jármű vezetője és utasa nem használta a biztonsági övét; továbbá 83 járművet gyorshajtáson kaptak (a buszoknál ezt 7-szer tapasztalták). MW A rendőrnő elaltatta fiát, mielőtt lelőtte Búcsúlevelet írt Bankrablás az Oktogonon: fogta a pénzt és elvitte Fekete ruhába öltözött, a kisfiát gyógyszerrel elaltatta, majd hidegvérrel lelőtte. Ezután zavaros búcsúlevelet írt, és magával is végzett a XVIII. kerületi rendőrnő. Újabb részletek derültek ki a tragikus esetről. Csejk Miklós miklos.csejk@mediaworks.hu BUDAPEST Gyászruhába öltözve készült a halálra a XVIII. kerületi rendőrnő, akinek esete február elején igencsak felkavarta a közvéleményt, Azóta temérdek új fejlemény jelent meg az ügyben. Az egészen biztosnak tűnik, hogy nem hirtelen felindulásból történt a gyilkossággal kombinált öngyilkosság, a nő alaposan felkészült ugyanis tettére. Az ép ésszel felfoghatatlan tragédia előtt a Blikk információi szerint kikérte az iskolából a kisfiát, aki mit sem sejtve arról, mi vár rá, hazament anyjával. A rendőrnő nyugtatót és altatót is adott a gyereknek, akit befektetett az ágyba, betakargatott, majd amikor elszenderült a kölyök, elővette a szolgálati fegyverét, és hidegvérrel lelőtte. A nyomozás pillanatnyi állása szerint úgy tűnik, hogy mindent előre eltervezett. Miután kivégezte az alvó gyerekét, tollat ragadott, és megírta a búcsúlevelét, amelyben a külvilág számára is megpróbálta elmagyarázni tettét. Rendőrségi szakértők szerint a levél annyira zaklatott, zavaros és sokszor összefüggéstelen volt, hogy nehéz belőle kibogozni, mi zajlott a nő fejében, miért kellett a gyereket is lelőni. Miután befejezte az írást, főbe lőtte magát. A tragikus események láncolatát elindító előzmények között hangsúlyos lehet a nő apjával való zavaros kapcsolata. Amikor másfél évvel ezelőtt meghalt az apa, a rendőrnő teljesen összeomlott. Képtelen volt a halálát feldolgozni. Szakértők szerint ennek hátterében valamilyen gyerekkori konfliktus állhat, vagy az, hogy képtelen volt szembenézni a ténnyel, hogy már nem gyerek többé, felnőtt, akinek önálló döntéseket kell meghoznia az életében. A temetés után pszichésen alkalmatlanná vált a munkavégzésre, több mint egy évig volt betegszabadságon. Egy újabb pszichológiai vizsgálat alkalmassá nyilvánította, a tragédia előtt csaknem két hónappal kezdett újra dolgozni. Mindeközben a magánélete is válságba jutott, párja, elmondása szerint, nem bírta tovább a nő zaklatottságát, szakított vele. A rendőrnő mentális állapota ekkor még rosz- szabbra fordulhatott. Átment a vizsgán Az eset kapcsán sokan felteszik a kérdést, hogyan vizsgálják a rendőrök mentális állapotát. Egy rendőrnek három pszichológiai vizsgálaton kell átesnie ahhoz, hogy dolgozhasson. Majd kétévente kell pszichológiai alkalmassági vizsgát tenniük. Ez most is megtörtént, decemberben szolgálatra alkalmasnak nyilvánították. BUDAPEST A bevétel átadására szólította fel egy ismeretlen férfi az Oktogon téri Citibank egyik alkalmazottját 9 óra 40 perckor tegnap. A bankrablás során a furcsa, kötött sapkát viselő férfi egy fegyvert vagy fegyvernek látszó tárgyat fogott az alkalmazottra, hogy ki- kényszerítse a pénz átadását. A bank munkatársa teljesítette a kötött sapkás férfi követelését, aki az eddig ismeretlen mennyiségű pénzzel elmenekült a helyszínről. A rablás során nem sérült meg senki, az ismeretlen tettesről a rendőrség fotót tett közzé; Budapest egyik legforgalmasabb és alaposan bekamerázott terén történt a rablás. A Budapesti Rendőr-főkapitányság kéri, hogy aki felismeri őt, vagy információja van a tettes tartózkodási helyéről, vagy a bűncselekményről, jelentkezzen a rendőrség megadott elérhetőségein. Hencz Éva, a Citibank szóvivője kijelentette: a rablásban senki nem sérült meg, a dolgozók és az ügyfelek biztonságban vannak, a banknak azonban „kisebb mértékű” anyagi kára keletkezett. „Mindent megteszünk annak érdekében, hogy az ügyfélszolgálat zavartalan működését minél előbb helyreállítsuk” - mondta a szóvivő. Majd hozzátette, együttműködnek a nyomozókkal az ügy felderítése érdekében. MW TELEVIZIO-MUSOR 2016. FEBRUÁR 25., CSÜTÖRTÖK te o m TV21 5.30 TopShop 4.25 5.55 Jó reggelt, skacok! © 5.10 7.35 RTL Klub Híradó 8.10 Fókusz© 5.35 8.40 Magyarul Balóval 6.20 9.15 AsztroShow 9.25 10.15 TopShop 9.30 11.50 Street Kitchen © 9.40 12.20 Story Extra© 10.45 12.50 Egy rém modem 12.00 család © 12.25 13.10 Egy rém modem 12.50 család © 13.50 13.40 Éjjel-nappal Budapest © 14.50 15.00 Isten áldjon, Esperanza! © 15.50 16.10 Szulejmán© 16.55 17.25 Story Extra© 18.00 18.00 RTL Klub Híradó 19.25 18.55 Fókusz© 20.15 19.30 Éjjel-nappal 21.20 Budapest © 20.45 Barátok közt® 22.20 21.25 Castle© 22.25 Volt egyszer két 23.20 Németország © 0.20 23.35 RTL Klub Híradó 1.05 0.05 Magyarul Balóval 1.35 0.45 Homeland - A belső 1.45 ellenség © 2.45 1.50 Abirtok© 3.30 csalva © a texasi kopó® Walker, a texasi kopó® Los Angeles © NCIS; Los Angeles® te o (A Óránként Híradó és idöjárásjelentés 9.15 Kosár 9.40 Egy Perc Híradó 10.15 Unió 28 10.40 Egy Perc Híradó 11.30 Egy Perc Híradó 11.45 Egy Perc Híradó 12.00 Déli harangszó 12.41 Egy Perc Híradó 12.50 Ma délután 13.15 Iskolapad 13.40 Egy Perc Híradó 14.15 Család és otthon 14.40 Egy Perc Híradó 15.15 Életkor 15.40 Egy Perc Híradó 16.15 Unió 28 16.40 Egy Perc Híradó 17.15 Kosár 9.00 Vacsoracsata ® 10.00 Segítség, bajban vagyok! © 11.00 A gyanú árnyékában © 11.55 Showder Klub © 12.50 A Toledo család © 13.45 A bosszú asz- szonya © 14.40 Lucia - A sors üldözöttje © 15.35 Barátok közt © 16.05 Gordon Ramsay - A konyha ördöge © 17.05 A Madagaszkár pingvinjei 17.30 Az élet csajos oldala © 18.00 Elveszett © 19.50 Showder Klub© M2 - PETŐFI TVl 15.45 Pupákok® 15.50 Lóti és Fűti © 15.55 Mesélj nekem! 16.10 Claude 16.20 A város hősei 16.35 Rolie, Polie, Olie 17.00 Gyerekversek 17.05 Hetedhét Gyerekhíradó 17.10 Póló 17.20 Póló 17.30 Noddy kalandjai Játékvárosban II. 17.40 Állatkerti sétány 64. 17.55 Kalandozások Andyvel 18.10 Milo 18.15 Milo 18.20 Milo 18.25 Milo 18.35 Traktor Tom 18.45 Traktor Tom 18.55 Eperke legújabb kalandjai 19.20 Pocoyo 19.30 Pocoyo 19.40 Csűrcsavarosdi 20.05 Táncakadémia® 20.35 Családom és egyéb emberfajták ® 21.00 Én vagyok itt® 22.40 Elcserélt lányok ® 6.50 7.10 7.35 8.00 8.55 9.55 10.55 11.50 12.50 13.50 14.50 15.45 16.40 17.40 18.35 19.05 19.35 20.10 20.35 21.00 21.55 0.00 Will és Grace ® Jóbarátok © Jóbarátok © AS.H.I.E.L.D. ügynökei © Szívek szállodája ® Knight Rider © Amerikai mesterszakács © Az indíték® AS.H.I.E.L.D. ügynökei © CSI: A helyszínelők © CSI: A helyszínelők © NCIS: Los Angeles © NCIS: Los Angeles© Amerikai mesterszakács © Jim szerint a világ© Jim szerint a világ ® Két pasi - meg egy kicsi® Két pasi - meg egy kicsi© Két pasi - meg egy kicsi © Shannara- A jövő krónikája © Amerikai pite: A szerelem Bibliája ® Két pasi - meg egy kicsi © 7.00 | 7.10 7.25 7.55 8.25 9.20 10.35 12.00 12.02 12.35 12.45 12.55 13.25 14.20 15.05 15.55 16.45 17.00 18.00 18.30 18.40 19.40 20.40 21.40 22.35 22.40 0.40 9.25 Csapdába csalva © 9.55 Veled is megtörténhet! © 11.00 Családi Titkok © 12.05 Jóban Rosszban © 12.40 Hal a tortán © 13.45 Édes élet © 14.55 Irigy Hónaljmirigy 16.00 Aktív © 16.30 Tények 17.00 Kasza! ® 18.10 Veled is megtörténhet! © 19.10 Celebműszak © 19.45 Hal a tortán ® 20.50 Édes élet © 22.00 Transformers: A bukottak bosszúja 1.00 Jóban Rosszban© 22.40 Megölni egy papot 4.00- 5.00 Privát rocktörténet ® 6.00- 8.40 Privátfilmek újratöltve © 9.00 Teleshop 11.00-12.40 Privátfilmek újratöltve © 13.00 Végre karácsony! © 14.50 Tokiói fosztogatók © 16.45 Tűzforró Alabama © 18.55 Szerelmes Cyrano © 21.00 XIII - Az összeesküvés © 22.45 XIII - Az összeesküvés © 0.30 Nyomás! © 2.15 Arkangyal © 3.00 Privát rocktörténet © A műsor és a kezdési időpont megváltoztatásának jogát minden tévéadó fenntartja! 9.00 Magyarország élőben 10.00 Hírádó 10.30 Televíziós vásárlási müsorablak 11.00 Panaszkönyv 12.00 Híradó 12.30 Globál 13.00 Reggeli járat plusz 14.00 Vetítő © 14.01 Határon 1988-89 © 15.00 Híradó 15.30 Alinda 16.00 Szabadfogás 17.00 Híradó 17.30 BBC Reporters 18.00 Magyarország élőben 19.00 Híradó 20.00 Csőrié © 21.00 Híradó 21 21.30 Magyar- ország élőben plusz 22.00 Híradó Híradó Időjárás-jelentés Slovenski Utrinki Alpok-Duna-Adria A múlt fogságában© Alpesi őrjárat © Család-barát Déli harangszó Híradó Időjárás-jelentés Kult+® Jamie vidéki konyhája Az Ushuaia expedíció © Szívek doktora© Brown atya © Tappancs, a mesterdetektív © Szerencse Híradó © Ridikül © Híradó Időjárás-jelentés Alpesi őrjárat © Maradj talpon!© Életreítéltek © A kommunizmus és a Gulág áldozatainak emlékére © Kenő® Megölni egy papot ® Sortűz egy fekete bivalyért © 5.50 Lyukasóra© 6.20 Lélek Boulevard © 6.50 Ridikül© 7.45 A vaddiófa árnyéka© 8.30 Német nyelvű hírek 8.45 Hazajáró 9.15 Magyar Krónika © 9.40 Orosz nyelvű hírek 9.50 Tessék! 10.15 Útmutató 10.40 Kereszt-Tények 10.50 „így szól az Úr!” 11.10 Angol nyelvű hírek 11.25 A windsori víg nők © 13.00 Híradó 13.20 Kékbolygó 13.45 Hazajáró 14.15 Magyar Krónika © 14.50 Család-barát 16.05 Slovenski Utrinki 16.35 Alpok-Duna-Adria 17.10 Család és otthon 17.35 Isten kezében © 18.10 Változó korban 19.05 Hogy volt!? 20.05 Szenes Iván írta © 21.00 Híradó 21.30 Maradj talpon! © 22.30 Ridikül© 23.30 A kommunizmus és a Gulág áldozatainak emlékére © 1735 Isten kezében 9.05 Fórum 10.25 Friderikusz 11.30 Laci bácsi konyhája 11.55 ATV Híradó 12.25 Világhíradó 12.35 ATV Híradó 12.50 ATV START 13.45 Egyenes beszéd 14.45 Start plusz 15.50 700-as klub © 16.20 Fő az egészség 16.50 Világhíradó 17.05 Fórum 17.45 ATV Híradó 18.15 Esti start 18.45 ATV Híradó 19.10 Időjárásjelentés 19.15 Egyenes beszéd 20.20 Doku 21.00 Híradó - Este 9 4.10 Szerva itt, pofon ott © amerikai akció-vígjáték 2007 6.00 Televíziós vásárlás Reklámfilm 9.15 Az ámyékvadász © amerikai-orosz akciófilm 2010 11.00 Különben dühbe jövünk © olasz-spanyol akcióvígjáték 1974 13.05 Született pusztító © amerikai akciófilm 2010 14.55 A Nap könnyei© amerikai akcióthriller 2003 R.: Antoine Fuqua 17.10 Törvényre törve© amerikai akciófilm 1991 19.00 Arctalan ellenség © amerikai akciófilm 2014 R.: Andrew Niccol Sz.: Ethan Hawke, Bruce Greenwood, Zoé Kravitz, Jake Abel, January Jones 21.05 A Pusztító© amerikai akciófilm 1993 23.15 Gyilkos paraziták © amerikai-kanadai horror 2009 1.00 Négylúzer® kanadai vígjáték 2008 9.00 Labdarúgás Megyeri Balázs-portré 9.30 Futsal Ricardinho, aki lábbal varázsol! 10.00 Televíziós vásárlás Reklámfilm 11.00 Labdarúgás Spanyol bajnokság, 25. forduló, összefoglaló 12.00 Lóverseny Futam 15.00 Futsal Spanyol bajn., 21. ford., öf. 15.30 Jégkorong NHL, alapszakasz, Washington Capitals - Montreal Canadiern 17.30 Sportgazdaság A Sport TV gazdasági kerekasztala 18.30 Út Milánóba BL-magazin 20.00 Darts Premier League, 4. állomás, Aberdeen 23.30 Mai helyzet 23.45 Labdarúgás Bajnokok Ligája, nyolcaddöntö, 1. mérkőzés, Juventus - Bayern München 9.00 Sportpercek 9.15 Férfi kosárlabda mérkőzés 11.00 Múlt és jelen egy időben 11.30 Sportpercek 11.45 Magazin 12.15 UEFA Bajnokok Ligája összefoglaló 13.15 Sportpercek 13.30 OTP Bank Liga 15.15 Sportpercek 15.30 Magazin 16.00 Összefoglaló a nap eseményeiből 16.15 Légfegyveres Euró- pa-bajnokság - Győr 18.00 Kézilabda NB I. 20.15 Összefoglaló a nap eseményeiből 11.15 Wang wokja © 11.30 Raymond Blanc - Titkok a konyhából ® 12.05 Szabadnapos szakácsnő © 12.30 Tejben-vajban © 12.45 Tejben-Vajban Receptek ® 13.00 Az utazó konyhája ® 13.30 Bó- di Margó ízvilága © 14.00 Van, aki hidegen szereti © 14.20 A világ ikonikus ételei © 14.35 A világ ikonikus ételei © 14.50 Mesterszakácsok a katedrán ® 15.20 Mimi francia konyhája® i * i t v