Tolnai Népújság, 2016. február (27. évfolyam, 26-50. szám)
2016-02-18 / 41. szám
SPORT Tolnai Népújság 12 2016. FEBRUAR 18., CSÜTÖRTÖK Nagy a baj, Rooney hosszú időre kidőlt LABDARÚGÁS Louis van Gaal, a Manchester United menedzsere nem nevezte a csütörtöki, Midtjylland elleni Eu- rópa-liga-mérkőzésre (beha- rangozónk a 11. oldalon) Wayne Rooneyt - a hírek szerint az angol válogatott támadó súlyosan megsérült, és körülbelül két hónapig nem számíthat rá klubja. Mintázta holland szakvezető elmondta, Rooney (képünkön) térd- szalagsérülést szenvedett, emiatt nem is ment el a csapattal a dániai meccsre. A 30 éves, 109-szeres válogatott csatár az idei szezonban eddig 7 góllal és 5 assziszt- tal segítette a bajnoki tabellán ötödik helyen álló együttesét. R. G. Budapest kedden beadta pályázatát OLIMPIA Budapest a tegnap éjféli határidő előtt, már kedden beadta a 2024-es olimpia és paralimpia megrendezésére vonatkozó első pályázati anyagát a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak (NOB). A pályázati anyag online már elérhető angolul és franciául, de héhány napon belül a rövidített változat, két-há- rom hét múlva pedig a teljes dokumentum olvasható lesz magyar nyelven. Budapest közigazgatási határain kívül Balatonudvariban, Balaton- füreden, Debrecenben, Győrben, Miskolcon, Szegeden, Székesfehérváron, Üllőn és Veszprémben alakítanának ki versenyhelyszíneket. R. G. Eddig négyszer nyerte meg a Magyar Kupát a paksi együttes Az ötödikre hajt az Atom Ötödik kupagyőzeleméért lép parkettre az Atomerőmű SE férficsapata a Magyar Kupa nyolcas döntőjében, Budapesten, a SY- MA-csarnokban. Schmidt Béla együttese a negyeddöntőben az Egis Körmenddel találkozik. Rónai Gábor gabor.ronai@mediaworks.hu KOSÁRLABDA Négyszer nyerte meg eddig a Magyar Kupát az Atomerőmű SE. Először 2001- ben, Kaposváron, a házigazda somogyiaknál bizonyult jobbnak (94-82) Fodor Péter együttese, amelyben a 30 pontig jutó Terrence Davis és a 22 ponttal záró Del monte Madison volt a két legjobb. A vesztes csapatban játszott a jelenlegi magyar férfi szövetségi kapitány, Szto- jan Ivkovics, aki 20 ponttal zárt. Két év múlva ismét a Pak- sot koronázták meg, a 2003- as debreceni fináléban a 4500 (!) drukker támogatását élvező Debreceni Vadkakasok csapatát győzte le 91-68-ra a Fodor-gárda. Wayne Smith még Davis produktumát is felül tudta múlni, a kanadai bedobó 33 ponttal (közte öt hármassal) zárt. Újabb két év, újabb kupa- győzelem - így ment ez akkoriban. A 2005-ös négyes döntőt ráadásul Pakson rendezték, az atomvárosiak pedig udvariatlan házigazdának bizonyultak: a fináléban az Albacompot győzte le óriási csatában 80- 71-re Zsoldos András alakulata. Sitku Ernő 19, Smith 16 pontot szerzett. A sorozat aztán 2007-ben megszakadt, elmaradt a kupagyőzelem, de 2008- ban ismét összejött. A szombat- helyi négyes döntőben a Sabá- li Balázs dirigálta Paks 107- 96-ra nyert a házigazda Falco KC ellen, Cedric Brooks 27, Nile Murry 21, Gulyás Róbert 16 pontot vágott be a sárga-feketéknek. A következő hét évben már egyetlen arany sem jött össze, 2012-ben a szolnoki fináléban az Olaj 85-75-re nyerte az ASE elleni döntőt. Holnap 15.30 órától az az Egis Körmend vár az ASE-ra a negyeddöntőben, amellyel szombaton, a vasi városban vívott rangadót Schmidt Béla együttese. Akkor 66-63- ra nyert az Atom, lélektanilag pedig ez biztosan sokat jelent majd. Mégsem ez fog dönteni, legalábbis Kovács Ákos szerint.- Nem a szép játék jellemezte a körmendi bajnokinkat - mondta az irányító, aki csapata egyik legjobbja volt. - Az agresszív védekezés mindkét oldalon rányomta a bélyegét a támadójátékra, de nekünk szerencsére sikerült megtalálnunk azokat a megoldásokat, A menetrend Zsíros Tibor férfi Magyar Kupa döntő, a program. Pénteken, negyeddöntők, 1. mérkőzés. Sopron KC-Zala- kerámia ZTE KK 13 óra. 2. mérkőzés: Atomerőmű SE- Egis Körmend 15.30 óra. 3. mérkőzés: PVSK-Pannonpo- wer-Falco Trend Optika KC Szombathely 18 óra. 4. mérkőzés: Szolnoki Olaj KK-TIL Álba Fehérvár 20.30 óra. Szombaton, elődöntők: az 1. mérkőzés győztese-a 2. mérkőzés győztese 16.30 óra. A 3. mérkőzés győztese- -a 4. mérkőzés győztese 19 óra. Vasárnap, a 3. helyért: 15 óra. Döntő: 17 óra. amelyek végül a győzelmünkhöz vezettek. A saját teljesítményemmel nem vagyok maradéktalanul elégedett, voltak jobb és rosszabb periódusaim, nem igazán tudtam úgy kézben tartani a támadásokat, ahogy szerettem volna. A hibáimból azonban igyekszem tanulni.- Körmenden különleges hangulat vára riválisokra, ami nem könnyíti meg egy vendégcsapat helyzetét - folytatta Kovács Ákos. - Ebből a szempontból jó, hogy semleges helyszínen játszunk, hiszen így mindkét együttest ugyanannyi néző buzdíthatja. Biztos vagyok benne, hogy a mi drukkereink legalább annyian eljönnek, mint a vasiaké. Más meccsre számítok, mint amilyen a bajnoki volt, a Körmend szerintem nem fog még egyszer eny- nyire rosszul dobni. Nem lesz könnyű dolgunk, de a célunk, hogy döntőbe jusson a kupában, és ehhez először le kell győznünk a körmendieket! Győzelemből, döntetlenből és vereségből is kijutott a csapatoknak Felemásra sikeredett a kezdés Vasárnap bajnokot avatnak a városiban Kaczúr Flórián teljes pontot szerzett a balatonfürediek elleni partin SAKK Az elmúlt étvégén rendezték meg az NB I/B-s és az NB Il-es csapatbajnokság tavaszi nyitófordulóját. A másodosztály Charou- sek-csoportjában az ASE II. Paks igazolta a papírformát, és magabiztosan verte a sereghajtó balatonfüredi együttest, ezzel fellépett a képzeletbeli dobogó legalsó fokára. Az ötödik helyen telelő Decs 1990 azonban meglepetésre csak remizni tudott az utolsó előtti helyen tanyázó Szentgotthárddal, így visszacsúsztak az ötödikről a hetedik helyre. A harmadosztály Asztalos-csoportjában a decsiek második együttese vereséget szenvedett a pécsi Karmintól, ennek ellenére őrzi harmadik helyét a bajnokságban, de hét és fél ponttal lemaradva a Bajától, és csak három és féllel megelőzve a Szentlőrincet. Az NB I-ben február 28-án (vasárnap) játsszák az idei év első fordulóját, akkor a második helyezett ASE Paks az utolsó előtti Hüsi SC-t fogadja. Az alacsonyabb osztályokban a hétvégén nem rendeznek mérkőzéseket, a következő kört itt is 28-án tartják meg. Akkor a Decs a Komlói BSK-hoz, az ASE II. Paks a Tapolcához látogat, míg az NB Il-es Decs II. a Nagyatádot látja vendégül. NB l/B, Charousek-cso- port, 5. forduló. ASE II. Paks- Balatonfüredi SC 10:2. A paksi pontszerzők, győzelem: Lizák, Vidéki, Kaczúr, Molnár B., Szente Varga, Dudás, Mácsik, Németh G. Döntetlen: Balázs G., Györkös, Dankházi, György G. Decs 1990-SZ-A STE 6:6. A decsi pontszerzők, győzelem: Pataki, Veszprémi, Tóth S., Maj- nay. Döntetlen: Arnstadt, Strau- binger D., ifj. Kiss L., Szabó R. Az NB l/B-s bajnokság állása: 1. Aquaprofit-Nagykani- zsa II. 41 pont, 2. Lila Futó-Hóbagoly 37, 3. ASE II. Paks 34,4. Tapolca Rockwool VSE 30.5, 5. HVSE-Infraplan 30.5, ó. MTK Budapest 30,7. Decs 1990 30,8. Komlói BSK 23,9. Szentgotthárdi A STE 22.5, 10. Balatonfüredi SC 21.5. NB II, Asztalos-csoport, 7. forduló. Karmin PSSE-Decs 1990 II. 7.5:4.5. A decsi pontszerzők, győzelem: Hölczí, dr. Papp, Káspári. Döntetlen: ifj. Paszler, Szuhai, Molnár F. Az NB ll-es bajnokság állása: 1. Sakk Egylet Nagyatád 57 pont, 2. Bajai SSC 57, 3. Decs 1990 II. 49.5, 4. Szentlőrinc 46, 5. Fehérvár SE 44.5, 6. Kármin PSSE 44.5,7. Sakkirály SE 42.5, 8. Komlói BSK 41, 9. Marcali VSZSE 34.5, 10. Péti MTE 31, 10. Kaposvári Bástya SE 26.5, 12. Sárosd SE 26. Berg S. TEREMFOCI A hétvégén bajnokot avatnak a XXIII. Téli Teremlabdarúgó Kupán, a szekszárdi városi sportcsarnokban. Szombaton még rájátszanak, vasárnap jönnek a helyosztók. Eredmények. B-csoport, 6. forduló: Fradi Büfé-Hano-Vill 4-10, K. Brazilok-Ha-Ki Leszünk 10-6. 7. forduló: Ha- no-Vill-K. Brazilok 5-8, Kont- ra-Bowdentechnika 0-3, Ha-Ki Leszünk-Szilfa 0-3, Tigris FC- Fradi Büfé 12-12. A-csoport, 7. forduló: Szekszárdi UFC-Kölesdi SE 3-0, PR Futárszolgálat-Harold 14- 6, Kis Dankó-Agro Tipp 7-7. Rájátszás, 1. kör: Kontra- Kölesdi SE 3-0, Szekszárdi UFC-Fradi Büfé 9-6, Harold- Ha-Ki Leszünk 9-6, Bowden- technika-Kis Dankó 9-4, PR Futárszolgálat-Tigris FC 4-3, Szilfa-Agro Tipp 4-8, Tomag- ro-K. Brazilok 12-9. A rájátszás 2. körének eredményei alapján alakulnak ki a helyosztók párosai, melyeket vasárnap rendeznek a szekszárdi városi sportcsarnokban. A 2. kör párosításai (szombat): Kölesdi SE-Fradi Büfé r 9 óra, Harold-Köntra 10, Ha- no-Vill-Szekszárdi UFC 11, Kis Dankó-K. Brazilok 12, Tigris FC-Szilfa 13, Bowdentech- nika-Tomago 14. Korábban játszották: PR Futárszolgálat-Ag- ro Tipp 2-6. A góllövőlista élmezőnye, 25 gólos: Lizák Péter (Bow- dentechinka). 22 gólos: Rik- kers Péter (Tomago). 20 gólos: Vituska Norbert (Szilfa). 19 gólos: Simon Balázs (K. Brazilok). 15 gólos: Kertész Norbert (Kis Dankó). A helyosztók programja, vasárnap. A 9-10. helyért: a Harold-Kontra győztese a Hano Vili-Szekszárdi UFC győztesével 12. A 7-8. helyért: a Tigris FC-Szilfa vesztese a Kis Dankó-K. Brazilok vesztesével 13. Az 5-6. helyért: a Tigris FC- Szilfa győztese a Kis Dankó-K. Brazilok győztesével 14. A 3-4. helyért: a Bowdentechnika- Tomagro vesztes a PR Futár- szolgálat-AGRO Tipp vesztesével 15. A döntőben: a Bowden- technika-Tomagro összecsapás győztese a PR Futárszol- gálat-AGRO Tipp összecsapás győztese ellen 16. B. S. 4 « i I