Tolnai Népújság, 2016. február (27. évfolyam, 26-50. szám)
2016-02-15 / 38. szám
EGY PERCBEN Neten nézzük a sasokat MÉG nincs két hete, hogy webkame- ra követi nyomon egy Paks közelében fészkelő rétisaspár életét, máris közel húszezren megnézték az online közvetítést. A Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság új akciója az ismeretterjesztés mellett tudományos célokat is szolgál. ► 5. Ma még választhatunk! ADÓZÁS Ma még választhatjuk az egyszerűsített adózást. Elvileg több millióan élhetnének a lehetőséggel, de valószínűleg csak pár százezren választják azt, hogy a NAV töltse ki helyettük az adóbevallást. Ezért is tervezik megváltoztatni ezt a rendszert. ► 6 SZEKSZÁRD A Pécsi Egyházmegye Családreferatúrá- ja, valamint a Tolna Megyei Család, Esélyteremtési és Önkéntes Ház közösen szervezte meg a nagysikerű tavalyi után az idén is a Házas7próbát, amelynek célja, hogy erősebbé, még meghittebbé kovácsolja a házaspárok kapcsolatát. A január közepe óta tartó kihívások során a részt vevő házaspárokat különböző feladatok várták, például randevúra kellett menniük, tangózniuk kellett, vagy éppen apró szívességeket tenniük egymásnak. A verseny vasárnap délután a szekszárdi Placc Közösségi Térben megtartott játékos megmérettetéssel ért véget. V. M. Vigyázat, randis csalók! VALENTIN Nem csak a szerelmesek ünnepére voltak érvényesek az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) minap közzétett tanácsai az online randis csalók leleplezéséhez. A társkereső oldalak forgalma Valentin nap után is nagy. Vigyázat, ne dőljenek be a randis csalónak! Főleg a 40-es korosztályú nők esnek ebbe a csapdába. ► 10 Tüntettek, de a Klik marad? BUDAPEST Zsúfolt volt a Kossuth tér Budapesten a szombati pedagógusdemonstráción. ► 8 Jó reggelt! C sodálatosan fényképezett, elképesztő jelenetekkel teletűzdelt - a nem mindig pörgős tempót megszakítják flashbackek és álomjelenetek - opusz A visszatérő. Mondom ezt annak ellenére, hogy a szekszárdi moziban péntek este erősen rontott az élvezeti értékén, hogy voltak, akik azt hitték, hétvégi piknikre érkeznek csipsszel, popcornnal és másfeles üdítővel. Pétiké kicsit több sört ivott a kelleténél a vetítés előtt - ami egyébként 20 perces késéssel kezdődött -, így nem csoda, hogy vizelési ingerrel küszködött a film alatt. A mobil csörgése és két „bringa" beszélgetése már szóra sem érdemes. A film közösségi élmény, de az ilyenektől falra lehet mászni. Az irritáló nézők miatt nem meglepő, hogy egyre kevesebben járnak moziba. B. L. Ötvenéves a Bartina együttes Az ápolás mostoha volt mindig EGÉSZSÉGÜGY Bejárta a sajtót a hír: a kórházak ápolási osztályai, krónikus belgyógyászatai, elfekvőként is emlegetett részlegei helyett szakápolási otthonokban láthatják el a jövőben azokat, akik nem szorulnak orvosi ellátásra, csak szakápolásra. Kovácsy Zsombor egészségügyi szakjogász kommentálta lapunknak a bejelentést. ► 7 Berlin ideges a V4-ek B-terve miatt PRÁGA Rendkívüli visegrádi miniszterelnöki találkozót tartanak ma Prágában. A V4-ek kormányfőn kívül Macedónia elnöke és Bulgária miniszterelnöke is részt vesz rajta. A schengeni határok megerősítése mellett tárgyalnak egy tartalék védvonal kialakításáról Bulgária és Macedónia déli határain - ez lenne a V4-ek B-terve. ► 8 A kancellár korlátozná a magyarokat BÉCS A magyarok közül is kevesebben mehetnének Ausztriába, az újabb bécsi tervek szerint csökkenteni kellene a kelet-európai munkavália^ lók számát. Werner Faymann kancellár szerint jelenleg egy Magyarországról érkezőt előnyösebb feltételekkel lehet foglalkoztatni Ausztriában, mint egy osztrák állampolgárt. ► 6 SZEKSZÁRD Idén ötvenéves a Bartina néptáncegyüttes, a jubileumot Szekszárdon április 16-án táncoktató programmal, játszóházzal, fotókiállítással, táncházzal, április 23-án gálaelőadásokkal ünnepük meg, amelyeken fellépnek a táncegyüttes régi tagjai is. A Bartina az 1970-es években is részt vett a Röpülj páva népzenei vetélkedőn, de a Fölszállott a páva verseny volt az eddigi legnagyobb sikerük - mondta Matókné Kapási lúlia művészeti vezető az MTI-nek. A szekszárdi gyermektáncosok sárközi, bogyiszlói és bukovinai táncokból összeállított koreográfiákkal nyerték meg a televíziós versenyt, jelenleg 270-en táncolnak az egyesület hat korcsoportjában tíz táncoktató irányításával. A felsőnánai kosárlabdázó az Atomerőmű-KSC Szekszárd nagy reménysége Studer Ágnesé Az év embere díj! KOSÁRLABDA Fiatal és szép, de nem ezért szavaztak Studer Ágnesre a Tolnai Népújság és a TEOL.hu olvasói. A 17 éves lány az egyik legtehetségesebb magyar kosárlabdázó, az élvonalbeli KSC Szekszárd és a korosztályos magyar válogatottak húzóembere, s most már Az év em- bere-díj tulajdonosa is. Az első ízben kiírt versenyünket nagy fölénnyel, a több mint ezer szavazat egyharmadát begyűjtve nyerte meg, megelőzve Kovács Ferenc bonyhádi festőművész-tanárt és Böde Dánielt, a Ferencváros madocsai származású, Pakson nevelkedett válogatott labdarúgóját. Studer Ágnes szombaton, a szekszárdi kosárcsapat DVTK elleni bajnokija előtt vehette át a Horfer Serleg által a győztesnek felajánlott üvegtrófeát Kőfalvi Adél társtulajdonostól, Fin- ta Viktor lapunk szerkesztője pedig egy bekeretezett oklevelet és egy exkluzív, a Vesztergombi Pince által felajánlott borcsomagot nyújtott át a győztesnek. Lapunk valamennyi jelöltnek egy-egy oklevelet és egy-egy palack bort fog eljuttatni, így köszönve meg a versenyben való részvételt. Az említett bajnoki mérkőzést a DVTK nyerte meg 57-52-re. ► 16 Finta Viktor és Kőfalvi Adél között az első ízben díjazott Studer Ágnes SZERKESZTŐSÉG: Email: tolnai.nepujsag@mediaworks.hu OLVASÓSZOLGÁLAT 9-17 óráig - ügyeletes: Hanoi Erzsébet 74/511-510 TERJESZTÉS 8-16 óráig 40/510-510 HIRDETÉS 8-16 óráig - hirdetésfelvétellel kapcsolatos információ: 74/511-534 13 16 Néhány napig még marad a túlnyomórészt borult, esős idő. A hőmérséklet magas, és az éjszakák is enyhék lesznek. ► 12 Boldog névnapot kívánunk Kolos és Georgina nevű olvasóinknak!