Tolnai Népújság, 2016. február (27. évfolyam, 26-50. szám)
2016-02-02 / 27. szám
2 MEGYEI KÖRKÉP 2016. FEBRUAR 2., KEDD HÍREK Megjelent az új TOP-os felhívás TOLNA ÍÍEGYE A „Társadalmi és környezeti szempontból fenntartható turizmusfejlesztés” címet viseli a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) legújabb felhívása. A kiírás célja, hogy a turisztikai szempontból vonzó kulturális, épített illetve természeti örökség fejlesztésével erősödjön a helyi gazdaság, növekedjen a foglalkoztatás. Tolna megyében összesen 1542 millió forint pályázható, a támogatási kérelmeket február 25-től április 27-ig lehet benyújtani, tájékoztatta lapunkat Fehérvári Tamás, a megyei közgyűlés elnöke. F. V. Tíz liter bort lopott egy présházból KOCSOLATÍz liter bort lopott el két hordóból vasárnap délután öt órakor egy kocsolai présházból egy 60 éves férfi. A rendőrök még a bűncselekmény helyszínén elfogták, majd előállították, és lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult ellene eljárás, közölte Farkas Kinga, a megyei rendőr-főkapitányság sajtóreferense. 1.1. Kicserélte a brillkövet a nő TAMÁSI Vádemelést javasol a rendőrség egy csalási ügyben egy tamási nő ellen. Az ügy iratait a járási ügyészségnek átadták. Egy belecskai nő tett feljelentést, miszerint tavaly április 14-én egy tamási ékszerüzletnek ékszerkészítés céljából átadott egy brillkövet és két gyűrűt, de amikor elkészült a megrendelt ékszer, nem azt a követ kapta visz- sza, amit ő átadott. A Tamási Rendőrkapitányság munkatársai megalapozottan gyanúsítanak egy 39 éves tamási nőt a csalás vétségének elkövetésével, közölte a rendőrség. 1.1. Rendbe hozzák a beomlott lépcsőt HA8C Még 2016 első felében megkezdhetik a javítási munkálatokat a harci templom lépcsőjénél, ahol beszakadt egy pince. Az önkormányzat tavaly év végén pályázott és nyert támogatást a rendbehozatalra, tudtuk meg Tóth Gábor polgármestertől. K. B. ■ M iimnminuii Hl E VJ* *’ $ I X ’*• utiiiumuiM in js :.*J li 1 fi'#; “ * C itiaapiLiKJiii: TOLNA megye Időben, azaz január 31-én éjfélig beadta mindegyik Tolna megyei országgyűlési képviselő a 2015-ös évről szóló vagyonnyilatkozatát. Akárcsak tavaly ilyenkor, most is csupán arról tudunk beszámolni, hogy összességében nem lettek gazdagabbak, de szegényebbek sem képviselőink. Új ingatlant Horváth István, az 1. számú választókerület képviselője vásárolt, Potápi Árpád lános bonyhádi honatyának viszont egy már korábban meglévő telkén épül háza. Az ajándékozási rovatot az államtitkár most is kellő gondossággal töltötte ki, de olyan érdekességet, mint a 2014-ben kapott két lájbi nem tartalmaz a nyilatkozata, csupán könyveket, kiadványokat, italokat. Több esetben nem látni a listán a tavaly még a tételek között szereplő autókat, és a hitelek, megtakarítások esetében mutatkozik minimálisnak mondható változás. B. K. Se lájbi, se krecsány ©Ma Dr. Harangozó Tamás Attila (MSZP): Veresegyházán, Gerjen- ben, Csipkereken és Bátaszéken vannak kisebb-nagyobb ingatlanjai, amelyeknek ugyancsak kisebb-nagyobb hányadban tulajdonosa. Ezek gyep, legelő, beépítetlen telek, zártkerti terület és lakóingatlan. 2014-ben vásárolt egy 2005-ös Audi A6-ost, Wartburgját 2010-ben örökölte, ennek 1/6-od részben tulajdonosa. Tartozása is van. pénzintézet felé 3 millió forint, míg magánszemély felé 1,5 millió forint, ez azt jelenti, hogy a tavalyi évhez képest valamicskét lefaragott már mindkét hiteléből. 2015-ben irodát, lakást a törvény szerint meghatározott értékben béreltek a képviselőnek. Heringes Anita (MSZP): A paksi képviselőnek ez a harmadik vagyonnyilatkozata országgyűlési képviselőként. Az elsőhöz képest nem történt nagy változás az életében az anyagi javakat tekintve. Heringes Anitának nincs ingatlana, és a Suzuki SX4 sem szerepel a mostani tételek között. A tavaly év végi állapotot tükrözi hitelkártyaegyenlege, eszerint 386 ezer forint tartozása van, azaz majdnem ugyanannyi, mint egy évvel korábban. Folyószámlahitele 1,1 millió forint, diákhitele több, mint 1,3 millió forint, de más tartozás is szerepel a nyilatkozatban. Juttatásként irodaeszközöket kap: laminálógépet, iratmegsemmisítőt. Hirt Ferenc (Fidesz): Változatlanul Tamásiban, Kaposváron és Nagykanizsán vannak ingatlanjai: háza, autószalonjai, gépjármű-eredetiséget vizsgáló egysége. Ezeknek általában fele részben tulajdonosa továbbra is. Pénzintézetnek 11,5 millió forinttal tartozik, és szerepel a vagyonnyilatkozatában az is, hogy a Hirt Autó Kft. 2009 és 2013 között 9.609.950 és 16.020.000 forint támogatást kapott. Ügyvezetője a Hirt Autó Kft.-nek, és ugyan tisztségét nem szünetelteti, sem fizetést, sem nyereségrészesedést nem kap. Juttatásként üzemanyag- kártya, mobil telefon, telefon- kártya és thinkpad áll a rendelkezésére. Horváth István (Fidesz): Két szekszárdi társasházi lakás tulajdonosa fele részben, illetve teljes egészében, valamint egy nagydorogi szőlő és borospince birtokosa Horváth István. Ezek a tételek korábbi nyilatkozataiban is szerepelnek, mint ahogy az Opel Zafíra és az örökölt Mitsubishi, a Peugeot Boxer és az MTZ is. Változatlanul fele részben tulajdonosa egy nagydorogi kft.-nek, ügyvezetői tisztségét azonban szünetelteti. Tavaly augusztusban két ingatlant is vásárolt: egy családi házat Nagydorogon, illetve egy kisebb lakást Pécsett. A szekszárdi képviselőnek nőtt a tartozása is: 6,4 millióról 10,5 millió forintra. Potápi Árpád János (Fidesz): A nemzetpolitikáért felelős államtitkár Bonvhádon még 2004- ben vett egy 542 négyzetméteres lakóház, udvar besorolású ingatlant. 2010-ben pedig egy 551 négyzetmétereset. Ugyanott egy 3166 négyzetméteres teleknek fele részben tulajdonosa. Változatlanul szerepel egy 1,5 milliós lakásfelújítási hitel is a nyilatkozatában, takarékbetétben viszont 8.4 millió megtakarítása van. ez korábban nem szerepelt a listán. Ajándékként 100 ezer forint értékben italokat és szintén ilyen összegű értékű könyvet, kiadványt kapott. Azaz sehol egy krecsány vagy lájbi. de nincs meg a 2007-es Opel Astra sem. Bátaszék legöregebb fájának esélye van arra, hogy a hazai után az Európai Év Fája címet is elnyerje Szüksége van a szavazatokra a molyhos tölgynek BÁTASZÉK Az Európai Év Fája verseny győztese lehet a bátaszéki molyhos tölgy, ehhez azonban szüksége van a szavazatokra. A Magyarország Év Fája versenyt megnyerő tölgyre hétfő óta lehet voksolni a www.bataszek.hu/le- goregebbfa linken keresztül. Az ott megjelenő felületen meg kell adni az e-mail címet, begépelni az ott olvasható számsort, majd a Szavazás gombra kattintani. Ez azonban még nem elég az érvényes vokshoz. A megadott e-ma- il címre érkezik egy üzenet, és a szavazatot az abban elküldött linkkel lehet érvényesíteni. Egy e-mail címről csak egyszer lehet szavazni, az eldobható címről érkező szavazatokat pedig megsemmisítik. A voksokat február 29-ig fogadják. A 300-400 éves bátaszéki molyhos tölgy a Mecsek keleti dombságához tartozó szőlőhegyen áll. A Rákóczi-szabadság- harc utáni szerb-horvát betelepítések idején az Orbán-hegyet beültették, és a tölgyes erdőben makkoltatással állatokat, disznókat tartottak. Ebből az őstölgyesből maradt meg épen a molyhos tölgy. A német betelepülők építtették a tölgy mögé a Szent Orbán kápolnát 1754-ben, ugyanis megfogadták, ha a pestis járvány elmúlik, akkor kápolnát emelnek. Az öreg molyhos tölgy a kápolnával együtt az 1956-os jeges duA molyhos tölgy 300-400 éve §§j „figyeli”, mi történik Bátaszéken nai-árvíz idején is kiemelkedő szerepet játszott: ide menekültek a lakosok az árvíz elől, és a vasárnapi szent misét is itt celebrálták. A tekintélyes fa fennmaradásának titka, hogy a településen dolgozó földművelők mindig gondját viselték. Az öreg molyhos tölgy a Bátaszék feletti dombon őrködik, vigyáz a településre, hogy az történelmi és emberi értékeit meg tudja őrizni az utókornak. Hagyomány, hogy minden év május 25- én, Orbán napján megmozdul a város apraja-nagyja. Mindenki szívesen eleveníti fel a szokást, mely szerint a fa törzsét gazdagon meg kell locsolni borral, hogy a következő évben is bőséges szőlő teremjen. H. E. j j