Tolnai Népújság, 2016. február (27. évfolyam, 26-50. szám)
2016-02-10 / 34. szám
4 MEGYEI KÖRKÉP 2016. FEBRUÁR 10., SZERDA Hulladékból adomány lett, Bátaszéken is bátaszék Sajtótájékoztatót tartott tegnap az Alisca Terra Nkft. a „Hulladék adomány” kampány zárása alkalmából. Artim Andrásné, a társaság ügyvezető igazgatója elmondta, Tolna és Szekszárd után Bátaszék is csatlakozott a kampányhoz, ahol tavaly 1170 tonna vegyes hulladékot gyűjtött be az Alisca Terra, ennek a hulladékmennyiségnek a 18 százalékát gyűjtötték elkülönítve a helyiek. Bátaszéken is bevezették a házhoz menő szelektív gyűjtést, ennek keretében 202,66 tonna hulladék keletkezett a településen, ebből 158 tonna volt a zöld hulladék. Mind többen vették igénybe a bátaszéki hulladékudvar nyújtotta szolgáltatásokat is, itt 430 tonna hulladékot adtak le a városban és annak környékén élők. A tegnapi eseményen az alábbi civil szervezetek vettek részt: Bátaszéki Pedagógus Kórus, a Legjobb Utcai Csapat Egyesület, a Bátaszéki Nagycsaládosok Egyesülete, a BátaszéA civil szervezetek 474 200 forintot kaptak a gyűjtésért ki Vállalkozók Ipartestülete, a Sport Egyesület Bátaszék, a Bátaszéki Önkéntes Tűzoltó Egyesület és a Vármegyések Bátaszé- kért Egyesület képviselői. A hét civil szervezet a hulladékgyűjtésért összesen 474 200 forintot kapott. Dr. Bozsolik Róbert polgármester elmondta, azért támogatták a kampányt, mert úgy gondolták az segíti a lakók környezettudatos szemléletének kialakítását, illetve a civil szervezetek így egy kis pénzhez juthattak. Az Alisca Terra a közeli jövőben megkezdi a pályázaton nyert több mint 50 ezer szelektív gyűjtőedény kiosztását szolgáltatási területén. Háztartásonként kettő darab 120 literes gyűjtőedényre jogosultak a családi házakban élő lakosok. A kék és sárga fedelű edényeket az Alisca Terra Nkft. ügyfelei a hozzájuk legközelebb lévő hulladék- udvarban vehetik át azok nyitvatartási idpjén. A hulladékgazdálkodási vállalat legközelebbi számlalevelével együtt küldendő információs anyagban és szórólapon ad minden részletre kiterjedő tájékoztatást az edények szétosztásáról. M. I. Fotók és féffmények láthatók a kiállításon A Makovics Kornél (balról) villámfotójáról Ábrahám Béla által festett alkotás is ott lesz a kiállított képek között a Bezerédj galériában Folyamatosan keresi a kiállítási lehetőségeket Ábrahám Béla, hogy a közönség megismerkedhessen pályatársai alkotásaival. Balázs László laszlo.balazs@mediaworks.hu SZEKSZÁRD Festőművészként, kiállításszervezőként és informatikusként is sokan ismerik Ábrahám Bélát, akinek legkedvesebb témája a természet, de emellett fest portrékat és zsánerképeket is. A szekszárdi férfinak számos kiállítása volt már Szekszárdon és a megye településein, de kiállított az ország számos pontján. Amellett, hogy szenvedélye a festés és a fotózás, pályatársairól sem feledkezik meg: művészetpártolóként rendszeresen szervez tárlatokat. Folyamatosan keresi a kiállítási lehetőségeket, ahol az alkotók munkáit a közönség megismerheti.- 2009-től szervezek egyéni és csoportos kiállításokat a szekszárdi Baka István Általános Iskolában, ahol oktatástechnikusként és rendszer- gazdaként dolgozom. Az intézményben kéthavonta van egy tárlat. Régebben havonta rendeztünk, de ma már túl sok van Szekszárdon. Úgy látom, kicsit unják az emberek. 2010 óta tagja vagyok a Bárka Művészeti Szalonnak. Nagyon sok művészt ismertem meg. Azóta szinte minden bárkásnak csináltam már kiállítást, aki nem tudta megoldani a sajátját. Volt példa arra is, hogy egyszerre hárman állítottunk ki - mondta Ábrahám Béla.- Kevés olyan művész van, aki jól tudja menedzselni magát. Ebben is megpróbálok segíteni a fiatalabbaknak. Mielőtt elkezdtem festeni, sokáig grafikával foglalkoztam, így egy meghívó elkészítése - amellyel mások sokáig szenvednek - nekem ötperces munka. így kezdődött... Most először rendeznek kiállítást a Bezerédj István Szakközépiskola tetőtéri galériájában.- A Facebookon és a Baka-iskola honlapján is közzétettem a felhívást. Abból a szempontból nem ideális a helyszín, hogy gerendára lesznek fellógatva az alkotások - alacsonyan lesznek a képek, a tetejük lesz egy- vonalban -, a fényviszonyok azonban jók, így nem volt akadálya annak, hogy létrehozzuk az expót. Közel kétszáz alkotásból hetvenet állítunk ki. Vannak ismerőseim, akik jól tudnak válogatni, zsűrizni, ezúttal egy festő barátom volt az ítész - jegyezte meg Ábrahám Béla.- A tárlat anyaga megfelel a színvonalnak, hiszen nyitókiállításra ütős válogatást szerettünk volna megvalósítani. Szerintem sikerült, mert jó képi anyag gyűlt össze. Az érdeklődők fele-fele arányban fotókat és festményeket láthatnak, de patchwork, fémplasztika és digitális akvarell is szerepel a kiállításon. Tizenkilenc alkotó sokféle technikával vesz részt rajta. A festőművész hozzátette: a középiskolából Kaiser Andrea kereste meg Kubanek Miklós ajánlására. Ezentúl kéthavonta szeretnének tárlatot rendezni a Bezerédj galériában.- Szerencsés helyzetben vagyok, hogy mindig azt csinálom, amit szeretek. Remélem, ez így is marad, és a jövőben sem lesz semmi akadálya a festésnek, a fotózásnak és a kiállításszervezésnek - hangoztatta Ábrahám Béla. Ők állítanak ki a Bezerédj galériában Biszák László (festmény), E. Nagy Mária (festmény), Gaál László (ceruzarajz, grafika), Hanoi Gábor (természetfotó), Juhász Ildikó (grafika), Keller Joli (festmény), Kerekes- né Varga Veronika (festmény), Makovics Kornél (természet- fotó), Micskei Erzsébet (festmény), Molnár Zoltán (fotó), Nemes András (fotó), Németh István (fémplasztika), Pámer- né Bükky Klára (természetfotó), Rell Kata (varrott rongyok), Ret- ' kés Tamás (fotó), Sütő Károly (festmény), Szijjártó Tériké (patchwork), Zsigmond István (digitális akvarell), Zsíros Ari (festmény), Ábrahám Exit Béla (fotó, festmény). A lélek energiájának megjelenítése A szerdán 17 órakor megnyíló kiállítást Lönhárd Ferenc, a Bárka Művészeti Szalon elnöke nyitja meg. Főleg Tolna megyei, Szekszárd környéki alkotók műveit láthatja majd itt a nagyközönség. A kiállítás az iskola nyitvatartási ideje alatt hétköznapokon - a tervek szerint - két hónapig tekinthető meg. Az alkotások, illetve az alkotók amatőr vagy profi mivoltáról majd az idő eldönti, ki és mi mennyit ér. Ábrahám Béla is tartja azt a közkeletű vélekedést, mely szerint a művészet a lélekből áradó energia megjelenítése. Aki igazán odateszi magát, annak az alkotásai magukért beszélnek. Csúcson van az ingatlanpiac GAZDASÁG 2007-ben, egészen pontosan 35 negyedévvel ezelőtt volt ilyen magas az ingatlanpiaci index értéke mint idén januárban. A GKI gazdaságkutató felmérése szerint a lakás- vásárlásra és építésre vonatkozó lakossági várakozások jelentősen javultak az előző negyedévihez képest. A hétéves csúcs egyértelműen a bejelentett lakáspolitikai intézkedések hatása, a CSŐK láthatóan megmozgatta a fantáziát. Az év elején hatályba lépett intézkedések a lakásépítésre pozitívan hatnak, várhatóan jelentősen növelik majd. Az elemzők szerint a kormány kínálta kedvezményekre minden számítás szerint a leggyorsabban a fővárosiak csapnak le. A forgalom várható emelkedésére vonatkozó nagy várakozást tekintve nem meglepő, hogy a megkérdezettek többsége arra számít, hogy az intézkedések áremelést generálnak majd az ingatlanpiacon. Ezt támasztA lakásokkal kapcsolatos várakozások javultak ja alá a megkérdezett ingatlannal foglalkozó vállalkozások véleménye is, amely szerint a használt lakások esetében Budapesten nőni fognak az árak a következő 12 hónapban. A vidéki körzetekben egyelőre a stagnálásra szavazók vannak többségben, de csak néhány százalékkal. Az igazi robbanás az építési telek piacon következett be. Főként Nyugat-Magyar- országon, de a többi régióban is komoly mértékben javultak a telekpiaci kilátások. Az árakat tekintve pedig a fővárost illetően kétszámjegyű, de vidéken is 7-8 százalékos áremelkedést várnak. Az irodahelyiségeket tekintve folyamatosan romlóak a kilátások, az üzlethelyiség-piac viszont hosszú évek után kimozdulni látszik a holtpontról. A logisztikai ingatlanpiacot tekintve lassú emelkedés mutatható ki. Az optimista hangulat a fővárosban és a nyugati megyékben a legnagyobb, de ezt érthető, mert ott a legnagyobb az esély arra, hogy szélesebb körben komolyan érezhetőek lesznek a pozitív változások hatásai. V.M. Elég sok gond van az életben, ezért nem a bánat és bú, hanem a vidámság felé terelik a gondolatokat Nevessenek a nézők az elejétől a végéig BÖLCSKE Kabaréestre hívta a színjátszás szerelmeseit a Bölcskei Amatőr Színjátszó Egyesület. Tette ezt immár harmadízben, amikor is - hasonlóan az előző két alkalomhoz - teltház volt. Ez egyébként a második évad, amikor próbál, játszik a másik színjátszó csoport távozó tagjaiból verbuválódott együttes. Tavaly a Darázsfészek című darabot állították színpadra, ezúttal pedig egy több jelenetből álló válogatást. Tóth János, az együttes Papaként emlegetett vezetője azt mondta, azt szeretik, ha a nézők az elejétől a végégig nevetnek.- Úgy gondoltuk, elég sok gond van az életben, ezért mi nem a bánat és bú, hanem a vidámság felé tereljük a gondolatokat - jegyezte meg. Közösen, nagy gonddal választották ki A Lepsénynél még megvolt, Majd a jegenye, Czinege, az inspekciós, A fogyókúra és A beteg disznó című jelenetet. Tóth János azt mondta, több környékbeli település kulturális szervezői is a nézőtéren ültek, akik azzal a céllal nézték meg az előadást, hogy jövőbeni fellépésről egyeztessenek. A társulatról, amely hivatalosan bejegyzett egyesület, azt mondta, hogy tizennyolcán tagja van, köztük tizenéves tinik és hozzá hasonló „meglett” emberek, de közös bennük az, hogy szeretnek játszani és szeretik a bölcskei közönséget.- Nagyon könnyű velük dolgozni, mert akarnak próbálni, játszani, hallgatnak rám, teljesítik az én szerény elvárásomat. Tóth János a ’70-es években kezdte a színjátszást. Civilben buszsofőrként dolgozott, a családi vállalkozásban vendéglátással foglalkozott. A próbáknak saját kocsmájukban biztosít helyet. Azt is elmondta, hogy az önkormányzattól nem kaptak támogatást, sőt termet sem, a főpróbákra, előadásokra úgy bérelték az IKSZT színháztermét. Hozzátette, a főpróbára meghívták az iskolásokat és a nyugdíjasokat, akik - mint kiemelte - természetesen ingyen nézhették meg a darabot. Vida T.