Tolnai Népújság, 2016. január (27. évfolyam, 1-25. szám)

2016-01-25 / 20. szám

4 PTEKTK 2016. JANUÁR 25., HÉTFŐ Amiért érdemes közgazdásznak lenni Közgazdászokat, a Pécsiközgáz volt hallgatóit és oktatóinkat kér­tünk meg, hogy mondják el, sze­rintük mi a közgazdász szakma lényege, miért érdemes ezt a hi­vatást választani.- Akárhova pillantunk a világ­ban, nagy eséllyel hamar megta­láljuk annak gazdasági vonatko­zását. Mitől függ, hogy mennyibe kerül az új telefonunk? Hogyan lehet Zuckerberg milliárdos, ha mi ingyen használjuk a Facebo- okot? Aki érti a gazdaság nyel­vét, az választ tud adni ezekre a kérdésekre, érti életünk egyik fő mozgatórugójának működését. Aki pedig nem csak érti, hanem beszéli is ezt a nyelvet, könnyen megvalósíthatja céljait. „Közgá­zul” megtanulni érdemes! (Déry Attila, vezető elemző, Otthon Centrum)- Az információs társadalom értelmiségének napjainkban nincs könnyű helyzete: azt vár­ják tőle, hogy kövesse a folyama­tos változásokat, megértse azok mozgatórugóit. A közgazdászok­tól azonban ennél is többre szá­mítunk: szeretnénk, ha nagyra- törő terveket kovácsolnának, ha ők kezdeményeznék a változáso­kat, új projekteket generálnának, egyre hatékonyabban hasznosíta­nák a rájuk bízott erőforrásokat. (Rappai Gábor, intézetvezető, PTE KTK)- A közgazdászokról sokan azt hiszik, hogy a számok világában élnek. Bár a tények és az adatok ebben a szakmában megkerülhe- tetlenek, azért ez a dolognak még­is csak az egyik fele. A szakma sa- va-borsát ugyanis az adja, hogy emberek egyéni is kollektív visel­kedésével foglalkozunk. Ez a ket­tősség adja a nehézséget, de a szép­séget is. Ha modellezünk, üzleti döntéseket készítünk elő, vagy ép­pen fontos üzleti döntést kell meg­hoznunk egy valós szituációban, akkor mindig tekintettel kell len­nünk a fennálló korlátozó körül­ményekre és a lehetséges alterna­tívákra. De legalább ilyen fontos, hogy számot vessünk az érintett emberek motivációs terével is. A siker kulcsa végül is az lesz, hogy hajlamosak vagyunk-e belátni sa­ját tévedéseink összetevőit, és ké­pesek vagyunk-e okulni azokból. (Schepp Zoltán, dékán, PTE KTK) Talán önnek is ismerős a hely­zet: gyermeke gőzerővel tanul az érettségire, lóhalálában re­gisztrál még az utolsó lehet­séges nyelvvizsgaidőpontra és megkeresi az összes elérhető információt az egyetemről és a szakról, amire felvételizni sze­retne. Ha a választott területről már kezd is összeállni valami hal­vány kép a fejekben - mit csinál egy pénzügyes, egy marketin­ges, vagy általában egy közgaz­dász, mit tanul, hol helyezkedik el, mennyit keres -, még mindig kérdés, hogy hogyan lehet a leg­jobb helyet kiválasztani. Számos tanulmány (és napi tapasztalat) bizonyítja, hogy ma már nem csak az számít, valaki mennyire felkészült a szakmai anyagból, kitűnő iett-e az átlaga és megfelelően fényes-e a cipője. Legalább ilyen fontos, hogy bizo­nyos kulcsképességeknek is bir­tokában legyen: tudjon csapatban dolgozni, legyen benne vállalko­zó, kezdeményező szellem, vagy éppen tudja magát eladni a pia­con. Amit mi ajánlunk, amiben segítünk, hogy ezeket a kompe­tenciákat hallgatóink megszerez­zék nem a piacról, drága tréning kurzusokon, hanem itt a Pécsi­közgázon, egy építő közösségben. Nézzük, miről is beszélünk! A középiskolából kikerülve ha­talmas szabadság és ezernyi le­hetőség szakad a mi kis gyerme­künkre, immár egyetemista hall­gatóra. Bekerül egy új világba, amely a megszokott biztonság he­lyett tele van kérdéssel, hiszen senki nem mondja meg, mit kell csinálni: minden rugalmas, a ke­reteket neki kell kialakítani, el­dönteni. Nem vagyunk túl nagy kar, így gólyánk hamar eligazo­dik majd, könnyen megtalálja a hozzá hasonlókat, akik a társai és barátai lesznek. Ugyanakkor azt tapasztaltuk, hogy önmagában még ez sem elég. A számos hallgatói szervezet mellett ezért hoztunk létre olyan központokat, amelyekben egy­részt a hallgatók készségeinek fejlesztésére van lehetőség, más­részt segítenek, támogatnak vé­gig az egyetemi élet során. A kari központokban (Tehet­ségpont, Simonyi BEDC) senki sem „csak egy a sokból”, az itt töl­tött évek alatt mindenki megtalál­hatja és megmutathatja, hogy mi­ben jó. Célunk, hogy támogassuk a hallgatóinkat az erősségeik felis­merésében, a tehetségük kibonta­koztatásában, szakmai sikerek el­érésében. Mindemellett segítünk, hogy megtalálják a helyüket a Pé­csiközgázosok közösségében. Azt szeretnénk elérni, hogy senki se csak ússzon az árral, hanem hasz­nálja ki az elé táruló rengeteg le­hetőséget, sőt tudatosan válasz- szón ezek közül, és közben úgy formálja saját kompetenciáit, ké­pességeit, hogy sikeres és boldog karrier- és életutat futhasson be, amikor kikerül a munkaerőpiac­ra és a „nagybetűs ÉLET-be”. Személyes tapasztalatunk, hogy a mai világban a boldogu­láshoz a szaktudás és a szak­mai készség nem elegendő. Ezért különös gondot fordítunk arra, hogy hallgatóink egyéb készsé­geit, kompetenciát is feltárjuk és fejlesszük. Ennek érdekében szá­mos szolgáltatást biztosítunk: tá­jékoztatást nyújtunk a kari és egyetemi lehetőségekről (verse­nyek, pályázatok, ösztöndíjak stb.), karrier-tanácsadás során segítünk önéletrajz és motiváci­ós levél írásában, életpálya-ter­vezésben és orientációban, önis­meret fejlesztésében, vagyis ab­ban, hogy hogyan hozható ki a képességekből a maximum. A központ coachinggal foglalko­zó munkatársai segítenek a sze­mélyes fejlesztésben (önbizalom növelése, időgazdálkodás, szak­mai és életcélok kitűzése, pre­zentációs készségek fejleszté­se, tudatos életpálya-tervezés, csoportmunkákban való haté­konyabb részvétel, érzelfni in­telligencia fejlesztése). Az ak­tivitásért tehetségpontok járnak, melyeket értékes nyeremények­kel díjazunk. A mentorprogram­ban a gólyákat kisebb csoportok­ban hallgatói és fiatal oktatói men­torok segítik kötetlenebb hangu­latban - akár egyetemen kívüli helyszínen - ha az illető valami­ben elakad. Ötlet- és vállalkozás- fejlesztés terén több olyan speciá­lis programot kínálunk, ahol való­di piaci környezetben, valódi ter­méket visznek az ötlettől a meg­valósításig. És ez lehet bárkinek a saját ötlete is! Mindeközben olyan készségeket és képességeket le­het elsajátítani (prezentációs tech­nikák, vállalkozói „túlélő szemlé­let”, sales megoldások), amelyek kiemelkedővé teszik hallgatóin­kat a munkaerőpiacon. Képzések Felsőoktatási szakképzések Gazdálkodási és menedzsment Kereskedelem és marketing Pénzügy és számvitel Turizmus és vendéglátás Alapképzések Gazdálkodási és menedzsment Gazdálkodási és menedzsment angol nyelven Kereskedelem és marketing Pénzügy és számvitel Turizmus és vendéglátás Mesterképzések Közgazdasági elemző Marketing MBA Pénzügy Turizmus-menedzsment - ÚJI Vállalkozásfejlesztés - ÚJI Vezetés és Szervezés Forró pontok: két új szak indul a pécsi képzésen A Pécsiközgáz két olyan mester­szakkal bővítette képzési kínála­tát, melyek a gazdálkodási terü­let „forró” témáinak számítanak: vállalkozások fejlesztése és turiz­mus-menedzsment. A vállalkozásfejlesztési mes­terszak elindítása a karon sike­resen működő Simonyi Üzlet- és Vállalkozásfejlesztési Központ munkájának magasabb szint­re emelése. Olyan szakemberek képzése a cél, akik képesek lesz­nek saját vállalkozást elindítani, vagy már meglévő szervezetet to­vábbfejleszteni, több lábra állí­tani, nemzetközileg is verseny- képessé tenni. A képzés elméle­ti háttérre alapozva, inkubátor- ház-szerű működéssel, valós pro­jekteken keresztül teszi lehető­vé az ismeretek megszerzését - az üzleti kockázatok viselése nél­kül. Különös figyelmet fordítunk arra, hogy a tananyaghoz kap­csolódó ismereteken túl kulcs- fontosságú képességeket is elsa­játítsanak, vagy továbbfejlessze­nek a hallgatóink. A gazdasági trepdekkel összhangban elindí­tottunk egy közösségi finanszí­rozási platformot (pecs.hubbub. net) is, amely a képzésben rejlő lehetőségeket - szó szerint is - tovább gazdagítja. A turizmus-menedzsment szak elindítása pedig arra az igényre jelent választ, amelyet egyrészt a hallgatók, másrészt pedig a turisztikai ágazat részé­ről érzékeltünk. Mind a hazai, mind a régiós turizmus élénkülé­se tapasztalható, így olyan szak­emberekre van szükség, akik ezen a területen jól képzettek, a kapcsolódó feladatokat magas színvonalon képesek ellátni. A Pécsiközgáz turizmus-menedzs­ment mesterképzésén napra­kész ismereteket kínálunk akár a turizmuspolitika, a kapcsolódó marketing döntések, akár az att­rakciótervezés, a hotelmenedzs­ment, vagy éppen a virágkorát élő gasztronómia területe iránt érdeklődik valaki. A képzésben szerzett diplomával többek kö­zött turisztikai szervezetek és vállalkozásokban, valamint terü­let- és településfejlesztéssel kap­csolatos munkakörökben lehet vezető pozícióit betölteni. Az oldal a PTE KTK támogatásával készült. Oldalszerkesztő: Fülop Zoltán Olyan elméleti tudásanyagot biztosítanak, amelyek vezetői feladatokra készítenek fel Mesterképzés: mélyebb ismeretek A Bologna típusú képzés beve­zetése óta gyakorlatilag állandó­sult a dilemma, hogy alapképzés után érdemes-e további két évig mesterképzésben továbbtanul­ni, vagy jobb munkába állni és pénzt keresni. Nos, nincs egyértelmű válasz a kérdésre: ez szaktól, kartól, munkaerőpiaci viszonyoktól, de leginkább a személyes moti­vációtól, az egyéni tervektől, te­hát leginkább tőlünk magunk­tól függ. A Pécsiközgáz egy volt hallgatója mondta, hogy „meg kell próbálni megtalálni azt az irányt, amelyet igazán sze­retni tudunk, és különösen az elején ne foglalkozzunk más­sal, csak mérlegelés nélkül te­gyük oda magunkat, hogy meg­kérdőjelezhetetlen szakértői le­gyünk a témának.” (Debrecze- ni Mónika, Vylyan birtokigaz­gató, Pécsiközgáz alumni). Eh­hez viszont az kell, hogy maga­sabb szinten mélyebb ismerete­ket szerezzünk adott szakterü­leten. A Pécsiközgáz mesterképzé­sek közös jellemzője, hogy olyan elméleti tudásanyagot biztosíta­nak, amelyek vezetői feladatok­ra és pozíciókra készítenek fel akár a köz-, akár a magánszféra szervezeteiben. A magas szintű elméleti alapokon túl gyakorlati ismeretekre, a tudás gyakorlati hasznosítására is hangsúlyt fek­tetünk. Ennek azért van jelen­tősége, mert a hallgatóink így mind az elméleti, kutatói irány, mind pedig a gyakorlati életben, az üzleti világban való elhelyez­kedés alapjait elsajátíthatják. Ennél is kézzelfoghatóbbak az elmúlt évek munkaerőpiaci visszajelzései: a mesterképzé­ses diplomával rendelkezők az alapképzésesekhez képest átla­gosan néhány héttel hamarabb találnak állást, nagyjából 25%- kal magasabb kezdő fizetésre számíthatnak, és nagyobb esély- lyel, illetve rövidebb idő alatt lépnek vezetői pozíciókba. Von­zó lehet az is, hogy a jövő tanév­ben várhatóan még számos ál­lamilag finanszírozott hely lesz elérhető. Február másodikán lesz a nyílt nap A Közgazdaságtudományi Kar nyílt napjára a KTK központi épületében (Pécs, Rákóczi út 80.), a Halasy-Nagy József Au­lában (alapképzés) és a B314 teremben (mesterképzés) ke­rül sor 2016. február 2-án tíz órától. Az egész délelőtt tartó rendez­vényen az érdeklődők többek kö­zött megismerhetik a kar sokszí­nű képzését, hallgathatnak be­számolókat az oktatóktól, infor­málódhatnak a különféle, első­sorban a diákokat érintő lehető­ségekről, így például a Hageni Távoktatási Programról, az an­gol nyelvű képzésekről, vagy ép­pen a diákhitel különféle konst­rukcióiról. >

Next

/
Thumbnails
Contents