Tolnai Népújság, 2016. január (27. évfolyam, 1-25. szám)
Vasárnapi Tolnai Népújság, 2016-01-03 / 1. szám
12 SZTÁRVILÁG 2016. JANUÁR 3., VASÁRNAP HOROSZKÓP 1. HÉT (JANUÁR 4-10.) KOS (03.21.-04. 20.) A Nap kedvezőtlen kapcsolatban áll az Uránusszal. A legtöbb dolog nem úgy megy, ahogyan szeretné, a türelmetlensége pedig túlzásokra ragadtathatja. A Mars a Skorpió jegyében áll, előfordulhat, hogy igazságtalanságok érik. BIKA (04. 21.-05. 20.) A Vénusz közelít a Szaturnuszhoz: komoly esélyeket kap ezen a héten, vigyázzon, el ne szalasz- sza őket! Ez a két bolygó támogatja önt a hivatásában és az anyagi ügyekben is. A szerelmi élete nyu- godttá válik. iKREK (05.21.-06.21.) Uralkodó bolygója, a Merkúr már a Vízöntő jegyében áll. Sok mindent elérhet, ráléphet az érvényesülés útjára, és anyagi területen is adódhatnak lehetőségeit Hagyja magát meglepni. Sok vágya teljesülhet ezen a héten. RÁK (06.22.-07.22.) A Merkúr, a kommunikáció bolygója az ön horoszkópjában a mások által kapható anyagi javak területén látható, ezért sokat kell beszélnie bankokban, vagy olyan helyeken, ahol anyagi segítségre számíthat. A'szerelmi életében csodás események várhatók. OROSZLÁN (07.23.-08.22.) A Nap a Bak jegyében együtt áll a Plútóval. Sok segítségre ne számítson, és a párkapcsolatában is akadályok várhatók. Arra használhatja ezt a bolygóállást, hogy egy fontos ügy végére járjon. SZŰZ (08. 23.-09. 22.) A Merkúr a Vízöntő jegyében áll, kedvezőtlen kapcsolatba kerül a Marssal. Szerencsére a Jupiter minden rosszat felülír, és esélyeket ad önnek a hivatásában és az anyagiak terén is. A hét zavarmentesnek ígérkezik. MÉRLEG (09. 23.-10.22.) Uralkodó bolygója, a Vénusz a Nyilasjegyében áll, de a Mars a Skorpiójegyében látható. Ez megzavarhatja az ön nyugalmát. A Mars az anyagiakat jelző területére került, komoly kihívásokat hozhat a pénzügyekkel kapcsolatban. Készítsen szigorú költségvetést! SKORPIÓ (10.23.-11.22.) Uralkodó bolygója, a Mars, a Skorpió jegyében áll, és kedvező fényszögbe kerül majd a Neptunusz- szal, a feltételek nélküli szerelem bolygójával. Ezen a héten a mély érzelmek kapják a legnagyobb szerepet az életében. NYILAS (11.23.-12.21.) A Jupiter maradt a Szűz jegyében, a Vénusza Nyilasban jár. Kellemetlenségtől vagy korlátozástól nem kell félnie. A Vízöntő jegyében álló Merkúr új és értékes kapcsolatok lehetőségét kínálja. BAK (12.22.-01.20.) A Nap a Bak jegyében és a Plútó „körzetében” ragyog: ez komoly hatással lesz az érzelmeire. A népszerűsége megnő, és ha még egyedül él, most jó esélyei vannak, hogy az igényeinek megfelelő társra találjon. Ha kapcsolatban él, és füllentésen kapná a párját, mindenképpen vonja kérdőre! VÍZÖNTŐ (01.21.-02.18.) A kommunikáció bolygója, a Merkúr már a Vízöntő jegyében áll. Nagyon sok hasznos új információhoz juthat ezen a héten. A hét első napjaiban a Hold jelentősen csökkenti az ön tempóját, ám szerdától újra elemében lehet. HALAK (02.19.-03. 20.) A Vénusz kedvezőtlen kapcsolatba kerül a Neptunusszal, emiatt az anyagiak területén megtorpanás várható. Más területeken viszont a Skorpióban álló Mars energiát ad, és segít, hogy előnyöket vívjon ki magának. A hét elején a Hold szerelemmel ajándékozza meg. Széchenyi Krisztián segédmunkásként is dolgozott Szegény az ifjú gróf Cseke Katinka nem igazi ősanya Bár a híres gróf hatalmas vagyont hagyott az örökösökre, a szocializmusban az állam mindent elvett tőlük. Amikor a nemesi család egyik utolsó sarja, Széchenyi Krisztián befizeti a rezsijét, ötvenezer forintja marad egy hónapra. Virág Márton/hot! ARISZTOKRATA A legnagyobb magyarként emlegetett gróf Széchenyi István testvérének leszármazottja, a 32 éves Széchenyi Krisztián a főváros egyik külső kerületében, egy tízemeletes toronyház lakásában, albérletben él. Amióta Krisztián táncművészként diplomázott, lapántól Kanadáig bejárta az egész világot, mégsem tudott saját otthont szerezni. Ha a híres ősök nagycenki kastélyának fotójára pillant, keserűen felsóhajt. „Vidéken, egy kockaházban nevelkedtem. El- alvás előtt apukám mindig a politikus Széchenyi István hazaszeretetéről, a híres vadász Széchenyi Zsigmond afrikai kalandjairól vagy a nagybátyám, Széchenyi Pál veszprémi érsek bölcsességéről mesélt - emlékezik gróf sárvári alsó- és felsővidéki Széchenyi Krisztián. - Apu hatalmas termetű, sármos férfi volt. Sokat faggattam őt: ha az őseinknek tényleg óriási vagyona, birtoka, kastélyai voltak, miért vagyunk mi szegények? Vigyáznia kellett a válasszal, hiszen a haláláig szenvedett a származása miatt.” A fiatal gróf tudja: ez a mostani világ sem kedvez a nemes jellemű, romantikus álmodozóknak. Hogy megéljen, két táncfellépés között segédmunkásként dolgozott egy pláza építkezésén, homokot talicskázott, mérgező vegyszerrel kezelte a padlót. Majd fáradtan rohant táncpróbára. A társai nem is sejtették, milyen rossz körülmények között él. „Bármerre lépek fel, a közönség mindig a legnagyobb tisztelettel bánik velem. És ez kárpótol Az egykor dúsgazdag csalad sarja ma albérletben él egy budapesti panelházban 2L jé A legkedvesebb emléktárgy Az ifjú Szechenyi-leszarmazott nagyon büszke egy régi családi emlékre, ez áll a legközelebb a szívéhez. „Egy sikeres licittel került hozzám ez a távirat, amelyet dédpapám, Széchenyi Emil koronaőr adott fel Pál fia születésekor, akiből aztán nagy gavallér lett. Huszonévesen például egy Balatonnál játszó színésznőnek udvarolt, és repülőt bérelve rózsaszirmokat szórt elé a magyar tengerbe” - mondta korábban Krisztián egy napilapnak. Síig. utca. kiíSMin ab. ‘) Kendekettí*i bdy; ' * - •" ‘ SSSTaz édesanya, Lilla ^ *nvnn büszke a táncos fiára | A távirat uövege: J’tm-nA &•****#*■ Sn '**)■> >unA ... mm ■ ■ 'PM, mm minden nélkülözésért” - folytatja a csendes, visszahúzódó fiú. Az ősei fényűző szenvedélyei közül neki csak a cigaretta maradt. De ha hazamegy a Veszprém megyei Hajmáskérre, az édesanyja mindig a kedvencével, gulyáslevessel és paprikás csirkével várja. „Már négyévesen olyan szépen táncolt a kisfiam, hogy ha néztük, szinte megállt az idő - emlékezik az ifjú gróf édesanyja, Lilla asszony. - Aztán Krisztiánt felvették a balettintézetbe, majd a táncművészeti főiskolára. Az Erkel Színházban volt a vizsgaelőadása. A zsúfolt nézőtéren végigsírtam a darabot. Hogy mit szólna ehhez Széchenyi István? Lehet, hogy forogna a sírjában. Az ő idejében a táncosok a mutatványosok világába tartoztak, akikkel nem keveredtek a nemesek.” Krisztián tudja: előbb-utóbb fel kell hagynia a tánccal, a vi- lágjárással. Azt tervezi, hogy beiratkozik valamelyik egyetemre, ahol olyan gyakorlati tudást szerez, amivel még többet tehet a hazájáért. Inkább barátnője a lányának ANYASÁG Az elvált színésznő a tévésorozatban két gyerek anyja, a valóságban viszont egy lánya van. Katinka állítólag sosem akart gyereket, időről időre mégis újabb babáról álmodik. A Jóban Rosszban szereplő Bodolai családban nyáron nagy volt az izgalom: úgy tűnt, hogy Böbe terhes. A két nagy testvér és az apa örömmel játszottak el a gondolattal - nem úgy az asz- szony, aki nehezen tudta elképzelni, hogy egy negyven fölötti pár babát vállaljon. „A lányom az első gyermekem; szerintem csoda,hogy ő van” „Nem érzem azt, hogy ősanyatípus vagyok, inkább a barátnője vagyok a lányomnak - mondta ekkor Cseke Katinka az Aktívnak. - Tény és való, hogy nekem nagyon bele kellett tanulnom az anyaságba. Igazából sosem álmodoztam arról, hogy sok gyerekem, nagy családom lesz. Néha el is csodálkozom azon, hogy van gyerekem. Abszolút bevállalom, hogy én egy olyan csaj vagyok, aki még 25 éves korában is nehezen képzelte el, hogy anya lehet. Harmincévesen szültem. Nem hiszem, hogy az én életemben már új baba jön. A lányom az első gyerekem; szerintem csoda, hogy ő van - nem hinném, hogy lesz még egy.” Nehéz eldönteni, hogy a színésznő valójában mit szeretne, korábban ugyanis a Kasza! Show-ban épp azt mesélte, hogy addig nem akar meghalni, amíg nem szül egy kisfiút. hot! A hideg évszakban a havat és a sportokat szereti legjobban a színésznő Ramóna télen újra gyermek lesz NOSZTALGIA A színésznő famíliájában mindenki szeret sütni-főzni, még a családfő is. Mivel Ramiék telente különösen imádják a kür- tőskalácsot, a színésznő édesapja egyszer még az édesség elkészítéséhez való eszközt is beszerezte. „Együtt gyúrtuk a tésztát apukámmal, és kiderült, hogy nem is olyan egyszerű - mesélte Ramóna. - Bár megettük a végeredményt, azóta inkább a gyakorlottabb készítőktől vásároljuk ezt a finomságot. Kismillió ízben lehet kapni, de nekem a kókuszos és a fahéjas a kedvencem. Ha bárhol megérzem az illatát, nem tudok neki ellenállni.” A Barátok közt sztárjától azt is megtudtuk, hogy mit szeret a legjobban a télben. „A téli hidegben végezhető sportokat gyerekkorom óta kedvelem; a szép fehér táj látványa kárpótol a fagyos mínuszokért. Vannak tájak - például a Mátrában amelyek olyanok, akár egy karácsonyi képeslapon.” Ramóna jól tudja: a téli hónapok egész mások vidéken, mint a városban. Mivel sokáig volt egyke, a húga születéséig kisajátíthatta az apukáját, ha például egy kis szánkózásra vágyott. „A közelünkben sok domb volt, gyakran jártunk oda - emlékezett Rami. - De jó is volt! Apu, én meg a szánkó - és hó, hó, hó mindenfelé! A gyerekkoromat nagyjából testvér nélkül éltem le, hisz mire a húgom megszületett, inPihenésről szól az újév első pár napja Raminak januárban van pár napja, hogy kizökkenjen a napi forgatások és a fellépések világából. „A decemberi ünnepi időszak a családomé, az szent és sérthetetlen, ám mindig alig várom az újév első négy-öt napját, amikor azt csinálhatok, amit akarok. Ezúttal a sípályák felé veszem az irányt a barátaimmal; összeszokott kis csapat a miénk, mindig remekül szórakozunk.” kább voltam a pótanyukája, mint a nővére. Telente már én húztam őt a kis szánkóján a veszprémi dombokon úgy. Sokat bohóckodtunk ilyenkor, amikor pedig a kutyánk, Lucas is csatlakozott hozzánk, nem lehetett minket beparancsolni \ a lakásba. Hóembert is y csináltunk; szegény kutyára sokszor ráfagyott a bundája, mire végeztünk. Otthon gesztenyét meg tököt sütöttünk, aminek az illata az egész lakást bejárta. Ha valahol ma újra érzem ezeket, megint gyermek leszek egy percre...” hot! Rami a téli időszakban imádja a kürtóskalácsot l I A i * l * I I