Tolnai Népújság, 2016. január (27. évfolyam, 1-25. szám)

2016-01-18 / 14. szám

Ember és ló összhangban GYÖRKÖNY A lovaglás öröm, kiváló kikap­csolódási forma, de terápiás eszközként is megállja a helyét. Kiváló pszichológiai és ortopédiai hatása van. Ma még nem része ugyan az iskolai testnevelésnek, és nem írják fel orvosi vényre, de kedve­ző hatását nem vitatják. Györkönybe kis­gyermekek tucatjai járnak emiatt. ► 4 Nem kötelező a katonaság MAGYARORSZÁG Nem lesz kötelező sor­katonai szolgálat Magyarországon - hangoztatta vasárnap Orbán Viktor a köztelevízióban. A miniszterelnök kö­zölte: nincs és nem is lesz napirenden ennek ügye a kormányülésen. ► 7 megyékben is. A Pécsi Egyházmegyében a pécsi szé­kesegyház szent kapuját december 8-án nyitotta meg a püspök, és kijelölt még három templomot, ahol a szent­évi búcsúk elnyerhetők. Ezek a bátain kívül a máriagyű­di és a szekszárdi Remete kápolna. Tavaly ünnepelték Bátán az országos hírű kegyhellyé válás 600 éves év­fordulóját és azt is, hogy ezeréves az oklevél, amelyben először említik a Pécsváradi Apátság halászfaluját. ► 3 BÁTA Megnyitotta dr. Udvardy György megyés püspök va­sárnap délelőtt az Irgalmasság Kapuját a bátai Szent Vér templomban. A szentévek történetében először van lehetőség szent kaput nyitni Rómán kívül, az egyház­Mészárlás a szállodában BURKINA FASÓ Összesen 29, főként kül­földi áldozata van az Ouagadougoui terrortámadásnak és túszejtésnek. A francia és amerikai különleges erők 156 túszt szabadítottak ki. Az Al-Kai- da vállalta magára a mészárlást. ► 10 Válás és ami utána jön MAGYARORSZÁG A házasságkötések nagyjából fele válással végződik. Az okok számos életterületet érinthetnek, a szexuális és a mentális különbözősé­gétől kezdve az anyagi problémákon át a hibás kommunikációig. ► 11 Jó reggelt! N em könnyű szakma a meteo­rológusoké. Munkájuk nem­csak azzal jár, hogy bámulják az eget, hanem kőkemény matemati­ka-fizika. A meteorológus térben, há­rom dimenzióban gondolkozik, míg az állampolgár arra az egy pontra ér­telmezi az időjárás-előrejelzést, ahol éppen van. A különböző prognózi­sok abból adódnak, hogy sokféle elő­rejelző modell létezik. Több tévé saját szájíze szerint módosítja a szöveget, hogy minél szenzáció hajhászóbb le­gyen. Ha pontos előrejelzést szeret­nénk, olyan helyről tájékozódjunk, ahol meteorológus koordinálja a jós­latokat. Ami biztos a globális éghaj­latváltozásban, hogy cirtomsárga-na- rancssárga-piros figyelmeztető előre­jelzést és riasztást csak az OMSZ ad­hat ki. Minden más változhat. B. L. Kitoloncolnák az észak-afrikaiakat A bajnokin kell nyerni, nem most BUDAPEST-BÉCS-BERUN Szijjártó Péter tegnap visszautasította az osztrák kancellár „zsarolását”, mely szerint akik nem akar­nak bevándorlókat befogadni, kevesebb uniós forrást kapja­nak. A magyar külügyminisz­ter kifejtette, hazánk teljesítet­te a feltételeket, amelyek alap­ján jogosult az EU-s forrásokra, ehhez az illegális bevándorlás­nak semmi köze sincs. Mindeközben a nyugat-bal­káni menedékkéró'knél beveze­tett eljárást alkalmazva elkülö­nítve helyezik el, és a lehető leg­hamarabb kitoloncolják Német­országból az észak-afrikai tér­ségéből érkező menedékkérő­ket egy új terv szerint. ► 8 PAKS Elveszítette első edző­meccsét az élvonalbeli labdarú­gó-bajnokságban szereplő Pak­si FC. Csertői Aurél együttese szombaton a Bp. Honvédtől ka­pott ki 3-1-re. A fővárosiak már 3-0-ra is vezettek, egy perccel a lefújás előtt Hahn János szé­pített. „Játékunkon érződött az egész heti kemény munka - fo­galmazott a kapus, a 32 éves Molnár Péter. - Sosem jó gólt kapni, és nem jó érzés veresé­get szenvedni, de inkább most, a felkészülési meccsen kap­junk ki, aztán a bajnokságban győzzük le a Honvédőt.” A pak­siak szerdán az NB II-ben se­reghajtó Soroksár otthonában lépnek pályára. ► 14 Nyolc közé jutottak a férfi pólósok VÍZILABDA A magyar férfi vá­logatott könnyedén, 14-3- ra nyert Grúzia ellen a Belg- rádban zajló vízilabda Euró- pa-bajnokságon vasárnap este, s ezzel bejutott a legjobb nyolc közé. Az elődöntőbe kerülé­sért kedden este (20.15, tv: M4 Sport) az olimpiai bajnok Hor­vátország következik. ► 16 Növelnek az ismertséget Jótékony Rotary PAKS Kettős vezetéssel folytatja munkáját a WIN Magyarország. A szervezet tagjai a korábbi elnökségnek újabb 3 évre bizalmat szavazott, illetve elnök-társelnökké választotta Endrei Katalint, az MVM Zrt. kommu­nikációs tanácsadóját. Az atomenergiával kapcsolatos ismeretterjesztésben résztvevő, nukleáris területen tevékenykedő nők által alkotott szervezet tavalyi munkáját Szabó Ágota elnök-társelnök jónak értékelte a Pakson tartott közgyűlésen. A jövőben szeretnék növelni a szervezet ismertségét és presztízsét. ► 2 SZEKSZÁRD Száznyolcvanán vettek részt a Rotary Club Szekszárd ele­gáns szombati jótékonysági estjén az egyetemi kar aulájában. A bál bevételét a Méltóssággal az út végén Hospice Alapítvány támogatá­sára fordítják. Műsort a Tücsök Zenés Színpad adott, a báli hangula­tot a Bartina Néptánc Egyesület kánkánja alapozta meg. ► 2 16 0 14 SZE R K ÉSZT ŐSÉG: Email: tolnai.nepujsag@mediaworks.hu OLVASÓSZOLGÁLAT 9-17 óráig - ügyeletes: Budavári Kata 74/511-510 TERJESZTÉS 8-16 óráig 40/510-510 HIRDETÉS 8-16 óráig - hirdetésfelvétellel kapcsolatos információ: 74/511-534 MA HOLNAP 0-1 Ma kezdetben az ország keleti felén lehet több felhő, de délutánra ott is a napsütésé lesz a főszerep. Nap­közben fagypont körül alakul a hőmérséklet. ► 12 Boldog névnapot kívánunk Piroska és Margit nevű olvasóinknak! i > 4 r «

Next

/
Thumbnails
Contents