Tolnai Népújság, 2016. január (27. évfolyam, 1-25. szám)
Vasárnapi Tolnai Népújság 2016-01-17 / 3. szám
g INTERJÚ 2016. JANUÁR 17., VASÁRNAP Hetvenéves a „nemzet csótánya”. Nagy Feró azt mondja, ez a titulus is PR volt, mint a babos kendő. Jól érzi magát, zenél, focizik. A celebséget nem szégyellj. Tükörbe nezve néha mattot kapok „Búcsúbuli? Soha! Majd ha valaki akar, emlékkoncertet tarthat nekem.” Ezt mondja Nagy Feró hetvenévesen. Meg azt is, hogy a csúcson érzi magát, és hallani sem akar arról, hogy befejezze. Egy hónap semmittevést azért el tudna képzelni ajándékba, a Kossuth-díjra meg büszke lenne, de azt mondja: így is úgy jó az élete, ahogy van. Fábos Erika- Hogy telt a születésnapja?- A gyerekek felköszöntöttek, aztán reggeltől csörgött a telefon. Gratuláltak egymás után, fűnek- fának nyilatkoztam. A fiúkkal foci után azért legurítottunk pár pohárral.- Semmi nagy születésnapi ünnepség?- Nem értem rá este. Senki nem gondolja, hogy a szünnapom miatt majd lemondom a focit?! Meg az asszony sem volt itthon. Éppen csajos bulira ment pár barátnőjével, amikor már a jegyeket lefoglalták, akkor tűnt fel nekik, hogy pont benne van a születésnapom. De azóta már hazaért és felköszöntött. Semmi cé- có, mit kell azon ünnepelgetni, ha az ember öregszik?- Zavarja?- Ez hiáT netit. A hatvan borzasztóbb volt.- Emlékszik rá?- Persze. Dolgoztam még a gödöllői rádióban, és bejött meglepetésnek rengeteg hallgató, a kollégák és a műsorkészítők. Jó volt a hangulat, de azért az megfogott. Azt mondani, hogy hatvan- valahány éves vagyok? Én? Gyalázat, úgy éreztem. De már megszoktam. A hetven ehhez képest semmi. Mondjuk ezt már megint lehetne ünnepelni, drukkoljunk neki, hogy húzza még - ilyenkor már bármi megtörténhet, (nevet)- Rockzenésznek lenni azért nem a hosszú élet titka.- Ez egy sztereotípia, amiben a rockzenészek is hibásak. Tessék, itt van Lemmy Kilmister és David Bowie példája, ők sem fiatalon mentek el, de Mick lagger még mindig zúzza a színpadon. A rockerekről azt gondolják, hogy erőszakos, hangos állatok és a bűnözés határán álló egyedek, akik részegen csúsznak-mász- nak át az életen. Azért ez nem így van, aki így él, el is fogy pár év alatt. Hosszú évtizedekig kreatívnak maradni, alkotni, a színpadon állni, ahhoz fegyelmezettség, állóképesség kell, és nagyon sok helyzetben józanságra van szükség. Én is vigyázok magamra, heti két foci, óvatosan piál- gatok, 16 éve nem dohányzom, nem maradozok ki reggelig. Ma- nír persze van egy rakás, az hozzátartozik a rock and rollhoz.- Ön szerint mit jelent a rock and roll?- Szabadságot. Megalkuvás nélkül csinálni, amit az ember szeret. Azt jelenti, hogy mindent szabad, ami másoknak nem árt.- De azért Nagy Feró a nemzet csótánya még?- Igen, persze ez nagyon fontos. A csótány az egy fürge, okos és gyors állat, ráadásul mindent túlél.- Ez kinek az ötlete volt?- Ha már a nemzet csalogánya nem lehettem, hiszen nem engedtek fellépni, lemezt készíteni, gondoltam, a nemzet csótánya leszek. Már elsőre is jó punkosnak tűnt, de sokkal nagyobbat szólt, mint gondoltam. Rajtam maradt, pedig csak a politikusokat akartam idegesíteni.- A Beatrice hogyan kezdődött?- Az egy lánybanda volt, Csuka Mónika, a későbbi feleségem és a lányok hívtak, hogy lépjek fel velük pár bulin. Énekeltem is velük, de jöttek a bonyodalmak. ORI-engedély kellett, nekem meg az nem volt, de nagyon bíztam magamban, elmentünk a meghallgatásra, hasítottunk is, aztán két perc alatt kirúgtak bennünket. Feloszlottunk. A Próféta azonban megkapta az engedélyt, és engem megkerestek, hogy legyek náluk zenekarvezető. Mondtam nekik, hogy nincs vizsgám. Bevittek erre megint az ORI-ba, és két perc múlva zsebben volt. A Próféta nevet változtatott, újra Beatrice lettünk, és akkor elkezdődött valami.- Amiből aztán a Beatrice a rendszerrel szembeni lázadás jelképe lett. Ez egy tudatosan felépített arculat volt, vagy inkább csak az a korszak hozta ezt magával?- Ugyan már, dehogy volt tudatos! Éltük az életünket, ahogy engedték, inkább úgy mondanám, hogy a kényszerek egyengették a mi utunkat. Fellépni nem léphettünk fel, lemezünk nem lehetett, a tévében nem szerepelhettünk. Ez mind hozzátett ahhoz, hogy belássuk, nekünk az ellenállás a sorsunk. Arról ugyanis meg voltunk győződve, hogy amit csinálunk, az nagyon jó. Szóval csináltuk, és az, hogy tiltottak, egyre jobban összekovácsolt bennünket a rajongóinkkal. Utólag persze jól látszik, hogy nekünk az nagyon jó PR volt, hogy minden semmiségből botrányt kreáltak körénk. Akkor persze másként éltük meg.- Komolyan kellett azt akkor venni, vagy inkább csak a miheztartás végett vitték el néha a rendőrök?- Velünk akkor nemcsak beszélgettek, jó párszor megruháztak, és tudtuk, hogy bármit megtehetnek velünk. Az akkor nem móka volt, hanem komoly. Pedig ha a mostani eszünkkel belegondolunk, hogy egy zenekar megdönt egy rendszert? Ez tényleg vicces. Akkor nem volt az. Volt egy koncert, amit úgy kezdtünk, hogy bekiabáltam: támadás! Erre jöttek a rendőrök, és elvittek bennünket. Egy nótát sem tudtunk eljátszani, a bulinak vége volt.- A babos kendő is politikai üzenet volt?- Az szintén egy félig-med- dig véletlen, de óriási ötlet volt. Az akkori csajom hozta nekem a nagymamájától. Addig egy lilás kendő volt a nyakamban a bőrszerkómhoz, amitől kirázta a hideg. Erre mondtam neki, hozzon egy olyat, ami tetszik neki, aztán hordom azt. Erre megjelent a pöttyös kendővel. Valaki ki is találta rögtön, hogy a színe az országot jelképezi, a fehér pöttyök Névjegy: 1946. JANUA.f született Letenyén. 1970-TOt fellépett a Beatrice zenekarral, ami alakulásakor az egyetlen női beatzenekar volt az országban. 1978-B újra elindította a Beat- ricét, akkor már kemény rockzenét játszottak. 1981-BEN a rendszer ellehetetlenítette a zenekart, feloszlottak, de megalakította az Ős-Bikinit, amelynek 1981-től 1985-ig az ellenállást, és ha már nem lesz piros, az lesz a Kánaán - ezt el is mondtam a következő koncerten. Persze egyből bevittek, és kihallgattak szervezkedésért.- Később meg politikus akart lenni. Miért vágott bele?- Ösztönből jött. Abban részt kellett venni. Azok olyan idők voltak, amiből nem lehetett kimaradni. Egész addig a kommunisták ellen küzdöttünk, amikor eljött az idő, nem mondhattam azt, hogy akkor végre jó lesz, aztán szevasz. Én tényleg azt hittem, hogy valamit el lehet érni. Naiv voltam. De rájöttem.- Miből?- Megmondták. Mivel a legradikálisabb rendszerváltó párt az SZDSZ volt, a megalakulásakor közöttük voltam, később a Fidesz rendszerzáró buliját rendeztem, aztán a MIÉP-pel dolgoztam együtt évekig. Azért, mert úgy gondoltam, hogy közös a célunk, ezért a nemzetért meg a magyarságért akarnak tenni, aztán mindig oda jutottunk, hogy azt mondják nekem, én zenéljek, és ne a politikával foglalkozzam. Húsz évig ezt hallgattam, aztán megint. Akkor jöttem rá, hogy igazából nem változott semmi. a frontembere volt. 1985-TÖL 1987-ig szólista volt. ismét újraalakította a Beatrice zenekart. köztársaságielnök-je- lölt volt. („Szakadt országnak szakadt elnököt!”) megalakult az Új Beatrice. JÁTSZOTT film- és színpadi főszerepeket, rádiós műsorvezetőként dolgozott. 2010-től az X-Faktor mentora volt. NO három gyermeke van.- Csak az idő megy. Érzi azért, hogy már hetven?- A heti két foci még megy, a bulik is, igaz, visszafogottabb a mulatozás. Amikor tükörbe nézek, azért akkor néha mattot kapok. Azt gondolom, valami tréfa, hogy az a hebrencs alak, tele energiával egy ilyen idős testben él. Kellemetlen.- Álomajándék azért lett volna szülinapra, valami, amire nagyon vágyódna?- Lenne. Egy hónap semmittevés valahol Ausztriában fenn a hegyen, ahol lehet síelni is, meg kicsit pancsolni is, mondjuk egy szállodában. De nem is, inkább egy jó kis házban, ahol van konyha. Főznék inkább magamra, elég jól tudok, csak nyugalom legyen. Ember nem is kéne. Az asz- szonyt vinném csak, főleg azért, mert nem tudnám neki beadni, hogy egy hónapra egyedül megyek bárhova, szóval különben nem engedne. De ez csak álom. Ebből a pörgésből egy egész hónapra kiszállni nem megy, én legalábbis nem engedhetem meg magamnak.- Mondjuk a Kossuth-díjra gondoltam. Ez, mióta rockerek is megkapták néhányan, mindig előkerül, ha valaki egy hosszabbat beszélget önnel.- Úgy látszik, sokan kinézik ezt belőlem. Lehet, hogy most meg is kapom. Mondjuk azok közül, akik már megkapták, nem is egynek én mutattam meg, mi az a gitár. Szóval már jó egy-két körrel ezelőtt meg kellett volna kapnom,. ha érdem szerint járna, de ez nem úgy megy, hanem ezt úgy osztják. Ha rám kerül a sor, legfeljebb nagyobb lesz az arcom, mert azért az tényleg elismerés lenne, még kicsit talán meg is komolyodnék tőle.- Örülne neki?- Persze, de így sem panaszkodom, és nem vagyok elszánva sem. Pontosan tudom, hogy egy Kossuth-díjhoz inkább hírhedt, mint híres vagyok, de mit lehet tudni? Szerintem én azért azt is megmutattam, hogy egy rockzenész mire képes, letettem pár dolgot az asztalra, és nem csak a színpadon találtam fel magam. Lehet mondani, hogy teljes a kép. Persze nem muszáj ezt így csinálni, de ha benne akar maradni az ember, és szeretne zsebre vágni egy halom pénzt, akkor el kell fogadnia a világot és haladni kell. Azt látom, hogy aki ezt nem ismerte fel, az fásult és kiábrándult lett és valahol elmaradt.- Ezért is lett inkább celeb?- Persze, játszhatnám az eszem, hogy ez nekem nem kell, vagy elvonulhatnék fanyalogva, felsőbbrendűen, hogy én vagyok, aki őrzöm a lángot. A Bikininek írtam ezt a nótát: „Őrzöm a lángot, de mondd el, kinek, úgysem érti meg senki. Legkevésbé az értené meg, akihez kéne szólni.” De egy előadó- művésznek szerintem igenis akkor van hatása, ha megérti a tömeg. Rólam például sok mindent megmutatott a bulvár, amit addig nem tudtak az emberek. Szóval én nem belecsúsztam ebbé. Ez égy tudatos döntés volt a részemről, azzal a szándékkal is, hogy hátha ragadós lesz a példám, és jönnek a többiek is. Mert szerintem minél több valamirevaló ember vállalja ezt be, annál nívósabb lehetne ez a műfaj. A hatása hatalmas, az biztos, én meg úgy vagyok, hogy szeretem, ha tudják az emberek, mit csinálok. Tetszik vagy nem, erről is szól ez a szakma.- Meddig? Búcsúbuli, ilyesmi fel sem merült a 70. születésnapra?- Ez valami vicc? Csak a nyáron 62 fellépésünk volt, dübörög a Beatrice, fel sem merül ilyesmi. Egy szülinapi bulit azért erőltetett a zenekar, meg a menedzserünk is, de azt sem akartam, mert milyen közhelyes lenne már? Meg minek erőltetni ezt a „Feró 70” érzést? Még beleélik magukat az emberek, aztán odajönnek lesegíteni a színpadról, hogy „nehogy elessen, Feri bácsi”! Ne már! Búcsúkoncertet én? Soha. Majd egy emlékkoncertet rendeznek, ha akarnak, amikor már feldobom a bakancsokat, de búcsúkoncert soha nem lesz. Nem akarok elbúcsúzni, az lelki tragédia lenne. Nincs bennem már annyi, kiégtem, elfáradtam, nem lépünk fel többet, szevasztok - az ilyen ezt jelenti, nem? Ha azt mondaná valaki, „Ferókám, hagyd, utalok minden hónapban kétmillát, nem kell melóznod”, azt mondanám, „nem érdekel a kétmilliód”! Amíg tudok, fürödni akarok az emberek szerete- tében és szeretni akarom a közönségünket, mert ez az egész erről szól. Bennem mindig lesz annyi, amíg menni tudok, a legkisebb helyre is el fogok menni. Nem változott semmi, csak hetven lettem, megy minden tovább, ahogy eddig.- A filozófia is marad ugyanaz?- Jó, hogy marad! Optimistán, bele a reménytelenségbe! t V
