Tolnai Népújság, 2016. január (27. évfolyam, 1-25. szám)
2016-01-12 / 9. szám
2 MEGYEI KÖRKÉP 2016. JANUAR 12., KEDD HÍREK Vádemelés várható a besurranó ellen TOLNA Vádemelési javaslattal zárt le a Szekszárdi Rendőrkapitányság egy ismeretlen tettes ellen indított lopási ügyet. Tavaly szeptember 29-én 1 óra körül egy besurranó tolvaj egy tolnai házból a fogason lógó kabátból pár ezer forintot ellopott. A rendőrök a nyomozás eredményként eljutottak egy 20 éves helyi férfihoz, aki a kihallgatások során a bűncselekmény elkövetését beismerte. A rendőrség a napokban lezárta a nyomozást, és az ügy iratait átadta az illetékes járási ügyészségnek. 1.1. Megjelentek a TOP pályázati felhívásai TOLNA MEGYE Megjelentek a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) első pályázati felhívásai, amelyekről a megyei önkormányzat tájékoztatta az érintetteket. A Tolna megyei települések fejlesztési elképzeléseinek megvalósítását szolgáló 2016. évi pályázati felhívásokból első körben ösz- szesen ötöt tettek közzé, közel 5 milliárd forintos nagyságrendben. További információk érhetőek el a www.palyazatgov.hu internetes oldalon. F. V. Az Árpád-ház kihalásáról beszélt BÁTASZÉK A Történelem emberközelben című előadássorozat induló eseményén az Árpád-kor végéről beszélt Sümegi József, a II. Géza Gimnázium igazgatója az intézmény auditóriumában. A szervező Tudományos Diákkör idén négy előadást tervezett. A következő eseményen január 25-én, hétfőn este Károly Róbert királyságáról esik szó Egy Anjou a magyar trónon címmel. NI. I. Gyakorlatias témák a népfőiskolán NAGYDOROG Gyakorlatias témákat sorakoztat fel idei évadában a nagydorogi népfőiskola. Szervezője, Hahn Róbert elmondta, hogy ez a 11. évad, amelyben már négy alkalommal hívták az érdeklődőket. Idén kifejezetten olyanokat szerveztek, amelyeken a hétköznapi életben hasznosítható ismeretekre tehet szert a hallgatóság. így is széles a repertoár, mert a betegség- megelőzéstől a pálinkafőzésig terjed. Az előadások folytatódnak tavaszig. v. T. Hadban áll a KLIK-kel a dombóvári önkormányzat. A város- vezetés szerint az intézmény- fenntartó keveset költött az iskolaépületek karbantartására, azok rossz állapotban vannak. Ezért azt akarják, hogy bíróság kötelezze az állagmegóvási munkálatokra a központot. Hanoi Erzsébet erzsebet.hanol@mediaworks.hu DOMBÓVÁR Keresetet nyújt be a dombóvári önkormányzat a Kle- belsberg Intézményfenntartó Központ (KLIK) ellen annak érdekében, hogy az gondoskodjon a vagyonkezelésébe adott iskolaépületek állagmegóvásáról, karbantartásáról. Azt szeretnék, hogy a bíróság ítéletben állapítsa meg, az intézményfenntartó köteles elvégezni az állagmegóvási munkálatokat. Ezzel kapcsolatban legutóbbi ülésén fogadott el határozatot a város képviselő-testülete. Szabó Loránd polgármester elmondta, hogy miután 2013-ban a KLIK vagyonkezelésébe kerültek az oktatási intézmények önkormányzati tulajdonú ingatlanjai, a város havonta 14 millió 546 ezer forint hozzájárulás megfizetésére köteles. Tavaly ugyan lett volna lehetőség rá, hogy újra a városé legyen a működtetés, de a képviselő-testület végül úgy döntött, ismét kérik ez alól a mentességet. így maradt a hozzájárulás-fizetés is. A városvezető hozzátette: a szerződés alapján a KLIK köteles gondoskodni a vagyonkezelésébe tartozó vagyon értékének, állagának megóvásáról, a szükséges felújítások, pótlások, cserék elvégeztetéséről. Szabó Loránd szerint azonban az intézményfenntartó csekély összeget fordított az iskolaépületek karbantartására. Az Esterházy Miklós Szakképző Iskola és az Apáczai Szakközép- iskola esetében például - amelyek 2015. június 30-ig tartoztak a KLIK-hez - sem 2014-ben, sem 2015-ben nem történt semmilyen felújítás, beruházás. A polgár- mester szerint korábban az ön- kormányzat fenntartásában kevesebb ember hatékonyabban látta el ugyanazt a feladatot, amelyet most a „gigaklik”. - Hatalmas személyi állománnyal működik a rendszer, ami a gyerekek elől viszi el a pénzt - fogalmazott. Megkerestük az ügyben Ger- zsei Pétert, a KLIK tankerületi igazgatóját is, aki elmondta: az intézményfenntartónak nincs hivatalos tudomása arról, hogy ellene feljelentést tett volna a dombóvári önkormányzat. A jogszabályi háttérrel kapcsolatban elmondta, a 3000 főt meghaladó lakosságszámú települési önkormányzat feladatairól az illetékességi területén lévő összes, saját tulajdonában álló, az állami intézményfenntartó központ által fenntartott köznevelési intézmény feladatainak ellátását szolgáló ingó- és ingatlanvagyon működtetéséről a nemzeti köznevelési törvény rendelkezik. Az önkormányzat e kötelezettségének teljesítése alól felmentést kérhet, amely alapján az állam a települési önkormányzatot hozzájárulás megfizetésére kötelezi. Ez történt Dombóvár város esetében is, tehát a város nem kívánta önmaga működtetni intézményeit - hangsúlyozta Gerzsei Péter. Hozzátette: a működtetés keretében biztosítani kell a köznevelési feladat ellátásához szükséges tárgyi feltételeket, továbbá az ingó- és ingatlanvagyon működtetésével összefüggő személyi feltételeket is, tehát az önkormányzat által havonta fizetett hozzájárulás nem kizárólagosan az ingatlanok állagmegóvására vonatkozik, hanem komplexen a működtetésre-üzemelte- tetésre, azaz az ingatlanállomány közműdíjainak, takarításának, vagyonbiztosításának, őrzésének dologi és személyi kiadásaira is. A tankerületi igazgató azt is elmondta, hogy az iskolák többségénél a felmerülő műszaki problémák nem új keletűek, nem az elmúlt három tanév során romlott jelentősen az épületek állapota, például a parketta lakkozásának kopása, tetőszigetelési hibák, korhadt ablakok, potyogó vakolatok vagy akár a hiányos burkolatok a mosdóban valószínűsíthetően évtizedes műszaki problémákat takarhatnak. Sok probléma beázás miatt adódik Hét dombóvári iskola állapotát kifogásolja Szabó Loránd. Elmondta. hogy az Apáczai-szak- középiskola karbantartói műhelyének teteje lyukas, beázik. a taniroda padlóburkolata penészes, a falakat festeni kellene. a nyílászárók vetemedettek, a kollégium nyugati szárnyán a földszinti szobáknál pe- nészesedik a fal. A Belvárosi iskola több helyen beázik, a tornaterem északi homlokzatán a tartóoszlopokat takaró burkolat mellett, alatt potyog a vakolat. A Móra Ferenc-iskola ereszénél nagyobb darabokban esik le a gipszkarton, a tornaterem lakkozása megkopott, van, ahol csőtörés miatt penészes a tan terem fala. A József Attila-iskola épülete a hiányos fekvő csatorna miatt több helyen beázik és penészes a belső felület, a külső ablakok egy része a ie- ázások miatt elkorhadt. A gimnázium külső nyílászárói rossz állapotban vannak, a kazánház- től induló távfűtő vezeték hőszigetelése nem megfelelő, a tornaterem körül az eresz vakolata balesetveszélyes. Az ipari iskola nyugati és délkeleti homlokzatán, vízszintes törésvonalak mentén szinteltolódások jelentkeztek. az épület több helyen beázott. A zeneiskola ereszcsatornája tisztításra szorul. az egyik teremben régóta nem működik a világítás egy része. az egyik mosdó előtt kila zult a fugázás. Minden intézményben volt állagmegóvás Karbantartási, állagmegőrzési munkálatok elvégzésére minden intézmény esetében sor került az előző években is, azok sürgőssége és az esetlegesen várható további műszaki problémák megelőzése érdekében - reagált Gerzsei Péter. Az általános iskola rejtett és külső csatornáinak bélelése, cseréje is elkészült, amelynek köszönhetően az ebből adódó műszaki problémák nagy része megszűnt. A szakközépiskola épületén is folyamatosan folytak karbantartási munkálatok saját szakemberek közreműködésével, így például a műhely beázása megszűnt. A taniroda leázása és penészedése egy korábbi pályázat keretében folyó építési munkálatoknak köszönhetően jelentkezett, ahol a kivitelezőt az önkormányzat bízta meg. Ez esetben a kivitelező szakszerűtlen munkája okozta a problémát. A felmerülő garanciális problémát az intézményfenntartó többször jelezte a polgármesternek, kérve, hogy a kivitelező megbízójaként a garanciális kötelezettségek keretében készüljenek el a javítások, amelyekre a mai napig nem került sor. Az intézmény- fenntartó kiemelten fontosnak tartja a folyamatos állagmegőrzést, karbantartást annak érdekében, hogy valamennyi diák korszerű és a mai kor igényeinek megfelelő épületekben, környezetben tanulhasson - tette hozzá a tankerületi igazgató. Szeretnék segíteni Bánságban élő barátaikat Báloztak a templomért NAGYD0R0G4GAZFALVA Jótékonysági bált szervezett az önkormányzat, hogy a rendezvény bevételével bánsági testvértelepülésüknek segítsenek. Kovács György polgármester számolt be arról, hogy Igazfalván a református templomtorony igen rossz állapotba került, ennek javításában szeretnék segíteni Bánságban élő barátaikat. Az önkormányzat által szervezett bált a sport- csarnokban tartották, fellépett a Nagydorogi Búzavirág Néptánc Egyesület valamint a Cheerdan- ce Team az eseményen, amelynek 350 ezer forintos bevételét a nagydorogi református gyülekezet 50 ezer forinttal toldotta meg. A jótékonysági rendezvényen részt vett Igazfalva református lelkésze és az iskolaigazgató, aki egyben képviselő is. Kovács György azt mondta, hálával fogadták az adományt. Az Alpár Ignác tervei alapján épült templommal kapcsolatban nem érkeztek jó hírek, a statikus szerint nem elég javítani, cserélni kell a tetőt. A két falu között tíz éve él testvértelepülési szerződés, a kapcsolat azonban már egy évvel korábban kialakult. Rendszeresek a találkozások, idénre is terveznek látogatást a nagydorogiak, s ők is meghívják a falunapra igazfalvi barátaikat, tudtuk meg Nagydorog polgár- mesterétől. Vida T. Az igazfalvi templom Már az űrkorszakot idézi a látásjavító készülék Mozgósítja a tartalékot TOLNA MEGYE A technika fejlődése egyre inkább lehetővé teszi, hogy olyan kisegítő szerkezeteket állítsanak elő, amelyek a különböző fizikai fogyatékosságokat minden eddiginél sikeresebben kompenzálják, vagy javítják. A látássérültek megyei egyesületének évzáró rendezvényén mutatták be a tagtársaknak a valóban a XXI. századot idéző különleges szemüveget, illetve a hozzá tartozó készüléket. A szemüveg az egyik egyesületi tagnak segít látása megőrzésében. A szem legtöbb megbetegedése az emberi szervezetet érő rossz hatások megnyilvánulása, illetve következménye. A betegségek lefolyása függ az általános egészségi állapottól és az ember egyéni reagálásától. A készülék elsősorban a használó személy alkalmazkodási tartalékait növeli, így javítva, illetve megőrizve látását. Stimulálja a szemek körüli területet, ahol a biológiailag aktív pontok vannak. Az elvégzett kísérletek azt mutatják, hogy a szinten tartás mellett a kúraszerűen alkalmazott kezelés jelentősen fokozza használójánál a látás élességét. Mint azt Kovács Lászlónétól, a megyei egyesület elnökétől megtudtuk, a tagtárs, aki a készüléket megvásárolta és használja, arról számolt be a rendezvényen, hogy sikerült megőriznie adott szinten a látását, és megállítani a folyamatos romlást. Számára ez már nagy eredménynek számít. Mint a tájékoztatóból kiderült, nem csak látássérültek számára ajánlják a készüléket. Akinek nincs baj a látásával, de a tevékenysége intenzív szemmunkával jár - például sebészek, gép- járművezetők, számítógéppel dolgozók -, ugyancsak nagyszerű segítőtársra lelhetnek a szemüvegben, amely segít leküzdeni a szem fáradtságát, valamint megelőzni az olyan jellegű megbetegedéseit mint a rövid- és távollátás, gyulladások. Aki többet szeretne tudni az új módszerről és a szemüvegről, az a megyei egyesületnél érdeklődhet. V. M.