Tolnai Népújság, 2015. december (26. évfolyam, 281-305. szám)
2015-12-14 / 292. szám
2015. DECEMBER 14., HÉTFŐ Közel hetven rendőr sebesült meg a zavargásban LIPCSE A hatóságok vasárnap ismertetett összesítése szerint 69 rendőr sebesült meg a németországi lipcsében az előző napi zavargásban. A szászországi tartományi nagyvárosbán szombaton a Die Rechte (A jobboldal) nevű, a hatóságoknál szélsőjobboldaliként számon tartott párt és két másik hasonló szervezet közösen felvonulást tartott, és a nagyjából 150 fős menetet mintegy 2500 ellentüntető megpróbálta feltartóztatni. Az MDR regionális közszolgálati médiaszolgáltató társaság szerint „feltehetőleg szélsőbaloldali” ellentüntetők rátámadtak a felvonulást és az ellentüntetést biztosító rendőrökre, kövekkel, petárdákkal dobálták meg őket és barikádokat emeltek, amelyeket felgyújtottak. A rendet késő estére sikerült helyreállítani, 50 ember ellen indult eljárás, és 23 embert őrizetbe is vettek. Több tüntető és 69 rendőr megsebesült, utóbbiak közül ketten hosszabb időre szolgálatképtelenné váltak. A támadók megrongáltak 50 szolgálati járművet, 4 használhatatlanná vált. A lipcsei rendőrség közleményében kiemelte: ezeket a számokat tekintve „nincs mit hozzátenni” Burkhard Jung szociáldemokrata párti (SPD) főpolgármester nyilatkozatához, aki hangsúlyozta, hogy a zavargás „bűnözők műve, akik nem riadnak vissza semmitől”, és ami Lipcsében szombaton történt, az. nem más, mint „nyílt utcai terror”. MTl/lBW __________________________________ vé delmében halálos áldozatokat követelő sortüzeket adott le fegyvertelenül demonstráló polgárokra. Ezek közül a vádirat tartalmazza az 1956. december ó-án Budapesten, a Nyugati pályaudvarnál történt, három halálos áldozatot követelő sortüzet és a két nappal később, Salgótarjánban történteket, ahol karhatalmisták és szovjet katonák negyvenhat embert öltek meg, nőket és gyerekeket is. Az ügyészség Biszku terhére rója azt is, hogy karhatalmisták 1957 márciusában három akadémiai kutatót súlyosan bántalmaztak Martonvásáron. Az ügyészség szerint Biszku elkövette a kommunista rendszer bűneinek nyilvános tagadása elnevezésű bűn- cselekményt is azzal, hogy 2010- ben egy televíziós nyilatkozatában arról beszéli: 195ó-ot elleni. forradalomnak tartja, és szerinte akkoriban nem koncepciós perek folytak. A nyomozás során lakásán 11 töltényt is találtak. Biszku részletes vallomást nem tett, bűnösségét mindvégig tagadta. Az ügyvéd szerint hiába üldözi az állam Biszkut, az ő személyén keresztül nem tud erkölcsi ítéletet mondani az önkényuralmi rendszer felett, csupán revan- sot tudnak venni annak módszereit alkalmazva. A rendszerváltás óta eltelt negyedszázad során magyar pártállami vezetőt még nem vontak felelősségre, ez az első per, ahol erre egyáltalán kísérletet tesznek a hatóságok. Soron kívül megismételt eljárás A 2014 márciusában elkezdődött elsőfokú büntetőperben Biszku Béla öt és fél év szabadságvesztést kapott felbujtóként, több emberen elkövetett emberöléssel és bűnpártolással megvalósított háborús bűntett, a kommunista rendszer bűneinek nyilvános tagadása és lőszerrel visz- szaélés miatt. Idén júnjusban a másodfokon eljárt Fővárosi ítélőtábla, részben a védői érveléssel összhangban, kimondta: az elsőfokú döntés annyira megalapozatlan, hogy arra érdemi másodfokú határozatot nem lehet építeni. A nagy felháborodást kiváltó döntés miatt a Fővárosi Törvényszék soronkívüliséget rendelt el a megismételt eljárásban. GENF Vádat emeltek szombaton az ellen a kétszíriai származású férfi ellen, akiket még pénteken fogtak el, miután robbanószerek nyomaira bukkantak az autójukban - közölte a CNN. Azt feltételezik a hatóságok, hogy robbanószereket vagy mérgező gázokat állítottak elő, tároltak, és szállítottak. A két férfi megsérthette azt a tiltást is, ami az al-Kaidára és az Iszlám Államra vonatkozik Svájcban, de az nem derült ki, hogy ez miben merült ki pontosan. MW Huszonegy halott a kórháztűzben VORONYEZS Huszonegy ember vesztette életét egy kórháztűzben az oroszországi Voronyezs mellett. A főleg pszichiátriával és ideggyógyászattal foglalkozó kórházban 74-en tartózkodtak, amikor a vasárnapra virradó éjszaka tűz keletkezett rövidzárlat, vagy a tűzvédelmi szabályok megszegése miatt. MW BUDAPEST Az ügyészség a rendszerváltás után 23 évvel, 2013 októberében emelt vádat, melynek lényege, hogy Biszku Béla a forradalom leverése után részt vett a karhatalom megszervezésében és irányításában. Az 1921-ben született Biszku az 1950-es évektől az állampárt vezetőségéhez tartozott, 1956 után belügyminiszter és miniszterelnök-helyettes volt. A karhatalom a forradalmat köve- tőén Kádár lános kormányának 10 TETTHELY - TV-MÚSOR Robbanószereket gyárthattak Megölte vendéglátóját SZOMBATHttY Egy 54 éves férfit szúrt sebbel a nyakán holtan találták meg szombathelyi lakásán szombaton este. A férfi többeknek lehetőséget adott arra, hogy az éjszakát a lakásán töltsék. Közöttük volt az a rövid időn belül elkapott 45 éves püspökmolnári férfi is, aki a megalapozott gyanú szerint egy szóváltás után nyakon szúrta szállásadóját, aki a helyszínen belehalt a sérüléseibe. MW Várhatóan csütörtökön hirdeti ki elsőfokú ítéletét a Fővárosi Törvényszék az 1956 utáni megtorlások miatt háborús bűntettel vádolt 94 éves Biszku Béla megismételt büntetőperében. Éber Sándor sandor.eber@mediaworks.hu HÍREK TELEVIZIO-MUSOR 2015. DECEMBER 14., HÉTFŐ K O </> o 5.00 5.30 6.00 7.35 8.08 9.10 9.40 10.05 11.45 12.55 13.55 15.05 15.35 16.35 18.00 18.55 19.30 20.45 21.25 22.25 23.25 23.55 0.30 1.35 1.50 2.15 2.30 Fókusz® 5.10 Csapdába 16.10 TicketyToc 9.00 Szívek 6.00 Feketén-fehéren © 9.05 Orosz nyelvű híradó 9.35 Vadiújvadnyugat© 8.45 Kézilabda TopShop csalva© 16.30 Lóti és Fűti szállodája © 6.55 Kenő© 9.20 Magyarország 2000amerikai akció-vígjáték Női vb, 1. nyolcaddöntő. Jó reggelt, skacok!® 5.35 Családi Trikók© 16.35 PomPom meséi 9.55 Knight Rider© 7.00 Híradó Családi krónikák © 1999 Dánia RTL Klub Híradó 6.20 Mokka© 16.45 Béku és barátai 10.55 Amerikai 7.20 Roma Magazin 9.50 Család és otthon 11.35 Távkapcs© 11.45 Labdarúgás 8:08 -Minden 9.25 Stahl 16.55 Mesélj nekem! mesterszakács ® 7.50 Domovina 10.15 Médiaklikk amerikai vígjáték 2006 BL, nyolcaddöntő, sorsolás reggel © konyhája© 17.05 Maja, a méhecske 11.55 Esküdt ellenségek: 8.20 A múlt fogságában® 10.40 Magyar történelmi 13.35 Csúcsformában 2.® 12.30 Labdarúgás ízes élet® 9.30 Babapercek© 17.20 Báli Bűnös szándék© 9.10 Kisvárosi doktor© arcképcsarnok amerikai-hongkongi akcióSpanyol bajnokság, Reflektor® 9.40 Teleshop 17.35 És te mit gondolsz 12.55 A nagy svindli© 10.05 Család-barát 11.05 Angol nyelvű hírek vígjáték 2001 15. forduló, BarcelonaTopShop 10.45 Astro-Világ 17.40 Angelina, a balerina 13.55 NCIS-Tengerészeti 11.25 Kövek és emberek© 11.15 Üli© 15.15 A szállító 2.© Deportivo AsztroShow 12.00 Tények 17.55 Tehénke mesék helyszínelők© 12.00 Déli harangszó 12.10 Nóvum© francia-amerikai akcióflm 14.30 Labdarúgás Döglött akták® Délben 18.05 Magyar 14.50 NCIS-Tengerészeti 12.02 Híradó 12.40 Nótacsokor 2005 Spanyol bajnokság, Éjjel-nappal 12.30 Aktív© népmesék helyszínelők © 12.35 Időjárás-jelentés 13.00 Híradó 16.50 Támadás a Fehér Ház 15. forduló, Villarreal Budapest® 13.00 Családi 18.10 KukoriésKotkoda 15.45 NCIS: Los Angeles© 12.40 Kult+@ 13.15 Kívánságkosár ellen © Real Madrid Négyen négy ellen • Titkok© 18.20 Maja, a méhecske 16.45 NCIS: Los Angeles® 12.50 Jamie 30 perces kajái 15.10 Múzeumtúra© amerikai akciófílm 2012 16.30 Mai helyzet A családi játszma® 14.10 Zsaruk© 18.35 Állatkerti sétány 64. 17.40 Amerikai 13.15 Kívánságkosár 15.35 Az utódok reménysége 19.00 Piedone,azsaru© 16.45 Labdarúgás Nyomtalanul © 15.15 Paloma® 18.50 NilsHolgersson mesterszakács© 15.15 Feketén-fehéren® 16.05 Evangélikus magazin öiasz-NSZK akció-vígjáték Spanyol bajnokság, Szulejmán @ 16.20 Veronica csodálatos utazása 18.40 Jim szerint a világ® 16.05 Rexfelügyelő© 16.35 Roma Magazin 1974 15. forduló, összefoglaló RTL Klub Híradó aranya© avadludakkal 19.05 Jim szerint a világ© 17.00 Ridikül © 17.05 Domovina 21.00 ALyon-ibanda® 17.45 Kézilabda Fókusz® 17.25 Fiorella® 19.20 Csürcsavarosdi 19.35 Két pasi18.00 Híradó 17.35 A Nagy Fafilm© francia thriller 2011 Női vb, 4. nyolcaddöntő, Éjjel-nappal 18.00 Tények 19.40 Gyerekversek eg egy kicsi © 18.30 Időjárás-jelentés 18.30 Kult+© R.: Olivier Marchal Dánia Budapest® 19.30 Jóban 19.45 Hetedhét Gyerekhíradó 20.10 Két pasi 18.40 Kisvárosi doktor© 18.35 Dunaanzix Sz.: Tchéky Karyo, Gérard 20.00 Harmadik félidő Barátok közt® Rosszban© 20.00 Melissa és Joey® meg egy kicsi© 19.35 Maradj talpon!® 19.00 Hogy volt!? Lanvin, Dániel Duval, Labdarúgó-és kézilabda Dr. Csont® 20.15 A Kocka© 20.25 Böngésző© 20.35 Két pasi20.35 Kékfény® 20.00 Üdítő© FranijoisLevantal,Dimitri show-müsor, 1614 Glades-Tengerparti 21.35 Amerikai 21.00 Én vagyok itt© meg egy kicsi® 21.35 Bosszú© 21.00 Híradó Storage 22.00 Labdarúgás gyilkosságok® gengszter© 22.35 Gyilkosság® 21.00 Legenda vagyok© 22.25 Kenő© 21.30 Maradj talpon!© 23.00 A hatodik napon® Holland bajnokság, RTL Klub Híradó 0.45 Tények 23.30 AzA38Hajó 23.05 A hipnotizőr© 22.30 Bábel© 22.25 Ridikül® amerikai-kanadai akciófilm 16. forduló, összefoglaló Magyarul Balóval Este színpadán © 1.30 Két pasi23.25 Janus© 23.15 Kult+© 2000 23.00 NFL Totál szívás © 1.35 Aktív© 0.25 Twin Peaks® meg egy kicsi© 0.45 Magyar Krónika© 23.25 Család-barát 1.10 John Rambo® Alapszakasz. Reflektor © 2.00 Sportos 1.15 Én vagyok itt© 2.00 Knight Rider© 1.15 Az Angyal© 0.50 Himnusz amerikai-német akciófilm 14. hét Havazin© 2.10 Ezo.TV 2.45 Gyilkosság© 2.55 Esküdt ellenségek: 3.05 Magyar elsők 1.00 Híradó 2008 2.30 Kézilabda 20 év a sivatagban 3.20 Elit 3.40 AzA38Hajó Bűnös szándék© 3.25 Magyar történelmi 1.10 Angol nyelvű hírek 2.45 Nácizombik© Női vb, 3. nyolcaddöntő, A harc törvénye® egység© színpadán © 3.40 Szívek szállodája® arcképcsarnok 1.20 Szenes Iván írta© norvég horror-vígjáték 2009 Dánia ; 21.25 Dr. Csont Óránként Híradó és időjárásjelentés 9.15 Magyar gazda 9.41 Ma délelőtt OS 10.15 Kék bolygó 10.41 Ma délelőtt O 12.41 Ma délelőtt 12.54 Ma dél- (fl után 13.15 Bettor 13.41 Ma délután >*■} 14.15 Itthon vagy! 14.41 Ma délután p 15.15 Minden tudás 15.41 Ma dél- * után 16.15 Kék bolygó 16.41 Ma délután 17.15 Magyar gazda 17.41 Ma délután 17.52 Ma este 18.28 Ma este 19.05 Szemtől szembe 19.30 Híradó 20.25 Időjárás-jelentés 2135 Amerikai gengszter •m <»- f f 1740 Angelina, a balerina 2325 Janus 10.00 Segítség, bajban vagyok! ® 11.00 A gyanú árnyékában ® 11.55 ínyenctúra ® 12.20 ínyenctúra © 12.50 A Toledo család © 13.45 A : beépített szépség ©14.40 Az örök- ség ® 15.35 Barátok közt © 16.05 I Gasztro-gézengúzok ® 16.35 Gasztro-gézengúzok ® 17.05 A Madagaszkár pingvinjei 18.00 Tűzön- I vízen ® 19.00 Glades - Tengerparti gyilkosságok © 20.00 Agymenők © 20.30 Az élet csajos oldala © 8.05 Több mint Testőr © 8.20 Maricruz ® 9.20 Csapdába csalva © 9.55 Veled is megtörténhet! © 11.00 Családi Titkok © 12.05 Jóban Rosszban © 12.45 Hal a tortán © 13.50 Édes élet © 15.00 Hőhullám © 16.00 Aktív ® 16.30 Tények 16.55 Pimasz úr ott alszik ® 18.05 Veled is megtörténhet! © 19.10 Csapdába csalva © 19.45 Hal a tortán ©20.50 Édes élet @22.00 Shopstop2© 9.00 Civil kaszinó 10.00 Híradó 11.00 Befutó 11.30 BBC Our World 12.00 Híradó 12.30 Reggeli járat plusz 13.30 GyógyHír © 14.00 Európai híradó 14.30 BBC Hard Talk 15.00 Híradó 15.30 Mi lett vele? 16.00 Panaszkönyv 16.30 Látótér 17.00 Híradó 17.30 Hírvilág 18.00 Magyarország élőben 19.00 Híradó 20.00 Főszerkesztők klubja 21.00 Híradó 21 21.30 Magyarország élőben plusz 22.00 Híradó 4.00 Privát rocktörténet © 5.00 Sportmúzeum ® 5.30 Sportmúzeum © 6.00-9.00 Privátfilmek újratöltve © © 9.00 Teleshop 11.00 Sportmúzeum © 11.35 Sportmúzeum © 12.10 Privát rocktörténet © 13.20 Privát rocktörténet © 14.30 A Filmvászon Legendái © 14.45 Tom és Hűek ©16.45 Zorro© 19.05 Őrangyalok © 21.00 Lopakodók 2. © 22.50 Tiszta lappal © 0.40 Ötfős hadsereg® 1735 A Nagy Fafilm 9.05 Fórum 10.25 Húzós 11.30 Laci bácsi konyhája 11.55 Világhíradó 12.25 Start plusz 13.45 Columbo: Visszajátszás © 15.05 ATV START 15.50 700-as klub © 16.20 Kőbánya Híradó 16.50 Világhíradó 17.05 Fórum 17.45 ATV Híradó 18.15 Esti I start 18.45 ATV Híradó 19.10 Időjárás-jelentés 19.15 Egyenes beszéd 20.20 Esti kommentár - a vélemény szabad 21.00 Híradó - Este 9 21.30 ! Húzós 22.25 Híradó-Este 9 9.00 Magazin 9.30 Magazin 10.00 Vízilabda Magyar Kupa döntő 11.30 Múlt és jelen egy időben 12.00 OTP Bank üga 13,45 GÓÓÓL 15.45 Magazin 16.15 Összefoglaló a nap eseményeiből 16.30 Magazin 17.00 Kézilabda bajnokság - összefoglaló 18.00 Kosárlabda bajnokság - ösz- szefoglaió 19.00 120 éves a MOB 20.15 Összefoglaló a nap eseményeiből 20.30 Sport7fő 22.00 OTP Bank Liga 9.00 Jamie 30 perces kajái ® 9.30 Húsimádók klubja © 10.00 Világbajnok izek © 10.30 Édes nagyik, finom sütik ® 11.00 Karácsony Raymond Blanc konyhájában ® 12.00 j Ünnepi asztalunk ® 12.30 Karácsonyi nyelvleckék © 13.00 Gyorsan, egyszerűen, bajorul © 13.30 Martba Stewart - Sütivilág © 14.00 Martha Stewart - Sütivilág © 14.30 Martha Stewart főzőiskolája © A műsor és a kezdési időpont megváltoztatásának jogát minden tévéadó fenntartja! i