Tolnai Népújság, 2015. december (26. évfolyam, 281-305. szám)
2015-12-14 / 292. szám
2015. DECEMBER 14., HÉTFŐ KITEKINTŐ g Volt, hogy zárva találták a vészkijáratot Ellenőrzik a bulikat A katasztrófavédelem rendszeresen ellenőrzi a szórakozóhelyeket. Az elmúlt években egyre kevesebb a szabálytalanság. Hanoi Erzsébet erzsebet.hanol@mediaworks.hu TOLNA MEGYE A szórakozóhelyekre látogatók biztonsága érdekében és a jogszabályi kötelezettségeknek eleget téve, a katasztrófavédelem szakemberei folyamatosan ellenőrzik a zenés, táncos rendezvényeket, azok működését és a tűzvédelmi előírásoknak való megfelelésüket.- Jellemző problémaként jelentkezett, hogy az ellenőrök a vészkijárat ajtaját a rendezvény ideje alatt zárva találták, de az is előfordult, hogy azt eltorlaszolták - számolt be az elmúlt évek megyei tapasztalatairól Boros Brigitta, a Tolna Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője. Elmondta: volt, ahol a biztonságijelek, a biztonsági világítás vagy az irányfény nem megfelelő elhelyezése miatt kellett kifogást emelni. Egyes helyeken a tűzoltó készülékek karbantartásának elvégeztetését mulasztották el, máshol a készülékek üzemeltetői ellenőrzése nem történt meg. Olyan esettel is szembesültek az ellenőrök, hogy a villamos berendezések felülvizsgálata során feltárt hiányosságokat nem szüntették meg, vagy az elvégzett javítást nem dokumentálták. Egyéb dokumentációs hiányosságok is akadtak, néhol a tűzvédelmi szabályzatot, máshol a tűzriadó tervet nem tudták bemutatni. A szóvivő hozzátette: az utóbbi években jelentősen javult a zenés szórakozóhelyek tűzbiztonsága, és az ellenőrzések eredményeként egyre kevesebbszer kell hiányosságok miatt szankciót alkalmazni, és az elutasító szakhatósági állásfoglalások száma is csökkent. Fontos a szabad menekülési útvonal A szórakozóhelyek biztonságának fontos feltétele, hogy a kiürítési útvonalak ne legyenek elzárva. tűz vagy egyéb veszélyhelyzet esetén a bent tartózkodók biztonságosan kijuthassanak onnan. Szintén elengedhetetlen a tűzvédelmi berendezések működőképessége, éppen ezért a szakemberek az ellenőrzések során külön figyelnek arra, hogy megközelithetőek-e a tűzoltó berendezések. azokat rendszeresen karbantartják-e. Vizsgálják a tárolást, az elektromos hálózatok állapotát és leválasztásuk kialakítását. Az ellenőrök számon kérik az ezekhez kapcsolódó dokumentációkat, hiszen megfelelő tűzriadó terv és kiürítési alaprajz nélkül nem működhetnek a szórakozóhelyek. A Tolnai Népújság „A havi bevásárlását mi álljuk!” elnevezésű nyereményjátékának elmúlt heti nyertese a még mindig aktív és sokak által tisztelt Gellér Sándor szekszárdi előfizetőnk, aki a Népújságot érdeklődve, de kritikusan olvassa. Munkahelyén kerestük fel, ahol örömmel vette át a 15 000 Ft értékű vásárlási utalványt is. Vajon ki lesz a következő szerencsés nyertes? Compó? Máma? Selymes durbincs? SZAVAZÁS Aki még nem választott az „év hala” verseny jelöltjei közül, december 31-ig megteheti a Magyar Haltani Társaság honlapján ( www.haltanitarsasag . hu). Az év hala megválasztására október elején indult internetes szavazáson négy és fél ezren már véleményt nyilvánítottak, s ennek alapján eldőlni látszik a végső sorrend. A leadott voksok több mint felét (55%) a sekély, növényekben gazdag állóvizekre jellemző compó kapta, amely nem csupán gyönyörű halunk, de a húsa is kitűnő. Utóbbi megállapítás az élénkebb folyóvize.- inket kedvelő márnára is igaz, de úgy látszik, őt inkább csak a nagyobb folyóink mentén ismerik, így méltatlanul háttérbe szorult (18%). A kiemelkedő természeti értéket képviselő selymes durbincs, amely kizárólag a Duna és mellékfolyói vízrendszerében él, közbülső helyen áll a maga 27 százalékával. Az akció célja vizeinkben több mint ezer éve itt élő, őshonos halfajok ismertebbé tétele. PROGRAMSOROLÓ HÉTFŐ MOZI Szekszárd: Krampusz (amerikai horrorfilm), 19 óra. ÉLŐ SZERETET Szekszárd Béla király tér: programok 17 órától. A Comenius Általános Iskola összeállítása, karácsony- váró énekek a Decsi Hagyományőrző Férfi Kórus előadásában, „Legyen ünnep!” - énekel Karácsonyiné Tusa Anikó és Mészáros Rebeka, „A szeretet hangjai” - a Tücsök Zenés Színpad szólistáinak műsora. KEDD ÉLŐ SZERETET Szekszárd Béla király tér: programok 17 órától. Táncos karácsony- váró a Szekszárdi Mozgásművészeti Stúdióval, karácsonyi pásztorjáték a Szent József Iskolaközpont előadásában, adventi énekeket ad elő a Mözsi Német Nemzetiségi Klub énekkara, az Iberican Táncegyüttes karácsonyi műsora, karácsonyi dalokat énekel a Platán Nyugdíjas Klub kórusa. MOZI Szekszárd: Krampusz (amerikai horror film), 19 óra. KARÁCSONYI ÜNNEPSÉG Szekszárd Babits Mihály Kulturális Központ: a Mentálhigiénés Műhely Önkéntes Nyugdíjas tagozatának rendezvénye, 14 óra. teol.hu AZ OLVASÓ KÉRDEZ R ovatunkban szakértőink segítségével olyan kérdésekre keressük a választ, amelyeket személyesen nem tettek volna fel. Bármire kíváncsiak, forduljanak bizalommal Mauthner Ilonához, aki továbbítja a kérdést a megfelelő szakembernek. Elérhetnek minket az ilona.mauthner@partner. mediaworks.hu e mail címen, hívhatnak a 0630/650-3020-as számon munkaidőben, illetve küldhetnek levelet is a 7100 Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. címre. Jelige: Az olvasó kérdez. A következő olvasói kérdés Tamásiból érkezett egy aggódó nagymamától-A fia válófélben van, a feleségével közös lakásukat árulják, de hónapok óta nem találnak rá vevői Az apa szívesen lemondana a két kiskorú gyermeke javára - gyermektartásdíj fejében - a saját részéről. Több millió forintos összegről van szó. Kérdése, erre van-e lehetősége (évekig nem fizetne így gyerektartást). Másik kérdés: az apa haszon- élvezetét rávezethetik-e az ingatlan egy részére, ami a gyermekek nevén lenne? Az apa részét az anya nem tudná kifizetni. A kérdést r/r. Gáli Ferenc szekszárdi ügyvédnek továbbítottuk, aki a következő választ adta. A nagymama által említett „lemondás” jogilag nem lehetséges. Az apa a gyermekeinek oda ajándékozhatja a tulajdoni hányadát, de ettől még a gyermektartás alól nem mentesül. Az apa haszonélvezete (ez megvalósítható) viszont megakadályozhatja az anya esetleges lakásértékesítési szándékát. Az üggyel kapcsolatban mindenképpen keressenek fel egy ügyvédet, aki további tanácsokkal látja el az érintetteket, tanácsolta dr. Gáli Ferenc. Érdekeset látott, hallott? 06-30/449-2954 FOTOJAT, OLVASÓI LEVELET, INFORMÁCIÓJÁT VÁRJA BUDAVÁRI KATA! Olvasószolgálatunk elérhetőségei Cím: Tolnai Népújság, 7100 Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. SMS: 06/30/411-4816 E-mail: kata.budavari@mediaworks.hu Telefon: 06-30/449-2954, hétköznap munkaidőben hívható. Napi ügyeletes újságíró: Budavári Kata Telefon: 74/511-510, fax: 74/511-500. Ügyeletes szerkesztő: Finta Viktor POSTABONTÁS Szép és változatos műsort élvezhettek a gyerekek az iskola ünnepén K ettős ünnep az iskolában 2015. december 1. ... Kettős ünnep a bonyhádi Vörösmarty Mihály Általános Iskola életében. Iskolánk 110 éves és 60 éve viseli Vörösmarty Mihály nevét. Nagy gonddal készültünk erre a kerek évfordulóra. A felsősök már december l-jét megelőző napon egyénileg, vagy csapatokban vetélkedtek egymással. Mindenki megtalálhatta az egyéniségéhez, érdeklődési köréhez közel álló témát, hiszen volt bőven miből válogatniuk. Versmondó -, népdaléneklési -, rajz-, helyesírási - és képfelismerési versenyen, vagy Vörösmarty-, reformkori-, városismereti-, sport-, a „reformkor híres tudósai” vagy a „reformkori vívmányok” című vetélkedőn mérhették össze tudásukat, de barkácsolni is lehetett. Az ünnepnap számukra egy igazán jó hangulatú élménybeszámolóval kezdődött. Glöckner Jakab és Kovács Feri bácsi a régi korokból mesélt érdekes történeteket, majd Kovács Gábor zenés műsorát hallgathatták a gyerekek. Az ünnepi műsor és a Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium fényjátékát követően került sor a versenyeredmények kihirdetésére és a díjátadásokra. Bölcsföldi Márta az alsósoknak, Genczlerné Herczeg Ágota és Kersák Tamás a felsősöknek tartalmas, változatos programot állított össze. Már napokkal előtte erre a napra készült mindenki, de a legizgatottabban talán az ünnepi műsort adó tanulók. Eppelné Csanaky Csilla vezetésével a 3. évfolyamosok- Reiser Kornélia, Szekerczés Zsuzsanna, Vendég Edit és Énekes Piroska közreműködésével- az ünnephez méltó, színvonalas műsort állítottak színpadra. Az előadáson megismerhettük az ifjú, majd korosodó Vö- rösmartyt versein, gondolatain keresztül, közben tündérlányok varázsolták elénk a XIX., a XX. és a XXL századot, hogy betekintést nyerhessünk e korok tánckultúrájába is. A műsorok elején igazgatónőnk, Bá- belné Rein Mária ünnepi beszédében hallhattunk az elmúlt ■ 110 év fontosabb eseményeiről. Ezt követően megkoszorúzták az osztályok képviselői Vörösmarty szobrát, majd az alsósok is meghallgathatták a zenés előadást. Az osztályok ötletes ajándékkal köszöntötték az „ünnepeltet”, vagyis az iskolát, majd ki-ki átvehette a rajzversenyen elért helyezéséért járó elismerést. Nagy érdeklődést mutattak a tanulók a régi korok iskolai tárgyai iránt, de a legtöbb időt talán tanítóik gyerekkori fényképeinél töltötték, hogy megtippeljék ki kicsoda. Szép, emlékezetes napot őrizhetünk meg emlékünkben. Köszönjük! Érethné Kiss Gabriella VÉRADÁS HÉTFŐ i-w-v,?:-Véradó Állomás ____________8.00-17.00 KE DD Oontóér Véradó Állomás 8.00-14.00 Bonyhád Szécshenyi Általános Iskola 15.00-17.00 SZERDA Paks Inkubátor Ház 1100-15.00 CSÜTÖRTÖK Dombóvár Véradó Állomás 8.00-14.00 Paks l István Szakképző Iskola 9.00-12.00 PÉNTEK Szekszárö Véradó Állomás 8.00-14.00 TRAFFIPAX 05110-07:00 Várdomb, Kossuth u. 126. 05:00-07:00 _____________Bonyhád. Árpid utca 38. 05 30-07:30_____Szekszárd, Rákóczi utca 34-40. 05 :00-07:30_________________Paks, Kishegyi u. 14. 05-40-08«: .............................6-0» (óét 139. tan 08:30-10:30___________Szekszárd, Rákóczi u. 126. 09 :00-11:00 6-os főit 113. km 09:00-11:30____________________M6 bal 106. km 03 :15-11:15____________________M6 bal 153. Km 09 :30-1130__________________6-os főút 153. km 09 30-1130__________________631-esfóút2.km 11 :00-12:00______________Szekszárd, Tartsayu. 2. 1230-1430 Szedres, Kossuth u.77 13:00-15:00___________Szekszárd, Keselyűsi út 20. 13.-00-15.-00 M6 bal 153. km 13:00-15:00__________________6-os főút 120. km 13 00-1530.......................................M6jobb 129, km 14:00-16« Bonyhád, Kossuth Lajos utca 64. 15.0M7« 6-os főút 141 km 16:00-19:00_____________________M6 bal 120. km 16:30-18:30 Várdomb, Kossuth u. 126. 16:30-18:30______________Bonyhád. Dr. Kotta 43/A 17PQ-1S« . »A?:-:.::» 6-osfőút 107.tan VÍZÁLLÁS A Dunán tegnap reggel 7 órakor: Dunaföldvár-114 cm, Paks 12 cm, Dombori 36 cm, Árvízkapu 419 cm, Baja 145 cm. A Sió Palánknál 185 cm. f