Tolnai Népújság, 2015. december (26. évfolyam, 281-305. szám)
2015-12-12 / 291. szám
2015. DECEMBER 12., SZOMBAT MEGYE»KÖRKÉP A fiatalok szeretnék megismerni a rájuk vonatkozó szabályokat. A Nyitott bíróság programban megtehetik. Ihárosi Ibolya iboiya.iharosi@partner.mediaworks.hu SZEKSZÁRO-TOLNA Benne van az alaptörvényben a szabad véleménynyilvánítás joga, mondta dr. Bertaldó András bírósági titkár a Tolnai Sztárai Mihály Gimnáziumban a Nyitott bíróság program keretében tartott két előadáson is. Ugyanakkor mindenkinek joga van az emberi méltósághoz és a jó hírnévhez. Vonatkozik mindez arra is, hogy mit lehet és mit nem lehet leírni egymásról a közösségi portálokon, ugyanis becsületsértési, vagy rágalmazási per lehet belőle. Figyelmükbe ajánlotta a fiataloknak, hogy a tanárok nem közszeplők, nem kötelesek tehát többet tűrni, mint bármely más állampolgár. Az előadásban elhangzott, hogy a kommunikációs lehetőség mellett megvannak az internetnek a maga veszélyei is. Állás- keresés esetén a munkáltatók egyre gyakrabban megnézik ezeket a portálokat, s nem biztos, hogy jó ajánlólevél egy korábbi bikinis, vagy buliban készült felvétel. Arra is figyelmezette az előadó a fiatalokat, hogy ne éljenek vissza egymás képmásával. Fotót csak engedéllyel lehet készíteni a másik emberről, kivéve a nyilvános tömeg- rendezvényeket, plusz a kép közzétételéhez is engedélyt kell kérni. Külön témakör volt a zaklatás, ami a fiatalok életében abban jelentkezhet, hogy vannak, akik nem tudnak belenyugodni abba, ha korábbi partnerük szakít. Például havi ezres telefonhívással, és SMS-küldéssel akarta valaki visz- szahódítani a másikat, végül büntetőügy lett belőle. Az udvarlás, a közeledés sem lehet zaklató jellegű, mondta dr. Bertaldó András. Sok más téma mellett az is szóba került, hogy 14 éves kor felett a fiatalok felelősek tetteikért szabálysértési és büntetőjogi értelemben is. A fiatalkorúakra vonatkozó szabályok szerint járnak el velük szemben. Felelősség és kommunikáció Immár közel három éve folytatja a Szekszárdi Törvényszék a Nyitott Bíróság programot, melyben az elmúlt év során a megyében közel kétezer fiatal vett részt. Az idén már ezer felett van résztvevők száma. A Szekszárdi Törvényszék és a járásbíróságok bírái, tikárai és fogalmazói a megye középiskoláiban, az egyetem szekszárdi karán, gyermek- otthonokban tartanak előadásokat, több mint 60 témakörben. Tájékoztatást adnak az igazságszolgáltatás működéséről, a bíróságok feladatairól. A legkedveltebb témák között a fiatalkorúak jogi felelőssége és a kommunikáció jogi kérdései szerepelnek, ami jelzi, hogy a fiatalok szeretnék megismerni a rájuk vonatkozó szabályokat. A bírósági épületek megtekintése mellett a diákok tárgyaláson is részt vehetnek. Az országos program célja Az Országos Bírósági Hivatal (OBH) az átlátható, nyitott igazságszolgáltatás jegyében indított előadássorozatot. A Nyitott bíróság program alapvető célja, hogy az abban részt vevő hallgatók az igazságszolgáltatással, a bíróság működésével kapcsolatos ismereteket bővítsék, elősegítve jogtudatos állampolgárrá válásukat. A program kiterjesztése az igazságszolgáltatásba vetett bizalom kialakítását, fenntartását, illetőleg a bírói hivatás az igazságügyi alkalmazotti szakma iránti érdeklődés felkeltését is szolgálja. Mese laptopon Mauthner Ilona ilona.mauthner@partner.mediaworks.hu A megkötözött kezű Józsika esete alaposan felkavarta az érzelmeket. Apuka a kisfiával végighaknizta az összes tévé- csatornát, ahová behívtak pszichológust, pedagógust, szociológust, mindenki mondta az okosat: a kisfiú lelkében az eset rendkívül mély nyomot hagyott. Hát ha eddig nem is, mostantól biztosan jobban emlékszik majd rá, milyen rossz is volt az oviban, hiszen naponta elmondták, milyen rettenet történt vele. Félre értés ne essen, egyetlen percig sem állítom, hogy az óvónőnek joga volt - még ha szeretetből is tette, ahogy ő állította - a kis rosszcsont kezét megkötözni. De ilyen meghurcolást azért nem érdemelt. Én egy kis faluban jártam óvodába, utáltam délben aludni, rosszalkodtam, sarokba álltam. Akkor még senki nem állt ki a gyermeki jogaimért, még az anyukám sem, ő is azt szerette volna, ha alszom. Az általános iskolában kifogtunk egy olyan osztályfőnököt, aki a rossz gyerekeknek kormost adott vonalzóval. Férfi volt, nagyot ütött. A gimiben a matektanár a füzettel vágta fejbe az embert, ha valamire nem tudta a választ. A főiskolán volt egy tanárom, aki vizsgaidőszakban a nyitott ablakon dobta ki annak az indexét aki felkészületlenül ment vizsgázni. Egyszóval vannak szép és rossz emlékeim, de nem gondolnám, hogy a környezetemben bárki depressziós vagy frusztrált lett volna amiatt, mert voltak akadályok az életében. A mai gyerkőcök már nem diavetítőn nézik a mesefilmeket, tab- leten, okostelefonon játszanak. A sok kütyű azonban nem pótolja az esti mesét, a puszit, az ölelést anyától, apától. Lehetnek jó és rossz emberek a környezetében, de leginkább a szülőkön múlik, hogy milyen felnőtt lesz belőle. A sok kütyű nem pótolja az esti mesét, puszit, ölelést anyától, apától. Beszakadt a vádlott alatt a palatető SZEKSZÁRD A maga választotta kalandos úton jutott a börtönbe a 26 éves vádlott, akit azért kerestek, mert meg kellett volna kezdenie előző büntetésének a eltöltését. Elítélték már Szekszárdon nagyobb értékre, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás, Óz- don lőfegyverrel visszaélés, Vácon súlyos testi sértés miatt. Legutóbb a Szekszárdi Járásbíróságon rongálás vétsége miatt húsz napi elzárást kapott, tájékoztatott dr. Kovács Ildikó a Szekszárdi Törvényszék sajtószóvivője. A vádlottat tavaly augusztus 28-án el akarták fogni a rendőrök. A férfi menekült, több kerítésen átmászva egy udvarba jutott, ott a garázs tetejére mászott. Onnan átugrott a házhoz tartozó melléképület palából készült tetejére. Mindeközben a ház tulajdonosa. hangosan kiabált a vádlottnak, hogy vigyázzon, mert beszakad alatta a tető és összetöri magát. A tető be is szakadt, a szerkezet legalább három helyen megrongálódott, 63 pala pedig összetört. A férfit persze elfogták. 1.1. EZÜSTVASÁRNAP a Tisza Cipőboltban A BOLT TELJES VÁLASZTÉKÁRA ENGEDMÉNYT ADUNK A MAGYAR CIPŐK BOLTJA Szekszárd, Rákóczi u. 13. Tel.: 74/510-134 TISZA CIPÓBÓL Nyitva: H-P 9-17 Szombat: 8-12 info@uniotisza.hu Jó adni, jó kapni! Fizessen elő 3 hónapra a megyei napilapra egy rokona, barátja, ismerőse számára, ás mi megajándékozzuk! Ont egy multifunkciós szeletelő készlettel lepjük meg, az előfizetésről pedig egy névre szóló karácsonyi ajándékkártyá' küldünk, amelyet Ön nyújthat át a karácsonyfa alatt. 06-74/511-510 I 06-40/510-510 Akciós ajánlatunk kizárólag meglévp előfizetőknek szól, abbai^i az esetben, ha a megajándékozott nevén és címén az elmúlt 3 hónapban nem volt érvényes megyei napilap előfizetés.