Tolnai Népújság, 2015. december (26. évfolyam, 281-305. szám)
2015-12-02 / 282. szám
4 MEGYEI KÖRKÉP 2015. DECEMBER 2., SZERDA Kiss Lajos a bonyhádi Fűtőmű Kft. új ügyvezetője BONYHÁD A lakók régi vágya vált valóra azzal, hogy elkészült a Dr. Kolta László utca 31-33. szám alatti ingatlan mögött a 11 férőhelyes parkoló - hangzott el azon a programon, amelyen Fi- lóné Ferencz Ibolya polgármester, Kovács Ferenc, a körzet ön- kormányzati képviselője és dr. Farkas Attila, a kivitelező Bony- com Nkft. ügyvezető igazgatója adta át a közel 3,8 millió forint értékű beruházást. Vízin Balázs önkormányzati sajtóreferens tájékoztatása szerint 174 négyzet- méteres területen fekszik a tér- burkolatos parkoló, amelynek biztonságos használata érdekében a mellette levő útszakasz egyirányúvá vált. Az átadást követően tartotta novemberi tanácskozását a város képviselő-testülete, amely valamennyi előterjesztésnek zöld utat adott. így többek között a Fűtőmű Kft. új ügyvezetőjének pályázatát is támogatták. A döntés értelmében 2016. január 1-től 2020. december 31-ig a bátaszéki Kiss Lajos irányítja a céget. B. K. Csomagokat várnak a könyvtárba BONYHÁD Játékokat, könyveket, írószereket várnak december 5-ig a bonyhádi Solymár Imre Városi Könyvtárban a „Legyen minden gyereknek karácsony” elnevezésű akcióban. A kezdetekkor a vártnál nagyobb sikert aratott a kezdeményezés, idén lassabban gyűlnek a csomagok. A behozott ajándékok elsősorban a Bonyhádon tanuló gyerekekhez kerültek már 2011-ben is, és kerülnek majd most is. Az intézmény dolgozói az első években az iskolás korosztályt célozták meg, ma már nemcsak az iskolások, hanem a bölcsődések, óvodások is kapnak ajándékot. Ezen felül rendszeresen juttatnak ajándékokat a környező települések, így Váralja, Kisvejke hátrányos helyzetű gyermekeinek is. A használt, de jó állapotú, illetve új holmikat egy cipős- dobozba kell beletenni, és a csomagra ráírni, hogy milyen idős gyereknek, illetve fiúnak vagy lánynak szól az ajándék. B. K. BONYHÁD Első önálló kiállítása nyílt meg Puskás Petrának kedden a bonyhádi művelődési központban. Az igencsak ifjú alkotó több mint harminc festményét láthatja a közönség december 18-ig. A tárlat anyaga elsősorban az utóbbi két év munkáiból áll, de a kiállított képek között egészen korai alkotások is vannak. Puskás Petra Alsónánáról származik, és nyolcadikos a várdombi általános iskolában. Tehetségét több rajzpályázaton bizonyította már, elsősorban csendéleteket, tájképeket fest. Képünkön Bőhler-Szalai Ágnes a kiállításon. B. K. Felparcellázzák a sporttelep egyik területét Telkek pálya helyett Új lakóterületet szeretnének kijelölni Dombóváron, a Katona József utcai sporttelep egyik edzőpályájának helyén. Már a képviselő-testületi határozat előtt vita folyt a témáról. Hanoi Erzsébet erzsebet.hanol@mediaworks.hu DOMBÓVÁR Felparcellázzák és lakóterületként szeretnék hasznosítani a Dombóvári Ifjúsági Sporttelep egyik nagy méretű edzőpályáját. Az erről szóló határozatot a hétfői rendkívüli testületi ülésen fogadták el a képviselők. A sportolók, az egyesületek 2016. június 30-ig használhatják a pályát. A terület felosztása a Katona József utca, a Pázmány Péter utca és a Bát- hori utca által határolt tömböt érinti. Arról, hogy mekkora telkek jelölhetőek ki, és hogy a helyi építési szabályzat milyen mértékű módosítása szükséges, várhatóan a decemberi ülésen döntenek. A pálya melletti favázas öltözővel is foglalkozik a határozat, ugyanis az nem felel meg az érintésvédelmi előírásoknak, így használni sem lehetne. Az öltözők fenntartásáról az MLSZ megyei igazgatóságával kezd egyeztetést a polgármester. + PRÓ ÉS KONTRA ^1 „MEGÜTKÖZÉSSEL értesültünk a dombóvári polgármester, Szabó Loránd előterjesztéséről, melyet a város képviselő-testületével a november 30-i ülésen kívánna elfogadtatni” - áll abban a sajtóközleményben, amelyet még az ülés előtt juttatott el szerkesztőségünkbe Monostori János, a Jobbik dombóvári szervezetének elnöke. Arról is írnak, hogy „az egyesület több mint egy tucat csapatnak ad otthont, és egyben a Bozsik-program Tolna megyei alközpontja is. A jelenlegi Katona József úti helyszín - a center- és az edzőpályával - alkalmas versenyek lebonyolítására, míg a kényszerű átköltöztetés egy másik, már így is túlterhelt sportcentrumba, elviselhetetlen feszültségeket és az utánpótlás-nevelés színvonalának drasztikus romlását eredményezné. Meggyőződésünk, hogy csak önző egyéni érdekeknek és a háttérből befolyásoló befektetői szándékoknak kedvezne a DFC 3,6 hektáros, városközponti területének a beépítése. Ezért is minden törvényes eszközzel tiltakozni kívánunk ezen lépés ellen, amely törekvésünkben Dombóvár sportszerető lakossága is támogat minket” - fogalmaznak a közleményben. A TESTÜLETI döntés megszületése után megkerestük Monostori Jánost, aki kifejtette, hogy bár a most elfogadott határozat csak a hátsó pályára vonatkozik, mégis attól tartanak, hogy a későbbiekben nagyobb terület is hasonló sorsra jut. - A közvagyon eladását nem támogatjuk, ezért ügydöntő népszava-. zást fogunk kezdeményezni a témában - mondta.- TERMÉSZETESEN Dombóvár csapata elsődleges feladatának tekinti városunk fejlődésének előmozdítását Legyen szó egészségügyről, szociális területről, infrastruktúráról, sportról, mindent megteszünk, hogy előrelépjünk. Ez utóbbi kapcsán is javában megy a munka - reagált Szabó Loránd polgármester. Mint mondta, a város két sporttelepén - Dombóvári Ifjúsági Sporttelep, Szuhay Sportcentrum - soha nem látott rend uralkodik, és tervek készültek a Szuhay fejlesztésére. ELMONDTA, hogy Dombóváron bő két évtizeden keresztül két nagypálya állt a labdarúgók rendelkezésre, majd elkészült egy füves kispálya is. - Amikor az államtól megkaptuk a vasút sporttelepét, egyértelmű lett, hogy csak ezt szabad jelentősen fejleszteni, hiszen az adottságai vitathatatlanul jobbak. Első lépésben felújítottuk az ott lévő nagypályát, így most három nagypályát és egy kispályát lehet használni. Ezeket fenn kell tartani, ami jelentős költségekkel jár - részletezte a városvezető. A KÉPVISELŐ-TESTÜLETI döntés alapján az Ifjúsági Sporttelepen lévő edzőpálya helyett a Szuhay Sportcentrumban lévő üzemel majd. Áthelyezik a világítást, és a pálya talaját játékra alkalmassá teszik, vagyis 2016 őszétől továbbra is három nagy és egy kispálya áll majd rendelkezésre, és az Ifjúsági Sporttelepen lévő centerpályát, valamint kispályát nem bántják.- JÖVŐ kedden lakossági fórumot tartok az ügyben- tette hozzá Szabó Loránd. Talált hibát az ÁSZ a Gyulaj Zrt.-nél is TAMÁSI Befejezte az Állami Számvevőszék (ÁSZ) a Gyulaj Erdészeti és Vadászati Zrt. vagyongazdálkodásának ellenőrzését. Az ÁSZ megállapította, hogy a társaság mérlege nem a valós állapotot tükrözte, vagyonnyilvántartása nem felelt meg a vonatkozó előírásoknak. A társaság a kezelt erdőket és földingatlanokat mérlegében nem szerepeltette, a kezelt vagyont mérlegtétel szerinti bontásban a kiegészítő mellékletében nem mutatta be, a könyvvizsgáló mindezek ellenére minden évben hitelesítő záradékkal látta el a beszámolót. A társaság a saját és kezelt vagyon jogszabályban előírt elkülönítését biztosította. Az 1996-ban kötött vagyonkezelési szerződést az ellenőrzött időszakban nem aktualizálták, a vagyonkezelési díjak éves felülvizsgálatára nem került sor. A Gyulaj Zrt. ugyanakkor a vagyongazdálkodása során betartotta a nemzeti vagyonról szóló törvényben előírt vagyongazdálkodási alapelveket, és érvényesítette az ágazati jogszabályok vagyongazdálkodáshoz kapcsolódó előírásait. A Gyulaj Zrt. meghatározó foglalkoztató és adófizető Gőbölös Péter, a zrt. vezérigazgatója az ÁSZ közleményére a következőket válaszolta: „A Gyulaj Erdészeti és Vadászati Zrt. tevékenységét a rá vonatkozó jogszabályi előírásoknak, a vagyonkezelési szerződésben foglaltaknak és a tulajdonosi jogkör mindenkori gyakorlója által előírt elvárásoknak megfelelően, szigorú belső kontrollrendszer érvényesítésével, körültekintően végezte, a rábízott állami vagyon értékét folyamatosan növelte. A Gyulaj Zrt. meghatározó foglalkoztató és adófizető a Tolna megyei működési területein. Tevékenységünk maradéktalanul megfelel a tartamos erdő- és vadgazdálkodás természetvédelmi előírásokat is szem előtt tartó követelményeinek. A Gyulaj Zrt. a szakterületén hazai és nemzetközi viszonylatban is elismert, értékmentő és értékteremtő munkát végez, mindemellett az erdő közjóléti funkcióinak az érvényesülését erdei iskola és más turisztikai objektumok fenntartásával biztosítja.” M. I. Emelkedett hangulatú volt a györkönyi mikrotérségi kórustalálkozó Egyházi dalok csendültek fel GYÖRKÖNY Emelkedett hangulatú volt idén is a mikrotérségi kórus- találkozó, amelyet harmadszor rendezett meg a Györkönyi Hagyományőrző Egyesület. A környék énekkarai mutatták be rövid, legfeljebb negyedórás műsorukat, majd együtt is énekeltek. A házigazda Györkönyi Vegyeskar is bemutatkozott csakúgy, mint a szintén Fábián-Komáromi Virág által vezetett nagydorogi református kórus. Hívtak együttest Pálfáról, Sárszentlőrincről, Kajdacsról is. Utóbbi helyszínről egyházi énekkar, a Sarlós Boldogasszony Kórus érkezett, akárcsak Tengelicről és Pusztahen- cséről, bár jellemzően mindenki főként egyházi dalokat választott az alkalomra, lévén a helyszín a györkönyi evangélikus templom volt. A látszólagos kakukktojást a paksi református gyülekezet kórusa jelentette, hiszen Paks kívül esik a mikrotérségen, de a szervezők minden évben gondoskodnak arról, hogy új barátságok is szövődhessenek. Miután a kórustalálkozót mindig advent idején rendezik, a közös dal is ünnepet idézett, az ösz- szes fellépő együtt énekelte el a Csendes éjt, majd a község főterére vonultak, így tanúi voltak annak, amikor az adventi koszorú első gyertyáját meggyújtotta Tur- bucz Péter, a Györkönv-Bikácsi Társult Evangélikus Egyházközség lelkésze. Vida T. A Sarlós Boldogasszony Kórus Kajdacsról érkezett a találkozóra Avatott kezek bontották a sertést KÖLESD Hagyományőrző Disznóvágás volt Kölesden. Két nyolctagú böllércsapat kezdett dolgozni Gazdag István és Szabó János irányításával. Miután áldozatul esett két fehér sertés és két fekete csüngő hasú, kezdődhetett a pörzsölés, kaparás, mosás, mígnem hófehér bőrrel asztalra, rénfára kerültek a „nap hősei”. A bontást avatott kezek végezték, és a csepergélő eső miatt a csontozás, a húsok válogatása, a darálás, a kolbász és a hurka keverése sátor alatt zajlott. A munkát a hagymás sült vér elfogyasztása, a forralt bor és tea kortyolgatása is segítette, az ebédre készült pecsenye is kiváló volt. A jól végzett munka után a Sportcsarnokban került sor a vacsorára, és az azt követő bálra. Greifensteinné Zsebe Anita köszöntője után dr. Kiszler Gyula köszönetét fejezte ki a résztvevő közreműködőknek, majd a Zönge Népdalkor vidám dalcsokra kapott hangos elismerést. A vacsorát az Önkormányzati Kft. készítette. A megjelent 260 éhes vendég először orja levest, répát és főtt húst, majd a toros káposztát tejföllel, vagy tejföl nélkül, sült hurkát és kolbászt, végül rétest fogyasztott. A zenét a T1B- SA-BAND szolgáltatta, a kölesdi rendezvény védnöke és szervezője dr. Kiszler Gyula alpolgármester volt. B. K. é